Petőfi Népe, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-20 / 297. szám

Közelről Negyedik oldal SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK 1997. december 21., vasárnap A szeretet nem szűnik meg soha Az ajándékról suttogva beszélünk a nővérekkel FOTÓK: PULAI SÁRA munkahely. Pénzt kapok érte. Hogy mennyit, az attól függ, hogy ott, a messzi Svájcban a kilencek, a zsűri mit dönt azután, hogy össze­dugták a fejüket.- Hogyan éltek a hétköz­napokon?- A feleségem türelemmel megetet, megborotvál. De többet nem tud segíteni. Mi mindketten kora reggeltől késő estig a rokkantkocsiban élünk. Este segítséggel lepi­henünk. Halljuk egymás szu- szogását. Minden este imád­kozom magamban. Oda va­gyok a zenéért - folytatja Ká­roly. - Kovács Kati a kedven­cem. A természet, az állatvi­lág, főleg a kutya, no meg a foci érdekel. A verseket szin­tén szeretem. Ezt a könyvet Oswald Kollreider - ott a falon az önarcképe - osztrák festő­barátom hozta nekem.- Szépen berendeztétek a szobátokat. Ott már füzérben lógnak a karácsonyi csengety- tyük. Várjátok az ünnepet?- Nagyon. Hogy mivel lep­jük meg egymást, azon nagy titokban gondolkodtunk és suttogva kértük valamelyik nővér segítségét. Ilonka is ké­szül. Lelkiekben mindig együtt vagyunk. Nekünk minden nap ünnep. A kará­csony azért mégis más. A szobánkban a nővérek segít­ségével a feleségem feldíszíti a kis fát. Lesz rajta szaloncu­kor, csokidísz és égők. Elő­ször az otthon közös fenyő­ünnepén veszünk részt. Itt a szeretet, a gondoskodás min­dennapos, de szenteste vala­hogy másképpen érzi az em­ber. Aztán mi elvonulunk. Boldogok vagyunk. Én este felnézek a feszületre és imádkozom. Elmondom a Hiszekegyet, az Üdvözlégyet és a Miatyánkot. Hálát adok Istennek. Egymásra pillantanak, mo­solyognak. Aztán szinte egy időben nyomják meg a rok­kantkocsi gombját. Az örök­kön mezítelen lábak egymás­hoz érnek. Pulai Sára sarkára, hogy a következő évben is adjon a teremtő, s segítsen bennünket az Úris­ten. Ma már csak a nővéreim élnek. Időnként meglátogat­nak bennünket, s mi is haza­járunk hozzájuk. Ilonkával, a feleségemmel együtt. Behunyom a szemem, és látom Károlyék néhány éve háza­sodtak össze.- Társra vágytam - tűnő­dik el egy pillanatra. - Remél­tem, én is kellek valakinek, hiszen nem vagyok beteg. Masszívnak, elnyűhetetlen- nek érzem magam. Hat éve, hogy megfogadtuk, kimond­tuk: Szeretem. El nem ha­gyom. ígérem. A szeretet nem szűnik meg soha. így érez­tem, éreztük, s gondoltuk. Mindenhová együtt me­gyünk, csak külön-külön ko­csiban. Amikor dolgozom, akkor vagyok egyedül - együtt. A munkámhoz nyuga­lom, csend kell. A mókus­ecset pedig engedelmeske­dik. Az agyam meg olyan, mint a videokamera. Amit lá­tok, hallok, elraktározom, s bármikor visszaidézem. Jobb, mint a fénykép. A • nyáron az egyik kirán­duláson nádfedeles házban aludtunk. Be­csukom a szemem, s lá­tom.- A szájjal és lábbal festő művészek társa­sága néhány fős. Válo­gatott alkotásaikból ké­peslapokat, naptára- B kát, ajándékkísérő kár­tyákat, levélpapírokat szoktak az ünnepekre megje­lentetni. Miként sikerült a ta­gok közé kerülni?