Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-29 / 175. szám

10. oldal 1997. július 29., kedd PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Újabb bonyodalmak a kecskeméti számítógép-pályázat körül A kecskeméti városháza szá­mítástechnikai fejlesztésének ügye továbbra is téma a hírős városban. Ismert, hogy több kecskeméti cég előtt a buda­pesti Controll Kereskedőház nyerte a pályázatot 11 millió 284 ezer forintos ajánlatával. A számítógép-beszerzés új fejleménye az, hogy híre ment: a győztes budapesti Controll Kereskedőház igaz­gatója a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki ka­rán évfolyamtársa volt Bohács József alpolgármesternek, aki részt vett a pályázatok véle­ményezésében. Bohács József alpolgármes­ter tegnap érdeklődésünkre megerősítette, hogy évfolyam- társa volt az egyetemen a Controll igazgatójának. U- gyanakkor hangsúlyozta, hogy egy másik pályázó cég igazga­tója is évfolyamtársa volt, de ismeri a pályázó kecskeméti cégek vezetőit is. Egy másik, ennél fontosabb hír is borzolja a kecskemétiek kedélyeit. Kiderült, hogy to­vábbi félmillió forintot kell költeni a számítástechnikára azért, hogy minden működjék. Ebben az ügyben - várhatóan - csak ma nyilatkozik valaki a városháza részéről. Információink szerint az történt, hogy rossz volt a vá­rosházi pályázat kiírása. Jelen­leg ugyanis a városházának két Novell-szervere van: egy 3.11/100-as és egy 3.12/100- as. A kiíró szakemberek spó­rolni szerettek volna úgy, hogy nem akartak vetetni egy új 200-as szoftwert. Úgy vél­ték, a dolgot meg lehet oldani egy olcsóbb, úgynevezett felü­líró, upgrade szoftwerrel, vagyis rátöltéssel a két darab 100-as szoftwerből lett volna egy IntraNetware 200-as. Erre azért van szükség, mert lesz a városházán egy új, nagy telje­sítményű számítógép. A Controll leszállította a városházára az eszközöket, és kiderült, hogy az egyik, a 3.12/100-as Novellt egyszer már felülírták, s még egyszer erre nincs mód. A Novell erre a felhasználóknak csak egy­szer adja meg a lehetőséget. A dolog pénteken derült ki, ami­kor a Controll telefaxon kérte Hollandiából a Novell felülí­rásához szükséges kódot, és azt a választ kapta: a 3.12-es szoftvert egyszer már felül­írták. Vagyis all millió 284 ezer forinton felül plusz 500 ezer forintért mégiscsak venni kell egy új 200-as szoftwert. Ismert, hogy dr. Gömöri Tibor a nyári szünet előtti utolsó képviselő-testületi ülé­sen már javasolta a számító­gép-beszerzés kivizsgálását, amit az önkormányzat jogi és ügyrendi bizottsága fog elvé­gezni. Lapunkban így még visszatérünk a fejlemé­nyekre. M. Gy. A Metész új módot javasol az agrártámogatásokhoz Mind a húsz borvidék képes nyugati exportra A Mezőgazdasági Termelők Ér­dekvédelmi Szövetsége tiltako­zik az agrárgazdaság tőkehiányát pótlandó kedvezményes kölcsön- juttatás módja ellen - tájékoztat­ták hétfőn a sajtót. Údvözlik, hogy a kormány újabb kétszer öt- venmilliárd forintos támogatás­sal kívánj a segíteni a mezőgazda­ság hitelhez jutását. De megítélé­A Magyar Autó­klub Bács-Kis- kun megyei szervezete in­gyenes és ked­vezményes szolgáltatásai­val a nyár folya­mán is várja tagjait. Szolgáltatásaink­kal nemcsak műszaki állomásainkon, hanem augusztus 26-31-éig, a Hírős Hét fesztiválon is várjuk az érdeklő­dőket: a