Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-11 / 212. szám

hétről hétre Elviekben már támogatják a sportot Pataki Sándor, a KTE lemondott elnöke felvételünkön még az NB I/B-be való feljutásnak örül. FOTÓ: w. király ernó Benzinkút lesz a park helyén? Kecskemét képviselő-testülete tegnap úgy döntött, hogy elvi­ekben támogatja az idei - eddig 30 milliós - önkormányzati sporttámogatás 26 millió forint­tal való megemelését. A jelen lévő szenátorok nagy többsége - huszonhármán - egyetértettek a póttámogatással. Két hét múlva az önkormányzat idei költségvetési rendeletét azon­ban még módosítania kell a képviselő-testületnek és csak azt követően utalhatják át a pénzt az egyesületeknek. Azt is elfogadták, hogy az egyesüle­tek hivatalos számlájára utalják a támogatást, tehát megszűnik az úgynevezett nejlonszatyros pénzkivitel a városházáról. A sporttámogatás feltétele az is, hogy az egyesületeknek, szak­osztályoknak nem lehet köztar­tozása, illetve ha van, akkor a tartozás részletfizetésére meg­állapodást kell kötniük a hitele­zőkkel. Az elviekben megsza­vazott plusztámogatás mértéke az alábbiak szerint alakul. KTE labdarúgás 12 millió forint; hetényi labdarúgás 300 ezer forint; női kosárlabda 2,1 M; női röplabda 600 E; férfi röplabda 2,1 M; női kézilabda 500 E; férfi kézilabda 500 E; férfi vízilabda 400 E; atlétika 1,1 M; asztalitenisz 1,7 M; bir­kózás 1,7 M; cselgáncs 200 E; lövészet 100 E; ökölvívás 300 E; KSC súlyemelés 900 E; úszás 500 E; labdarúgó-után­pótlás 1 M. A testületi vitában egy, a vá­rosban már széltében-hosszá- ban beszélt ügy is terítékre ke­rült. Jelesül az, hogy a Pataki Sándor előtti KTE-elnökség el­adta egy olasz cégnek azt a Matkói úti pályát, ami nem is volt az ő tulajdona. Katona László polgármester arról szá­molt be, hogy a kincstár azóta a KTE-nek adta a pályát, viszont azt 15 évig nem lehet eladni, lévén sportlétesítmény. A tulaj­doni lapot addig nem írják át. Bohács József alpolgármester, aki ideiglenesen a KTE elnöki teendőit is ellátja, arról számolt be: akik az eladási szerződést megkötötték, azoknak kell el­számolni a hoppon maradt ve­vővel. M. Gy. * * * Nyolc hónapos elnöklése után megvált tisztségétől Pataki Sándor, a Kecskeméti TE el­nöke. A hír azután látott napvi­lágot, miután a városházán Ka­tona László polgármesterrel és Bohács József alpolgármester­rel hatszemközti megbeszélé­sen a KTE jövőjét latolgatták. Pataki úr ekkor jelentette be a város vezetőinek lemondását.- Beláttam, hogy egyedül nem megy - mondta a lekö­szönt elnök —, ennyi időt és pénzt nem tudok a sportra ál­dozni. Úgy gondolom, hogy lemondásom azok számára is megnyugtató lehet, akik eddig személyemnek tulajdonították, hogy meghiúsult a klub széle­sebb körű támogatottsága. A KTE-be fektetett tőkémet - több mint hatvanmillió forintot - szeretném viszontlátni, amire a polgármester úrtól garanciát kaptam. Biztosíték számomra az is, hogy a profi labdarúgók célja csakis a jó szereplés lehet. A játékjoguk az enyém, hiszen én vásároltam őket. Természe­tesen nem áll szándékomban végleg hátat fordítani a klubnak, az elnökség tagja maradok. Eb­ben a tisztségemben szeretnék tovább tevékenykedni és felépí­teni az általam megalapozott profi csapatot. B. R. A kecskeméti képviselő-testü­let egy