Petőfi Népe, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-09 / 236. szám

1997. október 9., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Lakásbőség katonáéknál Szabadszálláson minden hiva­tásos katonának, akit az Alföl­di Kiképző Központba he­lyeznek, tudnak lakást adni. Sőt több az üres lakás, mint amennyire igény van - tudtuk meg Debreczeni Sándor alez­redestől, az alakulat humán al­osztályának vezetőjétől. Eddig az áthelyezett hivatá­sos katonák közül tizenöten döntöttek ügy, hogy a városba költöznek, két család pedig az eddiginél nagyobb lakást kért. A helyőrségi lakásbizottság a tegnapi ülésén mind a 17 lakás­igénylő kérelmét megalapo­zottnak ítélte. Ennek alapján a helyőrségparancsnok 5 három­szobás, 8 kétszobás és 4 egy­szobás összkomfortos, teljesen felújított lakást utal ki napokon belül az érintetteknek. Szabadszálláson olyannyira kedvező jelenleg a lakáshely­zet, hogy az ide helyezett nőt­len tiszteknek és tiszthelyette­seknek sem kell nőtlen szállóra költözniük: az egyszobás laká­sokat ők kapják. De még így is 27, bármelyik pillanatban beköltözhető szol­gálati lakás áll üresen. A terve­zett felújítások során pedig to­vábbi 31 lakás felújítására van lehetőség. - galambos ­Két méterrel kiszélesítik Soltvadkert központjában a főutakat, nemesített útpadkával. A munkát egy hét alatt el­végzik. A beruházás kétmillióba kerül. fotó- pulai Sára Jönnek a svájciak Tuggenből érkeznek vendégek a hét végén Foktőre. A svájci­akkal négy éve vették fel a kap­csolatot. Két éve foktői diák­csoport látogatott a 3200 lélek­számú, német ajkú településre. Most tizenhat svájci vizitál Foktőn, ahol családoknál száll­nak meg, ami erősíti a már meglévő személyes kapcsola­tokat. A rövid vendégeskedés során Kalocsára és Hajósra is ellátogatnak a vendégek. Fehértói bevételek A kunfehértói önkormányzat ezévi bevételei 44,5 millió fo­rinttal haladják meg az eredeti­leg tervezettet. A bevételi nö­vekedést jórészt a pótlólagos ál­lami támogatások gyarapodása és a működési bevételek túltel­jesülése eredményezte. Az utóbbi növekmény abból szár­mazik, hogy az önkormányzati ingatlanok vételárának jó része ebben az évben jelent meg a község bankszámláján. Gazdasarok Még lehet vetni sóskát A komposzt aranyat ér. Ez a legtermészetesebb tápanyaga a kert talajának. Ezekben a he­tekben sok, komposztkészí- tésre alkalmas, szerves hulla­dék keletkezik a kertekben: a lekaszált fű, gyomnövények, babszár, szőlőhajtás, zöldség­félék konyhai hulladéka stb... Ezeket célszerű felaprózni azért, hogy a korhadásukat meggyorsítsuk. Ha kevés komplex műtrágyát is keve­rünk a felaprított komposztba, akkor a legjobb istállótrágyá­val is versenyre kelhet. Most kell elültetni azoknak a hagymás növényeknek - pél­dául a tulipán, a jácint és nár­cisz - a gumóját, amelyek kora tavasszal fognak virágozni. A számukra felásott talajt érett komposzttal javítsuk fel. Minthogy az elültetett hagy­mák ősszel és télen nem viselik el a pangó talajvizet, az ültető­gödörbe ajánlatos egy (ültető) lapátnyi homokot vagy kavi­csot szórni. A hagymákat olyan mélyen kell ültetnünk, hogy felettük kétszer akkora földréteg legyen. A most elül­tetett hagymák még az ősz fo­lyamán meggyökeresednek, és tavasszal gazdag virágzással fogják meghálálni a szakszerű ültetést. Most még lehet vetni sóskát és spenótot. Ezek késő ősszel már szedhetők, és abban az időszakban látják el vita­mindús, friss levéllel a csalá­dot, amikor már a tél felé köze­lítünk. Az utóbbi hetek meleg idő­járása megállította a szőlőtő­kék peronoszpóra-fertőzését, ezért további permetezésre most már nincs szükség. Ha azonban mégis észlelnénk a peronoszpóra szürke penész­gyepét a szőlőlevelek fonák­ján, akkor a „zárópermete­zésre” csak bordói lé 0,5 száza­lékos oldatát használjuk, vagy alkalmazzunk rézmészporos porozást. Virágzik az egyik legmuta- tósabb edényes növény: az an­gyaltrombita. Hatalmas, fehér, csüngő, illatos virágai vannak, az utóbbi időben azonban for­galomba kerültek a kevésbé il­latos, sárga és rózsaszín virágú változatok is. Hajtásait most lehet meggyökereztetni. Vilá­gos, fagymentes helyen telel­tessük! Bálint György 1956-os ünnepségre készülnek Kiskunhalason szeretnék mél­tóképpen megünnepelni az 1956-os forradalom és szabad­ságharc 41. évfordulóját. A városban alakult ’56-os em­lékbizottság október 10-én 16 órától, a helyi Közösségek Házába várja mindazokat, akik részt vállalnának az október 23-i ünnepség előkészületei­ből. Agrárkamarai osztályértekezletek Ma 10 órától osztályülést tart a kiskőrösi művelődési házban a megyei agrárkamara Kerté­szet, borászat, kapcsolódó szolgáltatások osztálya. A ka­mara