rendezvény ideje alatt szak­embereink térítésmentesen konténe­res méréseket végeznek. Már most felhívjuk a helyi és az idelátogató au­tósok figyelmét, hogy keressék az Au­tóklub mozgó műszaki állomását. Igyekszünk védeni, óvni környeze­tünket azzal is, hogy szakembereink beállítják Önöknek a „füstölgő” jármű­veket. A közlekedés egyik fontos elve a „látni és látszani” . Az országúton rendszeresen közlekedők tudják, mi­lyen zavaró egy „félszemű” autó a szürkületben, de legalább ilyen bosz- szantó a rosszul beállított fényszóró, ami a szembejövőt elvakítja. Szeretnénk, ha azok a klubtagjaink, akik már vagy még nem tudják miben is segít az Autóklub, e nagyszabású, tradicionális rendezvénysorozat kere­tében újra megismernék egyre bővülő szolgáltatásainkat, a tagdíjukért igénybe vehető számtalan kedvez­ményt. A műszaki állomásainkon be­sük szerint a konstrukció ismét „úgy van kitalálva”, hogy a támo­gatásokhoz csupán egy szűk - szerintük a kormány klientúrájá­hoz tartozó - csoport, mégpedig döntően nem a termelői, hanem most is az integrátori, forgalma­zói kör jusson csak hozzá. Az ér­dekképviselet javasolja, hogy a szaktárca tekintse át újra a ked­szerezhető osztrák autópálya- matri­cához az Autóklub például parkolóje­gyet ad ajándékba. A matrica heti vál­tozata naptári hétre szól: péntek 0 órá­tól következő vasárnap 24 óráig érvé­nyes, ára: 1100 Ft. A kéthavi változat két egymást követő hónapban érvé­nyes, ára: 2400 Ft. Az éves naptári évre szól és 8400 Ft-ba kerül. Sze­mélygépkocsin kívül autóbuszra és tehergépkocsira is 12 t-ig tudunk au­tópálya-matricát adni. Az Autóklub - országos szervezet­ként - védi és képviseli a tagok autó­zással kapcsolatos érdekeit. Elnök­ségünk felemelte szavát az autópálya finanszírozás, koncessziós megol­dási módozataival szemben. Miután a közlekedési költségek gyakorlatilag nem csak az autósoknak, de az egész társadalom számára meghatározó je­lentőségűek, ezért igen fontos, hogy ezek mértéke olyan legyen, amivel a társadalom teherbíró képessége lé­pést tud tartani. Ezúton is kérjük klub­tagjainkat, de egyúttal minden autóst, hogy véleményüket mondják el, jut­tassák el ötleteiket, melyeket feldol­gozva továbbítunk az illetékesek felé. Akik még augusztusban, nyár vé­gén utazást terveznek, keressék ügy­félszolgálatunknál hitellevelünket, be­tegség, baleset, poggyászbiztosítá­sunkat. Biztosításaink újabb szolgál­tatással és kedvezménnyel bővülnek, kérjük érdeklődjenek! vezményes kölcsönhöz jutás fel­tételeit, mivel a meghirdetett mó­don azok a családi gazdaságok számára gyakorlatilag újfent el­érhetetlenek. A METTÉSZ java­solja, hogy az agrártámogatáso­kat vagy az elsődleges forgalma­záshoz, vagy a földhasználathoz (tulajdonhoz avagy bérlethez) kössék. Vállalkozóknak ajánljuk! Az Autóklub nem csak természetes személyeknek nyújt kedvezményes, illetve térítésmentes szolgáltatást éves tagsági dijakért, „jogi tag" lehet az ön vállalkozásában használt au­tója Is, melyre ugyanazok a kedvez­mények, szolgáltatások érvényesek. Ezek javításával biztosítjuk, hogy ön munkáját lehetőleg zavartalanul vé­gezhesse. Suzuki ajánlatok! Nagyon kedvező áron bemutató autót ajánlunk kedves leendő vásárlóink­nak. Most 1,6-os autót adunk egy 1.3- as áráért. Továbbra is vonatkoznak a kedvezmények a közalkalmazot­takra, köztisztviselőkre és taxisokra. További engedmények az orvosok­nak. Ha most vesz nálunk Suzukit, egy felszerelési táska is az öné lehet! Minden autóra tudunk kedvezményt adni, érdeklődjön szalonunkban. Részletvásárlási feltételekről érdek­lődni lehet személyesen, illetve a 76/484-244-es számon. