Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-09 / 236. szám

2. oldal 1997. október 9., csütörtök Meotei Körkép Naptár Október 9., csütörtök. Névnap: Dénes. Névnapozóknak Dénes: görög ere­detű név, jelentése: Dionüszosz isten­nek ajánlott. Kö­szöntjük a névnapjukat ma ünneplő Ábrahám, János nevű olvasóinkat is! Évforduló 1912-ben e napon született Ottlik Gé­za író, műfordító, a XX. századi magyar próza kiemelkedő képvise­lője. Főként az emberi magatartásformák vizsgá­lata, az értelmiség útkere­sése és lehetőségei foglal­koztatták. Stílusát intel­lektuális fegyelem, szán­dékolt szűkszavúság jel­lemzi. Legismertebb műve az Iskola a határon című regénye, amely az egyéni szabadság kérdését teszi morális-filozófiai vizsgálat tárgyává. 1985-ben kapott Kossuth-díjat. Főbb mű­vei: Próza, Minden meg­van, Hajnali háztetők. Ökumenikus naptár A Dénesek védő­szentje a 250-ben elhunyt Szent Dé­nes püspök vértanú szent. Az őrt. és gör. kát. naptárban ma Szent Jakabra emlékeznek. Mi, Hol, Mikor? • A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ Vitalitás Klubjában ma 18 órakor Kal­már János Belső energiák akti­válása címmel tart előadást. 9 Asoltvadkertibaptistaimaház- ban október 10-én, pénteken 18 órakor hangversenyre várják az érdeklődőket. 9 Indiai napok kezdődnek október 10-én 10 órától a kiskunhalasi helyőrségi klubban. A fotó- és terméktárlat október 29-ig tekinthető meg, hétköznapokon 9-17 óráig. • Október 10-én 17 órakor ad­ják át Baján a Dunatáj Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület felújított kiállító-termét. Ez al­kalomból nyitják meg Ütő Endre szobrászművész kiállítá­sát. • Művésztábor indul Ba­ján mától. Az egyhetes alkotó­tábor kezdeményezője a város díszpolgára, B. Mikii Ferenc festőművész. A veránlcal nemzetközi képzőművészeti alkotótelepen nyáron készült alkotásokból nyitottak kiállítást tegnap délután a Kecskeméti Képtárban. A táborban, amelynek vezetője Benes József Munkácsy-díjas festőművész volt, 13 művész dolgozott, a tárlaton közel negy­ven alkotást mutatnak be. Képünk a tárlatnyitón készült. fotó: galambos Sándor Elfogyott a lyuk a halasi nadrágszíjon (Folytatás az L oldalról) Már az idei költségvetés tár­gyalásakor is látható volt, hogy a város komoly anyagi gondokkal küzd, hisz mintegy 100 millió forintos hiánnyal tervezték meg az idei büdzsét. Bár a városi intézményhálóza­ton belül határidőre lezajlottak A soltvadkerti Ady Endre Mű­velődési Házban pénteken dél­után négy órakor több kiállítás­nak lesz megnyitója. Daróczi Csaba és Hencz Alajos termé­szetfotóit az iskolában, Szap­panos István festőművész alko­az államilag előírt leépítések - a csökkenő támogatás ered­ményeként -, a városra egyre nagyobb teher nehezedik. Rá­adásul a költségvetés szorítá­sában - mint a halasiak emlé­kezhetnek rá - a többi közt veszélybe került a tovább már nehezen halasztható, nagysza­tásait a zsibongóban, a helytör­téneti bemutatót pedig az evan­gélikus gyülekezeti házban lát­hatják az érdeklődők. A műve­lődési házban Lehoczki János kovácsművészeti darabjait néz­hetik meg. bású útrekonstrukció is. A vá­rosatyák imádkozhattak, hogy a tűzoltóság ne kapja meg az idén az új autóját, mert az a néhány milliós költség is azt eredményezte - néhány má­sikkal együtt -, hogy csak to­vábbi hitelekből maradhat tal­pon az idén a város. Pilinszky-díj ások A Pilinszky Alapítvány szak­mai kollégiuma idén a követke­zőket részesítette Pilinszky Já- nos-díjban: dr. Bognár Zoltán, Holczer József, dr. Katona Jó- zsefné, Horváth