Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-29 / 302. szám
4. oldal Világtükör 1997. december 29., hétfő Atlanti krónika 1997 - korszakhatár A történetírók feltehetően egymás mellé állítják majd a két évszámot: 1989-et és 1997-et. A most záruló esztendőben a nyolc évvel ezelőttiekhez hasonlóan komoly előrelépést sikerült elérni a földrész megosztottságának csökkentésében. Rabtársai a börtönben végeztek a terroristával Erőszakhullám Belfastban őrizetbe vettek kilenc magyar állampolgárt Izraelben a nemzetközi repülőtéren, mert nem volt munkavállalási engedélyük. Heten már visszatértek Budapestre, ketten maradtak, s továbbra is őrizetben vannak. Késedelmet szenved a Diósgyőri Acélművek magánosítása. Bár a Kassai Vasmű elnyerte a privatizációs pályázatot, gazdasági gondok miatt halogatja a végső döntést. A felügyelő tanácsnak legutóbb december 23-án kellett volna ösz- szeülnie, hogy szentesítse szándékát, de az ülést az utolsó pillanatban ismét elnapolták. Elszánt harcot hirdetett az izraeli kormányfő mindazon izraeli szélsőségesek ellen, akik kárt akarnak okozni az iszlám vallásnak. Netanjahu bejelentését megelőzően az izraeli rendőrség elfogott két telepest, akik a jövő héten kezdődő muszlim szent hónapon meg akarták szentségteleníteni ajeruzsálemi mohamedán szentélyeket. Elton John neve is olvasható a lovaggá ütésre javasolt személyiségek között. A szilveszter napján ismertetendő, több száz nevet tartalmazó listára a veterán zeneszerző és énekes elsősorban a Diana hercegnő halálát követő jótékonysági kampány miatt került fel. Visszaállította az egyiptomi államtanács a nők körülmetélésének tilalmát, noha ez szöges ellentétben áll az iszlámisták elveivel. A körülmetélés akkor is tilos, ha az a leány, akin a műtétet elvégeznék, vagy a szülei abba beleegyeznének. Kihallgatta a szerb rendőrség Vojislav Seseljt. A hatóság azt tudakolta, miként akarja a Szerb Radikális Párt elnöke megakadályozni azt, hogy Milan Milutinovics, a szerbiai elnökválasztás győztese letegye esküjét. Seselj vajda álláspontja szerint a baloldali pártkoalíció csalással biztosította győzelmét, s a radikálisok közölték: nem fogják megengedni az elnöki eskü letételét. Nácikat irtott a brit hadsereg egyik különleges osztaga az 1945 utáni években. Bírósági eljárás nélkül többtucatnyi olyan háborús bűnöst kutattak fel és végeztek ki a katonák, akikről feltételezték, hogy elkerülik az igazságszolgáltatást. Dél-Afrikába érkezett vasárnap Csien Csi-csen kínai külügyminiszter. Ötnapos hivatalos látogatás során, január elsején a két ország felveszi a diplomáciai kapcsolatokat. Ma a kínai vendég látogatást tesz abban a börtönben, ahol Nelson Mandela jelenlegi elnök 18 éven át raboskodott. A berlini fal lebontása, az egykori szocialista országokban bekövetkezett rendszer- változás nem csupán a szembenállást kívánta száműzni Európából, de megcsillantotta az együttműködés, a békeépítés reményét is. A balkáni háború és a kelet- közép-európai átalakulás egyéb bonyodalmai miatt azonban mindinkább halasztást szenvedett ennek az ígéretnek a beteljesülése, és a volt NDK-t leszámítva, amely az országegyesítéssel rögtön a NATO és az Európai Unió tagja lett, a felbomlott Varsói Szerződés és a megszűnt KGST tagállamai szövetségesek nélkül maradtak. Még az a jóslat is elhangzott, hogy a NATO napjai meg vannak számlálva, s az EU sem alkalmas a további bővítésre. 1997 rácáfolt arra a kishitűségre, hogy a Nyugat voltaképpen nem is törekszik komolyan a régi megosztottság gyorsabb fölszámolására. A NATO idei „sikeréve” a bizonyíték rá: az észak-atlanti védelmi szervezet óriási erőfeszítéseket tett, hogy mielőbb alakot öltsön az új Európa biztonsági építménye. A három ország - köztük Magyarország - meghívása a NATO-ba világos jelzés az euroatlanti térség összes országának. Érthetnek belőle a most kimaradt jelöltek is, és fontos politikai, katonai reformokra ösztönözheti őket. Az észak-atlanti szervezet még soha sem volt ennyire aktív, mint idén. A bővítés lendületet adott a békepartneri programnak, a NATO-orosz kapcsolatok rendezésének is, s nem utolsósorban kimozdította a holtpontról a NATO belső reformját. (toronyi) Az észak-írországi, maze-i börtönben a protestáns félkatonai szervezetek