Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-27 / 301. szám

A meglőtt kínait őrök vigyázzák Bárcsak vége lenne az évnek! Egy balszerencsés ember az új évre vár A határ környékén senki sem emlékszik a lövésekre? Még mindig a kiskunhalasi kórház Intenzív osztályán fekszik az a 47 éves kínai férfi, akit honfitársai se- besítettek meg több pisztolylövéssel. A gengszter­filmekbe Illő Jelenetek után most biztonsági őrök vi­gyázzák a lábadozó nyugalmát. A halasi rendőrkapi­tány ugyanis nem tudott embereket adni erre a célra. Híreink szerint a kórház vezetői aggódlknak, ami egyáltalán nem csoda. Az eset nemrégiben történt Tompán, az ottani „kínai ne­gyedben”, pár száz méterre a határátkelőhelytől. Az áldo­zat boltjába három ismeret­len kínai férfi tért be, fegyver­rel a kezükben. A boltos há­zaspártól - akik a fővárosból települtek nemrégiben Tom­pára - pénzt követeltek. Az­tán meg akarták őket kötözni, de a tulajdonosnak valahogy sikerült kimenekülnie az ut­cára. A támadók többször rá­lőttek a férfire, akit több löve­dék is eltalált. A helyszínre érkezve sike­rült az egyik közeli bolt előtt álldogáló nővel szót válta­nunk. Mint mondja, nem hal­lotta a lövéseket, viszont látta a meglőtt kínait, aki felé tar­tott. Az áldozat ugyanis nem vesztette el eszméletét, még volt annyi ereje, hogy elván­szorogjon az egyik szemközti épületig, s csak ott rogyott össze. Eközben a tettesek el­menekültek a helyszínről. Nyilvánvalóan látták, hogy a rendőrség pillanatokon belül megérkezik, s jobbnak látták, ha nem várják be őket. A se­besült kínait a közelben dol­gozók azonnal egy kocsiba fektették, s elindultak Halas felé, ahonnan már közeledett a kihívott mentő. Valahol út­közben találkoztak, s emelték át a sebesültet a rohamko­csiba. A férfi állapota információ­ink szerint továbbra is életve­szélyes, így kihallgatni sem lehet. A kórházban bizton­sági őrséget állítottak a kínai szobájához. A tetteseket továbbra is ke­resik, de egyelőre az áldozat feleségén kívül más tanúja nincs az eseményeknek, mert a környéken élők közül senki sem figyelt fel a lövöldözésre, vagy legalábbis nem akar tudni semmiről. Megkérdeztük a megyei kapitányság szóvivőjét, tör­tént-e korábban kínaiak el­len, vagy kínaiak által elköve­tett bűncselekmény Bács- Kiskunban? Ferenczi László elmondta, hogy kisebb, len­gyelpiaci lopásoktól elte­kintve még nem. A fővárosi kínai közösség körében azonban előfordultak már le­számolások. Eleddig azon­ban nem volt példa arra, hogy Pesten kívül intézzék el ilyes­fajta ügyeiket. P. Á. Jegyesek a jeges csúcsokon Az alföldi hegymászók az Araráira készülnek Azt mondják, az alföldi ember szereti a hegyeket. A nagy rónaság állandó látványa után ki van éhezve egy kis domboru­latra. Vannak olyan síkla­kók Is, akik néhanapján kétezer méter magasság­ban ébrednek, hóból főz­nek teát hajnalban, majd a felkelő nappal elindul­nak, hogy háromezer mé­ter fölött gyönyörködje­nek a havas csúcsokban. Gudman János és Varró Mó­nika fiatal kecskeméti je­gyespár. Ők is a csúcsok ra­jongói.- Négy éve kezdtem inten­zíven foglalkozni a hegymá­szással, mikor Jánossal meg­ismerkedtünk - meséli Mó­nika . - Ő már akkor szenvedé­lyes mászó volt. Számunkra a hétköznapoktól való elsza­kadást, kikapcsolódást a he­gyek jelentik. Pár nappal ez­előtt jöttünk haza az osztrák Alpokból. A Stüdl-Hütte nevű menedékházban töltöttük az első éjszakát. Ezek a házak ilyenkor is nyitva vannak, bárki bemehet, megpihen­het. Ott mindent megtalál a turista, amire ilyenkor szük­sége lehet. Teát, cukrot, élel­met, pokrócot, tüzelőt, evő­eszközt... Ki van téve egy be­csületkassza, abba fizet a vendég. Itt mindenki tudja, hogy mennyi értékben fo­gyasztott, és azt be is fizeti. Aztán indulhat a kaland. Fé­lelmetesek és egyben gyö­nyörűek a magas csúcsok, • mély szakadékok. Most hét­végén úgy háromezer-hat- száz méterig mentünk fel. El­jutottam a fizikai teljesítőké­pességem határáig. Az út hát­borzongató és egyben fan­tasztikus is volt. Hallottuk egy távolban lezúduló lavina morajlását is. Akkor, ott fönt azt mondtam, csak jussak * egyszer haza, eladom az egész felszerelésem.