Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-07 / 131. szám
Több órás napsütés ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE 25 26 26 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Közép-Európa fölé továbbra is meleg levegő érkezik, melynek nedvességtartalma napról-napra változik. Hol nedvesebb, hol pedig szárazabb léghullámok érik el térségünket. Alapvetően azonban kellemes, nyári az idő, és egyelőre így is marad. Ma országszerte számítani lehet több órás napsütésre, de időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet. A felhösebb periódusokban záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A szél csak zivatarok környékén erősödik meg. Délután 22, 27 fok várható. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A mai időjárás csak kisebb körzetekben okozhat gondot a közlekedésben. Alapvetően szárazak lesznek az utak, de néhol előfordulhatnak záporok, zivatarok. A szél csak zivatarok környékén erősödik meg. A megye időjárásában alapvetően nem várható változás, marad a mérsékelten meleg, nyári idő. Ma a napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. A szél néha megélénkül. A csúcshőmérséklet eléri a 25, 26 fokot. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 25 Kecskemét: Jászberény: 25 Baja: Tiszafüred: 25 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 16 Velencei-tó: 19 Tisza-tó: 16 Fertő-tó: 18 Tisza: 15-17 Duna: 15-19 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 20-30 30-45 20-35 20-35 20-35 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 25-35 20-30 30-40 30-40 30-40 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Egész napos program keretében avatták fel a Kunszentmiklóshoz tartozó Kunbábonyban a játszóteret, amely a helyi lakosok, a vállalkozók, és az önkormányzat összefogásával jött létre. A megnyitón nagy sikerrel szerepeltek a tasskertesi óvodások. fotó: farkas Pál Békaduett hátizsák módra így azért könnyebb, még békáéknál is. Június 7., szombat Napkelte: 4 óra 48 perckor Napnyugta: 20 óra 38 perckor Holdkelte: 6 óra 58 perckor Holdnyugta: 22 óra 14 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 295 cm volt. A Tisza Szolnoknál 303 cm, Csongrádnál pedig 300 cm magas volt. Közlekedés Az 51-es főúton a 76-84. km- szelvény között útrehabilitáció folyik, jelzőőrös forgalomirányítás mellett. Ezen a munkaterületen, a 82+887 km-szel- vényben hídátépítés miatt teljes hídzár van, jelzőlámpás forgalomeltereléssel. Traffipax Ma délelőtt Kalocsa területén, az 51-es sz. úton és Baján, vasárnap délelőtt szintén Baján számíthatnak járművezetők radarellenőrzésre. Erdélyi fotóút A Kecskeméti Fotókör tagjai június 8-án indulnak egyhetes romániai körútra. A fotósok célja az, hogy a pihenés mellett megörökítsék Erdély és a Gyergyói-medence szépségeit, érdekességeit. Fő a jó konyha A kannibál törzsfőnök utazik az óceánjárón. A hajószakács a legválogatottabb ínyencségekkel kedveskedik a vendégnek, de mindhiába. Végül megkérdezi tőle:- Uram, mondja meg, mit enne, s elkészítem.- Akármit?- Akármit!- Rendben... Állítsa sorba a fedélzeten az utasokat. