Petőfi Népe, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-06 / 131. szám
1998. június 6., szombat Hazai Tükör 5. oldal Órakiállítás. A világhírű svájci Breitling cég óráiból nyílt kiállítás Budapesten, a belvárosi Váci utcai óraszalonban. Az 1884-ben alapított gyár saját muzeális és a legújabb, a repüléshez kapcsolódó szerkezeteit is bemutatja, köztük az Emergency karórát, amely vészhelyzetben a nemzetközi légi segélykérő frekvencián sugároz jeleket. fotó: feb/steffler balázs Nyolcvannyolc éves a legidősebb, huszonegy a legfiatalabb honatya Mi lesz a parlament alakuló ülésén? Fölgyorsultak a még nyitott személyi és egyéb kérdések tisztázását célzó előkészítő tárgyalások a t. Házban, mert sürget az idő: a köztársasági elnök és a parlamenti pártok közötti megállapodás szerint szűk két hét múlva megtartja alakuló ülését az új parlament. A ciklus június 18-i, csütörtöki nyitányán elsőként Göncz Árpád emelkedik majd szólásra: köszönti a megújult képviselői plénumot, s felkéri az ülés levezetésének tisztére a Ház korelnökét és „segédeit”, a négy körjegyzőt. Az új ciklusban, miként az előzőben is, dr. Varga László áll a parlamenti „korfa” csúcsán: a fideszes képviselő 88 (!) éves. A legfiatalabb honatyákból álló körjegyzői kvartett pedig: Zugschlag János László (MSZP) 21, Birkás Tivadar (Fidesz) 25, Györk András (Fidesz) 26, és Rogán Antal (Fidesz) 26 éves. Napirend szerint ezután az Országos Választási Bizottság beszámol a képviselő-választásról, a belügyminiszter pedig tájékoztatást ad a választások megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról. A képviselői mandátumok igazolása következik, utána szavazás a választási beszámolóról, tájékoztatás a frakciók megalakulásáról. Ezt követően megválasztják a Ház tisztségviselőit. Az országgyűlés elnökének, alelnökeinek és jegyzőinek személyéről titkos szavazással döntenek. Az alakuló ülés további menetrendje: a leköszönő kormány elnöke áttekintést ad kabinetjének tevékenységéről, jelezve, hogy az utódok hivatalba lépéséig ügyvezető kormányként folytatják a munkát. Göncz Árpád bejelenti, hogy kit kér fel kormányalakításra. A címzett - minden bizonnyal Orbán Viktor - reflektál majd a felkérésre. Végül országgyűlési határozatban dönt a Ház az új parlament állandó és különbizottságainak megalakításáról. Koós Tamás Megnyugtató statisztika: 100 maturánsból átlag csak négy ismétel Hétfőn kezdődnek a szóbeli vizsgák Izgalmas napok előtt állnak az érettségiző diákok: hétfő reggel 8 órakor az ország középiskoláiban megkezdődnek a szóbeli vizsgák. Június 19-ig összesen csaknem 75 ezren állnak a bizottságok elé, hogy számot adjanak tudásukról. A vizsgáztató pedagógusok - bizottsági elnökök, tagok, szaktanárok - pontosan tudják, hogy a diákok számára mit jelent négy év munkájának összegzése, az első igazi megmérettetés - mondja Juhász József, a művelődési tárca főtanácsosa. - Ezért mindent megtesznek, hogy segítsenek oldani a feszültséget. Szükség is van erre, még akkor is, ha a tapasztalatok szerint a mostani tizenévesek könnyebben úrrá tudnak lenni a vizsgadrukkon, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt érettségizett elődeik. A magyarázat alighanem abban van, hogy a maiak minden látszat ellenére, nagyon is komolyan veszik a tanulást, a felkészülést, s e tudás birtokában kellő önbizalommal vághatnak neki a szóbeli vizsgáknak.- Mindennek nem mond ellent az sem — folytatja a főtanácsos -, hogy a statisztikák azt mutatják: a korábbinál kevesebb a minden tárgyból kitűnőre végző, színjeles diák. A többség ugyanis tudatosan készül életpályájára, elsősorban az egyetemi felvételi tárgyakra összpontosít, a többiből nem törekszik kiemelkedő eredményre. Ami a bukási arányt illeti: hosszú évek óta száz érettségiző közül mindössze átlag négy kényszerül ismétlésre. A maturandusok egyébként a szóbelin nem kapják, hanem húzzák a tételeket. Egy-egy tárgyból fél óra felkészülési idő áll rendelkezésükre, a tételek kifejtésére pedig körülbelül 15-15 perc jut. Deregán Gábor Az első száz nap a béke ideje Roosewelt elnök annak idején száz nap türelmi időt kért Amerika népétől, hogy a megszerzett hatalommal együtt járó temérdek feladatot nyugodtan, megfontoltan tekinthesse át. A száznapos türelmi idő később hagyománnyá vált.- A fejlett demokráciákban szinte mindenütt igényli az éppen hivatalba lépő kormány, hogy 100 napig valóban a hatalomátvétel technikai részleteivel, az apparátusok vezetőinek lecserélésével, illetve az elődök által hátrahagyott ügyek tanulmányozásával foglalkozhasson - vélekedik Csizmadia Ervin politológus.