Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-07 / 131. szám
2 «JÓ TANÁCS á vizsgadrukk ellensz Amerikai tudósok felfedezése Vannak, akik szemmel láthatóan élvezik a szereplést. Határozottan állnak ki mások elé, jól beszélnek, nem jönnek zavarba. Ezt persze, lehet gyakorolni. De amíg nincs rutinunk, addig is lehet rá készülni. Már a legelső alkalomra is. Leginkább úgy, hogy átgondoljuk, szinte átéljük előtte a jelenetet: végigpergetjük lelki szemeink előtt az egészet. Lépésről lépésre elképzelhetjük, miként állunk fel, miként megyünk ki, miként szólalunk meg, mit mondunk. Sőt: a hangunkat is kipróbálhatjuk, hangosan mondjuk el azt, amit majd mások előtt szeretnénk. Aztán, amikor eljön a nyilvános szereplés ideje, félelem nélkül élhetjük át a számunkra még szokatlan helyzetet is. A sportolók rég megszokták ezt a készülést: a versenyzők nemcsak a testüket edzik, hanem ezzel párhuzamosan újra és újra átgondolják minden mozdulatukat. Minél gyakrabban teszik ezt meg, annál tökéletesebb lesz végül a kivitelezés. Ugyanez jellemző akkor is, ha mikrofont kell a kezünkbe vennünk. Máskor meg a vizsgadrukk marad el, ha előtte többször és aprólékosan végiggondoltuk a helyzetet, attól kezdve, hogy belépünk a terembe. Ezek a „belső sikerfilmek” akkor a leghatékonyabbak, ha valaki ellazult helyzetben „vetíti le” magának az elképzelt filmkockákat, leginkább elalvás előtt, mert akkor ez a „film” még tovább pereg az álom idején. Aki gyakorlatlan, aki fél az ilyen helyzetektől, azt általában éjjel gyötrik a rettegett helyzet miatt kialakuló gondolatai. Ha csak erre a percre gondol, máris hevesebben ver a szíve. Aztán ez a félelem nyomja rá a bélyegét a nyilvános szereplésre is. Ekkor már csak egy valami segít: mélyeket kell lélegezni, tudatosan figyelve a lélegzetvételre. Ha marad még egy kis idő, akkor csodát tehet egy jó, humoros könyv vagy videofilm, mert a nevetés képes a leghatékonyabban elűzni a pánikot. Egyébként a mozgás is segít a stressz oldásában. A legegyszerűbb, ha gyorsan felszaladunk három emeletet, majd lassan lesétálunk, lefelé egyenletesen, nyugodtan és mélyen lélegzünk. De a legjobb előre „tréningezni”, készülni. Ha például nem mer valaki megszólalni, akkor mondja el otthon többször és hangosan a szövegét! Csak akkor kezdjen beszélni, amikor nyugodtan lélegzik, nem ver hevesen a szíve! Ha fél a vizsgától, akkor előző este hagyja abba a tanulást, s nézzen meg inkább egy vidám, lebilincselő filmet! Amit addig nem tanult meg napok, esetleg hetek alatt, azt úgyAgykárosodás ellen MAGNÉZIUM V Az életbe vetett hit a sikeres terápia titka Az emlőrák legyőzhető A fejlett országokban (ebből a szempontból hazánk is „fejlettnek” számít) a nők leggyakoribb haláloka az emlőrák. Minden tizedik asszony találkozhat e betegséggel, de hangsúlyozni kell: nem minden csomó rosszindulatú. A gyógyulás előfeltétele, hogy a daganatot kialakulása korai szakaszában észrevegyék. A korai diagnózisért maguk a nők tehetik a legtöbbet azáltal, hogy rendszeresen megvizsgálják kebleiket. Minden menstruáció után és a havi vérzés elmaradása után is rendszeresen, havonként tapintsa át a melleit, ha rendellenes csomót észlel, azonnal forduljon orvoshoz! A betegség hatvanéves kor körül a leggyakoribb, de az önvizsgálatot már a