Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-09 / 133. szám
1998. június 9., kedd 7. oldal Pénz, Mezőgazdaság, Piac Bács-Kiskunban sem az önkorhiányzatok a fő lakásépítők Hét év alatt kilencezer otthon A megyei agrárkamara és a Vámhivatal újabb egyeztetése Az adóvisszaigénylés rögös útja M~í,0 ÜJ5-3U Xi- iß 4,1 - ifi 3,1-M A térkép az 1000 lakosra jutó, tavaly megépített lakások számát mutatja megyénként. Bács- Kiskun az utolsó előtti kategóriába soroltatott. forrás: ksh Mindössze egyharmad annyi lakás épült Bács-Kiskunban tavaly, mint tíz évvel korábban: csupán 1268. A lakásépítési kedv drasztikusan az évtized első három évében esett vissza, majd némi stagnálás után ismét emelkedett a tető alá hozott hajlékok száma. Mindez abból a kiadványból derül ki, amelyet a napokban hozott nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága a kilencvenes évek megyebeli lakásépítéséről. A statisztikai felmérésből egyébek mellett az is kiderül: 1996-ban Bács-Kiskunban 100 lakásra 239 polgár jutott, s ezzel a főváros és Csongrád után megyénk a harmadik helyen állt az országban. Emellett a lakások kommunális ellátottsága is tovább javult a kilencvenes években, igaz, e téren Bács-Kiskun az országos átlagtól még mindig jóVal elmarad. Az 1994-es kormányrendelet hatására, amellyel a lakás- építési támogatásokat bővítették, természetesen a Duna-Ti- sza közén is megnövekedett az építési kedv. Igaz, más megyékhez képest csupán szerény 30 százalékkal emelkedett a kiadott építési engedélyek száma. (Borsodban például a növekedés ötszörös volt.) A jogszabály ’95 márciusi módosításával - amikor is szűkítették azt a kört, amely a támogatásokat igénybe veheti -, viszont radikálisan csökkent a kiadott engedélyek száma: mintegy 24 százalékkal. Megyénkben a mélypontot a lakásépítés 1994-ben érte el: abban az esztendőben mindössze 1166 otthon készült el. A lakásépítés ebben az évtizedben egyre inkább a magán- személyek „feladatává” vált - teszi közzé a megyei KSH. Az önkormányzatok elenyésző számban költöttek erre. A vállalkozói lakásépítés egyelőre sem az országban, sem a megyében nem jellemző. Az elmúlt hét évben 9038 lakás készült el, míg 1759 szűnt meg. A lakások egynegyedét a megyeszékhelyen, több mint egyharmadát a többi városban, négytizedét a községekben adták át. Megfigyelhető egyébként, hogy az új otthonok teremtésében egyre nő az épületbővítés, lakásátalakítás jelentősége: mind közkedveltebb a tető- és padlástér-beépítés. Tavaly és tavalyelőtt több mint háromszor annyian választották ezt a lehetőséget, mint 1991-ben. Egyre inkább háttérbe szorul a lakótelepi építkezés, a családi házas otthonteremtés vált meghatározóvá. Kecskeméten igen elterjedt a zárt sorú, beépített, többszintes és a szaba- donálló, többlakásos építkezési forma. A KSH megyei igazgatóságának adatai szerint tavaly az egyszobás lakások alapterülete átlagosan 54, a kétszobásoké 75 négyzetméter volt. A legkisebb lakásokat - 49 négyzet- métereseket - a hírős városban, a legnagyobbakat -.149 négyzetmétereseket - a többi városban alakították ki. A statisztikai kiadvány említést tesz az üdülőépítésekről is: 1990 és ’97 között a megyében 445 ilyen ingatlan épült. Ezek háromötöde a városokban, a többi a községekben készült el. A legnépszerűbb városnak e tekintetben Kiskunmajsa bizonyult 31 üdülővel, míg a legkedveltebb község Lakitelek, 14 új nyári lakkal.- kosa Az agrártámogatások rendszere idén is változott. Nehezebb hozzájutni az állami pénzhez, erőteljesebb a törekvés arra, hogy illetéktelenek ne nyerhessenek pályázatot. Ezzel egyet is ért Csi- tári Tibor, a megyei agrárkamaraelnöke. Viszont a termelőkkel együtt - mint gazdajegyző is - kifogásolja, hogy a gázolaj utáni adóvisszatérítés hihetetlenül nehézkessé vált. Ez évtől a gázolaj árában lévő jövedéki adó egy részét igényelhetik vissza a gazdák, s nem az APEH-tól, hanem a Vám- és Pénzügyőrségtől. A tavaszi munkák után esedékes a visszaigénylés. Az ügymenet a következő: a termelő vagy a gazdajegyzője adószám