Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-03 / 282. szám

1997. december 3., szerda Megyei Körkép 3. oldal Három falu fogorvos nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Mivel a fogászat az alapellátá­sok közé tartozik, indokolt eset­ben és átmenetileg ráterhelhetik az ellátási kötelezettséget mondjuk Kiskőrösre, de ehhez bizonyítani kell, hogy az érintett települések minden lehetségest megtettek, hogy fogorvost sze­rezzenek. Be kell mutatniuk a lapokban megjelent hirdetése­ket, csatolni kell a személyesen megkeresett fogorvosok eluta­sító levelét. Míg a hivatalos procedúrán mindez keresztül­megy, addig a szomszédos ön- kormányzatokkal való, az el­számolásra is kiterjedő megál­lapodást ajánlotta megoldásként a tiszti főorvos. Azt azonban ő sem tudta megmondani, hogy az egészségbiztosítótól jövő finan­szírozás híján miből fizessen a három község. Útkorszerűsítés több forrásból Bár a tavalyihoz képest ötven százalékkal emelkedtek az asz­faltozás és általában az útépítés költségei, a kunszállási önkor­mányzat idén sem mondott le utcái korszerűsítéséről. A kö­zelmúltban három utca aszfal­tozását kezdték el. A hónap vé­gére elkészülő beruházás költ­ségeit részben a Matáv-, Dé- mász-részvények értékesítésé­ből befolyt pénzből, részben la­kossági hozzájárulásokból, a kommunális adóból és külön­böző pályázatokon nyert támo­gatásokból fedezte az önkor­mányzat. Egyebek mellett erről tájékoztatta a hétfői közmeg­hallgatás résztvevőit Makány Ferenc polgármester. A helyi általános iskola tor­natermében megrendezett fó­rumon szó volt még a regioná­lis hulladéktároló és a dűlőutak javításának szükségességéről, a tervezett idősek otthonáról, a bel- és külterületeken kóborló kutyákról és a közbiztonságról. Végezetül Makány Ferenc polgármester elmondta, Kun­szállás gazdasági helyzete sta­bil, úgyhogy a község jövőre nem.tervez hitelfelvételt. Szász András Előbb a kulcsot lopták el, aztán összetörték a Ladát Járműlopás miatt indított eljá­rást a félegyházi rendőrkapi­tányság két fiatalkorú ellen, akik az elmúlt hétvégén elkötöttek egy Ladát új tulajdonosától. Egyikük, a tulajdonos isme­rőse kilopta a Lada indítókulcsát a gazda zsebéből, majd társával kocsikázni mentek. Először a városközpontban, aztán Bankfa­luban furikáztak, míg egy ház kerítésének ütköztek. A két fiú a baleset helyszínéről gyorsan el­illant és az autót visszavitték a tulajdonosa háza elé, mintha mi sem történt volna. A két száguldozónak viszont gyorsan a nyomára bukkantak a félegyházi rendőrök, a megron­gált kerítés tulajdonosának ugyanis sikerült felírnia a gép­kocsi rendszámát. Katymár és Bácsborsód döntött Közös körjegyzőség Katymár és Bácsborsód kör­jegyzőséget alakít. Erről dön­töttek egyhangúlag hétfőn Bácsborsódon a két település együttes testületi ülésén a sze­nátorok. A közös jegyző a meghirdetett pályázat elbírálása után januártól foglalhatja el a helyét. A körjegyzőség meg­alakításával a két szomszédos falu évente összesen 1,5 millió forintot takarít meg. Gazdasarok 1 j5-1 I ..-n ő szi búza, A hazánkban termesztett bú­zafajták több mint 80 száza­léka itthoni nemesítésű, kor­szerű fajta. A felmérések szerint a bú­zafajták jelentős hányada ét­kezési minőségű, de megta­lálhatók közöttük a nagy termőképességű takarmány- búzák és a speciális hasznosí­tású - például kekszgyártásra alkalmas - lisztet adó fajták is. A legfrissebb összegzések szerint a többi kalászosnál is megfelelő a fajtaválaszték, a termelői és felhasználói igé­nyeket jól szolgálják a hazai nemesítésű, illetve a hazai környezetben tesztelt és ho­nosított fajták. A tavaszi ár­pánál például meghatározó a őszi árpa feldolgozóipar, azaz a ma­láta- és a sörgyártás igénye. A gabonaágazat jövőjéről a szakemberek egybehangzóan úgy vélekednek, hogy to­vábbra is érdemes 1,6-1,8 millió hektáron kalászos ga­bonákat termeszteni nálunk. A vetésterület lényegesen nem változik, csupán egyes fajtáknál lehet évről évre ki- sebb-nagyobb eltérés. Őszi búzából 1-1,1 millió hektár termesztése látszik indokolt­nak, míg a tavaszi árpa vetés- területe 180-200 ezer hektár t körül optimális. Nem való­színű, hogy az őszi árpa mos­tani termőterülete a jelenlegi 180 ezer hektár fölé emel­kedne. Közéleti Hírek 9 Lakossági fórumot rendez ma Kecskeméten 16 órától a megyei nyugdíjbiztosítási igaz­gatóság az új nyugdíjrendsze­rekkel kapcsolatban. Az érdek­lődőket a megyei önkormány­zat nagytermébe váiják. Javában tart az alapkiképzés. Az Alföldi Kiképző Központ újoncai ezekben a napok­ban sajátítják el a katonai élet legalapvetőbb szabályait és megismerik az egyéni felszerelése­iket. Felvételünkön