Petőfi Népe, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-23 / 45. szám

BANKVILÁG Új életbiztosítási termékek a Garanciától Az életbiztosítások bővülő' piacának egyre fontosabb szereplője a Garancia Biztosító Rt. A társaság eredmé­nyeit, pozícióit jellemezve Vidéki István megyei igazgató kérdésünkre elmondta: a Garancia Biztosító Rt. a tavalyi évet az 1996-oshoz képest 45%-al magasabb, összesen 11,56 milliárd forint díjbevétellel zárta.- Az 1997-es esztendő­ben a cég igen jelentős erő­sítést ért el az életbiztosítási üzletágban: az e termékeiből származó bevételei - nem­csak országos, de megyei körben is - megháromszoro­zódtak - mondta Vidéki Ist­ván. Az üzletágból származó összes, 1,812 milliárd forint­nyi bevételnek majdnem a fele a befektetéssel kombi­nált életbiztosítási termé­keknek volt köszönhető. Új­donság, hogy e hónap elejé­től a korábbi nyolc helyett ki­lenc alap közül választhat­nak a Generáció Biztosításra voksoló ügyfelek. Az eddigi tapasztalatok szerint a leg­népszerűbbnek az 50% ere­jéig részvénybe, 30%-ban kötvénybe fektető Dinamikus I. portfolió minősült. Az új, Tőkefedezeti Portfolió 100 %-ban részvényekbe fekteti eszközeit, a befektetésekre viszont határidős ügyleteket kötnek, s garanciát vállalnak az ügyfelek tőkebefektetése­ire.- Mindez tőzsdei befek­tetést is jelent?- Igen, melynek kiegészí­téseként egy életbiztosítási szolgáltatást is kap az ügy­fél. Ezzel a kisbefektetőktől a jelentékeny nagyságrendet képviselő befektetőkig vala­mennyi ügyfelünknek tudunk szolgáltatást nyújtani. A tő­kebefektetési módozatok egy speciális formája: az egyszeri és a folyamatos dí­jasként választható Garancia X az OTP-fiókokban is elér­hető. Tőkebefektetéseinket a tőkeindex változásától füg­getlenül garantáljuk. Az ala­pok menedzselését a bizto­sító irányítja. Mégpedig az utóbbi hónapok eredményei alapján nem akármekkora sikerrel: a Részvény Alap eszközértéké minden időben 4-5 százalékkal magasabb a BUX-indexnél. Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat megbízásából a megye közigazgatási területén az OTP MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR látja el a területi nyugdíjpénztári feladatokat. Az OTP Magánnyugdíjpénztár legfontosabb előnyei: • Hátterét az OTP bankcsoport biztosítja Önkéntes pénztári és befektetési tapasztalatok Megbízható, stabil pénzügyi háttér • Nincs csatlakozási díj • Alacsony működési költségek és magas hozamok • Országos értékesítési hálózat • Telefonos ügyfélszolgálat Információ: 06-1/431-6688 Későbbiekben az OTP TeleBank segítségével lekérdezhető az egyéni számla aktuális egyenlege Alacsony fajlagos költséggel és megbízhatóan működik, magas hozamot biztosít az OTP MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR A belépő tagoknak ingyenes lakossági folyószámlanyitást és Cirrus/Maestro bankkártyát biztosít az OTP Bank Rt. Azon ügyfeleink részére, akik az OTP Magánnyugdíjpénztár tagjai és rendelkeznek tulajdonosként, illetve társtulajdonosként OTP lakossági folyószámlával, azok számára egy folyószámlához kapcsolódóan az alábbi kedvezményeket biztosítjuk: • eltekintünk egy Cirrus/Maestro típusú bankkártya 1998-ra vonatkozó éves díjától, • az A-Hitel a mindenkori hirdetményben közölt kamaton, de kezelési költség nélkül kerül felszámításra Az OTP Magánnyugdíjpénztár negyedévente 1 db 200.000 Ft értékű OTP Travel utat, valamint 5 db gépkocsinyeremény-betétkönyvet sorsol ki, mely sorsoláson minden alkalommal minden pénztártag részt vesz. ELŐTÉRBEN A BIZTOS HÁTTÉR. LEGYEN PARTNERÜNK! Jelentkezni lehet: - az OTP Bank Rt. valamennyi egységénél- a Garancia Biztosító Rt. városi fiókjaiban és üzletkötőinél- a BAG Biztosító Bróker Kft.