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Halálra ítéli magát az a termelő, aki szőlőből készített borból akar megélni - foglalja össze a borászat napi ellentmondásait tömören Gilián József, a bátmo- nostori székhelyű Gilián Rt. tu­lajdonosa. Az állítás igazsága azon a közgazdasági helyzeten nyugszik, hogy miközben egy kilogramm szőlőt 38-40 forin­tért, egy liter bort 75-80 forintért lehet előállítani, a borhamisítók már 35 forintért az ország bárme­lyik részébe szállítják a szeszes folyadéknak nevezett italt. Hamisítók fénykora A közgazdasági helyzet kö­vetkezménye, hogy a 4,5-5 mil­lió literes éves hazai borfor­galmazásból a becslések szerint meghaladja a 800 ezer hektoli­tert a hamisított italok értéke­sítése. A jelenleg hatályos Bün­tető Törvénykönyv alkalmat­lan a hamisítás megakadályo­zására. A borfogyasztók mos­tani gazdasági helyzete vélhe­Manapság, a nyári utazások idő­szakában, egyre többen tartanak igényt a Matáv népszerű szolgál­tatására, a hívókártyára, melynek segítségével külföldről, Európa va- lammennyi országából forintért le­het Magyarországra telefonálni. A kényelmen, gyorsaságon túl, előnyt jelenthet számunkra az Is, hogy a hívásokért utólag, telefon- számlánkon fizethetünk. Hívókár­tyát mindazok igényelhetnek, akik magán- vagy közületi távbeszélő­állomással rendelkeznek. Kiállítá­sának díja: 160 Ft plusz áfa. Kivál­tására az ügyfélszolgálati Irodák­ban van lehetőség. A Matáv Rt. 76-os körzetében, ahol ma már 60.000 előfizetőt tar­tanak számon, a digitális közpon­tok hátterével a többség számára elérhetők a nyári szabadság Ide­jén Is sokféleképpen hasznosít­ható Digifon szolgáltatások. Mindazok a magánelőfizetők, vállalkozók, akiknek az állandó el­érés folyamatosan Igényük lehet, pihenésük, nyaralásuk nyugalmát tőén sokáig élteti a hamisítókat. A termelők egy része mégis bizakodik, amit igazolnak a dr. Herpay Balázstól, a Szőlő-Bor Szövetség és Terméktanács fő­titkárától kapott legfrissebb in­formációk. Az érvényes kor­mányrendeletek szerint 1997- ben 246 gazdálkodó nyújtott be pályázatot 1018 hektár szőlő te­lepítésére. Ez jelentősen megha­ladja az elmúlt évek telepítései­nek mértékét. 1,5-1,7 millió hektó A szakemberek szerint a ma­gyar szőlőnek és bornak piaci oldalról van jövője. Piackutatá­sok igazolják, hogy az évente megtermelt ötmillió hektoliter borból 1,5-1,7 millió hektolitert lehetne exportálni. Ezt igazolja az a tapasztalat, hogy az Európai Unió országaiban a minőségi bo­rokat el lehet adni. A 20 borvidék mindegyike alkalmas a nyugati piacokon is eladható minőség megtermelésére. biztosíthatják az alábbi szolgálta- tásokkal Hívásátirányítás feltétel nélkül Ha valaki a távolléte miatt nem tudja fogadni a telefonvonalára ér­kező hívásokat, kérheti, hogy minden vonalára érkező hívás egy másik, előre megadott és beprog­ramozott telefonszámra menjen. Ez a szám lehet külföldi, körzeten kívüli vagy mobil, az átirányítás bármilyen tetszőleges számra le­hetséges. Ha