Petőfi Népe, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-26 / 72. szám

Ha ezt egyszer a klubban elmesélem! Hétköznapi Európa Nagyon elszégyelltem magam Londonban 1986-ban. Bamba, bámész, de tágra nyílt szemű és őszinte érdeklődésű kelet-európaiként jártam a várost, és megszomjaztam. Bemen­tem egy úgynevezett pubba - aminek jelentéséről és miben­létéről angol nyelvi tanulmányaim jóvoltából volt némi fogal­mam -, inni egy sört. Isten bocsássa meg nekem. A helyiség pont olyan volt, mint amit angol fdmekben már láttam, vagy P.G. Wodehouse regényeiben nagyon plasztikusan leírva olvashattam a Parazita klub kapcsán , ráadásul csapolt sört is mértek. Leültem a pulthoz, rajtam kívül még két férfi volt a kocsmában (magyarosan mondva), és kértem egy pohár sört. Gyanússá akkor vált kissé félénk, ám szomjam által megalapo­zott ottlétem, amikor azt láttam, hogy a két férfi úgy néz rám, mint tyúk a piros kukoricára. Vagyis olyan furcsán. Ekkor közölte velem a csaposné, mielőtt bármi sört lökött volna elém, hogy ne haragudjak, de ez egy zártkörű klub, és nem szolgálhat ki. Ez ugyan a bejáratnál nem volt feltüntetve, de tudni illik. Magamba néztem, beláttam, hogy igaza van. Bár elhatároztam - mint annak idején Kellér Dezső humorista hogy minden negyven évben egyszer elmegyek Londonba, ám hogy ilyen tudatlanul tévedtem oda, az megbocsáthatatlan. (Más kérdés, hogy azért annyi eszem volt, hogy utána az utcán vettem egy dobozos sört, tehát nem haltam szomjan. Maradt csupán a lelki megrázkódtatás.) Mivel nekünk, magyaroknak történelmi érzékünk van a szim­bólumokhoz, ezt az esetet is annak vettem, bár tizenkét évvel ez­előtt még senkiben sem merült fel az a lehetőség, hogy az euró­pai - bizonyos szempontból nagyon szigorúan zártkörű - klub tagjai lehetnénk. Ma megvan az esély. Remélhetőleg a klubtagság feltételeinek is megfelelünk. Optimista vagyok, szinte látom már magam előtt, ahogy a magyar klubtagoknak már valahol csapolják azt a bizonyos sört. Hámori Zoltán Bemutatkoznak a testvértelepülések Kelebia - Montecassiano Kelebia és a Rómától délre fekvő tengerparti kisváros, Montecassiano testvértelepü­lési kapcsolata 1991-ben szüle­tett egy olasz futballpályán. A Kelebiai Népi Sportkör foci­csapata egy kinti mérkőzés ti­tán hívta meg Montecassiano focistáit, és ’92. augusztus 20- án megrendezték a hazai mér­kőzést. Akkoriban már konkrét tervek fogalmazódtak meg ar­ról mindkét félben, hogy a test­vérkapcsolatot hivatalos ön- kormányzati szintre kellene emelni. Mindez ’94-ben való­sággá vált, és egy szintén au­gusztus 20-i ünnepségen, Ke- lebián aláírták a testvérkapcso­lat alapító okiratát. Az eltelt négy év elsősorban a kölcsönös látogatások, vállalkozói és gaz­dasági kapcsolatok serkentése jegyében telt el. Folyamato­san felmérések készülnek a kö­zös agráijellegű beruházások lehetőségeit illetően. Kelebia évente átlagosan 400 ezer fo­rintot költ a kapcsolat fenn­tartására. Nyelvi nehézségek nem adódnaik, ugyanis Kele- bián laknak olaszul beszélő emberek, Montecassianóban pedig a kulturális bizottság egyik tagja magyar. Francesco Vitali, Montecassiano polgár- mestere és a kisváros képvise­lői minden évben együtt ünnep­ük Kelebia polgáraival a ma­gyar korona ünnepét. De más­kor is találkoznak a delegá­ciók. Legutóbb például egy