Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-06 / 131. szám

4. oldal Világtükör 1998. június 6., szombat Részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Göncz Árpád ál­lamfő Roman Herzog német elnöknek a Németországban történt vasúti szerencsétlenség miatt. A 95 halálos áldozatot követelő katasztrófát egyébként valószínűleg műszaki hiba - az egyik kerék acélabroncsának eddig ismeretlen okból bekö­vetkezett törése - okozta. Izland is ratifikálta - nyol­cadikként - a hazánk, valamint Cseh- és Lengyelország tagfel­vételi jegyzőkönyvét az Észak­atlanti Szerződés Szervezetébe, azaz a NATO-ba. Mohiban megkezdik a mi­nimális üzemeltetést a közeli napokban - közölte az atom­erőművet működtető Szlovák Villamos Művek (SE) vezér- igazgatója, Tibor Mikus. El­mondta: az erőmű a maga ka­tegóriájában a legbiztonságo­sabb Európában. Koszovó nyugtalanítja a világot Tanulmányozzák a katonai erő alkalmazásának lehetőségét Külön nyilatkozatban foglalnak állást a koszovói válság bé­kés rendezése mellett a horvátországi Brioni szigetén pénte­ken megkezdődött, kétnapos tanácskozásukon a Közép-eu­rópai Kezdeményezés országainak külügyminiszterei. Az 1989-ben Budapesten lét­rejött regionális együttműkö­désben jelenleg 16 ország vesz részt: Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgá­ria, Csehország, Fehérorosz­ország, Horvátország, Len­gyelország, Macedónia, Ma­gyarország, Moldova, Olasz­ország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. A KEK soros elnöki tisztét Horvát­ország tölti be. A magyar kül­döttséget Görög János, a Kül­ügyminisztérium közigazga­tási államtitkára vezeti. A Nyugat „körültekintően tanulmányozza” a katonai erő alkalmazását a koszovói vál­ság megoldására - közölte pénteken a brit védelmi mi­niszter. George Robertson ki­jelentette: mindenképpen rá kell ébreszteni Milosevics ju­goszláv elnököt arra, hogy „a nemzetközi közösség nem fogja ölbe tett kézzel végig­nézni, amint a koszovói térség belefullad az erőszakba.” Ro­bertson szerint „a válság oka maga Milosevics és a belgrádi kormány. „Belgráddal meg kell értetni, hogy a NATO minden kínálkozó lehetőséget mérlegel, beleértve a legradi- kálisabbakat is.” Magas rangú washingtoni katonai források csütörtökön értésre adták, hogy nem vár­ható gyors döntés egy esetle­ges NATO-fellépésről Ko­szovó ügyében. A tagorszá­gok védelmi miniszterei jövő héten tanácskoznak ugyan a koszovói konfliktusról, de nem valószínű, hogy határoz­nak a katonai beavatkozásról. Robert Gelbard, az USA balkáni különmegbízottja kö­zölte, hogy a belgrádi kor­mány és a koszovói albánok közötti tárgyalások mai fordu­lóját meg kell tartani. A kormányzás a sors megváltoztatásának eszköze Az RMDSZ és a koalíció Az RMDSZ politikai támoga­tást nyújtott Romániának, és itt az ideje, hogy ez fordítva is igaz legyen - jelentette ki az Evenimentul Zilei pénteki számában Markó Béla, az RMDSZ elnöke.- Az RMDSZ azért harcolt - hangsúlyozta a szövetségi el­nök hogy Románia a NATO és az Európai Unió tagja le­gyen. Ezzel az országnak a ro­mániai magyar kisebbségre is visszasugárzó érdekeit akarta szolgálni. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a szövetség kiválik-e a kormánykoalícióból, ha a ki­sebbségi jogokat tartalmazó, helyi közigazgatási és oktatási sürgősségi kormányrendeletet nem szavazza meg a parlament, Markó leszögezte:- A magam részéről nem tu­dom belátni, miért maradjak egy olyan koalícióban, amely ellenzi vagy éppen eltörli egy koalíciós partner természetes jogait. Ebben a kérdésben azonban mindenképpen az RMDSZ Szövetségi Képvise­lői Tanácsának kell döntenie, amely kezdettől fogva sürgette a két kormányrendelet parla­menti jóváhagyását. A Maros megyei Népújság­nak nyilatkozva az RMDSZ el­nöke arra is figyelmeztet, hogy amennyiben a szövetségnek ki kell lépnie a kormánykoalíció­ból, az nem az RMDSZ, hanem „valóban a román demokrácia kudarca lesz”.