serdülő lányoknak is érdemes megtanulni. Erről is szól a sajtóban és az utcai plakátokon zajló kampány, amelyet a Magyar Rákellenes Liga, a Média a Jövőért Alapítvány és a Pharmavit Rt. indított. Magyarországon évente háromezer emlőrákos megbetegedés fordul elő, és minden évben meghal kétezer nő, akik közül sok gyógyítható lett volna, ha korábban észreveszi mellében a csomót. Az Egyesült Államokban például a betegek 80 százalékánál kezdeti stádiumban fedezik fel a daganatot, míg nálunk az érintettek 50 százaléka az első észleléskor már előrehaladott állapotban van. A kezelés sikerének másik feltétele - a korai észlelés mellett - a jó terápia. A mellrák sejtjei könnyen elvándorolnak és áttéteket, újabb daganatokat hoznak létre távoli testtájakon, ezért nehéz ellenféllel állunk szemben. Régebben a kialakult rák ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy a beteg mellét amputálták. A műtéten átesett hölgynek mindezek után óriási lelki tehertételt jelentett, hogy szembenézzen a tényekkel, nőisége szimbólumának, mellének megcsonkolása után újra nőnek érezze magát. Az elmúlt években azonban olyan gyógyszereket kísérleteztek ki, amelyek képesek elpusztítani az elvándorolt rákos sejteket, ezáltal sokkal kisebb műtétre van szükség, a mell formája megmarad és a betegség kiújulásának esélyei jelentősen lecsökkennek. A korán felfedezett rákos elváltozások kilencven százaléka gyógyítha- tóvá vált ezáltal, és a viszonylag nagyobb tumortól szenvedő betegek hatvan százaléka is egészségessé válik. Egy új szer, a paclitaxel hatóanyagú infúzió (a Taxol) a petefészek rákja ellen is sok esetben hatásosnak bizonyul, a kezelési költség egy részét e megbetegedés esetén a társadalombiztosító fedezi. Ahhoz, hogy a mellrák gyógyszere széles körben elérhetővé váljon, nem csak a társadalom- biztosító szakembereit kell meggyőzni a paclitaxel hasznosságáról. Az infúziós kezelés másfél millió forintos költsége még magas, de ma már mesterségesen is előállítható, kiváltható ez a tiszafa kérgéből nyert anyag. Végső soron a társadalombiztosítónak is megéri a szer finanszírozása, ha ezáltal megelőzhetők újabb műtétek, hosszú táppénzfizetés, sőt elkerülhető a melleltávolítás miatti leszázalékolás, a plasztikai műtét is. Általánosságban a legtöbb tumorról elmondható, hogy kialakulásában több tényező játszik szerepet. Örökölhető az emlőrákra való hajlam is, de ahhoz, hogy a rák kifejlődjön, még több oknak kell közreműködnie. Fokozza a mellrák kialakulásának veszélyét, ha a nő első gyermekét harmincöt éves kora után szüli meg, vagy egyáltalán nem szül gyereket. A rossz környezet is megbetegítheti az embert, de károsak a zaklatott munkakörülmények, a stresszdús élet. Kazai Anita sem éppen a vizsga előtti estén fogja pótolni. Ennél sokkal többet ér a lazítás. Ha a vizsga alatt esne pánikba, akkor se hagyja, hogy eluralkodjék ez az érzés, hanem kezdjen mélyeket lélegezni! Utána nyugodtabban tud gondolkozni. Az is fontos, hogy tudatosítsuk gyerekeinkben: sokkal jobban tudnak másnap felelni, kiállni az osztály elé, s összefogottan elmondani a leckét, ha otthon Száz leendő anya közül hét magas vérnyomásban szenved a terhesség ideje alatt. Ez ritka esetekben akár az anya és a gyermek halálához is vezethet, a koraszülés azonban gyakori