Attila pedagó­gusok, valamint Farkas P. Jó­zsef újságíró, főszerkesztő. A díjakat október 16-án adják át Kecskeméten, a megyeházán. Iskolabörze A kecskeméti középfokú isko­lák, továbbképző és átképző in­tézmények adnak ingyenes tájé­koztatást október 11-én, szom­baton délelőtt 9-től 13 óráig a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban. Az iskolabörzére a továbbtanu­lás előtt álló általános iskoláso­kat, szüleiket, illetve az átképzé­sek, tanfolyamok iránt érdek­lődő felnőtteket várják. Pedagógusköszöntö A kecskeméti önkormányzat október 10-én, pénteken dél­után 13 órakor köszönti az e tanévben munkába állt, pálya­kezdő pedagógusokat. Az ün­nepség ezúttal is a városháza dísztermében lesz. Rendőrtalálkozó Baján Pénteken délután mintegy 80-100 nyugdíjas rendőrt vár­nak a bajai kapitányságra a még aktív kollégák. Ä 14 óra­kor kezdődő rendezvényt Gy u- rosovics József őrnagy egy hi­vatalos tájékoztatóval nyitja meg, melyben beszámol az elmúlt egy év jelentősebb ese­ményeiről. A családos rendez­vény a honvéd kaszinóban folytatódik, fehér asztalnál. Alapkőletétel Miskén Szombaton délután 2 órakor ünnepélyes keretek között dr. Balogh László, a megyei köz­gyűlés elnöke helyezi el a tan­termekkel bővülő miskei Tóth Menyhért Általános Iskola új szárnyának alapkövét. A cím­zett állami támogatásból meg­valósuló bővítés és intézmény­rekonstrukció során négy új tanteremmel gazdagodik az in­tézmény. Az utókornak szóló üzeneteket tartalmazó fém­hengerben a különböző doku­mentumok, napjainkat jel­lemző tárgyak mellett a Petőfi Népe szombati számát is elhe­lyezik a miskeiek. Festmények, kovácsművészet Balesetek, Bűnügyek Ha megjön a számla Egyre gyakrabban fordul elő, hogy némi ellenszolgáltatás fe­jében néhányan hajlandóak saját adataik felhasználásával rádió- telefont vásárolni mások szá­mára. Gond csak akkor van, amikor az ő címükre érkeznek egymás után a horribilis telefon- számlák. Kiskőrösön éppen ilyen ügyben folyik nyomozás. Egy 30 éves soltvadkerti fiatal­ember és egy 18 éves soltvad­kerti nő vettek Pannon GSM rá­diótelefonokat megbízásból, a saját nevükre. A számlák azon­ban nemsokára hozzájuk futot­tak be. Nem kis pénzről van szó: mintegy félmillió forintról. Vonatbaleset Ahogy arról már beszámol­tunk, pénteken reggel Bácsal­máson egy Baja felől érkező személyvonat elgázolta a 65 éves F. Antalt. Mint megtud­tuk, államigazgatási eljárás ke­retében folyik a vizsgálat a szerencsétlenség ügyében. A rendőrség szerint öngyilkosság történt. Juhokat loptak Két anyajuhot loptak el a hét­végén egy félegyházi, III. kerü­leti tanya óljából. A tolvajok 42 ezer forint kárt okoztak a tulajdonosnak. Balaton utca Kecskeméten a Balaton utca egyik házába hatolt be ismeret­len tettes szeptember 22-ére virradóra. Ellopott egy kerék­párt, egy sátrat, összesen 50 ezer forint értékben. A tolvaj­lás gyanúsítottját, egy 15 éves helybéli fiatalembert a rendőr­ség azóta őrizetbe vette. A fiút egyéb bűncselekmények elkö­vetésével is gyanúsítják. Feltörték az autót Feltörtek a hétvégén egy sze­mélygépkocsit Bugacpusztahá- zán, a Délibáb vendéglő előtt. A tolvajok az autó jobb első pillangóablakát rongálták meg. A kocsiból ellopták a tulajdo­nos autóstáskáját személyes iratokkal együtt, a kulcsait és a benne lévő számlákat. A lo­pással 1500, a rongálással 7500 forint kár keletkezett. Trabilámpa Leszerelték a napokban egy Trabant bal első lámpáját Fél­egyházán. Az autó a Gábor Áron utca és a Szegedi út ke­reszteződésében parkolt. A tolvajok a lopással 