- Ha politikai eszközökkel akarunk változtatni sorsunkon, akkor annak egyik eszköze a kormányzás - vélte Markó. Nem hozott szankciókat a BT öt állandó tagállamának külügyminisztere az indiai és a pakisztáni atomrobbantás­sal kapcsolatos tanácskozásán, Genfben. Bár közös nyilatkoza­tukban elítélték az atomrobban­tásokat, a résztvevők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az esetleges gazdasági szank­ciók nem lennének hatékonyak. Ismét megszakadtak a tár­gyalások az Air France és a sztrájkoló pilóták képviselői között. Helyszíni beszámolók szerint a munkabeszüntetők komor arccal távoztak a meg­beszélések színhelyéről, és bí­rálták a vállalat vezetését, ami­ért nem terjesztett elő egyér­telmű új javaslatokat. Jó esély van az izraeli mi­niszterelnök szóvivője szerint arra, hogy kormánya hamaro­san egyezségre jusson a palesz­tinokkal a Ciszjordániában ál­lomásozó izraeli csapatok rész­leges kivonásáról. Nem írta alá Borisz Jelcin orosz elnök a parlament ál­tal jóváhagyott földtörvényt, amely a háztájik kivételével megtiltja a termőföld adásvéte­lét. Az államfő azzal küldte vissza a törvényt mind az Ál­lami Dumának, mind a Szövet­ségi Tanácsnak, hogy a két ház nem vette figyelembe az ő mó­dosító indítványait. Útblokádokra és határátkelő­hely-lezárásokra kell számíta­niuk hétfőn a Csehországba tartó autósoknak. A közleke­dési dolgozók szakszervezete bejelentette, hogy csatlakozik a közszolgálati alkalmazottak hétfői, egyórás figyelmeztető sztrájkjához, ezért délelőtt 9 és 10 óra között több határátkelő- helyet, autópályát, alsóbbrendű közutat eltorlaszol és lezár. Jaltai csúcs. A Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) tizenegy tagországá­nak állam- és kormányfői pénteken aláírták a szervezet alapszabályát, és közös nyilatkozatot fogadtak el a célokról, a térség stabilitásának elősegítéséről. fotó: feb/reuters Az amerikaiaknak savanyú a szőlő Közös európai erőfeszítéssel megszületett az Eurofighter 2000 Tizenöt évi tervezés, jelentős késlekedés és halasztás után so­rozatgyártásra alkalmassá érett az Eurofighter 2000, a közös európai fejlesztésű, deltaszárnyú vadászrepülőgép. Már hét prototípus szeli a légi országutakat, a gyártók szerint mindenki legnagyobb meg­elégedésére. Nagy-Britanniá- ban, Németországban, Olasz­országban és Spanyolország­ban hamarosan elindulnak a futószalagok, hogy megépít­sék azt a 620 gépet, amelyekre már szerződést kötöttek. Eddig még sohasem sikerült tető alá hozni ilyen átfogó hadiipari együttműködést - ér­tékelik az uniós országok. Az Eurofighter 2000 gyártása to­vábbi 90 ezer munkahelyet je­lent a kifejlesztéséhez foglal­koztatott 70 ezer emberen kí­vül. Az 53 milliárd dolláros projekt sikere jó hír az iparág számára, amely eddig csak a polgári repülőgépek, az Air­bus közös gyártásában dicse­kedhetett eredményességgel. A további vásárlók jelent­kezése azonban még várat magára. Mostanában Norvé­giát győzködik, és kecsegtető­nek látszanak az ausztrál, a szingapúri, a görög, a dél-ko­reai tárgyalások is. Az Egye­sült Arab Emirátus azonban nemrég az Eurofighter 2000 helyett az amerikai F-16-osok vásárlása