Petőfi Népe, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-11 / 212. szám

6. oldal Megyei Körkép 1997. szeptember 11., csütörtök Új fóorvos a véradó állomáson Új főorvosa van a kalocsai szüle­tésű dr. Szabó Ildikó személyé­ben a kecskeméti megyei kórház vértranszfúziós állomásának. A főorvosasszony korábban Bé­késcsabán, Dunaújvárosban és Sopronban dolgozott. Két szak­vizsgával: klinikai laboratóriumi vizsgálatok és transzfuziológia rendelkezik.- Alapvető szakmai célkitű­zésem az, hogy a véradó állo­más elegendő mennyiségű és kiváló minőségű vérkészítmény­nyel lássa el a megyei kórházat, illetve a kiskunfélegyházi és a kecskeméti repülőkórházat. En­nek feltétele az is, hogy közvet­lenebb legyen a kapcsolatunk a véradókkal. Szerencsére Bács- Kiskun megyében az évi 16 ezer véradás biztonságossá teszi a vérellátást, de a ritka vércso­portú vérekből, speciális vérké­szítményekből időnként hiány mutatkozik - mondta dr. Szabó Ildikó. Augusztus óta megnö­vekedett a betegforgalom, u- gyanis több olyan feladat, ame­lyet eddig a haematológiai szak­dr. Szabó Ildikó. rendelés látottéi, a véradó, illetve a transzfuziológiai szakrendelés feladata lett. Például az autot- ranszfúziós betegek és a vérzé­keny betegek ellátása. Szeret­nénk, ha a transzfuziológiai szakrendelésre érkező betegeket és a véradókat külön helyiség­ben tudnánk fogadni. Remélem azt is, hogy az épület kisebb bel­ső átalakításával együtt a tető megjavítására is sor kerül - mondta a főorvosasszony. Á.E. Szomszédos községek versenye a Vajas partján Hat település versenyzői fog­laltak helyet szombaton a dus- noki Vajas-parton, ahol hor­gászversennyel avatták fel a közelmúltban kialakított víz­parti sétányt. Tizenöten próbálták megza­varni a halak nyugalmát, több­kevesebb sikerrel. Míg a horgá­szok feszülten figyelték a vizet, addig a kísérők a háttérből i- rányították és kommentálták az eseményeket. A meleg sem za­varhatta a versenyzőket, hiszen folyadékháztartásukra gondo­san figyeltek a különböző fris­sítőkkel felszerelkezett rende­zők. Az egyébként is jó hangu­lat tovább fokozódott, amikor a versenybizottság mérlegre he­lyezte a kifogott halakat. Mint kiderült, a dusnoki Rogács Ist­ván járt a legnagyobb szeren­csével, a hajósi Marosvári La­jos második, a fajszi Kovács Ferenc harmadik lett. A hajó­siak kérésére a települések kö­zötti összesített eredményt is kihirdették. Felszólalásuk jo­gosságát bizonyítja, hogy ebben Feszült figyelem kísérte a mérlegelést. a kategóriában ők szerezték meg az első helyet. Dusnok, Bá­tya, Fájsz, Sükösd és Miske képviselői gratuláltak a nem hi­vatalos verseny győztes gárdá­jának, és úgy döntöttek, hogy FOTÓ:KUBATOVICS TAMÁS jövőre ismét összemérik tudá­sukat a Vajas partján. Kubatovics Tamás Olyan erdőt adott el, ami nem is volt az övé Nagykőrösön, a Bántós-Bá- nom-dűlőn 13 hektár olyan er­dőt adott el egy szélhámos, ami nem is volt az övé. A csaló az Irányárban hirdette meg az erdőt, de név és cím nélkül, egy telefonközvetítő számát adva meg, ahol Zakar László nagy­kőrösi lakosként, fiktív néven fizetett. A csaló a jelentkező B. J. fakitermelő vállalkozónak Z. J. néven mutatkozott be la­ki egyébként létező személy, nagykőrösi lakos, s az erdő is az övé). Egy kecskeméti ügyvéd­nél a csaló Z. J. nevére szóló személyi igazolvánnyal és tu­lajdoni lappal igazolta eladói jogosultságát. A tulajdonilap- másolatot a nagykőrösi földhi­vatalnál Tar Ferenc Kecskemét, Dobó krt. 73. szám alatti lakos­ként váltotta ki egy ismeretlen személy. A szerződés és fizetés napján B. J. már rájött, hogy másik erdőt vett meg, mint amit személyesen is megnézett. Az is gyorsan kiderült, hogy nem az igazi Z. J. volt az eladó. A nagykőrösi rendőrkapitányság csalás alapos gyanúja miatt nyomoz, s kéri, hogy aki az is­A gyanúsított. mertetett részletek vagy a fan­tomkép alaján valami érdemle­geset tud, az jelentkezzék. A sértett a nyomravezetőnek 20 ezer forint jutalmat ajánlott fel. A csaló 25-30 éves, magas, so­vány testalkatú, kissé gömyed- ten jár, s jellegzetes dél-alföldi (őző) dialektusban beszél. Bo­rostás, ápolatlan ember