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 301,09 Francia frank 31,62 Japán jen (100) 159,63 Német márka 106,68 Olasz líra (1000) 108,66 Osztrák schilling 15,10 Svájci frank 127,04 USA-dollár 185,23 ECU 208,14 Új kút Kecelen Kecelen folyamatosan csökken a vízmennyiség. Ezért döntöttek a legutóbbi testületi ülésen, hogy egy hatszáz köbméteres vízhozamé kutat fúrnak még akkor is, ha az több millió forintba kerül. A munkálatokhoz rövidesen hozzáfognak. A városi vízmű egyébként a szolgáltatóudvar üzemeltetésében működik. Zarándokút Budapestre A Fatimái Szűzanya tiszteletére szerveznek június 13-án, pénteken zarándokutat Budapestre, a Kútvölgyi-kápolnába. Jelentkezni június 9-éig lehet a 76/328-029-es telefonon. A szentmisét Regőczi István atya, „az Isten vándora” tartja. Iskolai napok Tegnap kezdődött és jövő péntekig, a nyolcadikosok ballagásáig tart az iskolai napok rendezvénysorozata a kecskeméti Móra Ferenc Általános Iskolában. Hétfőn 11 -kor az M. Bodon Pál Kamarazenekar ad koncertet, szerdán 9-től játékos vetélkedő, csütörtökön 10-től tánc- bemutató, irodalmi műsor lesz. A neve Seymour, s fajtájára nézve kecskebéka. A súlya közel egy kiló, s rendkívül ritka példány. Fajtája éppen ezért védett, hazája Dél-AfA hím törpepapagájok hajlamosabbak kikezdeni egy új nősténnyel, ha állandó párjuk ezt nem látja - derítette ki a New York állambeli Bing- hampton Egyetem két ökológusa. A két kutató szerint a hím azért titkolja félrelépését, hogy ne gyűljön meg a baja élete párjával. A hímek kacér hajlamára úgy derült fény, hogy a két kutató a költési időszakban - amikor a törpepapagáj-párok nősténye költ, s a hím gondoskodik az élelemről - a hímet átrika, ott is a Transvaal Park, ahol 15 éve éldegél, s atyáskodik a nála jóval ifjabb és kisebb békautánpótlás felett. helyezték egy másik kalitkába, s az új kalitka mellé idegen nőstényt helyeztek. A tojásokon ülő tojó egy ideig láthatta a párját, azután függönyt húztak kettőjük közé. A kutatók azt figyelték, hogy mikor kezd az idegen nősténynek udvarolni a nejétől elszakított hím. Nos, az udvarlás - illetve a törpepapagájok esetében ezt kifejező bólogatás - az esetek 75 százalékában akkor kezdődött meg, amikor a hímet függöny rejtette el párja tekintete elől. EURO-KARC 2001 már Bács-Kiskun megyében is A "CAMELEON" lopottautó-felderítő és -elfogó rendszer:- leállítás- néma riasztás- gyors beszerelés Felvilágosítás, értékesítés: PERFECT BENGŐ Kft. Kiskőrös, Árpád u. 2. § Tel.: 06-30/536-004,78/413-339 Kreidli Árpád vállalkozó Kecskemét « A papagáj is fél a nejétől Máróíholnapra expressz apróhtrdetesek Kifogástalan helyesírási készséggel rendelkező, a számítógéptől sem idegenkedő, íehetőleg magyar szakos tanárt keresünk időszakos munkára (helyettesítésre), Kecskemétre. Jelentkezni: 76/489-840, munkanapokon. 1 db fejőstehén, 1 ló kanca és egy 516-os gabonakombájn eladó. T.: 79/343-410 2 db Claas körbálázó eladó. Tel.: 06- 60/383-946 8,3 t pótkocsi eladó. 78/486-289. AKCIÓ! Domestos 750 ml Fresh 199 Ft, Crepto 8-as eü 155 Ft áfásan. Érd.: 76/472-504, 476-255. Pekunia Kft., Bajáki Bt. Almavásár a Tiszafrucht Kft.-nél Tisza- kécske-Tiszabög, Szolnoki u. 104. sz. alatt. I. oszt. Idared almája van eladó. Érdeklődni: 76/441-366 telefonon. Nyitva tartás: hétköznap, 7-16 h-ig. Audi 80. 1.6D 82. óvj. eladó. Tel.: 77/457- 278 Bontott nyugati szgk.-alkatrészek eladók. Tel.: 06-30/431-948 CS 600-as szivattyúalkatrészek, DT-75-ös hengerfejek, különböző méretű gőzszelepek és 3011-es szuper hüvelygarnitűra el- adó. Érd.: 78/311-129, 19 után. Citoren BX D. olcsón eladó. 