ellenében megvásárolja a szükséges nyomtatványokat, a borítékot. Ezt Bács-Kiskunban kizárólag egy helyen, a Vám- és Pénzügy- őrség Halasi út. 29. alatti épületében lehet megtenni. Baján és máshol sem lehet szert tenni ezekre. Otthon a termelő vagy segítsége, a gazdajegyző kitölti ajövedéki adóbevallást. Ezenkívül a gazdajegyző nyilatkozatot ad a termelőnek, amelyben igazolja, hogy jogosult a visszaigénylésre. A visszaigénylés jogosságát Kecskeméten az FM- hivatallal is igazoltatni kell. Ezután a jövedéki adóbevallást és az igazolást a jogosultságról a számlák kíséretében el kell küldeni a vámhivatalnak az általa rendszeresített és tőle megvásárolt borítékban (Kecskemét, Halasi út 29. Pf. 516.). Ezt követően 30 napon belül elméletileg pénznek kell lenni a kérelemből, miközben a feldolgozott igénylések a fővárosi országos parancsnokságot is megjárják. Egy példa: szántó után egy évre egy hektárra 90 liter gázolaj jövedéki adójának egy részét, literenként 44,30 forintot lehet visszaigényelni. A gépi bérmunka igénybevételéről szóló számlának nemcsak a terület nagyságát, az elvégzett munkafázisokat, hanem külön-külön az azokra felhasznált gázolaj mennyiségét, sőt értékét is tartalmaznia kell. Ezt értelmetlennek látja Csitári Tibor, másokkal együtt. Hiszen ahány traktor, annyiféle életkorú, állapotú, típusú és annyiféle a fogyasztása. Egyébként meg 90 liternél (szántó) többet úgysem vehet alapul senki a visszaigénylésnél. Ráadásul arról is szó volt, hogy a Vám- és Pénzügyőrség utólag ellenőrzi azokat a gázolaj- fogyasztásiadó-visszaigényléseket is, amelyeket tavaly még az APEH bonyolított le. Szerencsére azonban a vámhivatal rugalmasnak bizonyult a legutóbbi, múlt heti egyeztetéskor. Rozsnyói Zoltántól, a kamara vezető gazdajegyzőjétől megtudtuk, hogy erről az ellenőrzésről letettek. Az idei évre vonatkozóan lesznek ellenőrzések, de csak szúrópróbaszerűen (hiszen 25-27 ezer gazda érintett), tehát nem minden egyes visszaigénylőnél, mint azt eleinte kilátásba helyezték. Benke László százados, a kecskeméti vámhivatal parancsnoka engedményt tett a szükséges nyomtatványok beszerzésénél is. Ugyan továbbra is csak Kecskeméten lehet őket megvenni - nem rajtuk múló okok miatt -, de a gazdajegyzőket - kizárólag őket - minden munkanapon kiszolgálják a délelőtti (8-12) órákban, ígéretet tett arra is, hogy 30 napon belül elintézik az ügyeket. A gazdajegyzői nyilatkozat az FM igazolása után a hivataltól a gazdához kerül, ő adja fel a többi dokumentummal a vámhivatal részére postán - erről is megállapodtak. Az olaj- vásárlási számlákat mennyiségi kikötés nélkül elfogadja a vámhivatal. Még egy fontos dolog: a vámhivatal elismeri a családon belüli szívességi (ellenszolgáltatás nélküli) bérletet, vagyis az ilyen föld utáni visszaigénylést. A. T. S. DUNAHOLDING BRÓKERHÁZ RT. Értékpapírpiac 1998. május 29-június 5. Karcza G. Tamás Ezerrel felfelé Az elmúlt hét eseményeiből következően úgy tűnik, visszatért a befektetők bizalma a Budapesti Értéktőzsdét illetően. Az egy héttel korábban még aggasztó méreteket öltő forint- gyengülés a múlt hét elejére megállt, amiből arra lehetett következtetni, hogy forintot gyengítő tőkekivonás véget ért. A forint, a mélypontjához képest, 300-400 fillér között erősödött és a héten gyakorlatilag már stabilan tartotta magát. A londoni kereskedésben szereplő magyar papírokkal is rendszerint megvárták az itthoni kezdést, és jellemzően most a külföldiek is az itthoni eseményekre figyeltek. Jól alakultak az orosz válságot kezelő intézkedések, és kedvező hírek érkeztek az ezzel kapcsolatos segítségnyújtási lehetőségekről is. A hazai belpolitikai és gazdasági helyzet sem tudott további negatívumokat produkálni. Közeledik a kormányalakítás, és a Fidesz is egyre többet enged a választási kampány során tett ígéreteiből a gazdasági stabilitás megtartásának érdekében. Mindezek együttes hatására, és a nagyon olcsóvá váló részvényeknek köszönhetően a BUX egész héten jelentősen, 1057 pontot (15%) emelkedett. így a részvények