nagyszabású disznóölésen mu­lattak az olasz vendégek, s vi­hettek haza felejthetetlen emlé­keket. Tavaly ősszel a kelebiai óvodásokért megrendezett jó­tékonysági bálra az olasz pol­gármester mintegy száztízezer forintnak megfelelő lírát hozott adományként városának lakói nevében. Berki Erika Az Európai Unió küszöbén A Petőfi Népe kétoldalas melléklete Az uniós csatlakozás nem járhat túl sok könnyítéssel Mi lesz a tárgyaló delegáció tarsolyában? A március végén kezdődő tárgyalások két résztvevője közül minden bizonnyal in­kább az Európai Unió képvi­selői lesznek abban a helyzet­ben, hogy „diktáljanak”. Hogy mikortól lesz Magyaror­szág teljes jogú tag a földrész integrációs szervezetében, az nem utolsósorban a belépés fel­tételeit tisztázó tárgyalások idő­tartamától és a kialkudott ked­vezményektől függ. Abban mindenki egyetért, hogy a csatlakozás reális idő­pontja felkészülésünk függvé­nye, ám a magyar érdekeket az szolgálná - érvel az egyik tá­bor -, ha mielőbb beléphet­nénk, és az illeszkedés hiányos­ságainak pótlására halasztást kapnánk. így az Európai Unió bizonyos normái átmenetileg nem vonatkoznának hazánkra, és ez megóvná Magyarországot a nemkívánatos, negatív hatá­soktól. Mások viszont azt tart­ják, hogy e „derogációk” kiesz­közlése mértéktelenül elnyújt­hatja a tárgyalásokat, és az el­néző bánásmód hosszú távon kevesebb előnnyel jár, mint a többletterhek viselése. Inotai András, a kormány mellett működő tanácsadó tes­tület, az Integrációs Stratégiai Munkacsoport vezetője attól tart, hogy ha nem mérnek ben­nünket ugyanazzal a mércével, mint a korábban bekerült tag­államokat, s nem róják ránk ugyanazokat a terheket, akkor nem élvezhetjük az EU-tagság- ból fakadó jogokat sem. Ha teljesítik különleges kívánsága­inkat, az visszaüthet, mert az EU-nak így csak afféle „részle­ges” tagjává válhatunk. Nem titok, hogy akadnak uniós tagországok, érdekcsopor­tok, amelyeknek ez kedvükre lenne. Ha kitolódna Magyaror­szág felvétele, nem kellene már­is tartaniuk a versenytárstól (ol­csójói képzett munkaerő, agrár- •termékek stb.), ráadásul a tag­sággal járó támogatások folyó­sítását (az agrárszektor, a szerke­zeti átalakítás számára) is csak később kellene megkezdeni. Ez a rövidlátó önzés azonban nyugati partnereinknél is megbosszul­hatja magát. Például az úgy­őszintén üdvözli a bővítést, ám néhányukban markánsan megje­lentek az ellenzők, akik most, hogy,.komolyra fordult” a felvé­tel ügye, egyre hangosabban fo­galmazzák meg kételyeiket. Nem vitás, hogy az aggályok a konkurenciától való félelemmel függenek össze. Szakértők sze­rint azonban ez eltúlzott, hi­szen a tíz társult tagállam az EU importjából mindössze nyolc százalékkal részesedik. Miért most hatszázalékos munkanél­küliség a beáramló magyar munkavállalók miatt tovább nő­het. Valójában azonban még sok a tartalék az osztrák cégeknél: mással is csökkenthetők a ter­melési költségek, mint az ol­csóbb magyar munkaerő alkal­mazásával. Másfelől csupán né­hány ezer ingázóról van szó Bécs és Burgenland körzetében, és inkább számuk csökkenése várható, ha a jelenlegi tendencia A brüsszeli főtér az idei enyhe tél végén. Ebben a városban döntenek arról, hogy milyen feltételekkel csatlakozhatunk Európa gazdagabbik feléhez. A tét nagy. fotó: bárt a zsolt nevezett schengeni