benyo­mását keltette. Egyik szeme erősen rángatózott, s barna, ka­tonai surranót viselt. Kezén bőrkesztyű volt, de ha levetette, szembeötlő volt bőre fehérsége és finomsága. — bfi — Kiskőrösi kábítószerfogás a telefonfülkénél Szeptember 4-én este telefon- fülke rongálásról érkezett be­jelentés a kiskőrösi kapitány­ságra. A járőr gyorsan a hely­színre érkezett, s két, a város­ban sorkatonai szolgálatát töltő fiatalembert talált a piactér kö­zelében lévő fülkénél. A fiúk nem tagadták, sőt készségesen beismerték, hogy valóban erő­sen csapták be a fülke ajtaját. Erre, elmondásuk szerint, azért volt szükség, mert a telefon többszöri próbálkozás ellenére sem működött. A járőrnek azonban úgy tűnt, mintha a két fiú nem lenne ma­gánál. Ruházatuk átvizsgálása során előkerült 2 darab, előre­csomagolt marihuána-adag, va­lamint az ehhez szükséges pipa. A fiúkat labilis fizikai állapo­tukra való tekintettel kórházba kellett szállítani. Az újabb rész­letek szerint a náluk talált kábí­tószer mennyisége arra utal, hogy ők csak fogyasztók és nem terjesztők, a helyi kapi­tányság emberei mégis több szálon indították meg a nyomo­zást a „szállítók” felderítése végett. BÚCSÚ A GYÚJTÓSTÓL Nem kell többé hasogatni, nincs vacogás, nincsenek gémberedett tagok, nincs többé hamuzástól piszkos kéz, cipeléstől fáradt derék, a fűtőolaj mindent átható, kellemetlen szaga is a múlté lehet. A szeneskannába virágot ültethet. A BP Gas cseppfolyós gázzal töltött tartályt kínál mindenkinek, akinek a kényelem és a meleg fontos. A háztartások számára meleget, a sütés-főzéshez kényelmes, tiszta energiát és állandó melegvizet. Ráadásul most mindezt kedvezménnyel. A BP Gas most 100.000 Ft engedménnyel járul hozzá a telepítés költségeihez. Nem marad hidegben! Tartályautóinkkal kívánságra gyorsan feltöltjük a kiürült tartályt. Érdek­lődjön, munkatársunk felkeresi Önt! Részletesen válaszol minden kérdésre, és mivel szakember, tanácsot is ad, hogy miként lehet idejében és kedvezményesen telepíteni a tartályt, hogy már az idei őszön is élvezhesse a PB gáz előnyeit. Arról még nem szóltunk, hogy a tartály alkalmas ipari és mezőgazdasági üzemek energia-ellátására is. Panziók, fémmegmunkálók, pékségek, sörfőzdék, meleg­házak, éttermek, állattartó telepek, szárítók tucatjainál használják országszerte. Az akció csak ez év október 1-jéig tart, ne késlekedjen! Hívjon bennünket! Ügyfélszolgálatunk állandó telefonszáma 06 1 455-6673, vagy vágja ki a BP Gas emblémát a hirdetés sarkából, és a neve, címe (kérjük az irányítószámot se felejtse el) és telefonszáma megadásával együtt küldje el címünkre: BP Gas, 1535 Budapest, P.f.: 962. AZ ENERGIKUS SZOLGÁLTATÁS BP Gas Kedves háziasszony, nyerjen egy mázsa cukrot! A PN lekvárféző versenye A tavalyi óriási sikerre való tekintettel idén is meghirdetjük a Petőfi Népe lekvárfőző versenyét. Azonban tekintettel arra, hogy ezen a nyáron kevés sárgabarack termett, kiszélesítjük a skálát. Vagyis nem csak kajszibarackból főzött lekvárral lehet benevezni, hanem másmilyen finomsággal is. A következő három kategóriában lehet indulni a PN lekvárfőző versenyén: 1. baracklekvárral, 2. szilvalekvárral, 3. vegyes gyümölcslekvárral. Egy-egy háziasszony többféle készítményt is be- küldhet. Ennek megfelelően a díjaink is változnak: Há­rom fődíjat adunk ki, 1-1 mázsa cukrot! Három második díjat: 50-50 kilogramm cukrot! És végül három harmadik díjat: 25-25 kiló cukrot! A versenyre szánt lekvárokat augusztus 25-étől lehet behozni szerkesztőségeinkbe, vagy bekül­deni címünkre: Petőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. A beérkezés határideje: szep­tember 15-e. A felmerülő kérdésekre lapunk olva­sószolgálata válaszol: 76/481-391. Eredményhirdetés: szeptember 22-i lapszá­AZ YTONG FALAZATI RENDSZER VERHETETLEN A HŐSZIGETELÉSBEN ÉS A MINŐSÉGBEN 1997. szeptember 12-27-ig MEGHÖKKENTŐEN KEDVEZŐ ÁRON MEG­VÁSÁROLHATÓ A MÁRKAKERESKEDŐKNÉL A kereskedők címét, telefonszámát és bővebb felvilágosítást az alábbi telefonszámokon vagy faxon tud kérni: Tel.: 06 1 343 9649 06 37 328 050 Fax: 06 1 343 0020 06 37 328 055

Next

/
Thumbnails
Contents