- Elmondhatatlan, amikor több ezer méter magasban ébredés után kimegy az em­ber a szabadba és csikorog a lábán lévő hágóvas a hóban - folytatta János, aki polgári foglalkozásként a vendéglá­tásban dolgozik. - Szeretnék egyszer eljutni Örményor­szágba, megmászni az Arará- tot. Készülök rá. A különböző betegségek elkerülése érde­kében tizenkét oltást kell fel­venni. Régebben baráti társa­sággal jártuk a természetet, az utóbbi időben Mónival „nehezített” mászásokat tel­jesítünk. Nem csak a külföldi hegy­mászás-túrázás jelent él­ményt nekünk. Gyakran el­megyünk a Pilisbe, ahol ked­venc helyünk a Cseresznyés- árok, vagy a Mátrában az ágasvári turistaház körüli he­gyek. Gyakran kiugrunk a la­kóhelyünkhöz közeli Kis­kunsági Nemzeti Parkba egy kis sétára. Ha megjön az igazi tél, megyünk is ki Mónikával a dombok közé, egy kis hóta­posásra. Szappanos B. Ez egy Ilyen óv volt! - só­hajt nagyot az a balsze­rencsés Illető, akinek ta­nyájáról múlt pénteken fényes nappal háromezer cserepet pakoltak le Isme­retlen tolvajok. Rájárt á rúd 1997-ben. Janu­árban Lada Niváját kötötték el Kalocsán. Még látta is a jár­gány rendszámtábláját, ami­kor elhajtottak vele. Azt ma sem tudni, ki használja az au­tót. Mint mondja, szinte min­den hónapra jutott valami pe­ches esemény. A pohár azon­ban kétségtelenül most telt be. Múlt csütörtökön vette meg a Miske és Kalocsa kö­Karácsonykor Amikor legtöbben a csa­láddal ünnepelnek, sokan elérkezettnek látják az Időt, hogy akcióba lépje­nek. A tolvajok Idén kará­csonykor is serények vol­tak. Karácsony első napjának dél­utánján három fiatalember „átrendezte” a bácsbokodi Centrum sörözőt. Azt nem tudni, mitől gerjedtek haragra zötti út mellett álló épületet. Másnap - szokásától eltérően - kerülőúton autózott haza­felé, ezért nem találkozott a „cserepesekkel”, akik - el kell ismerni - alapos munkát vé­geztek. Szorgoskodásukat látták a tulaj ismerősei, de nem gon­dolták, hogy pofátlan tolvajok rakják az IFA-ra a cserepeket. Még a rendőrjárőr is figyel­hette a díszes csapatot, de ő sem fogott gyanút. Több száz­ezer forintos kár érte a gazdát, hiszen az eső eláztatta az épü­letet. Mégis 50 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezető­nek. Jelenleg várakozik. Talán az új esztendő szerencsésebb lesz. K. T. is akcióban a szeretet ünnepén, az viszont bizonyos, hogy összetörték az asztalokat és a poharakat a he­lyiségben. A tulajdonos emiatt negyedmillió mínusszal zárta az ünnepi nyitva tartás mérle­gét. Kecskeméten egy fiatal­ember ellopott egy negyedmil­liót érő Kawasald motort. Ta­lán úgy volt vele, ha az an­gyalka nem hozott neki aján­dékot, majd maga gondosko­dik arról. Szigorúan bizalmas!!! Kizárólag egyszeri elolvasásra! Egy Dana-parti kisvárosban (érseki székhelyről vagyon szó) tájékoztatót vehettek kezükbe a polgárok. A ka­tasztrófahelyzetek megoldá­sára hivatott szakemberek számoltak be ténykedéseik­ről. Ebben a háromoldalas dokumentumban néhány érdekesnek tűnő dolog ta­lálható. Kiderült, hogy fosz­togatják a raktárakat. Vi­szik a gumicsizmát, meg a ruhát. Az utóbbi hónapok próbái alapján a környéken két új riasztósziréna „telepí­tésére kaptak lehetőséget”. Nosza! Erre beindul az em­ber fantáziája. Kérdések merülnek fel benne! Kutas­suk fel a szakértőt! Némi szervezési hiba ugyan be­csússzam a titkosításba, hi­szen az illetékes hivatal tele­fonszáma beleíródott a tele­fonkönyvbe. (Mecsoda fele­lőtlenség! Homok került a gépezetbe?) Felveszik. Bemutatkozás.