mellett döntött. Amerikai részről egyébként sem üdvözölték kitörő lelke­sedéssel a konkurenciát. A tengerentúlon az a vélemény, hogy az eurobürokraták főként a -foglalkoztatást tartották fon­tosnak, és kevésbé összponto­sítottak a gép haditechnikai jellemzőire. A The Washing­ton Postban ez utóbbiról meg­lehetősen fanyalogva nyilat­koztak az amerikai katonai szakértők, amin persze nem is lehet csodálkozni. Marshall-díj a Westel 900-nak Két tucat alkalmazottal kezdték Pontosan 51 évvel azután, hogy az Egyesült Államok meghirdette a nyugat-európai gazdasági újjáépítés prog­ramját az úgynevezett Mar- shall-tervet, pénteken Berlin­ben első alkalommal adták át a hasonló nevű díjakat. A két kitüntetett közül az egyik egy szlovéniai szoftvergyártó cég, míg a nagyobb cégek kate­góriájában a Westel 900 ma­gyar-amerikai vegyes vállalat lett a győztes. A kitüntetéssel azt a gyors, dinamikus fejlődést ismerték el, amelyet a legna­gyobb magyarországi mobilte­lefon-társaság ért el az utóbbi négy esztendőben. A 40 ezer dollár értékű okta­tási programot tartalmazó díjat a berlini Adlon Hotelben Sugár András vezérigazgató vette át. Megköszönve a nemzetközi el­ismerést a vezérigazgató el­mondta: a Westel 900 ügyfelei­nek száma hamarosan eléri a félmilliót, forgalma pedig évi 300 millió dollár. Á magyar mobiltelefoncég, amely 1993 végén csak két tucat alkalma­zottal indult, most a térség nagyvállalatainak versenyében eredményes munkájával, újítá­saival, kiemelkedő marketing- tevékenységével érdemelte ki az első helyet. Az első európai Marshall-díj átadóünnepségén a magyar kormányt Lotz Károly, a közle­kedési és távközlési tárca lekö­szönő vezetője képviselte. Csák Elemér Ötven éve halt meg Lumiére, a kinematográf atyja Feltaláló - mellékvágányon Ötven éve, 84 éves korában halt meg az első kinematog­ráf, a filmfelvevő és mozgó­képvetítő feltalálója. Louis Jean Lumiére arról ke­sergett utolsó interjújában, hogy „mellékvágányra állítot­ták”. Bátyjával, Auguste-tál Pá­rizsban mutatta be első vetített mozgóképeit 1895. december 28-án. Áz iparos és mozis Louis Lumiére csaknem min­denkitől elfeledve hunyt el a Toulon melletti Bandolban. Majdhogynem a véletlennek köszönhető a mozifilm és a fel- vételhez-vetítéshez szükséges gép felfedezése. A Lumiére fi­vérek apjának fényképész mű­terme volt Lyonban; Louis fizi­kusnak, Auguste vegyésznek tanult. Mégis a fizikában kiváló fiatalember fejlesztette ki azt a különösen érzékeny filmemul­ziót, amely későbbi találmá­nyaik alapjául szolgált. Lumiére-ék színérzékeny fényképezőlemezt, panoráma­felvétel készítésére alkalmas készüléket fejlesztettek a moz­gókép feltalálása után. Louis az első világháborúban a hadirok­kantakat új típusú karprotézis­sel segítette. A párizsi világki­állításon 1937-ben pedig bemu­tatta a térhatású filmet. Feltalálói sokoldalúságát bi­zonyítja, hogy bandoli csodála­tos villáját a papírredős hang­szóróért kapott találmányi díjá­ból tartotta fenn. FEB Butábbak a „mesterséges” gyerekek? Baljóslatú eredmények A mesterséges megtermé­kenyítéssel született gyere­kek egy részének alacso­nyabb az intelligenciahá­nyadosa, szemben a termé­szetes úton fogamzott társa­ikkal - állítja egy ausztrál kutatócsoport jelentése. Leginkább azok a gyerekek az elmaradottabbak, akik egy igen népszerűbb új technika segítségével fogantak. Az an­gol rövidítés nyomán ICSI- módszer esetében a sperma nem üvegtálkában találkozik a petesejttel (ez a hagyomá­nyos lombikmegtermékenyí­tés), hanem egyenesen be­fecskendezik a