- Pár éve egy Nagykőrö­sön rendezett alkotótáborban kötöttem barátságot Fekete Józsival, aki szájjal festett, ő biztatott. Aztán készítettek rólam munka közben egy vi­deofelvételt, amit elküldték Svájcba, majd megkaptam az értesítést, hogy felvettek. Szerződést kötöttek velem. Tavaly harmincöt képet ad­tam le. Ezért havonta ösztön­díjat kapok. Az eredeti össze­A tulipános ládán áll a tyúkanyó. Nem verik ki a szobából, dehogy verik! Ismerős-e valakinek e kép? Petőfi verse, az Anyám tyúkja legtöb­bünkben képként ól, most viszont valódi festmény­ként láthatjuk. Lábbal festett képként... A festményt Svájcban egy nemzetközi zsűri érdemes­nek találta arra, hogy a kö­zelgő új esztendő kicsiny fa­linaptárának egyik téli hónap­ját díszítse. Az eredeti kép Horváth Károly munkája. A bácsborsódi Őszi Nap­fény Szociális Otthon folyo­sójának üvegfalas végén be­tűz a nap. Mintha e fényár is segíteni szeretné a lázasan dolgozó alkotót. ' Károly ugyanis érkezé­sünkkor is rajzol. Tolószéké­ben előrehajol, hiszen moz­gáskorlátozott. Kezeit nem használhatja. Csakalábát. Fe­lesége, Ilona - szintén toló­székhez kényszerítve - kötö- get, hellyel kínál. Mi a rajzoló férfit figyeljük egy ideig, csendben. A speciális toló­székből kinyúló mezítelen lábak egyike a rajzlapot fogja, a másik, ujjai között ecsettel, hol a temperához igyek­szik, hol a papírhoz. Az alacsony asztalkán újabb mű születik. Ablak a vi­lágra. Nyitott zsalugáteres ablak.- Én már biztos vagyok benne, cserepes muskátli is lesz rajta - mondom Ká- rolynak -, mint az egykori szülőháznál, ahol először találkoztunk. Károly csak mosolyog. Aztán akadozva beszélni kezd:- Díjat nyert szülőház az! Lefestettem, s volt már orszá­gos kiállításon. Miske! A tor­nácok! Több mint egy évig él­tem ott egyedül. Azelőtt meg édesapámmal tizenhárom évig. Néhány perc múlva már a karácsonyról beszélgetünk. Nem csoda, napokon belül itt az ünnep.- Amíg édesanyám nem vesztettem el, sokat hallot­tam tőle az általa is megélt népszokásokat, mint a kará­csonykor szalmára ágyazást - mondja Károly. - A család­ban én voltam a legkisebb. Velem sokáig elhitették a Jé- zuska-történetet, s hogy Ő hozza a fát, az ajándékot. Igaz volt a mákos guba, a bejgli, a szenteste sóban-víz­ben főtt bableves. Almaszele­tet, szem diót, mogyorót, hagymát tettünk az asztal Károly munka közben. Fent az Anyám tyúkja Illusztrációja. get már felemelték. Ezzel is­mernek el. Én pedig igyek­szem jól dolgozni. A naptár­hoz való kép az Anyám tyúkja illusztrációja. Fárasztó volt, aprólékos. Égy hónapi kitartó munkám van benne. Ugye, anya, meghosszabbították a szerződésem? - fordult bizo­nyításképpen a feleségéhez, majd így folytatta: - Kenyér­kereső vagyok. Lábbal festek. Dolgozom. Olyan ez, mint a Együtt várják a karácsony estéjét szeretetben, békességben. Ki száll fel szenteste? Több mint százan lesz­nek szolgálatban kará­csony este a kecske­méti Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőez­rednél. Ők valameny- nyien azért töltik a lak­tanyában a szentestét, hogy ha egy repülőgép megsérti az ország lég­terét, Vári Gyula száza­dos fel tudjon szállni. Néhány perce van arra, hogy a riasztást követően megsem­misítse, vagy leszállásra kényszerítse az idegen gépet. A szolgálatért