Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-09 / 133. szám

» A Budapesti Árutőzsdére látogatott Orbán Viktor Összeomlás előtt a gabonapiac Célszerű lenne közösen megkeresni a kiutat. Számos jel szerint összeom­lóban a gabonapiac, ezért a miniszterelnöki poszt váro­mányosa szükségesnek tart a jövő hét elején egy kerek- asztal-beszélgetést, amelyen részt vennének a piac sze­replői, köztük a leköszönő mezőgazdasági miniszter is. A magyar gabonapiac nehéz helyzetéről és a gondok meg­szüntetésének szükségessé­géről Orbán Viktor, a Fi- desz-Magyar Polgári Párt el­nöke a Budapesti Árutőzsdén tett tegnapi látogatásakor, a Tőzsdetanács tagjaival folyta­tott eszmecseréjét követően beszélt.- Addig, amíg az új kor­mány nem áll fel, és amíg az FOTÓ: FEB/REUTERS új pénzügyminiszter nem te­kinti át a helyzetet, forintokról szóló elígérkezést nem tehetek - mondta Orbán Viktor, majd javaslatot tett egy jövő heti kerekasztal-megbeszélésre. A találkozó célja az lenne, hogy megoldást találjanak a költ­ségvetéstől óriási összeget - akár több tízmilliárd forintot - igénylő beavatkozásra. Legálissá tehető az idénymunka az AMK-val Félezer könyvet adtak ki a megyei kirendeltségeken Tavaly 1069 Alkalmi Munka- vállalói Könyvet (AMK-t) vál­tottak ki a megyében. Ez felül­múlta a szakemberek várakozá­sát - mondta lapunknak Szőke Ferenc, a Megyei Munkaügyi Központ szolgáltatási osztályá­nak vezetője. Idén várhatóan többen fognak élni az AMK biztosította lehetőségekkel. Ezt a várakozást arra alapozzák a szakemberek, hogy a könyv használatát lehetővé tevő jog­szabály csak a mezőgazdasági idénymunkák nagy részének be­fejezte után *- szeptember 1 -jén - lépett hatályba, így egyes gyü­mölcsültetvény - tulajdonosok alkalmazottai nem használhat­ták azt. Az AMK-hoz gyakorlatilag bárki hozzájuthat a munkaügyi kirendeltségeken, legyen akár munkanélküli, jövedelempótló támogatásban részesülő, diák, munkaviszonyban álló stb. Sző­ke Ferenc elmondta lapunknak, hogy a könyvecskét a munka- vállalónak kell kiváltania. Az igénylő a megfelelő papírok kitöltése után azonnal kézhez kapja. Az AMK lehetővé teszi, hogy a munkavállaló részesül­hessen társadalombiztosítási el­látásokban, illetve alkalmi mun­kája jogszerző időként beleszá­mítson majdani nyugdíjába. Ennek az a feltétele, hogy a munkáltató szabályszerűen be­ragassza a közteherjegyet a könyvecskébe. Ez - feltételezve, Lúdas Matyi libatalálkozó A Csongrád megyei Pusztamér­gesen a település hagyományos nyári fesztiválja keretében Lú­das Matyi libatalálkozót rendez­nek július 18-án. Az Európa-dí- jas, a tanyai turizmusáról itthon hogy a napi munkabér 700-1300 forint között van - napi 500 forin­tos kiadást jelent a munkáltató­nak. (A közteheijegyet a postá­kon lehet megvásárolni.) A munkaügyi kirendeltségek akkor tudják hitelesíteni az AMK-t, ha a kiváltását követő év január 15-ig leadja azt a munka- vállaló. Amennyiben a munka­díj 1300-1899 forint között van, a közterheket 1000 forint érté­kű bélyeggel lehet leróni. Az 1900-2400 forintos járandóság után 2300 forintnyi bélyeget kell a könyvecskébe ragasztani. Megnehezíti az AMK felhasz­nálását az - tudtuk meg az osz­tályvezetőtől -, hogy a munkál­tató csak természetes személy le­het. Az AMK-val legfeljebb 120 napi munkavégzést lehet igazol­ni egy évben. Mint megtudtuk, havi 15 nap, illetve heti 5 nap folyamatos munkavégzést lehet jóváírni a könyvecske segít­ségével. Tavaly Kunszentmiklós kör­nyéki polgárok használták fel legnagyobb számban az AMK-t, a kiváltott könyvecskék közül 600-át. Ezt Szőke Ferenc annak tudja be, hogy a megyén belül ott a legmagasabb a munkanélküli­ek aránya. Arról, hogy az idén mekkora az érdeklődés, egye­lőre csak becsült adatok állnak rendelkezésre. Az osztályvezető félezerre tette az idén kiadott könyvecskék számát. Ökrös Csaba és külföldön egyre ismertebb te­lepülésen a libák és gazdáik mérhetik össze tudásukat és ügyességüket. Lesz lúdszépség- verseny, libadivat-bemutató, gyalogliba-akadályverseny stb. A Deutsche Bank a fiókbezárásokról A Deutsche Bank AG nem ter­vez jelentős fiókbezárásokat a keleti tartományokban - jeln- tette ki a pénzintézet szóvivője hétfőn a Dow Jones hírügy­nökségnek. - Be fogunk zárni kétszáz bankfiókot Németor­szágban a februárban bejelen­tett átszervezések keretében. A bank vezető testületé azonban világossá tette, hogy a csök­kentések nem területi összpon­tosításban történnek - mondta Tessen von Heydebreck. A Der Spiegel hírmagazin hétfői számában azt közölte, hogy a Deutsche Bank „erőteljes í csökkentéseket” tervez a kele­% ti tartományokban. Francia kézben az örmény konyak | A Pemod-Ricard francia válla- | latcsoport vásárolhatja meg | azt az örmény konyakgyárat, amelynek brandyje Winston Churchill kedvenc itala volt - jelentette az AP az örmény gazdasági reformügyi minisz­terre hivatkozva. Vagram Avanesian közölte: a Pemod- Ricard 30 millió dolláros vé­telárat ajánlott a Jereváni Ko- 1 nyaklepárlóért, s vállalta azt is, hogy 5 millió dollárt fektet az örményországi szőlőter- | melés fejlesztésébe. Jelenleg | folynak a tárgyalások a nyere­ség elosztásáról, s a jövő hétre várható a szerződéskötés. * Ázsiai ellentmondások I Ellentmondásos folyamatok jellemzik Ázsiát - véli a Nem­it zetközi Fizetések Bankja, a 1 BIS. Eves jelentése szerint | ugyanis a térségbeli országok I pénzeinek leértékelődése nem 1 indította el exportexpanzióju­kat, pedig versenyképességük nőtt. Az import viszont vissza­esett a vásárlóerő korlátozott­sága miatt, miközben az inflá­ció szerény ütemű maradt. A | BIS szerint az ellentmondá- ! sós helyzet javarészt az ázsiai országokban tapasztalható, I pangó keresletre vezethető vissza. Szerkeszti: A. Tóth Sándor Március végén a működő társas vállalkozások egytizede foglalkoztatott 10 főnél többet Legjobban a kft.-k száma emelkedett Bács-Kiskun megyében az első negyedév végén 49 507 szer­vezetet regisztráltak, 574-gyel többet, mint az év elején. A vál­tozás a társas vállalkozások számának növekedéséből és az egyéni vállalkozások csökkené­séből tevődött össze. 1998. március 31-én a me­gyében regisztrált szervezetek háromnegyede működött, igen jelentős azoknak a száma, ame­lyek adóbevallást nem nyújtot­tak be, statisztikai adatszol­gáltatást nem teljesítettek. Ez általában abból adódott, hogy megszűntek, de adminisztratív okokból a nyilvántartásban még szerepelnek; felszámolá­suk még nem fejeződött be, de gazdasági tevékenységet már nem folytatnak; illetve te­vékenységüket szüneteltetik, egyéni vállalkozóknál pedig igen gyakori, hogy tevékenysé­güket csak esetlegesen végzik. 1998. március 31-én a me­gyében 37 303 szervezet műkö­dött, 1,4 %-kal több, mint január 1-jén. Három hónap elteltével elsősorban a korlátolt felelős­ségű társaságok száma nőtt, az egyéni vállalkozásoké pedig stabilizálódott. Az eltérő nö­vekedési ütem miatt némileg változott a működő szervezetek gazdálkodási forma szerinti összetétele: a társas vállalko­zásoké emelkedett, az egyéni vállalkozásoké ugyanennyivel csökkent. A megyében működő vállalkozások szervezeti forma szerinti struktúrája némileg el­tér az országostól. A munkavégzés jellegét te­kintve az egyéni vállalkozások kétharmadát főfoglalkozású­ként, mintegy egytizedét pedig nyugdíjasként működtették 1998 március végén. Az egyéni vállalkozók közül a legtöbben - majdnem minden harmadik - a kereskedelem, javítás területén dolgozott, de sokan választot­ták az ingatlanügyletek, egyéb szolgáltatás gazdasági ágat. Az év első három hónapjában a nonprofit szervezetek száma 71-gyel növekedett 1998. már­cius 31-ig. Meghatározó részük (94 %) az egyéb közösségi és személyi szolgáltatás gazdasági ághoz tartozott. Farkas Veronika KSH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Rengeteg a sárgarépa, kedvezett neki az időjárás. Csomóját a bajai piacon 100-150 forintért kínálják. Félő, hogy a nagy hőség árt majd a minőségének. fotó: k. l. , 1998. március 31. Országosan 7,1% 2,0% ..T 33, V9a ©egyéb A működő vállalkozások Bács-Kiskun megyében 7 0% 1.6% 29,1% O társas vállalkozás a egyéni vállalkozás D nonprofit szervezet Kajszi kevesebb lesz, mint őszibarack (Folytatás az 1. oldalról) Az idén korán virágba borultak a barackfák, amelyek legtöbbjét e sérülékeny állapotában érte a hirtelen hidegre fordult idő­járás. A február-márciusi hő­mérséklet meghatározta a vár­ható gyümölcstermést. Ezt fo­galmazták meg - számadatok­kal, meteorológiai megfigyelé­sekkel is alátámasztva — a ha­gyományos jakabszállási kajszi­tanácskozáson a napokban. A hazánk különböző tájairól összesereglett, nagyobb terme­lők, jelentősebb gyümölcsfel­dolgozók és -felvásárlók hely­zetértékeléséből kitűnt, hogy ahány termőhely, szinte annyi­féle átlagtermés várható. Agár- don például a tavalyi kajszinak egyötöde lesz, őszibarackból vi­szont hatszor annyi, mint a múlt évben. Dunavecsén viszonylag sok fajta van az ültetvényekben, így a virágzások is eltérő idő­szakban voltak. Tehát ahol már­cius 10-ig még csak bimbós álla­potban érte a hideg a rügyeket, azok a fák több termést adnak. A 77 hektárról szedtek már ezer tonna gyümölcsöt is, de az idén ennek csak jó egynegyede lesz. A helvéciai Fazekas István sze­rint csak a korán érő fajták ma­radtak termés nélkül, vagyis egy-egy fáról mindössze 2-3 kiló barack szedhető. Orgoványról Kovács Imre a kajszit illetően röviden így fogalmazott: nincs árualap. Ugyanígy nyilatkozott Tarjányi Ferenc, a házigazda cég főkertésze. A városföldi Bokros úr próbált humort vinni a tanács­kozásba: a háziasszonyoknak nem kell lekvárfőzéssel bajlód­niuk. A Borsod megyei Encsről érkezett termelő viszont csúcs­termésről számolt be, az ősziba­rack esetében még ritkítaniuk is kell. A Hajdú, a Szabolcs megye­iek ígéretesebb szüretről beszél­tek, mint a Duna-Tisza köziek. Szót kaptak a felvásárlók és a feldolgozók is. Valamennyien azt hangsúlyozták, hogy történ­jen bármilyen piacra és érettségi fokban az értékesítés, meg kell felelni az európai minőségnek. Hangsúlyozták az egységes áru­val való megjelenés fontossá­gát, amihez elengedhetetlen a termelők és értékesítők szövet­kezése. Ugyanis akinek nincs le­hetősége készre csomagolt, elő­hűtött áruminőséget a pultra tenni, annak a kereskedelemben nincs tárgyalnivalója.- A fán lévő termés még nem áru, csak gyümölcs - fogalmazta meg a házigazda, Nedelkovics Antal, aki kajszi tekintetében fel­vállalta az integrátor szerepét, értve ezen a termelést, az érté­kesítést, a csomagolást. E gyü­mölcs ízét tekintve még mindig a legjobb magyar barack, de an­nak minőséggel is kell párosul­nia, mert csak akkor piacképes - mondotta. Ehhez viszont elen­gedhetetlen az optimális szedési idő kiválasztása, a hűtőkapaci­tás megléte, az egységes agyusz- tálás. Ezt kívánják mind a kül­honi, mind a hazai vevők s a gom­bamód szaporodó kereskedőhá­zak is. Pulai Sára Itt a kék sör! A franciaországi Elzászban lévő Fischer-sörfőzde a nyomott pi­aci, s főként az igazságtalannak tartott állami adóviszonyok mi­att alapvető újítást vezetett be: új söre, amely az UFO - Unidenti­fied Flying Obj ect - nevet kapta, curacao alapú, s túl sajátos ízén az a különlegessége, hogy fo­gyasztójának nyelvét legalább 15-20 percre kékre színezi. (A curacao narancshéjból, cukor­ból gyümölcspártlattal készült likőr, amely nevét a Holland An­tillák legnagyobb szigetéről kapta.) A trappista barátok által több száz éve feltalált gyümölcs­ízű sörök után a most piacra do­bott UFO-sör enyhén citromos aromájú, s alkoholfoka eléri az átlagos 5 százalékot. A „feltatá- lók” szerint fő vásárlóközönsé­gük a 18-25 évesek köréből ke­rül majd ki, akik nyitottak az új­donságokra. Ezt hangsúlyozva, a „kék nyelv-jelen” túl az üveges csomagolás is erősen futurista. 62.3% kezdőknek profiknak

Next

/
Thumbnails
Contents