20/522-630. 2 szobás lakás kiadó Kiskunhalason, a Citroen CX 25D-t veszek. 78/421-104. Kossuth utcában. 06-60/381-785.-------------------------------------------------------20 hl-es Vaslin prés automata, zúzó-bo- gyózó, alutartályok, 40x40-es borszűrő kádak eladók. Tel.: 78/312-600 300 és 400 l-es Axiál permetező eladó. T.: 06-20/283-906 6 hónapos Mazda Xedos-6 8000 km-rel full extrás eladd. Részletre is megoldható! 2.000.000 Ft-ig cserét beszámítok. Tel.: 76/483-182, 18 h után: 76/494-263, mob. 20/351-482 6 éves, platós ZUK újszerű állapotban eladó. Tel.: 78/421-110 70 m3-es 2 tengelyes félpótkocsi, termohű- téses eladd. Érd.: 30/435-805. Borászati alumíniumtartályok, 2 db 500 hl, 2 db 370 hl és 2 db 200 hl-es álló tartályok eladók. Érd.: 06-20/542-831. Dalmata kiskutyák eladók. Tel.: 78/355- 336, Tázlár, Kossuth u. 10. E5-ÖS út mellett, a petőfiszállási bekötő után, a 122-es km-kőnél jó állapotú tanya eladó, melléképületekkel, 10 hold földdel, azonnal beköltözhető. Vételárba házat, gépjárművet, jószágot beszámítok. Érd.: 76/469-608. ELLOPTÁK Szentkúti Gyuláné NÁDAS VENDÉGLŐ, Jakabszállás, III. 97/a. 6078 feliratú bélyegzőt. Használata 1997. június 5-étől érvénytelen! Ugyanerre a névre szóló személyigazolvány, forgalmi engedély használatával történő visszaélésre a tulajdonos felelősséget nem vállal! FIAT Penny furgon 1.7D tgk. eladó. 06- 30/538-380, 06-20/277-446. Ford Escort 1.1 kombi 82-es, égszínkék, kitűnő állapotban eladó. Érd.: 30/289-759. Eladó 4x2 m-es vásározósátor vízhatlan ponyvával. Irányár: 25 E Ft. Tel.: 76/381- 960 Eladó Mo.-n vásárolt 1,9TD Vento szgk. extrákkal: ABS, klíma, el. ablak, központi zár, riasztó, könnyűfém felni, szervokormány. Ugyanitt eladó 90-es évj. Mercedes 208D magasított, zárt kistehergépkocsi. Érd.: 76/499-300. Eladó Same Leone 75 LE, összkerék-haj- tásű traktor. T.: 78/465-477 Eladó Audi 80-as 1,6B 1982-es, műszaki 98. 09., vonóhorog, rádiós magnó, fényezési hiányossággal. Irányár: 175 E Ft. 79/427-302, este. Grundig színes tv 70 cm, ár alatt eladó. 06-20/522-630. Hőtárolós villanykálykák, 6 és 4,5 W-osak, eladók. Tel.: 78/346-105 Hűtőkamra eladó. Tel.: 30/433-792 IFA W50L rövid platós, friss műszakival jó állapotban eladó. Tel.: 78/312-356 KIÁRUSÍTÁS! 2-2,5 kg/db tojótyúkok. 76/371-481. Kalocsán, az Érsekkert közelében 4 szobás, összkomfortos, 3 szintes kertes ház eladó. T.: 78/461-828 Kawasaki 400-as mkp. eladó. Érd.: Bát- monostor, Petőfi 19. Kecelen családi ház üzlettel, központban, eladó. 24/368-723. Kecskemét, Vízmű u.-i félkész családi ház eladó. Érd.: 76/489-800. Közművesített üdülőtelek eladó. Tel.: 79/325-255 Kiskőrösön családi házat keresek 3 M Ft- ig. 2 szoba összkomfort. Tel.: 78/413-199 Kecskeméthez 6 km-re 1 ha gyümölcsös (vegyes fajták, termő és fiatal) nagy pincével és lakható faházzal eladó, vagy 2 szobás házra cseréhető. A terület kőkút mellett, teljes kommunális ellátottságé bekerített. Tel.: 76/483-182, 18 h után 76/494- 263, mob. 20/351-482 Kisegítő munkára teljes v. részmunkaidős munkatársat keres a MOTORCENTRUM. Érd.: 76/498-439 telefonon. Kmét, Katonatelep, Kocsis Pál u. 34. sz. alatti családi ház eladó, vagy csere is lehetséges. Érd.: 76/471-516. Középiskolai végzettségű, német nyelvet legalább alapfokon beszélő eladót, valutapénztárost, adminisztrátort keresünk. Munkakezdés: június 15. Érdeklődni: június 8- 9-10-én, a 76/493-326-os telefonszámon. Kukorica eladó. Nyárlőrinc, Úttörő u. 6. sz. 76/343-125. Kukorica és árpa eladó. 