hároméves tevékenysé­géről Csitári Tibor elnök tart tájékoztatót. Dr. Urbán And­rás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a szőlé­szeti-borászati ágazat aktuális kérdéseiről beszél. A tisztújító választások napirendi pontjá­nak előadója Kőváriné dr. Bartha Ágnes, a kamara tit­kára. Délután 15-kor az Erdő-, hal-, vadgazdálkodás és kap­csolódó szolgáltatások osztá­lya tart ülést Kecskeméten, a Juniperus Parkerdészetben. Itt Bognár Gábor,' az Államerdé­szeti Szolgálat képviselője az erdőgazdálkodás finanszírozá­sáról, hatósági kérdéseiről tart előadást. A többi napirendi pont egyezik a kertészekével. Alumíniumtolvaj Halas környékén Kockázatos, de jól fizető lopás- sorozatot folytat egy ismeretlen tettes Halas környékén. A szí­nesfémtolvaj a külterületeken az áramelosztó-szekrények alumí­nium ajtajait lopkodja el. A múlt héten a bócsai úton vitt el négy ajtót, összesen 60 ezer forint kárt okozva az áramszolgáltató tár­saságnak. Közéleti Hírek • Ma (október 9., csütörtök) délután 19 órakor Szeremlén tart lakossági fórumot dr. Kris­tóf István, a térség országgyű­lési képviselője. A művelődési házban megrendezendő fórum témája: Miről szól a népszava­zás? A kiskőrösi vincellér park mintaterület. Tegnap a 11/T osztály kertésztechnikusai ápol­ták a jó időben. Vagyis a gyomokat - mint a gyermekláncfű, tarack - kiszedték a fű közül. Nyugdíjasünnep Kunszentmiklóson A négyszáz idős embernek jólesett a meghívás. Több mint négyszáz nyugdíjas jelent meg az ÁMK nagyter­mében az Idősek Világnapja alkalmából tartott városi ren­dezvényen Kunszentmiklóson. Mózes Ernő polgármester és Czirok Józsefné klubvezető kö­szöntője után az általános is­kola és zeneiskola tanulói szó­rakoztatták a jelenlevőket. Az FOTÓ: FARKAS PÁL ünnepi ebédet a város önkor­mányzata és a helyi szövetkezet biztosította a munkában megfá­radt, de a jövőben változatlanul bízó idős embereknek. Német katonai híd elemeit szerezték meg erre a célra Új átkelő az életveszélyessé vált fülöpszállási híd helyett Fülöpszállás határában a Duna- völgyi főcsatorna hídja életve­szélyessé vált. Az évtizedekkel ezelőtt épült alkalmatosság annyira elhasználódott, hogy a környékbeli földek tulajdonosai nem tudják rajta keresztül megközelíteni területeiket. Az úgynevezett Kis Károly-féle híd állagának leromlása miatt a gazdáknak tíz kilométert kell kerülniük, hogy földjeikre jus­sanak. A fülöpszállási önkormány­zat elhatározta, hogy új, tartós és biztonságos hidat építtet a csatorna fölé. Az új, tizenhat­méteresre tervezett híd megépí­tése tizenötmillió forintba ke­rül. Az összeg nagy része ren­delkezésre áll, ám még három­millió forint hiányzik. Erre pá­lyázatot adtak be a megyei terü­letfejlesztési tanácshoz. Mint Vizi Mátyás, a község jegyzője elmondta, a csatorna kezelője, az Alsó-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság nem járult hozzá, hogy hídlábas megoldást al­kalmazzanak. Szabadon kell hagyni a medret, mivel hajó­zásra alkalmas útvonalként akarják a csatornát megőrizni. Ez viszont a hídépítés költsé­geit megnöveli. Az új híd fém elemekből épül majd, amelyeket pályázat útján szerzett a fülöpszállási önkormányzat. Az elemek ere­detileg német katonai híd alkat­részei voltak. W. Király Ernő Nehéz eladni a kukoricát Gondban vannak a katymári gazdák, mert nehéz a kukorica értékesítése. Pedig az eddigi ara­tási tapasztalatok alapján idén a termés jónak mondható - tájé­koztatott Hebők Béla polgár- mester. A környező felvásárlók azonban olyan alacsony árakat szabnak meg, hogy a kukorica­termesztők inkább az állattartás felé fordulnak. Ez viszont csak kényszermegoldás, hiszen a jó­szágnak egyéb takarmányra is szüksége van. A polgármester szerint az sem kis probléma, hogy a gazdák nem készültek fel előre a learatott termés tárolá­sára. A község vezetője szakem­berekkel együtt azt tanácsolja, hogy várjanak ki a falubéliek az értékesítéssel, hiszen elképzel­hető, hogy később feljebb megy a kukorica ára. ^ I l y'11 i h|\T TORGYÁN l|/" i'■'l/T COUNTY WfíJESS KALOCSÁN! \J Dr. Torgyán József SAT EXPO ’97 a Független Kisgazdapárt elnöke Satellit Kommunikációs ismerteti pártja Szakkiállítás és Vásár programját 1997. október 9-10-11. 1997. október 11-én Erdei Ferenc Művelődési Központ (szombat), Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. A kiállítás naponta, 10 órától 18 óráig tekinthető meg. ■ o urditur, a kalocsai ifjúsági házban. A rendezvény fővédnöke: dr. Lotz Károly MINDENKIT közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter SZERETETTEL G? m VÁRUNK! Szeretettel varunK minden erdeKlodot! g. (Fizetett politikai hirdetés)

Next

/
Thumbnails
Contents