egyik első számú vezetőjét katolikus rabtársai szitává lőtték. A legnagyobb protestáns terrorszervezet, a Lojalista Önkéntes Erő, amelynek a Maze-ben vasárnap meggyilkolt Billy Wright a vezetője volt, nyilatkozatban közölte, hogy ellencsapásra készül. A brit és az északír hatóságok attól tartanak, hogy a lojalista félkatonai szervezetek várható megtorló akciói romba dönthetik a nyár óta tartó tűzszünetet, s ezzel a rendezési folyamatot is. A börtönben agyonlőtt lojalista vezető szülővárosában, Portadownban és több más környékbeli településen utcai zavargások robbantak ki, proA világűr a közkeletű elképzelésekkel ellentétben korántsem üres tér. Megszámlálhatatlan meteorit és immár rengeteg, ember által „termelt” törmelék található benne - elképesztő összevisszaságban. Az utóbbi években az űrhajókról levált, elhasznált egységek és a kidobott melléktermékek tovább növelték az űrszemét mennyiségét a Föld körül. A NASA által számított kockázati tényező szerint nagyjából minden kétszázötvenedik űrhajót fenyegeti az összeütközés veszélye. (A felbocsátások, pályára állítások rizikófaktora 1:248, azaz minden 248. esetben következhet be tragédia.) Már eddig is számos esetben Irak vasárnap bejelentette: csökkenti az élelmiszer-fejadagokat, mert „nem kap elegendő mennyiségű élelmiszert az iraki kőolajat élelmiszerre cserélő ENSZ-program keretében”. Bagdad mindezért Washingtont teszi felelőssé. A rizs, a búzaliszt és a cukor fejadagja nem csökken, de más, a lakosságnak kedvezményes áron értékesített alapvető élelmiszereké, mint például a csecsemőtápszeré, az étolajé, a teáé, a tisztítószereké kisebb lesz, mint korábban. Az INA hivatalos iraki hírügynökség szerint a tejpor fejadagját azért csökkentik, mert az ENSZ-szankciók betartását ellenőrző bizottság amerikai tagja nem hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek értelmétestáns tiltakozók számos gépjárművet felgyújtottak. A helybéli katolikus üzletek tulajdonosai bezárták boltjukat. Ken Maginnis, a britpárti protestáns mozgalmak legnagyobb „civil” pártja, az Ulsteri Unionisták al- elnöke elfogadhatatlannak nevezte a katolikusok elleni meg- félemlítési hadjáratot. A maze-i börtönben megkezdett vizsgálat kiderítette, hogy a merényletet az INLA nevű katolikus terrorcsoport elítéltjeinek egyik osztaga hajtotta végre. Ezt követően a szervezet tagjait eltávolították a börtönszámyból, hogy az épületet zavartalanul át lehessen kutatni annak megállapítása végett, miképp kerülhetett fegyver a maximális biztonsági kategóriába tartozó fegyintézet katolikus elítéltjeinek kezébe. kellett kicserélni a többszöri utazásra alkalmas űrsiklók kabinablakait. Ezek a járművek mintegy negyvenezer kilométeres sebességgel keringenek a Föld körül, ezért még egy forintos nagyságú anyagdarabkával való ütközés is végzetes lehet. Ha például a védőburkolatot találja el kényesebb helyen valami, akkor félő, hogy leszállás közben esetleg leválik az egész pajzs, és az űrsikló áttüzesedik, majd felrobban. A szakértők szerint az orbitá- lis ütközés veszélye csak nőni fog, ha jövőre megkezdődik a nemzetközi űrállomás építése. A fel-leszálló siklók közül egynéhányat talán óriási szemeteszsákkal kellene felszerelni. Ferenczy Europress ben egy tunéziai cég csecsemőtápszert szállított volna Iraknak. Azóta, hogy az ENSZ Kuvait 1990-es megszállása miatt kereskedelmi büntetőintézkedéseket vezetett be Irak ellen, amely tavalyig egyáltalán nem exportálhatott nyersolajat, súlyos élelmiszerhiány van az arab országban. A világszervezettel kötött megállapodás értelmében Irak élelmiszerért cserébe tavaly decemberben elkezdhetett korlátozott mennyiségű (félévenként kétmilliárd dollár értékű) kőolajat exportálni. Az INA szerint-a gyermekek havi 2700 gramm tejpor helyett csak 1800 grammot kapnak ezután. A tea fejadagját is 60 százalékkal csökkentették, száz grammra. Zátonyra futott hajó. Több mint hétszáz kurd és iráni menekülttel a fedélzetén megfeneklett az olasz partok közelében az Ararat nevű, török zászló alatt közlekedő hajó. Az olasz parti őrség egységei mentették ki a bajbajutottakat. fotó: feb/rfüter Vodkás, kaviáros vendégcsalogató A párizsi oi'osz negyed ma is vonzza a látogatókat Párizsban, Nizzában egyaránt van pravoszláv templom. Az orosz arisztokrácia fő úti célja a forradalom után Frankhon volt, de ma már jobban beszél franciául, mint anyanyelvén. 