Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-23 / 45. szám
1998. február 23., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Brit kormányprogram finanszírozta Területfejlesztési képzés Február 19-én Kecskeméten 26 szakember vehette át bizonyítványát dr. Balogh Lászlótól, a megyei közgyűlés elnökétől. A dokumentum igazolja, hogy tulajdonosa részt vett a Bács- Kiskun megyei önkormányzat, a területfejlesztési tanács, valamint a vállalkozásfejlesztési alapítvány által közösen szervezett tanfolyamon. A területfejlesztés gyakorlati ismeretei címmel megtartott kurzusnak Erdélyből és Békés megyéből is akadt egy-egy hallgatója. A többiek Bács-Kiskun megyei vállalkozók, valamint kamarai és közigazgatási tisztségviselők voltak. A tanfolyamot - a szervezők mellett - Nagy-Britannia munkaügyi minisztériuma is finanszírozta, a képzésben is részt vállaló Know-How Fund közreműködésével. Az előadások tizenöt napon át, öt helyszínen - Kecskemét, Baja, Kiskunhalas, Hajós, Dávod - folytak. A hallgatók többek között a települési és területi stratégiák tervezésében és megvalósításában, térségi marketingben, valamint a humán erőforrások fejlesztésében szereztek elméleti és gyakorlati ismereteket. Útjavítás térségi összefogással A bugaci önkormányzat kezdeményezésére, térségi összefogással szeretnék felújítani a Bugaci Csárda és az erdészet közötti két kilométeres útszakaszt. Kovács György, Bugacpusztaháza polgármestere elmondta, az út korszerűsítésére azért van szükség, mert a mostani nagyon keskeny, az útpadka pedig balesetveszélyes. Természetesen a korszerűsítést a növekvő idegenforgalom is indokolja - hangsúlyozta a polgármester. A jelenlegi út kiszélesítése és egységes felületkezelése tízmillió forintba kerül. A költségek nyolcvan százalékát a Közútkezelő KHT, a fennmaradó részt pedig a térség önkormányzatai és idegenforgalmi vállalkozói fizetnék. A kezdeményezést Bugac és Bugacpusztaháza önkormányzata 500 ezer forinttal, Kiskunmajsa és Jászszentlászló 200 ezerrel, Móricgát százezerrel, a Kefag Rt. szintén 200 ezerrel, a majsai termálfürdő pedig 50 ezer forinttal támogatta. Ahhoz, hogy a húszszázalékos térségi alap meglegyen és hogy az út még ebben az évben elkészüljön, a bugaci önkormányzat további szándéknyilatkozatokat vár a bugaci és kiskunmajsai idegenforgalmi vállalkozóktól, valamint Szánk önkormányzatától. Vajda Piroska Ingyen horgászhatnak tizennégy éves korukig Változások a haltelepítésben Egyértelmű sikert aratott a bajai Sporthorgász Egyesület vezetőségének bejelentése a hétvégi közgyűlésen, hogy a jövőben 14 éves korig - szülői beleegyezéssel - ingyen kaphatnak horgászjegyet a bajai gyerekek. Bár többen kételkednek a fiatalok felkészültségében és fegyelmezettségében, mégis támogatják az utánpótlás-nevelés szempontjából fontos döntést. A bajai horgászok másik lényeges határozata szerint a fegyelmi szabályzatot úgy módosították, hogy senkinek se érje meg az orvhorgász módszerekkel halat fogni, ezentúl ugyanis lefoglalják a szabálytalankodók horgászeszközeit. Baján ezután megváltozik a halasítások menetrendje. Egyszerre csak egy horgászvízbe telepítenek, így - reményeik szerint - a rabsicokat távol tudják tartani a halban gazdag, és őrök által vigyázott területektől. A horgászok többsége azt szorgalmazta, hogy a vezetőség jobban aktivizálja az 1400 fős tagságot, és a 70 éven felülieknek a városhoz közeli vizeken biztosítson horgászati lehetőséget. A mozgássérülteknek pedig adjanak kedvezményes horgászjegyeket. , Gazdasarok jJ§|j Friss zöldség tavasztól őszig A szervezettség, az integráció elkerülhetetlen követelmény a korszerűen termelő kertészeti ágazatban is. A kistermelők, a családi gazdaságok nem tudnak kellő hatékonysággal fellépni a terményeiket felvásárló feldolgozóiparral és a kereskedelemmel szemben, a vitákban, az árharcokban rendre alulmaradnak. Az összefogás erejét és hasznosságát láttam bebizonyosodni a szentesi Árpád Szövetkezetben tett látogatásom során. Itt 650-700 szövetkezeti tag egységes technológiai előírásokat követve termel a fóliasátrakban és az üvegházakban korai paprikát, paradicsomot, uborkát és kínai kelt. Egyöntetű, kiváló minőségű, korszerűen csomagolt árujuk nagyrészt külföldi piacokon értékesül és tisztességes jövedelmet nyújt a termelő vállalkozóknak. A zöldséghajtatás a szentesi polgárok anyagi jólétének meghatározó tényezőjévé vált. Ä kiskertek terményei főként a család ellátását szolgálják, a felesleg pedig a barátok, ismerősök konyhájában landol. A most már nagyon időszerű vetési tervet tehát úgy kell összeállítani, hogy tavasztól őszig folyamatosan érjenek a termények, változatos legyen a kert növényállománya és a várható termésmennyiség csak kismértékben lépje túl a család szükségletét. Egy négyfős család egész évi zöldségmennyiségét 100 négyzetméter területen elő lehet állítani (a fejes káposzta és a burgonya kivételével). 25 tő paradicsom, 100 tő paprika, 4 bokor cukkini, 10 négyzetméter zöldbabvetés elegendő termést ad a család ellátásához. Érdemes hozzálátni a szőlőskert támberendezésének karbantartásához. A szőlőkarókat vizsgáljuk át és a törött, elkorhadt karókat cseréljük újakra. A támberendezés oszlopait meg kell erősíteni és a vízszintes huzalokat meg kell feszíteni abból a célból, hogy a később rájuk nehezedő hajtástömeg súlyát elviseljék. Bálint György Felgyújtottak két házat Majsán A tűz oltásában a környező települések tűzoltói is részt vettek. fotó: pozsgai Ákos (Folytatás az 1. oldalról) Az összesereglő környékbeliek slagokkal, vödrökkel próbálták útját állni a tüzek továbbterjedésének. A palazáporban Rózsáék házát nehéz volt megközelíteni, akik az udvarra menekítették a könnyebben mozdítható tárgyaikat. Juhászék nyolvan négyzetméteres melléképületétől két méterre épült fel nemrégiben a szép lakóházuk, ők ott locsolták a falakat, de az épület falán húzódó gázvezeték miatt is nagy volt a veszély. A gázt és a villanyt a kiérkező szakemberek még időben kikötötték a hálózatból. A közvetlen szomszédban lakó Bozó Lajosné házát csak a tűzfal mentette meg a lángoktól, de lányával ők is megpróbálták a kerti csapról oltani a tüzet. Ä halasi tűzoltók a riasztás-Kiskunmajsán is vannak olyan családok, akik megszüntették gyermekük napközis ellátását, mert nem jutott pénz az étkezési díj befizetésére. A kialakult helyzeten próbál segíteni a Majsa Alapítvány, amelynek kuratóriuma úgy döntött, hogy A megyei közgyűlés már határozott arról, hogy anyagilag hozzájárul új kistérségi hulladéklerakók tervezéséhez. Erre 10-12 millió forint áll rendelkezésre - tájékoztatta Széli Péter bajai polgármester a Baja és környéke településeinek területfejlesztési társulását. A regionális szemétlerakó kérdésével a bácskaiak is foglalkoznak, és a Baja-Bácsalmás-Jánoshalma térségben már keresik is a megtol számított húsz percen belül a helyszínen voltak. Halasról három tűzoltókocsi, Félegyházáról, Kiskőrösről és Szegedről egy-egy fecskendő érkezett és ott voltak járművükkel a majsai önkéntesek is. A meglehetősen szűk helyszín mellett nehezítette a mentést, hogy a közelben nem találtak tűzcsapot a tűzoltók. Megvirradt, mire a lángokat eloltották, de mindkét épület teteje teljesen leégett. A fedél nélkül maradt Rózsa család alig egy hónapja költözött a Széchenyi utcai házba. A leszázalékolt, nyugdíjas férfi a feleségével és nyolcadik osztályos fiával tartózkodott otthon a tragédia idején. A környékbeli kutyák ugatásának nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, mert az elhúzódó zenés mulatságok miatt nagy volt a az elmúlt időszakban kapott támogatásokból átvállalja a legjobban rászoruló gyerekek napközis díjának egy részét. Az oktatási intézmények képviselőivel közösen állították össze azt a 110 fős listát, akiknek a napközis étkeztetését felelő helyet. A társulás rémi ülésén Vámos Ferenc, Vaskút polgármestere jelezte, a falu határában van erre alkalmas terület, amely 50 éve parlagon áll. A baj az, hogy a földdarabnak csak egy része van önkormányzati tulajdonban, a többit magángazdáktól kellene megszerezni. Ebből viszont bonyodalom származhat. A lerakóhoz minimum 20 hektár szükséges. A vaskúti terület azért lenne jó, mert meforgalom aznap éjjel az utcákon. A kis