korábbi döntésével beé­píthető intézményterületté mi­nősítette át a Noszlopy Gáspár park egy részét. A közel 4 ezer 459 négyzetméteres területet az önkormányzat meghirdette el­adásra. Arát, 23 millió 600 ezer forintot bevételként az 1997-es költségvetésbe be is tervezték. Ám megfelelő ajánlat nem ér­kezett. Áz oda pályázó cégek nagy része ugyanis a felaján­lottnál nagyobb és a Bethlen körútra csatlakozó területet sze­retne vásárolni. Ehhez azonban az szükséges, hogy a Noszlopy park további zöldterületi részét minősítsék át intézmény terü­letté az általános rendezési tervben. A szakhatósági egyeztetésen a tisztiorvosi szolgálat képvise­lője a Noszlopy park zöldterü­letének további csökkentését közegészségügyi szempontok miatt nem támogatta. A kecs­keméti képviselő-testület teg­napi ülésén Kovács Antal java­solta, hogy a korábban intéz­ményterületté minősített részt minősítsék vissza közparkká és Mint már annyiszor, tegnap sem sikerült előrelépnie a kecs­keméti képviselő-testületnek a város távhőellátásának korsze­rűsítése ügyében. Közel kétórás vita után döntés született egy 3- 5 tagú, képviselőkből álló bi­zottság felállításáról. A tagokat később választják meg. Az ő dolguk lesz a kérdéssel beha­tóbban foglalkozni. A korszerűsítési pályázat ko­rábban eredménytelenül zárult, de a városháza három céggel tartja a kapcsolatot. A Dot- energo Kft., a budapesti Pro­metheus Rt., valamint egy há­a többi terület is maradjon park. A képviselő azzal indokolta ja­vaslatát, hogy Magyarország öt legszennyezettebb városa kö­zött van Kecskemét, a zöldterü­let pedig rohamosan csökken. Katona László polgármester vá­laszában demagógnak, hangu­latkeltőnek értékelte Kovács Antal felszólalását. Mint mondta, tragédia, hogy a város zöldterületének csökkenéséről szóló véleményt több közéleti személy is hangoztatja és ter­jeszti. Ezután a fák átlagéletko­rával, azok növekedési ütemé­vel számolva konkrét példán át fejtette ki azon véleményét, hogy képvisélőtársa valótlant állít. Mint dr. Szűcs Miklós megjegyezte: megköszöni a polgármesternek a biológiaórát, ám arra hívta fel Katona László figyelmét, hogy Kecskemét va­lóban a legszennyezettebb vá­rosok között van és kevés a te­lepülés zöldterülete. A képviselő-testület végül elvetette Kovács Antal javasla­tát és intézmény-, közlekedési és zöldterületté minősítetté át a Noszlopy parkot. így a koráb­rom cégből álló dunaújvárosi konzorcium számít arra, hogy részt vehet a korszerűsítésben. A hosszas vita nagyrészt a körül forgott, hogy a korábban működött két bizottság meny­nyire volt szakértő és pártatlan. Egyesek szerint sem egyik, sem másik kritérium nem teljesült. Többen kifogásolták például, hogy a kecskeméti Termostar munkatársai is jelen voltak a vé­leményező, javaslattevő bizott­ságokban, holott éppen a cég érdekeit sérti legjobban egy korszerűsítésre jelentkező má­sik pályázó. W. K. E. bival együtt közel 10 ezer négyzetméter lett az értékesít­hető terület. Pályázaton kívül vételi szán­dékot nyújtott be a kecskeméti Consol Trade Kft., amely hét­ezer négyzetméteren benzinku­tat és áruházat szeretne építeni; a budapesti OMW Hungária Kft., amely ötezer négyzetmé­teren benzinkutat építene; a bu­dapesti ISB Hungary Bt., amely 4800 négyzetméteren Penny Market áruházat