következmény. Az egyetlen kezelési módszer ellene magnéziuminjekciók adása. Amerikai tudósok most felfedezték, hogy a magnéziumnak még egy másik pozitív hatása is van az újszülöttre. Nevezetesen az, hogy megvédi az agykárosodástól és a görcsös bénulásoktól. Bár a kutatók még pontosan nem tudják, hogy miért ilyen jó hatású ez az ásvány, de feltételezik, hogy megelőzi az agyvérzéseket és a hiányos oxigénellátást. A Betegség-ellenőrzés Amerikai Központjának (CDC) vizsgálata során az orvosok 1097 különösen alacsony születési súlyú csecsemő fejlődését kísérték figyelemmel. Kiderült, hogyha az anya a terhesség alatt rendszeresen kapott magnéziumkészítményeket, 70 százalékkal kisebb volt annak a valószínűsége, hogy gyermekei később szellemi fogyatékosságban szenvednek. Ezenkívül a görcsös bénulások kockázata is 90 százalékkal csökkent. A „Journal of the American Medical Association” kiadásában megjelent tanulmányban dr. Diana E. Schendel professzor kifejti, még nem tudnak eleget ahhoz, hogy minden terhes nőnek magnéziuminjekciók beadatását ajánlják. Ehelyett inkább azt tanácsolják, hogy a terhesség alatt a nők fogyasszanak magnéziumtartalmú táplálékot. Zöldfőzelékek, a dió és a teljes gabona bőven tartalmazza ezt az ásványt. Megszívlelendő ió tanács: A kék kenguru a biztonságot jelenti Több mint egymillió azoknak a kisgyermekeknek a száma, akik koruknál fogva mindenfajta hivatalos okmány nélkül járnak-kelnek közöttünk az utcán; iskolába, különórákra, hazafelé, vagy épp a játszótérre tartva. Ilyenkor nyáridőben, a vakáció napjaiban, hányszor, de hányszor jönnek-men- nek egyedül! Legtöbben persze, tudnak vigyázni magukra. Ha tehetik, a felnőttek is vigyáznak rájuk, de jó volna őket minél nagyobb biztonságban tudni. A Hungária Biztosító Rt. épp ezért indította el újból a korábban már nagy sikert aratott Zseb- igazolvány-akciót. A fényképes igazolványra minden kisgyermek jogosult. Az igazol- vány hátoldalán fontos adatok tüntethetők fel: a néven és lakcímen túl a szülők munkahelye és napközbeni telefonja, sőt az iskola neve is szerepeltethető. A háziorvos által kitöltendő adatok nemegyszer életmentő jelentőségűek lehetnek. Baleset esetén az orvosi segítségnyújtásnál rengeteg idő nyerhető, ha ismerik a gyermek vércsoportját, netán gyógyszerérzékenységét, vagy valamilyen speciális betegségét és korábbi gyógykezelését. Természetesen ezek az információk bizalmasak, épp ezért az igazolvány kialakításánál gondoskodtunk a megfelelő adatvédelemről. A Hungária Biztosító Rt. számára minden gyermek egyaránt fontos. Amikor Ön hazaviszi a kék ken- gurus igazolványt a saját gyermekeinek, kérjük, gondoljon a környezetében élő többi kisgyermekre is! Mi minden kicsinek ajándékba adjuk a biztonságot. A Zsebigazolvány - a zsebben hordott biztonság. JSZ Találkozó -jfök O9zei4ói0’125y©r c«=»bru*r 2. V'zsgaidóp Forgalmazza: Gyerekeknek és serdülőknek értelmi fejlődésük segítésére Diákoknak vizsgaidőben l*«É> Felnőtteknek, időseknek a memória javítására Mindenkinek a szellemi koncentráció erősítésére Memória javító gyógyhatású készítmény MEMOlife kapszula - Kapható a gyógyszertárakban és gyógynövény szaküzletekben 2046 Törökbálint, (Depó) Pf 8. Tel.: 06 (23) 336-131 06 (23) 336-333 Naturprodukt információs szolgálat: (06-20) 287 096 I