1926-ban 300 ezer orosz élt Párizsban, közöttük rengeteg zenész, táncos, hotelportás és taxisofőr. Többek között Mar- cél Prousttól, az írótól tudjuk, hogy Neuilly-sur-Seine párizsi elővárosban 1880-ban több tucat orosz faház állt; ezeket - a hagymakupolás templomokkal - mindig megmutogatták a pétervári látogatóknak. Napjainkban elsősorban a francia főváros 18. kerületét nevezik orosz negyednek. Itt áll az Alekszandr Nyevszkijról elnevezett katedrális, a maga gyönyörű három, aranyozott hagymakupolájával. Istentisztelet most is van, minden héten kedden és pénteken 15 és 17 óra között. A Rue Daru és a Rue de Crimée utcában orosz élelmet, a Szjalszkij könyvesboltban cirillbetűs irodalmat lehet vásárolni. Közismert történet, hogy a bisztró neve a Párizsban járt kozák tisztek „bisztró, bisztró” (gyorsan!) sürgetéséből honosodott meg, és él mindmáig, a Napóleon felett aratott diadal, illetve az 1815- ös — „táncoló” - bécsi kongresszus óta. Ezek után aligha meglepő, hogy a fény városában ma is rengeteg az orosz vendéglátóhely. A Place de la Madeleine 17.-ben, a Caviar Kaspiában egy menü 260 frank, Rue Dup- leix 7.-ben, a Lidia Dácsa nevű helyen viszont mindössze 128 frank. Több tucat helyen ömlik a vodka, csábít a kaviár, a lazac, a kijevi csirkekotlett és a borjúhúsból készült Pozsársz- kij-szelet. Az új évezred küszöbén is él, lüktet a párizsi orosz negyed. (harmat) Fenyegető űrszemét Növekszik az űrutazások kockázata Irakban csökken a fejadag PETŐFI NÉPE Bácsszőlős területére Feladata:- a lap eljuttatása az előfizetőkhöz- új előfizetők gyűjtése- az előfizetési díjak beszedése Elvárásaink:- pontos, precíz munkavégzés- jó kapcsolatteremtő képesség- vállalkozói igazolvány a legalább középfokú végzettség előnyt jelent Amit biztosítunk:- teljesítményarányos, biztonságos jövedelem- folyamatos marketingképzés Jelentkezni lehet: Kämmerer Károly Kkhalas, Tormássy u. 3. Tel.: 77/423-434 30/656-876 (49305) .... A Z ÚJ ÉVBEN IS ITT AZ ÜGYES! A rendkívül nagy sikert aratott női rejtvény- és viccmagazin, az ÜGYES 1998-ban először január 9-én, pénteken jelenik meg, majd ezt követően minden második héten, és természetesen mindig pénteken. Az egy lapban két teljes magazin - azaz egy rejtvény- és egy vicclap - AZ EGÉSZ CSALÁDNAK KÍNÁL SZÓRAKOZÁST. A 30 rejtvény és 101 vicc már önmagában is sokatmondó, hát még, ha a rejtvények és érdekes történetek külföldi sztárokról, híres hazai színészekről, népszerű televíziós sorozatokról szólnak. Az első számban Búd Spencert láthatják a címlapon, de olvashatnak, fejthetnek Tóth Augusztáról, Mécs Károlyról, Usztics Mátyásról, férfifaló nőkről és számos érdekes emberről, témáról. Sőt gyerekrejtvényeket, horoszkópot, krimit, tesztet és receptet is kínál az ÜGYES, az 1997. év sajtótörténeti szenzációja. További jó hír, hogy már elő is lehet fizetni az ország legkedveltebb rejtvény- és viccmagazinjára, a rendkívüli nyereményeket is kínáló ÜGYES magazinra. Tényleg jobban csúszik... Új öltözetben - régi áron Szinte nap mint nap találkozunk új termékekkel a boltokban, már-már észre sem vesszük őket. A közelmúltban új, feltűnően . piros öltözetbe bújt egy közkedvelt, magyar italmárka, amely mellett nehéz elmenni, bárhol is pillantja meg a vásárló. Az Európai Unióban is használt, hosszított nyakú palackban, új címkével és látványos, tűzpiros rekeszben, de ami nagyon fontos, továbbra is a régi áron kapható az Arany Aszok, Magyarország második legnagyobb mennyiségben eladott söre. A sörmárka megújult formájában hamarosan az egész országban elérhető lesz. A Dreher Sörgyárak összességében több milliárd forintos folyamatos technológiai fejlesztésének köszönhetően nőtt az Arany Aszok eltarthatósági ideje is, s a fogyasztók szerint a világos sörök közül az Arany Aszok kiemelkedik kellemes, selymes ízével. Ez a megkérdezett söripari szakértők szerint annak köszönhető, hogy az Arany Ászokat tovább főzik és érlelik, s magasabb a szárazanyag-tartalma, mint a legtöbb világos söré. így a fogyasztók a pénzükért egy „értékes” világos sört kapnak, amely állítólag tényleg jobban csúszik. Aki nem hiszi... PR9712