szerződés­ből fakadó határőrizeti, -ellenőr­zési feladatok végrehajtásához jó lenne mielőbb hozzálátni. Márpedig ehhez a brüsszeli EU- pénzek csak a tagországoknak járnak. E nélkül Magyarország önmaga nem képes e feladatok maradéktalan végrehajtására. Az EU-tagországok zöme nem tartanak a többitől? Ám e fé­lelmek mégsem egészen alapta­lanok, hiszen a kelet-közép-eu- rópai országok egyike-másika dinamikusan növeli exportját, és a régió kevésbé elkényeztetett polgárai a jobb jövő reményében hajlandóak keményebben dol­gozni. A szomszédos Ausztriá­ban éppen attól tartanak, hogy a folytatódik, azaz az osztrákoké­nál gyorsabban nőnek a reál­bérek a magyar magánszektor­ban. így már nem éri meg, hogy vállalják a fáradságos utazga­tást. Az osztrákok belpolitikai okokból félreverték a harango­kat, és ez a hangulatkeltés ki­hathat a küszöbönálló tárgyalá­sokra is. Toronyi Attila Országos tanulmányi verseny a Schuman Iroda szervezésében Középiskolások az Európai Unióról Milyen szerepe van az Európai Parlamentnek az Európai Unió döntéshozási mechanizmusá­ban? Képviseld Németország, illetve Spanyolország állás­pontját az EU közös költségve­tésének tárgyalásán! Készíts in­terjút ismert gazdasági szakem­berrel vagy politikussal arról, hogyan látja a magyar EU- integráció folyamatát! Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, fel­adatokat kellett megoldaniuk azoknak a magyar középiskolás diákoknak, akik részt vettek a budapesti Schuman Iroda által szervezett, országos tanulmányi versenyen. Az európai egyesü­lés gondolatát felvető, s azért egész életében munkálkodó Ro­bert Schuman - aki egy időben Franciaország külügyminiszte­re is volt - nem véletlenül név­adója ennek a versenynek. A ve­télkedő ugyanis - amely az egyesült Európában felnövő és élő fiatal generációk tájékozta­tását tűzte ki célul - két köz­ponti témaköré szerveződik: mit tudnak, illetve mit kell hogy tud­janak a diákok az EU-ról, illetve a magyar integrációról. A versenyen ebben az évben az országból 662 három-három fős csapat vett részt. Bács-Kis- kun megyéből az első forduló­ban 12 csapat indult, a máso­dik fordulóban a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, az ÁFEOSZ-iskola, a református gimnázium, valamint a bajai III. Béla Gimnázium csapata képvi­selte a megyét. A területi dön­tőn - amelyet szombaton ren­deztek meg Kecskeméten, az ÁFEOSZ-iskolában - a bányai­sok csapata vehetett részt. Á. E. Közös lesz a pénzük Az Európai Bizottság teg­nap azt javasolta, hogy 11 EU-tagország, Német­ország, Ausztria, Belgium, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia és Portugália le­gyen a terv szerint január 1-jén induló gazdasági és pénzügyi unió, és benne a közös pénzrendszer alapító tagja. Nagy-Britannia, Dá­nia és Svédország egyelőre ki akar maradni, Görög­ország pedig nem teljesítet­te a feltételeket. Összefognak a közösség kutatói Évente több mint százmilliárd dollár jut kutatásra és fejlesztésre Az egységesülő földrész igyekszik összpontosítani a kutatásra-fejlesztésre for­dítható szellemi és pénzügyi erőket. Brüsszelben az EU- tagországok szakminiszterei legutóbbi tanácsülésükön meghatározták a 2002-ig ter­jedő időszak közös teendőit. Az unió illetékes biztosa, Edith Cresson vezetésével a testület az eddigi tizennyolc helyett négy