Petőfi Népe, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-19 / 270. szám
6. oldal Gazdasági Tükör 1997. november 19., szerda Kereskedelmi rádiók indulnak Ünnepélyes keretek között írták alá az országos kereskedelmi rádiós pályázat nyertesei a műsorszolgáltatási szerződést kedden. Révész Tamás Mihály, az ORTT elnöke elmondta: ezzel az aktussal megteremtődött Magyarországon a duális médiarendszer, hiszen a kereskedelmi televíziók indulása után - a szerződéskötést követő kilencven napon belül - megkezdhetik adásaikat az országos kereskedelmi rádiók is. A Danubius néven meghirdetett frekvenciát az Országos Kereskedelmi Rádió Rt. 4 milliárd 120 millió forintos ajánlatával, a másik országos frekvenciát pedig a Hungária Rádió Rt. 4 milliárd 50 milliós ajánlatával nyerte el. Az ORTT elnöke azt is elmondta: ez a két pályázó nyújtotta be a tartalmilag is legjobb pályázatokat. Alig telt el három év, hogy felújították Kiskunhalason a Szilády Áron utcát és fel kellett bontani. A rendőrkapitányság épülete előtt ugyanis jócskán megsüllyedt az úttest. A rendőrség épületébe vezető csapadékcsatorna és az úttest alatt húzódó vízvezeték között nem volt megfelelően megdöngölve a föld. Ez a kivitelezési hiba azért jelentkezett ilyen gyorsan, mert az utóbbi időben a Szász Károly utca és a Köztársaság utca felújítási munkálatai miatt erre az útra terelték át a forgalmat. A helyreállítási munkálatokat a volt kivitelező cég garanciálisán végzi el, ezért az nem kerül külön pénzébe a városnak. Addig is azonban marad a bosszankodás, mert például a rendőrök is csak jókora kerülővel tudják megközelíteni a város központját. Szent István út 1. KIMMEÉl^GYHÁZA Béke tér 3-4. Várjuk szeretettel Vásárlóinkat 1997. november 20-án 8 órakor! Nyitvatartási hétfő-péntek 7-19 óráig, szombaton 7-13 óráig 1 .................................. ..................................... P lus zsemle 7 m Friss dobozos tej 2,8% 79, Rama téglamargarin 159. db ^ f 11 J 500 g w Mackó snack sajt 129, f Kölyök Milli instant kakaópor 399, Finomliszt 51, 140 g f 800 g 1 kg Pergő "B " rizs 115, f Americana nugát 3 ízben 69, Stollwerck zselés szaloncukor 599, 1 kg f 100 g 1 kg Bravo almaié 99, f Papír zsebkendő 69, Quanto öblítőkoncentrátum 299, 1,51 f 100 db 11 Jobban élni és spórolni A változtatás jogát fenntartjuk. Áraink csak a fenti Plus üzletekben érvényesek. (44910) A zenekar „andante” kivonul a koncertteremből A tömeges.privatizáció vége Kovács Árpád büszke arra, hogy ő az APV Rt. legtovább, immáron egy éve hivatalban lévő elnöke. Az év végéig várható privatizációról, a jövő év kilátásairól kérdeztük.- Mely cégeket privatizálják még az idén?- A legnagyobb értékesítések között szerepel a Hungaro- camion, a Diósgyőri Acélművek, az Ikarus, a Malév, a Polgári Bankhoz tartozó Pénzintézeti Központ. Az Óbuda-sziget és néhány épületének kisebbségi tulajdonhányadát adjuk el. Az ÁPV Rt. 100 százalékkal túlteljesíti idei tervét, az előre tervezett 189 milliárd forintos bevétel helyett 350 milliárd körülire számít, ami a költség- vetés adósságtörlesztését fogja megkönnyíteni. A kimagasló eredmény egyrészt az OTP, másrészt a Matáv részvény- kibocsátásának köszönhető, amelyek bevételeire még jövőre is számítani lehet. A második legsikeresebb év teljesítménye azért rendkívüli, mert fajlagosan a korábbinál sokkal kisebb értékcsomagból állt össze.- Miért marad el idén a pécsi, a bakonyi és a vértesi szenes erőművek privatizációja?- Nem kaptunk megfelelő ajánlatot. Az olcsó áramtermelés nem lehet egyedüli cél. A térség szociális gondjait is figyelembe véve emberi sorsokat is rendeznünk kell, még ha a privatizáció önmagában nem is alkalmas foglalkoztatási és iparpolitikai kérdések megoldására. A társadalmi elviselhe- tőség szempontjai komoly súly- lyal esnek a latba egy-egy döntésnél.- Miként áll az önkormányzati vagyonátadás ügye?