- A politikai kultúra fokmérője, hogy ad-e az ellenzék, illetve a társadalom levegővé- telnyi időt sorai rendezésére a kabinetnek. 1990-ben és 1994-ben az Antall-, illetve a Horn-kormány kifejezetten kérte a türelmet, mondván, az elődöktől átvett országért akkor tudnak felelősséget vállalni, ha tiszta képet teremtenek a tárcák háza táján, beletekintenek a legfontosabb dokumentumokba, s persze a kasszába is. Csizmadia szerint külön kérés nélkül is elvárható, hogy az első száz napban a mindenkori ellenzék ne kritizálja, ne „háborgassa” a kormányt és a konstruktív hozzáállás jegyében a vezető kormánypárttól választási ígéreteit se kérje még számon. A politológus szerint ezekben a hetekben akár olyan parlamenti paktumok is születhetnek a nyugodt kormányzás érdekében, amilyet ’90-ben az MDF kötött az SZDSZ-szel. A szakember a Fidesz-MPP megnyilvánulásaiból arra következtet, hogy az Orbán-kabinet azonnal a dolgok sűrűjébe vág majd, mintegy mutatva, hogy szakít a régi beidegződésekkel és politikai stílussal. Mintha azt akarná üzenni: „Mi száz napig sem tétlenkedünk, mert az ország helyzete ezt nem engedi meg.” Ä jelekből ítélve, tette hozzá informátorunk, a győztes párt bízik annyira a legfontosabb posztokra jelölt kádereiben, hogy az új funkcióba való beilleszkedésük miatt se aggódjon. Takács Mariann Pokomi: nem „államosítják” a tb-alapokat Törvényjavaslat - még az idén A következő kormány nem kívánja „államosítani”, a költségvetésbe integrálni a társadalombiztosítási alapokat - közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke egy tegnapi szakszervezeti fórumon. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának küldöttgyűlésén a politikus kifejtette: nem tartható fenn a társadalombiztosítási alapok vagyonvesztéssel és törvénysértésekkel járó tevékenysége. A következő kormánynak még az idén törvényjavaslatot kell benyújtania a törvényesség biztosítása érdekében. Evégett három koncepciót dolgoztak ki, s a szakszervezetekkel, illetve a munkaadói szervezetekkel az ősz elejéig tartandó konzultációk után alakítják ki végleges elképzeléseiket. Pokorni Zoltán ezután kiemelte, hogy részvétele a LIGA-kongresszuson az összes szakszervezetnek szól.-A Fidesz és a következő kormány is az erős érdekképviseletben, s ezzel együtt olyan szakszervezetekben érdekelt, amelyek alkuképes partnerek lehetnek a munkáltatók, tárgyalóképes és szavatartó partnerek a kormányzat számára - hangsúlyozta a politikus. Gaskó István, a LIGA elnöke a kongresszust megelőző sajtótájékoztatón kijelentette: a LIGA nem tudja elfogadni a tb-önkormányzatok megszüntetésére vonatkozó elképzeléseket. Emléktábla Gobbi Hildának. Nyolcvanöt éve született, és tíz éve halt meg a magyar színészet egyik legnagyobb alakja és egyik legszínesebb közéleti személyisége, Gobbi Hilda. Az évfordulók alkalmából tisztelői, volt kollégái tegnap emléktáblát avattak Budapesten, az Ódry Otthonban, és megemlékeztek egykori támogatójukról a Já- szai-színészházban az idős művészek is. fotó: feb/steffler Lányi Zsolt az esetleges miniszteri felkéréséről Fidesz-kongresszus A Fidesz-MPP ma tartja X. Kongresszusát Budapesten, az Elektromos Sportcsarnokban. Az egynapos rendezvény napirendjén a kormányzati munkára való felkészülés, valamint a koalíció- kötés kérdései szerepelnek. A küldöttek várhatóan állást foglalnak az FKgP-vel való közös kormányzás ügyét illetően. Újságírói leleménynek és korainak nevezte Lányi Zsolt, a Független Kisgazdapárt alelnöke azokat a találgatásokat, amelyek a honvédelmi tárca vezetését személyével hozták kapcsolatba - ezt maga a kisgazda politikus mondta a sajtó érdeklődésére pénteken. A média feltételezéseit Lányi Zsolt nem tartotta ugyan alaptalannak, hiszen - mint mondta - a párt katonapolitikájával ő foglalkozott, valamint az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának a munkájában is részt vett. Lányi Zsolt azonban addig nem kíván a lehetőségen gondolkozni, amíg nem kezdődnek meg a hivatalos koalíciós tárgyalások, és felkérést nem kap a tárca vezetésére. TÉVEDÉS! A lap pénteki számában sajnálatosan tévesen jelent meg a Szigetvári Ta ka ré kszö vet kezet GAZDAVÁR fiókjának „Fegyvert s vitézt...” Védelem és biztonság. Ehhez ötszáz éve egy Zrínyi kellett. A helyzet ma is komoly, de a megoldás lényegesen egyszerűbb. A pénzzel bánni tudni kell. Ehhez a Kisváros Bankja a legkedvezőbb megoldást ajánlja. Sziget jegy- 6 hónapos lekötés- tökéletes biztonság- több féle lekötési idő- bármikor felvehető Magyarország legnagyobb takarékszövetkezeténél -EBKM 17.24% 17 % fix kamat A hirdetés helyesen: SZIGETVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET | KECSKEMÉTI GAZDAVÁR-FIÓK | Kecskemét, Dobó krt. 15. I