petesejtbe. A megszületett gyerekek emlékező-, nyelvtanulási és problémamegoldó képessége akár öt százalékkal is ala­csonyabb lehet társaikénál - mutatták ki a kutatók. Belgi­umban szintén elvégezték ezt a vizsgálatot, ám ott ilyen eltérést nem tapasztal­tak. Egyesek szerint ennek az az oka, hogy a belga kuta­tók nem tudták, a tesztelt gyerekek közül ki milyen technikával fogant, vagyis az ausztrálokkal ellentétben nem kezelték előítéletekkel a kicsiket. Mindazonáltal a kutatások nyomán Amerikában máris bejelentették, hogy alapo­sabb vizsgálatnak vetik alá az említett módszert, hiszen alkalmazása az ország klini­káiban igen elterjedt. Pavarotti énekel a világszervezetért Az ENSZ anyagi gondjaiért fő­ként az USÁ felelős: a hiány fele, mintegy 1,6 milliárd dollár az amerikai hátralékokból ered. Kofi Annan ezért most azzal próbálkozik, hogy közismert művészeket, sportolókat nyer­jen meg az ENSZ ügyének. A főtitkár legutóbb „Magic” Johnsont, a világhírű kosárlab­dasztárt nevezte ki „a béke kö­vetének”, és bírta némi jóté­konysági akcióra, most pedig a megtisztelő címet megkapta a nagy énekes, Luciano Pavarotti is. Annan ötlete persze nem egészen eredeti: az UNESCO, illetve az UNICEF (az ENSZ gyermekvédelmi alapja) már korábban csatasorba küldött ügyeiért olyan hírességeket, mint Peter Ustinov, Roger Moore vagy Audrey Hepburn. A magyar diákok távolmaradással tiktakoztak Szlovákiában a révkomáromi járás magyar iskoláinak több­ségében a diákok pénteken távol maradtak a tanítástól, hogy így tiltakozzanak az is­kolaigazgatók leváltása és az oktatási törvény tervezett mó­dosítása ellen. Szlovák rész­ről, elsősorban a Nemzeti Párt (SNS) köreiből éles hangvé­telű nyilatkozatokkal reagál­tak a történtekre. Éva Slav- kovská oktatási miniszter már az előző napon kijelentette: fontolóra veszi, vajon ne vonja-e ki a tiltakozó iskolá­kat az állami oktatási hálózat­ból. A járás 34 magyar általá­nos iskolája közül csak hat falu kisiskolájában jelentek meg a gyerekek, s akadt még néhány iskola, ahol a reggeli kezdésnél egy-két gyerek fel­bukkant ugyan, de a pedagó­gusok ezekben az iskolákban sem kezdték el a tanítást, és „rendkívüli helyzetet” jelen­tettek a járási hivatal oktatási osztályának. Rendbontásról a kora esti órákig nem érkezett jelentés, de meglepő ese­ménynek számított, hogy a két kormánypárt, a HZDS és az SNS néhány parlamenti képviselője „képviselői ellen­őrzés” címén már reggel a já­rás területére érkezett. Pénteki kiszállásukról a sajtót előzete­sen nem értesítették, inkább néhány kiválasztott újságírót vittek magukkal. Közölték: a búcsi és bátorkeszi magyar iskolaigazgatót, Varga Lajost és Novák Ferencet „azért nem helyezik vissza az iskoláik élére, mert ezzel precedenst teremtenének, aminek követ­keztében Szlovákiában már senki sem lenne leváltható. Pénteken kora este még ta­nácskozott a Szlovákiai Ma­gyar Szülők országos tanácsa, hogy a június 12-re meghirde­tett galántai és szepsi tiltako­zó nagygyűlés szervezésének részleteit egyeztessék. Idő­közben befejezte háromórás tanácskozását a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövet­ségének koordinációs bizott­sága. Sidó Zoltán, a szövetség elnöke az MTI pozsonyi tudó­sítójának elmondta: az általá­nos iskolákon kívül pénteken a járás magyar középiskolái­nak és szaktanintézeteinek di­ákjai és pedagógusai sem vet­tek részt a tanításban. Sidó Zoltán értesülése szerint a ha­tóságok péntekre készenlétbe helyezték a tűzoltóságot és a vízágyúkat is.

Next

/
Thumbnails
Contents