nagy területet jelölt meg; ezek kutatását kiemelten ke­zeli, és számít a kontinens tu­dósainak összefogására. Az első az egészséges élet­móddal és a környezetvéde­lemmel kapcsolatos, a máso­dik a vírusos fertőző betegsé­gek kutatásával, a harmadik a tengerekével, míg a negyedik az urbanisztikával. Ezenkívül két egymással összefüggő, „általános” téma­kört jelöltek meg: az európai ipar és gazdaság versenyké­pességének előmozdítását, va­lamint ezzel összefüggésben a munkanélküliség vissza­szorítását földrészünkön. A határokat átlépő európai ku­tatás-fejlesztés már eddig is figyelemre méltó eredménye­ket, piaci sikereket produkált. Példa erre az Airbus vagy az Ariane rakéta, amellyel táv­közlési műholdak állíthatók pályára. A huszadik század végére azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy míg a termelésben mind nagyobb szerepet játszanak a multinacionális vállalkozások, a kutatás-fejlesztés sem ma­radhat meg a nemzetállami szétaprózottságnál. A tudo­mány által felvetett problé­mák sokkal összetettebbek an­nál, semhogy az egyes orszá­gok külön-külön meg tudná­nak birkózni velük. Példa erre a nagy-britanniai kergemarha­kór, amely ellen (és sok más gyilkos betegséggel szemben) csak összefogással lehet a si­ker reményében felvenni a küzdelmet. A tudományügyi miniszte­rek brüsszeli tanácskozása arra is rávilágított, hogy az Európai Unió hozzájárulása a tagállamokban folyó kuta­tások finanszírozásához még meglehetősen szerény, miköz­ben Japánban és az Egyesült Államokban jóval nagyobb összegek állnak rendelkezésre. Az Európai Unió a GDP- jének kb. 2 százalékát for­dítja kutatásra és műszaki fej­lesztésekre, s körülbelül 2,2 millió tudóst és szakembert foglalkoztat ez az ágazat. Az EU-ban 1000 dolgozóra 4,2 kutatómérnök jut, míg Japán­ban vagy az USÁ-ban ez a szám 7,5. Az unió 1991-ben 110 milliárd ECU-t - 1 ECU kb. 1,2 dollár - fordított kuta­tásfejlesztésekre. (Ez egyéb­ként a mai magyar bruttó nemzeti összterméknek éppen a duplája.) Az európai tag­államok között óriási a kü­lönbség a kutatásokra költött összeget tekintve. Németország, a kontinens gazdasági húzómozdonya pél­dául csaknem negyvenmilli- árd, Franciaország majdnem harmincmilliárd, Nagy-Bri­tannia csaknem húszmilliárd, Olaszország pedig tizenötmil- liárd dollárt költött kutatá­sokra 1991-ben. Érdekes azonban az, hogy a tagállamok méreteihez vi­szonyítva mégsem a németek vezetik a listát, hanem a svédek. A skandináv ország ugyanis GDP-jének 2,86 szá­zalékát költötte fejlesztésekre. Utánuk a németek, a fran­ciák, a britek, illetve a finnek következnek. A másik véglet Görögor­szág és Portugália. 1991-ben e két ország a költségvetésé­ből arányaiban is jóval keve­sebbet - a GDP 0,57, illetve 1,34 százalékát - fordította kutatásra, ahhoz képest, amekkora az uniós átlag. Az adatokból kiderül, hogy a szegény országok jóval ke­vesebbet költenek - még a lehetőségeikhez képest is - arra, hogy gazdasági verseny- képességüket megerősítsék. A magas svéd életszínvonal, avagy az elmúlt négy évtized finn gazdasági sikertörténete részben éppen annak köszön­hető, hogy a nemzeti kormá­nyok komolyan vették okta­tási rendszerük fejlesztését, rengeteg pénzzel támogatták a kutatóközpontok munkáit. (Barta - Toronyi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents