Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-09 / 133. szám

1998. június 9., kedd Megyei Körkép 3. oldal Már több mint egy éve csinosítják Baján a Kálvária­dombon álló Rókus-kápolnát. Felvételünk tanúsága szerint napokon belül teljesen felújított állapotban vehetik majd birtokukba a hívek. fotó: király László Kalocsa a tévé mellett döntött Egyetlen napirendi pont szere­pelt a kalocsai képviselő-testü­let csütörtöki rendkívüli ülésén. Arról kellett dönteni, hogy a már meglevő önkormányzati rádió frekvenciájára, vagy a he­lyi tévéjére nyújtsák be a pá­lyázatot. Ugyanis az országos pályázat feltételei szerint - a monopolhelyzet megakadályo­zása érdekében - egy pályázó csak egy műsorszolgáltatásra kap lehetőséget. Eddig a helyi rádiót és tévét egységes intéz­ményként a helyi önkormány­zat üzemeltette. A szenátorok többsége a tévézést részesítette előnyben. Ily módon együtt Színitanodai A Sirkó László színművész ve­zette Kecskeméti Színitanoda év végi nyilvános vizsgaelőa­dása június 11-én, csütörtökön 18 órakor lesz a kecskeméti Er­marad a kábeltévé és a körzet­ben fogható sugárzott műsor, a képi megjelenítés hatásosabb a rádiózásnál, az előbbi műszaki eszköztára jóval nagyobb érté­ket képvisel, nem kell felbon­tani az év végéig megkötött reklámszerződéseket - érveltek a tv mellett. A város a közszol­gálati (egyes képviselők szerint olcsóbb, gyorsabb, jövedelme­zőbb) helyi rádiózásról lemond. Viszont nyitva hagyja a lehető­séget azok előtt, akik a meglévő adót kereskedelmi rádióként működtetnék. A városi rádió a pályázat elbírálásáig változat­lanul sugároz. K. L. vizsgaelőadás dei Ferenc Művelődési Köz­pontban. A vizsgaelőadáson versek, dalok hangzanak el, il­letve táncképek és színdarab­részletek láthatók. Gazdasarok Vegyesen ültetve ízletesebb A teljesség szándéka nélkül ismét meg kell említenünk néhány most időszerű nö­vénytársítást. Mint arról már írtunk, vannak egymást jól tűrő, kölcsönösen jó hatású és kedvezőtlen, a szomszédságot nem tűrő növények. Ha pél­dául a veteményesben vegye­sen ültetjük a vöröshagymát a sárgarépával, mindkettőnél több mint a felére csökken a répa-, illetve a hagymalégy lárvái által okozott kár. A zsázsa, a kakukkfű és az izsóp elűzi a hernyókat, de inkább csak a veteményes szélére te­lepítsük ezeket a gyógynövé­nyeket. Faluhelyen a sárgaré­pát eleve olyan sortávolságra vetik, hogy a közökben elfér­jen a borsó. A répa gyökér­nedvei ugyanis serkentik a borsó növekedését, a borsó zöldje elnyomja a gyomokat és védi a talajt a kiszáradástól. Mire a borső'beérik és széná­ját kiszedjük, a sárgarépa már megerősödött. Sőt kellő mennyiségű nitrogénhez ju­tott a borsó gyökérzete révén. Tudniillik a zöld- és a sárga­borsó képes a levegőből is megkötni a nitrogént. A vér­tetvek ellen a gyümölcsösben jól véd a sarkantyúka és a torma. Hagyjuk tehát ezeket növekedni a fák tányérjában. Csak a gyomokat távolítsuk el. Egyébként az ismert jelen­séggel a biotermesztők beha­tóan foglalkoznak a hazánk­ban ma már szép számban kapható szakkönyvekben. E- zekben arról is szó van, hogy az adott ágyásban a 6-8 nö­vényfajtából összeállított tár­sítást hogyan kell beilleszteni a vetésforgóba. Más szóval legalább egy-egy évre előre meg kell terveznünk az előve- teményt és az utóveteményt. Ha az első évben egy ágyás­ban burgonyát, céklát, hagy­mát, sárgarépát, paradicso­mot, paprikát, uborkát és pet­rezselymet termesztettünk, a következő évben ugyanoda kerüljön borsó, bab, spenót, mángold, saláta és zsázsa. A harmadik évben ugyanoda vessünk