30/432-472. Kutyanyíró gép eladó. 78/312-981. Kuvasz kiskutyák eladók. Császártöltés, Petőfi 56. 78/343-676. Kőművest, segédmunkást felveszek. Érd.: Kmét, 06-60/389-642 tel. Lada 1300 üzemképes, rendszám nélkül bontásra, valamint Lada 1300 és P. 126 műszakival eladó. Érd.: Páhi III. kér. 35., Baksai. Lada 2107-es 1990-es évj. B+G eladó. Tel.: 76/343-143 MTZ 80-as kis fülkés 5 évi műszakival, jó állapotban eladó. Tel.: 77/482-078 MTZ 80 280 E Ft-ért eladó. 20/522-630. Nyugdíjasházban másfél szobás öröklakás eladó. Kecskemét, Nyíri út77/C 111/315. Érd.: 19 után, 76/353-475. MTZ-50-es traktor eladó. Gara, Kossuth L. 107., Ozvald József né. MTZ-82-es, piros színű, 4 éves traktor 2000 üzemórával, háromszög rendszámmal eladó. Irányár: 1,7 M Ft áfával. Tel.: 96/256-203, 06-60/370-385 Magyar félvér lovak, csikók eladók. 30/285-599. Mercedes 93-as évj. 140 SP 3,5TD eladó. Érd.: 30/435-805. NIVA terepjáró eladó. Jánoshalma, Kölcsey u. 41. 77/401-073. Nagy teljesítményű tűzoltó szivattyú eladó. Ágasegyháza, Iskola u. 2. Niva eladó. 06-30/353-092. Németországból 6 hetes strucc-csibók eladók. T.: 30/565-043 Opel Corsa 87-es, tűzpiros színű, extrákkal eladó v. cserélhető! Érd.: 30/289-759. Opel Kadett kombi 1.6D eladó. 89.11 havi. Tel.: 76/353-581 Peugeot J5 TD zárt, hosszú, magas ela- adó. Tel.: 78/465-477 Platós UAZ rendszámos és rendszám nélküli eladó. Érdeklődni lehet: 77/457-226, 77/457-361-es telefonon. Renault Express 1.6D tgk. 1987-es, fehér, eladó. Érd.: 78/353-050. Rottweiler kiskutyák eladók, tenyészszem- lés szülőktől, folyamatosan. Fiű 25.000, lány 20.000 Ft. Kecskemét, Belsőnyír 49. Tel.: 76/419-810 Seat Cordoba 1,6-os GLX 94-es eladó. Érd.: 78/411-664 v. 06-20/616-916. Skoda 120 műszakival eladó. 30/451-891. Soltvadkert, Kossuth u. 74. alatt családi ház két portával, egyben eladó. 800 négyszögöl. Érd.: 78/355-053. Sony autó-HIFI olcsón eladó. 20/522-630. T-174-es rakodógép eladó. 76/428-148. Terepjáró olcsón Isuzu Trooper hosszú 2.0 B+G friss műszakival, extrákkal eladó. Irányár: 630 E Ft. 20/275-495. Törött Seat Malaga 89-es évj. eladó. Tel.: 77/421-578 Tázlár I. kér. 184. sz. alatt tanya 35 hold legelővel; és Tázlár I. kér. 149. sz. alatt tanya 40 h. legelővel és szántóval, 3 hektár nyárfás erdővel eladó. Érd.: Tázlár, Kossuth u. 10. Tel.: 78/355-336 VDNP-10 nagy teljesítményű folyamatos prés és 56 és 09-es kéthengeres RS permetező eladó. Tel.: 78/451-910 VW Passat kombi friss műszakival 1979-es évj., platós Barkas bontásra eladó. Ár: 130 E, 60 E Ft. Érd.: 76/441-183. VW Vento 1.4 grafitmetál, 1992. aug. évj., nagyon szép állapotban eladó. Irányár: 1.550.000 Ft. Tel.: 76/489-903 Vendéglősök! Akció! Csirkemellfilé 640 Ft- os áfás áron, amíg a készlet tart. Tel.: 20/248-048 Zetor 6245-ös kitűnő állapotban eladó. Tel.: 76/343-143 Zetor Cristal 550 E Ft-ért eladó. 20/522- 630. Érsekhalma központjában kétszoba-össz- komfortos családi ház eladó nagy mellék- épülettel. Központi fűtés, kábeltévé, telefon van. Irányár: 1,8 M Ft. Érd.: a helyszínen, Fehér Gábor Érsekhalma, Dózsa Gy. 1/C 06-78/448-106.