- Hányszor törték fel a raktárakat?- Többször.- Négyszer, ötször?- Sokszor.- Hol szerelik fel az új szirénákat?- Ahol szükséges.- Ezen a településen?- A telepítésre kerülő eszközöket átvettük és az il­letékes a telepítésről szóló értesítést megkapta.- Mégis hol?- Ennyit mondhatok.- Köszönöm szépen az ér­tékes információkat. Uram, önre fogok hivatkozni a cikkben.- Ne tegye. Nem teszem. Megnyugod­tam. Polgárilag védve va­gyok. Kubatovics Tamás Vasárnapi tárca Az anyóstól a bolondokházáig Szilveszterkor muszáj rö­högni. Teljesen mindegy, hogy milyen kedve van az embernek, lehet, hogy leg­szívesebben a megfagyott gyermek történetét olvas­gatná a lampionok alatt, mi­közben kövér könnycseppek gördülnek alá az orcáján. De ilyen nincs! Végső esetben az ilyen embert meg kell csik­landozni. A nevetés szilvesz­terkor olyan, mint a tébéjáru- lék: kötelező. Erre viszont időben föl kell készülni. Legyünk humoro­sak, vidámak, arcunkon ra­gyogjon a szebb januárba ve­tett bizalom, öntsünk a főnö­künk cipőjébe technocol ra- pidot, feleségünk hajába te­gyünk mű tarantellapókot, a szomszédnak fessük zöldre a kutyáját, a gyerekeket pedig hagyjuk békén. Humorosak ők maguktól is, csak bírjuk ki. A humornak persze ezer­nyi formája van, ebből csak egy a fönti csokor. Ezekhez nem kell túlságosan komoly szellemi erőfeszítés. Ha csupán a viccek biro­dalmában kalandozunk, ak­kor is különfélék a szintek. Legalul van szerintem az anyósvicc, nemcsak azért mert én mindig is szerettem az anyósomat, hanem azért, mert általában durva. (Nem az anyósom, hanem a vicc.) Például az, hogy: Mi az, ami nappal ugat, éjjel úszik? Az anyós protézise. Másik réteg az erotikus viccek tömege. Ezekből válo­gatni gusztus dolga, de szil­veszterkor okvetlenül talló­zásra érdemes. Például: - Vol­tál te már annyira részeg, hogy egy nő szája helyett a hasát csókoltad meg?- Még sokkal részegebb is voltam... Érdekes dolog persze ezekkel a vicékkel. A múltkor Zwack Péter titkárnőjével be­széltem telefonon, és ő a dis­kurzus végén megkérdezte, hogy - ugyan, mondjam már meg - ki írja a vicceket a Pe­tőfi Népébe, mert neki na­gyon tetszenek. - Ez szakmai titok - mondtam -, mint az Unicum összetétele. De eset­leg cserélhetünk. Ön el­mondja, miből áll az Unicum, én meg elárulom, hogy ki írja a vicceket. Nem született üzlet. Azt mondják, hogy a de­mokrácia nem kedvez a poli­tikai vicceknek. Alig van be­lőlük az utóbbi időben. Az lehet, hogy az átlag viccme­sélő visszasírja azokat az időket, amikor még Brezs­nyev, Ceausescu, meg Kádár utazhatott a repülőn, a vicc bevezetéseképpen, de azért ma se reménytelen a helyzet. Ne mondja senki, hogy nem lehet ma a politikán röhögni! A politikai természetű iz­galmak kiváltására is alkal­mas viccek közül nekem az alábbiról a rendszerváltás jut az eszembe: A bolondokhá­zában a bolondok egy cso­portja meg akar szökni. Csakhogy kétméteres kőkerí­tés fogja körbe az intéz­ményt. Nincs más hátra, mint megtanulni a magasugrást. Évekig edzenek, míg vala­mennyien át tudják vinni a kétméteres lécet. Kiválaszta­nak egyet maguk közül, hogy próbálja meg átugrani a kerí­tést, ha sikerül, mennek a többiek is. Néhány perc múlva orrát lógatva, elszon- tyolódva jön vissza a próbál­kozó.- Nem sikerült?- Nem.- Miért, megemelték a kerí­tést?- Nem. Lebontották. A fenti elrettentő viccekkel nem a kedvüket akartam el­venni a szilvesztertől, csak bizonyítani Karinthy klasszi­kus mondását: „Úgy szeret­nék néha nevetni egy kicsit, de nem tudok, mert állan­dóan röhögtetnek.”

Next

/
Thumbnails
Contents