káposztát, leveles, kínai és bimbós kelt, karfiolt, brokollit, retket. Ez az egy­szerű 3 éves vetésforgó. Hozzá kell még a negyedik ágyás is a fűszereknek, illetve az évelőknek. K. L. Háromezer márkáját vitték el a banditák Kiraboltak egy kamionost Kiskunhalason (Folytatás az 1. oldalról) A kamionos a szemből érkező forgalom miatt nem tudta ki­kerülni az autót, ezért megál­lásra kényszerült. A Ladán nem volt rendszámtábla, csak a hátsó szélvédőjén volt egy kartonpapír, amelyen kézzel írott „Próba” felirat volt ol­vasható. A • személygépkocsi veze­tője és utasa villámgyorsan kipattantak a járműből és a kamionost - egy berhidai fér­fit - kirángatták a vezetőfül­kéből. Az útonállók a sofőrt felszólították, hogy adja át a pénzét. A felszólítás nem ve­zetett eredményre, erre egyi­kük nagy erővel arcon ütötte a kamionost. A támadók ku­takodni kezdtek a kamion vezetőfülkéjében, ahol megta­lálták a sértett 3000 német márkáját és elmenekültek a helyszínről. A tettesek a jár­művükkel Tompa irányába hajtottak el. A kirabolt kamionsofőr személyleírást tudott adni a rendőröknek. Az egyik férfi 180-190 cm magas, fehér bőrű, arca kerek, haja sző­késbarna és kefefrizurát visel. A rabláskor világos színű rö­vid ujjú inget és farmernad­rágot viselt. A másik támadó férfi a társánál alacsonyabb, sportos testalkatú, haja sötét színű és rövidre vágott. Szürke színű trikót és ugyan­csak farmernadrágot viselt. A rendőrség kéri, aki az el­követőkről vagy a fehér színű Lada gépkocsiról bármilyen információval rendelkezik, az jelezze a kiskunhalasi rendőr- kapitányság bűnügyi osztá­lyán a 77/423-255-ös telefon­számon. Pozsgai Ákos Hárompercenként vesz mintát a német hajó Úszó laboratóriummal vizsgálják a Dunát Bajára érkezett hétfőn reggel a Burgund nevű német hajó, mely a Duna vízminőségét tér­képezi fel a Majnától a horvát, illetve a jugoszláv határig. A csúcstechnológiával felszerelt úszó laboratórium 3 percen­ként vesz vízmintát és rögzít több tucat adatot az azonnali, részben önműködő elemző gé­pek segítségével. Mint azt Schmidt Antal, a bajai környezetvédelmi fel­ügyelőség hidrobiológusa el­magyarázta, a németországi kollégák Mainzból indultak el, és hazánk területén a teljes Duna-szakaszt bejárták. Mérik a víz vegyi és biológiai terhe­lését, fenékpásztázóval az üle­déket, az olaj, a víz- és egyéb vezetékek hollétét, valamint ál­lapotát mind a négy felügyelő­ség területén. Az összesített eredmények­ről decemberben könyvet ad­nak ki, és 2 év múlva ismét tü­zetes vizsgálat alá veszik a Dunát. Ez az első eset, hogy független, nemzetközileg elis­mert szakembergárda eredmé­nyeivel vethetjük össze a ná­lunk államilag pénzelt labora­tóriumok kimutatásait. A szakemberek egyelőre csak a paksi atomerőműből (közvetlenül a kibocsátásánál) a folyamba juttatott hűtővíz hőmérsékletét közölték, ami egy fokkal kisebb a megenge­dett 30 foknál. K. L. Érik a ropogós cseresznye. A piacokon már megyeszerte lehet vásárolni a kora nyári gyümölcsökből, de az ára még igen magas. Azt mondják, hogy a barack sem lesz olcsó az idén, mivel nagy része elfagyott tavasszal. A kiskunhalasi piacon is 200 forintot kérnek a ké­pen látható cseresznye kilójáért. Sokan vesznek zöldhagymát is. Ennek csomóját már hatvan forinttól kínálják az eladók. fotó; pozsgai Ákos Személyi ügyekben döntenek Izsákon Az izsáki képviselő-testület má­jusi döntése értelmében az izsáki önkormányzat megvásárolta a korábban felszámolt állami gaz­daság központját. A terület és az épületegyüttes huszonötmillió forintba került. A város képvise­lői mai