lakóházra még nem kötöttek biztosítást sem. Az egymástól mintegy 50 méterre lévő épületek a szakemberek feltételezése szerint gyújtogatás miatt kaptak lángra. Az idő szélcsendes volt és a szétrepülő paladarabok sem okozhatták a másik tüzet. A szándékosságot bizonyíthatja az is, hogy a Széchenyi utca egy másik házának kerítésén is bedobtak égő hullámpapírdarabokat. Az udvar sarkába hajított lángoló papírok nem okoztak kárt. Az ott lakó Molnár Miklós két fiatal férfit látott, az egyikük motorral volt, a másik gyalog. A férfi rákiabált a suhancokra, akik sietve eltűntek. A rejtélyes tüzek ügyében a kiskunhalasi rendőrkapitányság indított eljárást. T. K. személyenként havi kétezer forinttal támogatják. Az alapítvány pénze a tanév végéig elegendő a nemes célra, de a reményeik szerint megfelelő támogatás esetén az őszi tanévkezdéskor is folytatják a megkezdett programot. T. K. zőgazdasági művelésre alkalmatlan, és legalább 30 évre megoldaná a problémát. A várható lakossági fogadtatásról Vámos Ferenc elmondta, a terület távol esik a községtől és korszerű környezetvédelmi technológiát alkalmaznának. Vaskút mellett szóba került a volt Kékhegyi lőtér területe is, és tovább vizsgálják a többi lehetséges területet is. Papp Zoltán Közügyekről Jászszentlászlón A Szentlászló Újjáépítéséért Alapítvány támogatása és a Jászszentlászló Községért kitüntetés odaítélése is szerepel egyebek mellett a jászszentlászlói képviselő-testület következő, csütörtöki közgyűlésének napirendi pontjai között. A délután 2 órakor kezdődő ülésen szó lesz még a képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és a napközi otthonos óvodavezetői megbízásra pályázat kiírásáról. Lebontják a laktanyákat Lebontják a kiskunmajsai volt szovjet laktanya épületeinek többségét. A rendszerváltást követő szovjet kivonulás után, a hadseregtől örökül hagyott kaszárnya felújítása ráfizetéses lenne, ezért döntött a város huszonegy objektum és nyolcszáz négyzetméter térbeton leromboltatása mellett. Kevesebb a bevásárló Az egyes környező országokkal szembeni vízumkényszer emlegetése még nem érezteti hatását a déli határátkelőkön. Tompánál várakozás nélkül jutnak át még az úgynevezett áfa-sorban álló gépkocsik is. Ugyanis az új vámelőírás szerint egyegy árufajtából 10 darabra csökkentették azokat a kivihető árucikkeket, amelyekért a forgalmi adó visszaigényelhető. Bácsalmáson és Hercegszántón is az tapasztalható, hogy jelentősen csökkent a délről érkező bevásárlók száma. Mensáros-est Kecskeméten Mensáros Lászlóra emlékeznek azon az irdodalmi esten, melyet Vállalkozók a kultúráért címmel ma este 6 órakor rendeznek a kecskeméti Piarista Gimnázium emeleti dísztermében. A rendezvényen, melyen részt vesznek Mensáros László gyermekei, unokái és testvére is, hang- és videofelvételről idézik fel a színész 1969-ben, a budapesti Műszaki Egyetem Kollégiumában elhangzott előadóestjét. Az irodalmi est az idén január 26-án a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban megtartott rendezvény ismétlése. Az alapítvány magára vállalta a költségek egy részét Anyagi támogatás napközis ellátáshoz Hol lesz a bajai térségi hulladéklerakó? Családsegítő Kunbaján Egyre sürgetőbb egy családsegítő intézmény létrehozása Kunbaján. A községben sok időskorú ember él, akikről kiemelten kell gondoskodnia az önkormányzatnak. A központ kialakítására a jelenlegi idősek napközi otthonának épülete a legmegfelelőbb. A szükséges átalakítási munkálatokat a napokban meg is kezdték. A költségek egy részére az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Népjóléti Minisztériumba. Ebben az épületben fogják biztosítani az idősek napközis ellátását, itt lesz a házigondozó szolgálat, a szociális étkeztetés, a családsegítő és családvédelmi szolgáltatás valamint a gyermekjóléti ellátás. Az intézményvezetői állásra pályázatot írnak ki. Felújítják a honfoglalás! emlékművet az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban. A millenniumi emlékmű rekonstrukciója március 15-ére készül el, addigra Árpád vezér felújított szobra is visszakerül az épület tetejére. fotó: szász andrás