-nél (Kecskemét, Széchenyi krt. 25.)- a Centrál Bróker Kft.-nél (Kecskemét, Szabadság tér 2.)- az Invest Consult Hungária Kft.-nél (Kecskemét, Batthyány u. 15.) _______________________________________________________________________ 7403 [Újra hívhatói Herczeg Kata asztrológus von|Ja Kos tá 06-90-330 431 Bika 5# 06-90-330 432 Ikrek iss? 06-90-330 433 Rák 4H 06-90-330 434 Oroszlán fi. 06-90-330 435 Szűz Jk 06-90-330 436 Mérleg fla 06-90-330 437 Skorpió 06-90-330 438 Nyilas f,t 06-90-330 439 Bak C» 06-90-330 440 Vízöntő 06-90-330 441 Halak & 06-90-330 442 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dijáig Ft+Afa/perc LAKÁSTAKARÉK NYUGDÍJPÉNZTÁR ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Tájékoztatás, szerződéskötés HITEL­ÜGYINTÉZÉS ICH Kecskemét, Batthyány u. 15.- a rendőrséggel szemben, a Hungária Biztosító mellett -Tel.: 76/494-4676e24 A Providencia Biztosító Rt. Bajai Kirendeltsége SZEMÉLYBIZTOSÍTÁSI FIÓKVEZETŐI munkakörre pályázatot hirdet, női vagy férfi munkavállaló részére, aki képes egy sikeres csapatépítés után azonosulni és teljesíteni a cég terveit, egészséges ambícióval, legalább középfokú végzettséggel és gépjárművel rendelkezik. írásbeli pályázatokat 1998. február 28. napjáig várunk, a 6501 Baja, Pf. 327 címen. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. a lakosság felé nyit Az országban százhuszonhét fiókkal áll az Ügyfelek szol­gálatában a Kereskedelmi és Hitelbank Részvénytársa­ság. Kiskunhalason, a Boká­nyi Dezső utca 1. szám alatt található, kívül-belül impo­záns banképületet nyolc év­vel ezelőtt nyitották meg. Juhász-Papp Zoltán, a ha­lasi bankfiók igazgatója, ta­valy november óta vezeti a pénzintézet helyi fiókját.- A Kereskedelmi és Hi­telbank Rt. kiskunhalasi fiókja egy univerzális bankfiók, amely mind vállalati, mind la­kossági ügyfelekkel foglalko­zik. Bankunk jelenleg nagy erővel nyit a lakossági piac felé, ami azt jelenti a többi kö­zött, hogy a KHB lakossági bankszámla szolgáltatással áll az ügyfelek rendelkezésére, s így indítani és fogadni tudunk átutalásokat, szolgáltatói díjak kiegyenlítési kérelmét. Az em­lített szolgáltatásunk mellett, tízféle bankkártya-választékot tudunk ajánlani partnereink­nek, amelyeket természetesen bel- és külföldön egyaránt használhatnak - mondta el ér­deklődésünkre Juhász-Papp Zoltán.- Milyen új konstrukciók­kal jelenik meg a Kereske­delmi és Hitelbank Rt. a pénz­piacon?- Nagyon fontos a KHB számára, hogy új termékeket és konstrukciókat indítson el. Ennek keretében új megtakarí­tási formával jelentünk meg. A Páratlan betét számla, amely kedvező kamatozással, hosszabb távú megtakarítást Juhász-Papp Zoltán eredményezhet (9., 11., 13. hónapra, 17,7% kamat). Ban­kárszemmel is azt ajánlanám, hogy most, amikor a kamatok lefelé mennek, akinek lehető­sége van, hosszabb távra kösse le pénzét. A lakossági bank­számlákon is lehetőség van betétlekötésre, amelyhez semmiféle értékpapírt nem kell venni, hiszen ott a szám­lán, rövidebb és hosszabb időre is leköthető a pénz. Sőt, még egy nagyon jó lehetőség, amelyhez nem is kell lekötni a pénzt: ha az elhelyzett összeg meghaladja a 200 ezer forin­tot, akkor 5% kamatprémiu­mot fizet a bankunk, amely je­lenleg éves hozamban 16,16 százalék.