- 116 jogi peres ügyünk van az önkormányzatokkal, ezek közül legalább 110 a vidékiekkel. Ha viszont tekintetbe veszi, hogy 3200 önkormányzat területén 2000 vállalat van, amelyek mindegyikének legalább 3-4 telephelye, akkor ez a szám nem magas. Kevés a pénzünk, de elkülönített számlára átutaltuk már a törvényes számítási módszeren és a kormány döntésén alapuló összegeket. Persze, a továbbiakban is joguk van az önkormányzatoknak perelni, ha ezzel nem értenek egyet.- Lesz-e külföldi tulajdonosa a Bábolna Rt.-nek s ezzel mintegy 22 ezer hektár földnek?-Ez a parlamentnek illetve ha lesz erről népszavazás, az ország akaratának a függvénye. Én erre nem tudok sem igent, sem nemet mondani. Tény, a társaságnak 6-10 milliárdos tőkebevonásra van szüksége. Ha külföldi nem hajt végre tőkeemelést, akkor ezt a lépést nekünk kell megtenni.-A cég 13 milliárdos adósságának kezelésére elképzelhető-e állami beavatkozás, amikor 1997- re összesen 20 milliárdos intervenciós alapot tervezett az ÁPV Rt.?- Természetesen igen. Bábolna körül nem mesterséges, hanem valós pénzhiány keletkezett. Viszont az EBRD és a Világbank Befektetési Bankja (IFC) reális összeget ajánlott fel tőkeemelésre, de nem jelezték tulajdonszerzésre vonatkozó szándékukat. Ezért olyan szindikátusi szerződés kellene, amely a befektetések biztosítékául szolgálna, különben nem hajlandók bizonyos határon túl a kockázatviselésre.- Mit jelent a mezőgazdasági nagyüzemek egyedi kezelése?- A privatizációs miniszter egyetértésben az ÁPV Rt.-vei nyáron azzal a javaslattal állt elő, hogy a 28 állami gazdaságban csak 51 százalékos tulajdonrészt birtokoljon az állam. A parlament úgy döntött, fenntartja a 70 százalékos állami tulajdonrészt. Ha beszámítjuk a dolgozók és térségi befektetők 15 százalékos részvényvásárlási lehetőségét is, akkor csak jelképes egyéb tulajdonlásról lehet szó. Ezek alapján nem tartom valószínűnek, hogy olyan szakmai vagy pénzügyi befektető jelentkezzen, aki az esetenként szükséges tőkeemelésre vállalkozna. Nem titkolom, vizsgáljuk, hogy minden állami gazdaságban célszerű-e ezt a magas állami tulajdonhányadot fenntartani.-Mikor zárul a privatizáció?-Az egyik elképzelés szerint merev határt húzunk, s onnantól már csak vagyont kezelünk. Hasonlattal élve: a zenekar a végén „fortissi- móba” csap. A másik megoldás a Búcsúszimfóniához hasonlítható, a zenekar tagjai „andante”, szép csöndben, egyenként kivonulnak a koncertteremből. Sok érv szól ez utóbbi mellett a felhalmozódott feszültségek levezetése miatt. A tömeges privatizáció még az ősszel befejeződik, jövőre az elvarratlan ügyek lezárása marad. Cégünk 11 részlegéből mára 7 maradt, a 300-as dolgozói létszám folyamatosan összezsugorodik. Csernyánszki Judit Közép-európai kilátások a Világbank szerint A nemzetközi kilátásokról közzétett Világbank-jelentés szerint a közép- és keleteurópai gazdaságok növekedési üteme tavaly elmaradt a várttól. Az elemzés Magyarországot a közepes jövedelmű államok csoportjának felső hányadába sorolta - ahol az egy főre számított évi nemzeti össztermék 3116 és 9635 dollár között van -, külső tartozását tekintve pedig mérsékelten eladósodottnak minősítette. A nemzetközi pénzintézet úgy vélekedett, hogy a lanyha bővülés ellenére a gazdasági növekedést elősegítő alapfolyamatok rövid és középtávon egyaránt biztatóan alakulnak a térségben: az európai uniós exportpiacok javuló feltételei és a tartósan nagy tőkebeáramlás révén a térség országai az évezred végéig évi 4-4,5 százalékos növekedést érhetnek el, az 1996. évi 3 százalékos és az idén várható 3,5 százalékos növekedés után. A jelentés szerint az EU-val való szorosabb integráció hosszabb távon akár évi 5 százalékos bővülési ütemet is eredményezhet. A jelentés szerint a folytatódó nagy tőkebeáramlás bonyolultabbá tette az árfolyam- és kamatpolitika irányítását Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, miközben az exportnövekedés lassult, a belső fogyasztás növekedett, és emiatt nőtt a túlfűtöttség kockázata.