építene; a kecskeméti Apolló Bt., amely 5000 négyzetméteren benzin­kutat telepítene. Az ISB és az OMW közös ajánlatot is be­nyújtott, mely szerint 8400 négyzetméteren lene benzinkút és Penny Market is. A képviselő-testület később tárgyalta a konkrét eladást, de semmiféle döntést nem hozott. A- jelen lévő 22 képviselőből csak 15 volt hajlandó meg­nyomni a szavazógép gombját, így határozatképtelenség miatt félbeszakadt az ülés. A 'park el­adásának kérdése így még visz- szakerül a testület elé. W. Király Ernő Részönkormányzat A kecskeméti képviselő-testü­let városrészi önkormányzatot választott a Hunyadiváros 12. számú választókerületében. Vezetője: Bohács József. Tag­jai: dr. Walter Ferencné, Bede Béla, dr. Széchenyi László, Szeleczky Endréné, Novák Fe­renc, Stáhl Györgyné, Görriöri Ferenc, dr. Honty Géza. Eladási tárgyalás Eredménytelennül zárult a kecskeméti Magas és Mély­építő Kft. privatizációjára kiírt pályázat. Á kecskeméti képvi­selő-testület úgy döntött, hogy nem ír ki új pályázatot, hanem tárgyalnak a megvételről a Polydom Rt.-vei. Áz MM Kft. ügyvezetőjének vezetői megbí­zását maximum 1997. decem­ber 31 -éig meghosszabbították. A jóga mint életmód A Vitalitás Egészségvédő Sportegyesület ingyenes elő­adást tart a Jóga mint életmód az egészségmegőrzés szolgála­tában címmel szeptember 15-én 17 órától Kecskeméten a Hosz- szú utcai óvodában. Otto-kollekciók Kecskeméten Akik figyelemmel kísérik a magyar könnyűzenei életet, azok jól tudják, hogy Pintácsi Viki - Szandi nővére - maga is kitűnő énekesnő-táncosnő. A V.I.P. meg az egyik legnépsze­rűbb hazai együttes, a tévéné­zők például a nemzetközi Eu- rovízió-fesztiválról ismerhe­tik. Nos, ők lépnek fel ma dél­után négytől Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Ház előtt. Egy rendezvénysorozat negyedik állomása ez a műsor. Az Otto Katalógusáruház most ünnepli magyarországi műkö­désének ötödik évfordulóját, ebből az alkalomból tart zenés­táncos divatbemutatókat hét nagyvárosban. A 45 perces program felét a V.I.P.-fiúk töl­tik ki, önálló műsorral. Viki pedig nemcsak énekel és tán­col, hanem ruhákat is bemutat a hivatásos női, férfi model­lekkel együtt. (De lesznek gye­rekek is a modellek között, sőt a közönség soraiból is felöl­tözködhetnek majd néhányan az új Otto-kollekciókból!) Ellopták a stadion nyilvános telefonját A Matáv feljelentést tett a rendőrségen, mivel a széktói stadionbeli öltözőből ismeret­len tettesek ellopták az oda felszerelt nyilvános telefonké­szüléket. A tolvajok természe­tesen a telefonnal együtt ellop­ták a vonallopásgátlót, no meg a persely tartalmát is. A Matáv kára csaknem 70 ezer forint. A telefonos cégre amúgyis rájár a rúd mostanság. Isme­retlen tettesek megrongálták a Mátyás király körúton talál­ható nyilvános fülkét, vala­mint a Tinódi utcai ABC elé felszerelt nyilvános telefont is. Egy cég Mártírok úti telep­helyéről 250 méter telefonká­belt loptak a napokban. Újabb bizottság a távhőellátás korszerűsítésére Ismét elodázták a döntést Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Tapodi Gergely (anyja neve: Máté Ilona) Tiszakécske, Varga-Tóth Szabolcs (Németh Il­dikó Katalin) Ladánybene, Törő- csik Bettina (Kecskeméti Irén) Ko- csér, Szebellédi Márton (Hajnal Márta Margit), Fekecs Péter (Tóth Zsuzsanna Julianna) Tiszakécske, Gubik Annabella (Csányi Tünde) Kecel, Szőrös Alexandra (Bán Anikó) Lajosmizse, Dómján Dóra Hajnalka (Czékmány Rozália) Du- naegyháza, Kálmán Bianka Klau­dia (Szurok Klaudia), Csókás Niko­lett Patricia (Stix Alexa) Lajosmi­zse, Szentkúti Szimonetta (Bogo- vics Hajnalka) Kunbaracs, Vas Krisztián (Miczák Mónika) La­dánybene, Katona Balázs (Fekete Viktória Éva), Németh Nikolett (Berta Anita) Lajosmizse, Almási Sándor (Gángol Edina) Helvécia, Hegyi József (Szőke Katalin), Tan Krisztián (Béni Mária Magdolna) Szentkirály, Tari Roland (Béni Má­ria Magdolna) Szentkirály, Kormos Dávid Zoltán (Falusi Anett Ilona), Csordás Nikolett (Ónodi Rozália), Orosz Petra (Kovács Éva Vero­nika), Gaál Bence (Péter Rita Mari­anna) Tiszafüred, Berkes Gergő (Király Judit), Németh Imre Bence (Fazekas Szilvia), Szél Zsófia (Oláh Anikó Piroska), Göbölyös- Hideg Nikoletta (Král Krisztina Klára) Kerekegyháza, Pető Krisz­tián (Szöllősi Erika) Kiskőrös, László Andrea Tamara (Tóháti Andrea) Tiszakécske, Pénzes Gá­bor (Sóbujtó Klára) Lakitelek, Vig Sándor (Kéri Sára Csilla), Fekete László (Kiss Anikó) Városföld, Pó­lyák Kata (Vincze Katalin Erzsé­bet), Bogdán Bianka (Ubomyák Borbála) Felsőlajos, Bohács Klau­dia (Fehér Edit Ildikó), Németh Viktória Anikó (Mári Andrea), Rácz Szabolcs (Németh Zsu­zsanna). Házasságot kötöttek: Ferenczi Tibor és Pálfi Ibolya, Pósvai Csaba és Bende Mária, Bezsenyi Sándor József és Gábor Mária Erzsébet, dr. Gaál Zoltán és dr. Kara Zita Klára, Oláh László és Détári Katalin, Tri- font Róbert és Sárai-Szabó Mónika, Konfár Tibor és Ulbert Beáta Éva, Fehér Sándor és Boros Krisztina, Bacsa Sándor és Komáromi Erika, Kormos Zsolt és Lengyel Mónika, Tatár Mihály Attila és Lakos Klau­dia Márta, Horváth Tamás és Ko­vács Emese, Kovács Péter és Susa Henrietta Erzsébet, Sztrapák Tamás és Földi Annamária, Rajna Gábor és Varga Judit. Meghaltak: Papp Sándomé Kó- kai Anikó. Kocsis Lászlóné Kovács Julianna (Tiszakécske), Törő Ferenc József, Pásztorka János (Kunadacs), Móczár Antalné Somodi Mária Terézia (Kerekegyháza), Balog Já­nos, Tóth Istvánná Pál Anna (Kecs- kemét-Matkó), Horváth Péterné László Mária (Kiskunmajsa), Szé- nási Lászlóné Virág Aranka Klára, Tóth Miklósné Vágó Rozália (Sze­ged), Trifont Istvánná Molnár Mária Irén, Bán Sándorné Pokomy Márta (Helvécia), Bujdosó Szilveszter Pál (Lajosmizse), Lemmer Józsefné dr. Hidasi Mária, Szuroczki Lajos (Bu­dapest), Kiss Irén Rácz Irén, Go- dány-Szabó Dénes (Nagykőrös), Komáromi Pál, Babinszki János, Kocsis Károlyné Kabók Irén, Hor­váth Imréné Bozsó Erzsébet, Bá- biczki Ferenc, Solymosi József, Kiss Dénes, Holik István, Szabó Istvánná Szalai Ilona Terézia, Pólyák Balázs János (Nyárlőrinc), Utasi Antal (Bo­csa), Veres Sándomé Krawalik Te­rézia (Tápiószele), Orbán József (Lajosmizse), Begidsán Kristóf, Martin András. A Kecskeméti Díszítőművész Kör szeptember közepétől a Népi Iparművészeti Múze­umban tartja összejöveteleit, keddenként 15 órától. A kör tagjai a múzeumban egy szép kiál­lításon is bemutatkoztak, amely október végéig látható. A múzeumban egyébként nemcsak tárlatvezetést, hanem keddtől szombatig minden délután 14.30-tól kézműves foglalkozást is tartanak gyerekeknek. fotó: ábrahám eszter t-

Next

/
Thumbnails
Contents