tudják a telefonszá­mot, ahol szabadságunkat töltjük, akkor átirányítással, ebben a for­mában fontos hívásaink odaérnek ideiglenes tartózkodási helyünkre. Fontos tudni, hogy a hívás át­irányított szakaszát nem a hívó, hanem mindig az az előfizető fi­zeti, aki az átirányítást kérte. Hívásátirányítás foglaltság esetén Ebben az esetben, ha a saját vonal foglalt, a központ automati­kusan átirányítja az előfizető be­jövő hívásait a megadott másik számra. Ha az előfizető vonala A tojástermelők és a szalmonella Minden nyáron elmaradhatat­lan újsághír a szalmonella­megbetegedések felbukkanása. Gyakran hozzák ezeket az ételmérgezési eseteket össze­függésbe a tojással, holott a to­jásokban ritka a szalmonella­fertőzés, leginkább a szennye­zett tojáshéjon fordulnak elő kórokozók. Ennek ellenére a szervezett magyar termelők törekednek a lehető legnagyobb tisztaság el­érésére. A hazai tojóhibrid-te- nyészállományok közül a Tetra és a Shaver szülőpárok szalmo­nellamentességi programja évek óta folyik. Ez rendkívüli körültekintést, folyamatosságot és sok pénzt igényel, hiszen a szalmonellának számtalan faja és típusa él együtt velünk. Csak példaként említjük, hogy a ba­romfitelepeken is meg-megte- lepedő egerek 20%-a (Salmo­nella enteritidissel) fertőzött. A rágcsálóirtás tehát fontos eleme, de csak egy tényezője egy ilyen mentességi program­nak. A Baromfi Terméktanács ezért javasolta a Földművelés- ügyi Minisztériumnak, hogy az 1998. évi támogatási rendszer egyik eleme legyen a szalmo­nellamentesítés állami támoga­tása. Bajor segítség A Magyar Kézműves Kamara vezetőivel tárgyalt hétfőn a müncheni és a felsőbajor tarto­mányi kézműves kamara elnöke és főtitkárhelyettese Budapes­ten. A jövőben a szakképzésben várható jelentősebb együttmű­ködés. Az itthoniak a két nem­zet mestervizsga-követelmé­nyeit szeretnék - a bajorok segít­ségével - közelíteni egymáshoz. szabad, nem történik meg az át­irányítás. Ez a szolgáltatás - ma­gánelőfizetők mellett - különösen hasznos lehet azoknak a kis cé­geknek, vállalkozásoknak, ame­lyek két telefonvonallal rendelkez­nek, így foglaltság esetén a hivás megérkezik a másik számra. Hívásátirányítás „nem felel” esetén A központ automatikusan átirá­nyítja bejövő hívásainkat egy álta­lunk megadott számra, ha telefo­nunk nem felel egy általunk meg­határozott Időn belül. Csak azon hívások kerülnek átirányításra, amelyekre a megadott Időn belül nem válaszoltunk. Ha például egy kis cégnél vagy üzletben dolgozik valaki, egész nap fogadva a hívá­sokat, este, zárás után automati­kusan az előre beprogramozott számra kérheti a hívásokat. A hívásátirányítást az előfizetők személyesen az ügyfélszolgálati Irodában, vagy telefonon, a 0-84- es telefonszámon rendelhetik meg. Találkozzunk az Autóklubban! Emelkedett a búza ára a tőzsde gabonapiacán A Budapesti Árutőzsde gabo­napiacán hétfőn az étkezési- búza-árfolyamok a jövő janu­ári és márciusi kivételével 400 forinttal nőttek. A két, jövő év eleji lejárat ára 1150, illetve 1280 forinttal drágult. E ter­mény augusztusra 25.640 fo­rinton, jövő márciusra 29.530, májusra pedig 29.500 forinton állt meg. Nem változott a takarmánykukorica októberi ára: 18.300 forinton stagnált. Jövő júliusi lejáratának árfo­lyama viszont 21.150 forintra esett. A takarmánybúza és