8500 forint kárt okoztak a tulajdonosnak. Paprikaszedők Pálmonostorán Kétszáz kilogramm fűszerpap­rikát loptak el egy pálmonos- tori férfi földjéről a napokban. A szüretelő tolvajok 12 ezer forint kárt okoztak a tulajdo­nosnak. Bicikli az udvarból Egy kunszentmiklósi ház udva­rából néhány napja elloptak egy túrakerékpárt. A bicikli huszonhatezer forintort ér. Egy szalkszentmártoni hétvégi ház­ban is tolvaj járt. A tulajdonos még nem tudott nyilatkozni a kár nagyságáról. Nézőpont Kegyúri kábeltévé? Mihályka Gyula írása Engem abszolút nem érdekel az országos kábelszövetség. Kecskemét önkormányzata kapja az adóm jó részét, a helyi kábelcégnek fizetek díjat. Joggal várom el, hogy engem szolgáljanak és ne az országos kábelszövetséget. A politikusokat sem azért választjuk, hogy uralkodjanak fö­löttünk. Hanem azért, hogy szolgáljanak. A kecskeméti pol­gármestertől függő helyi szolgáltató cégnek is legkevesebb kutya kötelessége lenne a város polgárait szolgálni. Nem pedig a kibúvókat keresni. Tucatnyi város kábelén már lehet fogni az új kereskedelmi csatornákat. Kecskeméten kezdetben azzal ijesztgettek, hogy a tízezrek által technikailag elérhetetlen extra cso­magba teszik ezeket. A közfelháborodás miatt visszakozott a kábeles igazgató, de most meg az a baja, hogy a közép­csomagban elfogyott a hely. A főtéren csak tíz embert kel­lene megkérdeznie, melyik két csatornát vegye ki onnan és jó döntést tudna hozni. Az igazsághoz tartozik, hogy az igazgatónak évi 20 milliós nyereséget kell produkálnia. Ennyit vár el tőle az önkor­mányzat. A helyi politikusok felelőssége a mostani kecske­méti botrányban tehát meghatározó. Tűrik, hogy egy ön- kormányzati cégvezető a maga szakállára varázsoljon el te­tőantennával is kitűnően fogható, magyar nyelvű műsoro­kat. Felelősek azért, hogy valamennyi kecskeméti kábeles lakásban foghatók legyenek ezek a csatornák. A jövőben jó lenne alapjaiban átgondolni az egész kecske­méti kábelügyet. Azon túl, hogy a személyi változtatás is el­kerülhetetlen, hiszen 20 ezer kecskeméti családdal büntetle­nül azért nem lehet országos kábelszövetségesdit játszani. Sokan eleve azt is kifogásolják, hogy az üzemeltető csoma­gokba bontva adagolja a műsorokat, s itt nem az HBO-ra gon­dolnak. A kábelbekötést mindenki kifizette, tulajdonképpen egy közösségi rendszerről van szó. Ebből a közösségből pedig nem szép dolog anyagi okból kizárni családokat. Az igazgató által használt „szociális alapcsomag” lealacsonyító kifejezést pedig már kedvem sincs minősíteni, bár nekem az „országos kábelszövetség” sokkal csúnyábban hangzik. A DÉL-MÜSZI Kft. a Bács-Kiskun Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezető munkatársai közreműködésével 140 órás, középfokú EGÉSZSÉG- ÉS NYUGDÍJ-BIZTOSÍTÁSI (TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI) ÜGYINTÉZŐ-KÉPZŐ TANFOLYAMOT indít • kellő számú jelentkezés esetén - Kecskeméten. Jelentkezési lap igényelhető a MEP-nél (Varga Ferenc osztályvezető): Kecskemét, Kurucz körút 16. címen, vagy 62/324-291 telefonon. o«937) Hivatalos Peugeot márkaképviselet és szerviz: AuTÓSZÍqET Pécs, Siklósi út 122. SzEkszÁnd, Tartsay út 8. TeI./Fax: 72/450-505 TeI./Fax: 74/515-008 A Peugeot Boxer az áru gondos továbbítására épp­úgy vigyáz, mint utasai kényelmére és biztonságá­ra. Hogy ez télen se legyen másként, most minden új Boxerhez téligumit, felniket és ködfényszórót adunk ajándékba. PEUGEOT ASSISTANCE itiüMft!Í66Ö^24 EURÓPÁBÓL HÍVHATÓ: (36) 60-456-024 Vezetni mindig élvezet

Next

/
Thumbnails
Contents