eddigi árfolyamveszteségüknek közel felét egyetlen hét alatt visszanyerték. Voltak persze olyan papírok, amik túlszárnyalták a BUX emelkedési ütemét, és voltak, amik még annyit sem voltak képesek emelkedni. A "túlteljesítők" között említhetjük a Graboplast (255), a TVK (28%), a BorsodChem (18%), a Rába (18%) és a Nabi (19%) részvényeit. Az IEB (6%), a Pick (3,7%), a Humán (2,3%), a Globus (4%) és a Brau UH. (5,7%) papírjai jóval alulmúlták az általános piaci emelkedést. A határidős BUX-piacra is visszatért az optimizmus. A hét első napján a már hamarosan kifutó 98. júniusi határidő értéke csaknem megegyezett a BUX azonnali értékével. (Egy héttel korábban még 300-400 ponttal alatta kullogott). A bizalom visszatérésével párhuzamosan a kamattartalmak is növekedésnek indultak. A távolabbi határidők 20% fölé kerültek és a közelebbiek is meghaladták a 15%-ot. Ennek megfelelően tágultak a spreadek is. Az egyéves júniusi 1400-1450, a decemberi 1500- 1600 ponton állt. A tőzsdén kívüli piacra jutott a pozitív hangulatból. A tőzsdei eséskor ledermedt árak ismét megmozdultak, jellemzően kissé felfelé. Az Elmü és az Émász többségi tulajdonosa a cégek tőzsdei bevezetése mellett voksolt, ami jótékonyan hatott az árakra, még akkor is, ha a tőzsdei megjelenés csak a harmadik-negyedik negyedévben várható. Ugyanez a többségi tulajdonos azonban a tulajdonában álló erőművek tőzsdei bevezetését nem tervezi. Erre a hírre az amúgy is kevés közkézhányaddal és 10-100 M Ft-os névértékkel rendelkező erőműpapírok ára lefelé mozdult, vagy jobb esetben stagnált. További hír, hogy ismét terítékre került a Kereskedelmi és Hitelbank tőzsdére vitele (ki tudja, hányadik alkalommal), és ismét - most a kedvezőtlen tőzsdei hangulatra hivatkozva - elhalasztásra került. (22954) FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési programban való részvételre A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) által indított program fő célja a Dél-Alföldi régióban olyan jelentősebb befektetési projektek felkutatása, kidolgozása és terjesztése, melyek külföldi befektetői érdeklődésre tarthatnak számot. Az ITDH és az Altus Consulting Kft. által kiválasztott és részletesen megvizsgált projektekből összeállított rövid ismertetőket tartalmazó gyűjteményt az ITDH 33 külföldi irodáján keresztül, valamint konferenciáin és más szakmai programjain terjeszti. A programban való részvétel ingyenes. Jelentkezési határidő: 1998. június 20. Várjuk azoknak a gazdálkodó szervezeteknek, önkormányzatoknak a jelentkezését, amelyek fejlesztési elképzeléseihez külföldi befektetőket kívánnak bevonni. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a jelentkezéshez szükséges adatlapért, valamint további információért kérjük, keresse a szervezők munkatársait az alábbi telefonszámokon: ALTUS Consulting Kft. Császár Katalin, Nagy Péter Telefon: 06-1/353-2143 (Cím: 1055 Budapest, Szalay u. 4.) ITD Hungary Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség dr. Bányainé Bajzik Magdolna Telefon: 06-76/322-931 (cím: 6000 Kecskemét, Május 1. tér 3.) ü A GABONATERMELŐK! Agrimill Rt. Az Agrimill Rt. Viktória Rt.-től bérelt és üzemeltetett tárházaiban felkészülten várja a gabonatermelők jelentkezését átmeneti vagy tartós tárolási gondjaik megoldására. Tárházainkban a gabona tárolását teljes minőségi, mennyiségi biztonságot nyújtó vasbeton és fémsilókban végezzük. A tárolás mellett lehetőséget teremtünk a kapcsolódó és igényelt szolgáltatások (tisztítás, vasúti kocsik rakodása, fertőtlenítés, minősítés stb.) elvégzésére is. Szolgáltatási díjaink meghatározó tételei: bértárolás 300 Ft/t heti tárolás 30 Ft/t kitárolás 300 Ft/t Bértárolási szolgáltatásainkat az alábbi tárházaknál igényelhetik: Kalocsa Tárház: 17.000 t Kecskeméti Tárház: 15.000 t Tel : 78/461-455 Tel.: 76/482-260 Keresztes Miklós Suhajda István További információt szolgáltat: Agrimill-központ, Békéscsaba Halmágyi Antal Tel.: 66/441-223 Kecskemét, Kereskedelmi Kirendeltség Csitári Csaba Tel.: 76/480-746, 76/482-260