bruttó 600 fo­rintot kap, s közben az életét kockáztatja. Téglás László al­ezredes, az alakulat parancs­nokhelyettese elmondta: ka­rácsonykor a pilóták közül ketten lesznek szolgálatban. Vári Gyula százados bent a laktanyában, készültségben várja a riasztást, Gzimber Já­nos százados pedig otthon, a lakásán lesz készenlétben. Ő a tartalék, akire akkor lesz majd szükség, ha Vári száza­dosnak fel kell szállnia. Az ügyeleti helyiségben van televízió, egy rádió és persze annyit olvas az ember, amennyit csak akar. A kará­csonyi és a hétköznaopi szol­gálatok közt talán csak az élelmezési ellátás terén van különbség. Vári százados egyébként önként jelentke­zett erre a szolgálatra, mert tisztté avatása óta eddig min­den karácsonyt családi kör­ben töltött. Most úgy érezte, rajta a sor. - galambos ­Minden kézben gyertya ég Szeretettel várunk min­denkit falukarácsonyl rendezvényünkre - így szól a bugaci embere­ket, kicsiket és nagyo­kat, aprókat és aggokat egyaránt Invitáló meg­hívás a helyi művelődési házba. Karácsony másnapján, dél­után négy órakor az előkert- ben közösen állítják és öltöz­tetik fel a fenyőfát azok, akik a díszeket saját maguk készí­tették. Gyertya viszont min­den vendég kezében lesz, amelynek fénye e falubeliek összetartozását, a láng me­lege pedig a szívükben élő szeretetet jelképezi. „Egymás kezét fogva, da­lokkal, énekkel, versekkel fe­ledtessük el a szürke hétköz­napokat! Emlékezzünk azokra, akik már nem lehet­nek közöttünk, s örüljünk együtt azokkal, akiknek kezét még foghatjuk! Az együtt töl­tött percek tanúbizonyságát adhatják annak, hogy él még szívünkben a szeretet, mely a legdrágább kincs e földön” - olvasható a nagy gondosság­gal megrajzolt, díszített pla­káton. Az év legszebb hónapja A mélykúti jászoltól a Nagytemplomig A kecskeméti katolikusok olyan lelkipásztort Ismertek meg a 32 esztendős Blnszki József­ben, aki - többek meglátása szerint - szeren­csés arányban ötvözi magában a modern érté­keket és a hagyományos papi erényeket. Gyer­mekkori karácsonyi élményeiről beszélgettünk.- Kedvenc hónapom a de­cember - mondja. - Teoló­gusként ugyan megtanul­tam, hogy a húsvét a leg­fontosabb keresztény ün­nep, de a karácsony benső­séges hangulata semmi máshoz nem hasonlítható. Már gyermekkoromban olyan mélyen éltem át, amit csak egy történettel tudok érzékeltetni. Mély- kúton laktunk, édesapám gazdálkodott, voltak állata­ink, istállónk. Karácsony­kor eltűntem az udvarról, de édasanyám tudta, hogy hol keressen: befeküdtem a jászolba...- Nálam az ünnep az advent kezdetétől vízke­resztig tart, számomra ez az év legszebb időszaka - folytatja. - Ismerőseim, ba­rátaim sokan születtek de­cemberben, miként én is. Ebben a hónapban tehát végig emelkedett hangulat­ban vagyok, s különösen szeretem azt a napot, ami­kor leesik az első hó. Már középiskolás voltam, ami­kor egy havas karácsonyi éjszakán fiatal énekkaro­sokkal hét kilométert gya­logolva mentünk ki Mély- kút-Öregmajorba az éjféli misére, ami szintén kedves emlékem. Miként a meghitt családi esték is, melyeken mindig a felénk megszokott karácsonyi csemegéket, az almát, diót, mézet kóstol­tuk végig... B. F. I.

Next

/
Thumbnails
Contents