ülésükön tárgyalnak a. megvásárolt ingatlan hasznosí­tásáról. A mintegy félhektámyi terület egynegyede beépített. Az épületek több mint ezer négy­zetméter hasznos alap'erülettel rendelkeznek. Mint K. Szabó József polgármester korábban elniondta, az elképzelések sze­rint ebben az épületegyüttesben helyeznék el a rendőrőrsöt, a helytörténeti gyűjteményt, a könyvtárat. Szó van arról is, hogy esetleg az öregek napközi otthona is ott kapna helyet. A mai képviselő-testületi ülé­sen több pályázat ügye is napi­rendre kerül. Szó lesz a könyv­tárvezetői állásra kiírandó pá­lyázatról, valamint ma bírálják el a gyermekjóléti szolgálat ve­zetői állására beérkezett jelent­kezéseket. A könyvtár vezeté­sére a jelenlegi igazgató ötéves megbízatásának lejárta miatt ír­nak ki pályázatot. W. Király Ernő Megverték, majd kirabolták Pofonokkal és rablással végző­dött egy beszélgetés a minap egy félegyházi bárban. Egy kö­zépkorú férfi békésen italozga- tott a pultnál, amikor egy másik vendég szóba elegyedett vele. A gyanútlan férfi a társalgás végeztével fizetett és távozott. Új ismerőse követte, majd egy mellékutcában többször meg­ütötte, majd erőszakkal elvette pénzét és telefonját. Szereti Ön a klímát? a ^cni TOLEDÓT a gazdag alapfel­szereltségen túl mi már klímával kínáljuk Önöknek! Alapár: 2.674.000 Ft-tól Érdeklődjön márkakereskedésünkben! HEAT Brill Kft. Kecskemet. Petőfi S. u. 12. Tel.: 76/483-107 Bajai diáksiker Idén Nyíregyházán rendezték meg az országos német nyelvi diákversenyt. A döntőbe jutott 80 résztvevő közül Bajáról a Szent László ÁMK-ból Hubert Teodóra a 4. helyen, osztály­társa, Dunai Edit a 6/b-ből pedig a 15. helyen végzett. Felkészítő tanáruk Permai Ágnes volt. Sükösdön felújítják a sportöltözőt A sükösdi önkormányzat 300 ezer forinttal sietett a labdarúgó­csapat segítségére, hogy korsze­rűsíteni tudják a sportpálya öltö­zőjét. A pénzből egyelőre csak a külső renoválásra futja, de Lógó András polgármester elmondta: később felújítják a vizesblokkot is. A sükösdi sportvezetők remé­lik: az otthonosabb körülmé­nyek több fiatalt csalogatnak majd sportolni. Jól szerepeltek A Kecskeméti Református Kol­légium Gimnáziumának diákjai ismét remekül szerepeltek a ta­nulmányi versenyeken. Csolti Endre 4. lett a Less Nándor Or­szágos Földrajzversenyen. A Lóczi Lajos Országos Földrajz­versenyen Benkó Ádám a nyol­cadik, Csolti Endre a 10. helyet szerezte meg. Tanáruk: Szaba­dos László. A Gábor Dénes Or­szágos Számítástechnikai Em­lékversenyen Patay Szabolcs első helyen végzett. Tanára: Ko­vács Béla. A Barátunk a termé­szet Országos Természetisme­reti Vetélkedőn Sándor Mátyás egyéniben a hatodik helyen vég­zett, míg a gimnázium csapata első lett. Az országos győztes csapat tagjai: Székely Gábor, Póka Tamás, Nademlejnsky Tamás. Felkészítő tanáruk Ve- téssy Katalin volt. Önkormányzatok az ifjúságért A múlt héten alakult meg a Tele- pülési Önkormányzatok Szövet­sége az Ifjúságért szervezet Bu­dapesten, mely a vidéki hátrá­nyos helyzetű fiatalok sorsán kí­ván javítani. Választmányának egyik tagja bajai lett, Czeglédi Anita, aki városi önkormányzat ifjúsági előadója. Névjegykártyáé* BÉLYEGZŐKÉSZITÉS ti FÉNYMÁSOLÁS 'W GRAVÍR0ZÁS meghívó, cégespapír, sorszámozás Saliber Kecskemét. Nigvkftrtsi u. 5. T./F: 416-981 A Brill kft. felvételre keres gyakorlattal rendelkező karosszéria lakatost Jelentkezni lehet Nagy Lajos műhelyvezetőnél 06-30-581-890 telefonon illetve személyesen Q00D Audi Brill Kft. . Kecskemét. Halasi út 32. Tel.: 76/486-001. Fax: 76/486-003

Next

/
Thumbnails
Contents