ár­pa idei határidői erősödtek. Az októberi takarmánybúzát 19.200, az árpát 20.780 forin­ton számolták el. A napraforgó novemberi lejáratának ára 44 és fél ezer forintra emelkedett. Hívókártyával olcsóbban, kényelmesebben bjhungária FSBIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagja Piacvezető társaságunk, - amely Európa egyik legnagyobb biztosítási és befek­tetési csoportjának, az ALLIANZ HOLDING-nak tagja - Bács-Kiskun megyei igazgatósága, kecskeméti fiókjának vezetésére FIÓKIGAZGATÓT keres. Új munkatársunk feladata a dinamikusan fejlődő és az egész megyét meghatározó fiók további fejlesztése, a meglévő biztosítási állomány fenntartása. Olyan felsőfokú végzettségű pályázó jelentkezését várjuk, aki legalább 3 éves biztosítási és vezetői gyakorlattal, jó szervezési és vezetési készséggel rendelkezik. Az adott településen vagy vonzáskörzetében való lakóhely alap- követelmény, üzleti vagy szolgáltatási területen szerzett ismeret és kapcsolatrendszer előny. Vezető munkatársunk részére versenyképes jövedelmet és egy piacvezető nagyvállalat lehetőségeit nyújtjuk. Fényképes önéletrajzát a megjelenéstől számított 14 napon belül várjuk címünkön, „Fiókvezető” jeligére: Hungária Biztosító Rt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság, 6000 Kecskemét, Bercsényi u. 7. Amit sok gyakorlással könnyű kormányozni: Az első helyen állt egykor a biciklisták körében. Ma csak saját felelősségére használja! Az elsők közön van a kisteherautók körében. Szervokormány csak nettó 60000 Ft felárért) Amit kevés pénzzel is könnyű kormányozni: A Mazda E 2200/D platós kisteherautóval Ön megerőltetés nélkül jut túl a hétköz­napokon - és most még irigylésre méltó könnyedséggel is. Ugyanis a Mazda Motor Hungary ötéves születésnapja alkalmából a szokásos 150 000 Ft+Áfa helyett mindössze nettó 60 000 Ft-ba kerül a szervokormány Magyarország egyik legnépszerűbb, dízel kisteherautójához, ön tehát 90 000 forintot spórolhat meg, amíg a készlet tart. Bámulatos könnyed­séggel és gyakorlás | | HmUQ nélkül. HA ÉN MAZDA LENNÉK DAKÓ TIBOR Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel: 76/486-780, 485-715 Unlver-törzsvásárlóknak 10% engedmény a teljes árukészletre - az akciós árukból is ­MINDEN SZERDÁN az Univer Szövetkezet Városközponti ABC-benl Néhány kedvező ár kínálatunkból: 10% törzsvásárlói Megnevezés: Fogy. ár: Akciós fogy. engedménnyel ár: csökkentett Univer majonéz, 450 g, flakonos 239 209 fogy. ár: 188 Ft/db Kristálycukor, 1 kg 131 118 106 Ft/kg Füstölt csemege szalonna 462 390 351 Ft/kg Gála göngyölt bacon szalonna 1080 980 882 Ft/kg Olympos narancsltal, 1,51 150 129 116 Ft/db Dominó teasűtemény, 250 g 171 136 122 Ft/db Tchlbo Family Őrölt kávé, 250 g 418 352 317 Ft/db Feketebors, egész, 50 g Babérlevél, 15 g 89 75 67,50 Fl/db 53 45 40,50 Fl/db Delikát 8 ételízesítő, 250 g 214 175 157,50 Ft/db Blopon Automata mosópor, 2,4 kg, u.t. 837 759 683 Ft/db Blopon Aut. Color mosópor, 2,4 kg, u.t. 837 759 683 Fl/db Most igen kedvező, bevezető áron kínáljuk az Univer új, eper-, narancs-, alma- és málnalzű szörpjeit: 0,5 literes kiszerelés: 105 szerdán csak 94,50 Ft 1 literes kiszerelés: 189 szerdán csak 170 Ftl Legyen ön is az Univer Szövetkezet törzsvásárlója! UNIVER, A SOKOLDALÚI (28127)

Next

/
Thumbnails
Contents