- Milyen hitelkonstrukció­kat ajánlanak?- Természetesen a Keres­kedelmi és Hitelbank Rt. nem­csak betéti termékekkel, ha­nem lakáshitelekkel, gépjár­műhitelekkel és lakossági fo­lyószámla hitellel is a rendel­kezésre áll. A KHB indított-e magány­nyugdíj pénztárat?- A KHB Rt. mint alapító is létrehozott egy magánnyug­díjpénztárat, amely szintén egyfajta befektetési lehetőség, egy megtakarítási forma. Ban­kunknak van gyakorlata ebben a befektetési formában, hiszen a Kereskedelmi és Hitelbank önkéntes nyugdíjpénztára már három éve működik és megfe­lelő reálhozamot produkált.- A lakossági bankszám­lákról, Halason hol lehet kár­tyákkal pénzt felvenni?- A bankfiókunknál éjjel­nappal üzemelő automata mű­ködik jelenleg is. Új automata üzembe helyezését tervezzük a halasi ipari övezetben, a Teko­­tex-portanál lévő parkolóban, ahol a környékbeli üzemek dolgozói is igénybe vehetik szolgáltatásunkat. A vállala­tokkal tudunk kötni csoportos bérátutalási szerződéseket, amelyek révén további ked­vezményeket is tudunk adni a dolgozóknak. Természetesen, aki nálunk nyitott bankszámlát, az a KHB bármelyik fiókjánál felvehet pénzt a számlájáról.- Úgy hírlik, hogy tulajdo­nosváltás történt a Kereske­delmi és Hitelbanknál.- Valóban, megtörtént a bank privatizációja, még idén a maradék állami tulajdon is megszűnik és teljesen magán­bank lesz a KHB, amelynek 47%-ban tulajdonosa egy belga-ír konzorcium - beszélt a változásokról a kiskunhalasi bankigazgató. Az MKB Kötvény 1998-ban is magas kamatozású befektetés, amit a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. Kecskeméti Fiókjában (Kecskemét, Katona József tér 1. Tel.: 76/484-584) lehet vásárolni. Az elérhető hozam a visszavásárlástól függően- 91 napra évi 18,25% -182 napra évi 18,00% Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. COLONIA BIZTOSÍTÓ Társaságunk valamennyi módozatának értékesítését ajánlja az Önök számára Dél-magyarországi Regionális Igazgatóság 6000 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Telefon: 76/487-651,483-652 Fax: 76/484-478 Képviseleteink: 6000 Kecskemét, Hornyik J. krt. 4. Tel./fax: 76/483-653 6500 Baja, Eötvös u 6. Tel./fax: 79/326-958 6400 Kiskunhalas, Köztársaság u. 11. Telefon: 77/423-575 7466 FOLYÓSZÁMLA és LEKÖTÖTT BETÉTEK kondíciói Érvényes: 1998. február 23-ától Kamatlábak: Folyószámlán látra szólóan elhelyezett betétek EBKM magánszemélyeknek: 500.000 Ft-ig évi 12,00% 12,00 500.000 Ft felett évi 16,00% 16,00 vállalkozóknak: évi 10,00% 10,00 Folyószámla felmondása esetén: évi 5,00% 5,00 1 hónapra lekötött betétek: évi 17,75% 17,75 3 hónapra leköt&t betétek: évi 18,00% 18,00 1 évre lekötött betétek: évi 17,00% 17,00 Lekötött betét lejárat előtti felmondása esetén: évi 5,00% 5,00 Kecskemét, Szabadság tér 6. Telefon: 76/418-033 Ügyfélfogadás ideje: H, K, Cs, P: 8-15; Szerda: 8-17 óráig. CÉletvonal) SZEMÉLYBIZTOSÍTÁSI SZERVEZET UNIVERSITAS Tandíjbiztosítás ÖRÖKZÖLD Nyugdíjbiztosítás ELIXIR Egészségbiztosítás ISÜT ARANYTARTALÉK Járadékbiztosítás Kecskemét, Deák Ferenc tér 5. Tel.: 76/328-190 (324; 327 mellék) c Pl

Next

/
Thumbnails
Contents