éppen a 67 M összfegyvernemi védőruha felvételével küszködnek a ka­tonák. Persze van ezeknél a 30 éves ruháknál lényegesen modernebb és megbízhatóbb is. Talán nemsokára Szabadszállásra és Kalocsára is jut majd belőle. FOTÓ: galambos Sándor Rendőrképző Halason Petárdák, lőszerek A hercegszántói határátkelőhe­lyen petárdát találtak a vámosok egy kilépésre jelenkező autóban. Két jugoszláv állampolgár 40 darab vadászfegyver-lőszert és 1300 petárdát akart kicsem­pészni engedély nélkül. Ellenük fegyveresempészet miatt indult eljárás a bajai rendőrségen. Kiskunhalas képviselő-testülete hétfői ülésén hosszas vita után járult hozzá, hogy a Garbai- szakképző iskolában az 1998-99-es tanévtől rendőri pá­lyára előkészítő szakközépisko­lai képzés induljon. A város költségvetési támogatást nem tud biztosítani az intézmény­nek, de a státusbővüléshez sem járultak hozzá. A képzés tárgyi feltételeit a kiskunhalasi rend­őrkapitányság és az iskola kö­zösen biztosítják majd. Egymilliárdos terv Kiskunmajsán Kiskunmajsa önkormányzata elfogadta a város jövő évi költ­ségvetési tervét. A képviselők a település 1998-as bevételét 1 milliárd 5 millió forintra terve­zik. A koncepcióba egy 5 mil­liós helyi tervezési és pályázati alapot, valamint egy 10 millió forintos felújítási alapot is be­építettek. A Mikulások nem versengenek Jánoshalmán az önkormányzat idén a Mikulás-ünnepségekre szánt pénzeket a városban mű­ködő óvodáknak és iskoláknak utalta át. A múlt héten olyan javaslat került a testület elé, hogy az önkormányzat is szer­vezzen egy Mikulás-ünnepsé­get. A testület tagjai azonban elvetették a tervet, mivel de­cember 12-ére már szerveztek egy Mikulás-ünnepséget, neves művészek részvételével. A képviselő-testület ezért döntött úgy, hogy ne rivalizáljanak a Mikulások, helyette gyerme­kenként 50 forintot utaltak át az intézményeknek. Két áldozat az autópályán (Folytatás az 1. oldalról) Lajosmizse mellett az M5-ös autópályán tegnap két román- horvát kettős állampolgárságú férfi vesztette életét - tájékoz­tatta lapunkat dr. Rákosi Mi­hály, a megyei rendőr-főkapi­tányság ügyeletes szóvivője. Reggel 7 óra 40 perckor a kék színű, román rendszámú Opel Omega 100-130 kilométeres sebességgel jött Kecskemét felé. A sofőr feltehetően el­aludt és a kocsi jobbra kezdett húzni, majd fékezés nélkül ne­kiment a szalagkorlátnak. Ezt követően a híd támfalán több­ször megpördült, majd a zaj­védő falat 10 méter hosszan megrongálta. Innen mintegy 20 méterre állt meg a felismer- hetetlenségig összetört Omega az út mentén. Az autó 39 éves férfi vezetőjének testrészeit több darabban találták meg, 21 éves utasa, egy fiatalember szintén a helyszínen meghalt. A kocsiban utazó másik utast, egy hölgyet súlyos sérülések­kel szállítottak a kórházba. Akiket az emberszeretet vezérel: életeket mentenek meg Sokszoros véradókat tüntettek ki Baján Meghatóan szép ünnepségen köszönték meg csütörtökön este a pártok házában a bajai és a környék településein élő vér­adók önzetlen és sokszor em­beri életeket mentő tevékeny­ségét. A kórház vértranszfúziós állomásának főorvosa, dr. Kellner Róbert elmondta, hogy tavaly és az előző esztendőkben is évente ötezer véradóval szá­molhattak. Köszönet az önzet­len segítőknek és azoknak a vállalatoknak, amelyek átérzik ennek a nagyszerű emberi gesz­tusnak a jelentőségét. (Sajnos, vannak ellenpéldák is, ahol csak az anyagi haszon számít.) Örvendetes, hogy - jóllehet a bajai laktanyák megszűntek, a honvédekre már nem számít­hatnak - a véradók száma nem csökkent lényegesen. Az ünnepeiteket Rádi Jó- zsefné, a Magyar Vöröskereszt bajai szervezetének titkára kö­szöntötte, majd dr. Kristóf Ist­ván országgyűlési képviselő a véradásszervezésért Szirmai Józsefnének nyújtotta át a meg­érdemelt kitüntetést. Kitünte­Az első sorban ülő kitüntetettek több mint százszor adtak vért. tésben részesült a nagybaracs­kai Horváth József 204-szeres véradó, továbbá Fekete Ferenc (130), Körmöczi Lajos (120), Bencze István és Kocsis Csaba (110), Bozsér József és Kertész Róbert (100). Végezetül dr. Bohner József, a vöröskereszt városi elnöke további 55 véradónak adta át a kitüntetést. Gál Zoltán Számunkra az Ön kényelme és biztonsága a legfontosabb. Ezért a november 15. és de­cember 31. között megrendelt Ford Mondeóhoz most 4 db Michelin téli gumit, fűtött első szélvédőt, fűtött elektr. tükröket, fűtött első üléseket adunk ajándékba! Sőt, még kis szerencsével nyerhet egy közel 1/2 millió Ft értékű Piaggo robogót! Jövőbe vezet Ford Hovány Kecskemét, Szent László krt. 20. Tel.: 76/487-333, 487-300 A szélmalom mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents