Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-26 / 147. szám
12. oldal Petőfi Népe 1997. június 26., csütörtök A vak újoncot gyorsan leszerelik Tájházat építenek Tiszaugon Ny árai Gyula a gyengélkedőn tölti a katonaidejét. Nyárai Gyulának születése óta beteg a lába. Többször megműtötték, nehezen tud járni, fizikai munkát nem végezhet. Mindezt el is mondta Szekszárdon a sorozáson, de miután megmérték a vérnyomását és a magasságát, közölték vele: katonai szogá- latra alkalmas. Májusban pedig behívták Szabadszállásra, az Alföldi Kiképző Központba. Az első napokban még komolyabb problémája nem volt, de a menetgyakorlatot már nem bírta ki. Szólt a parancsnokának, hogy nagyon fáj a lába. Azonnal felküldték a gyengélkedőre, ahonnan aztán szakorvosi vizsgálatra utalták Kecskemétre és Budapestre. Mind a két helyen megállapították, hogy ilyen lábbal az ember nem lehet katona. Nyárai Gyula esete nem egyedüli. Szabadszálláson a legutóbbi bevonulás alkalmával 8 újoncról derült ki, hogy egészségileg alkalmatlanok a katonai szolgálatra. Volt köztük kórosan kövér és sovány, béna, tört nyakú, süket, de még vak is. Ezekről a fiúkról a laikus is azonnal megállapíthatta, hogy még a laktanya közelébe sem szabad engedni őket. Ehhez képest a sorozáson valamennyien alkalmas minősítést kaptak. S ha Dömény Sándor ezredesnek, a kiképző központ parancsnokának nem tűnik fel, hogy az egyik katona furcsán tartja a fejét - talán még mindig kint gyötrődnének a gyakorlótéren. De szerencsére, sokéves tapasztalatától vezérelve megszólította az újoncot. Rövidesen megtudta, hogy a fiú pár évvel ezelőtt egy súlyos balesetnél eltörte a nyakát. A gerincét még mindig platina fogja össze, ágyban nem szabad aludnia és speciális cipőt kellene viselnie. Viszont a katonaidejét akár fogvicsorgatva is végig akarja szolgálni, mert pénzügyőr szeretne lenni, s oda csak katonaviselteket vesznek fel. A fiatalembert persze azonnal felküldte a gyengélkedőre, ahol aztán hosszú idő után végre aludhatott egy jót: a földön ágyazott meg magának. Egy héten belül leszerelték. Dömény ezredes ekkor elrendelte, hogy az alegységparancsnokok, a vezetőorvos irányítása mellett, a megszokottnál egy kicsit jobban figyeljenek a katonákra. Rövidesen aztán kiderült, hogy az újoncok között szép számmal akadnak olyanok, akik egészségileg teljesen alkalmatlanok a katonai szolgálatra. Van köztük például olyan, aki az egyik fülére süket, egy másik honvéd pedig születése óta gyakorlatilag vak.- A bevonuláskor az alakulat nem bírálhatja felül a kiegészítő parancsnokságok által megállapított egészségügyi minősítést - mondja dr. Kacserka Katalin százados, a kiképző központ vezető orvosa. - Mindenkit át kell vennünk, akit a sorozóorvosok alkalmasnak találnak. Persze az igazsághoz tartozik, hogy a sorozáson fiúk közül sokan nem szólnak a panaszaikról. Vagy azért, mert mindenáron katonák akarnak lenni, vagy pedig azért, mert nem tudják magukról, hogy betegek. Ez a vak katona például egy olyan igénytelen családi környezetből vonult be, ahol a szülőknek egyáltalán nem tűnt fel, hogy a fiúk csak fényt és árnyékot érzékel. A gyerek meg legeltette az állatokat és fogalma sem volt arról, hogy mások hogyan látnak. Persze a katonai szolgálatra való alkalmasságot nem a sorköteles elmondása alapján kell megállapítani. El sem tudom képzelni, hogy a sorozásokon ezeket a fiatalembereket hogyan vizsgálták meg. Hat újoncot már leszereltek Szabadszálláson, ketten pedig már csak a leszerelési parancsot várják. De mi történt volna akkor, ha Dömény ezredes kevésbé figyel oda a katonáira? Elég csak arra gondolni, hogy mennyire kiszolgáltatottak és védtelenek ezek a fiúk az egészséges társaikkal szemben. Hiszen aki volt katona, az pontosan tudja, hogy az ugratásoknak, a durva tréfáknak milyen jó célpontja lehet valaki, aki biceg, aki a földön alszik, aki nem hallja meg, ha szólnak hozzá, és aki néha nekimegy a falnak... - galambos Egy táj ház létrehozását tervezi a közeljövőben a tiszaugi ön- kormányzat. Az épület földszintjén különböző használati eszközök, helyi népviseleti tárgyak kerülnek kiállításra, míg alagsorában egy borpincét alakítanak ki. A tájház még idén elkészül. 1. Az adóhatóság köteles az adózókkal megkülönböztetés nélkül, egyenlően bánni. 2. Adóügyben hozott határozat egy év elteltével, utólag, az adózó hátrányára nem változtatható meg. 3. Az adóhatóság minden adózó ügyében járjon el szakszerűen, udvariasan, segítőkész, korrekt módon és méltányosan. Jóindulatúan bírálja el az ügyeket, ha az adózók jóhiszeműen gyakorolták jogaikat és teljesítették kötelességeiket. 4. A törvény védi a magánéletet, az adóhatóság indokolatlanul nem zaklathat senkit. 5. Az APEH csak az adóztatáshoz szükséges adatokat őrizheti. Törvényes keretek között Egyébként a közelmúltban megalakult a Tiszaug Falusi Turizmusáért Egyesület. A harminckilenc tagú egyesület a község szebbé, virágosabbá, vonzóbbá tételét tűzte ki céljául. Első lépésként ötezer prospektus kiadását tervezik. A harminc képpel illusztrált, hámindenki korlátozás nélkül megtudhatja, hogy az adóhatóság a tőle kért adatokat mire használja fel. Az APEH az adózók adatairól csak szigorú törvényi korlátok között tájékoztathat más hatóságokat. 6. Az adózó minden őt érintő iratba betekinthet, arról másolatot készíthet, ha kötelességeinek teljesítéséhez vagy jogainak érvényesítéséhez ez szükséges, kivéve az iratok más személy jogait érintő részeit. 7. Az adózónak joga van arra, hogy az adóhatóságtól a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megkapja. Az adóigazgatási eljárásban a jogszabályok ismeretének hiánya miatt nem érhet senkit hátromnyelvű kiadványban - egyebek mellett - szerepel majd Tiszaug valamennyi vendégfogadásra alkalmas háza. Tervezik továbbá egy kézművestanya beindítását is, amely az egyesület elnökének, Balás Edénének otthonában működne. Szász András rány. Az eljárás során az adóhatóság köteles figyelmeztetni az adózót jogaira. 8. Ha valaki több adót fizetett a törvényes mértéknél, joga van a visszaigénylésre. 9. Mindenki jogot formálhat az adó mérséklésére, a részlet- fizetésre vagy fizetési halasztásra, ha a törvény megengedi. 10. Az ellenőrzés megkezdéséig mindenki korlátlanul élhet az önellenőrzés jogával. 11. Jogsérelem esetén jogorvoslatot az eljárás minden szakaszában kérhet az adózó. Nem orvosolt panaszával az állam- polgári jogok országgyűlési biztosához is fordulhat. 12. Adóellenőrzés során mindenkinek joga van észrevételt tenni az adóhatóság megállapításaira. Joga van ahhoz is, hogy az eljárás során írásban vagy szóban nyilatkozatot tegyen vagy a nyilatkozattételt megtagadja. Gyümölcsöt, baromfit és Ikarust Ez a csinos parasztház lesz a kézművestanya jövőbeni otthona. A szerző felvétele Az adózónak jogai is vannak Elkészült az Adófizetők Kartája, amelyben az adózók jogait összegezték. A kötelezettségeit teljesítő adózókat segítő, udvarias, egyszóval polgárbarát ügyintézést ígért beiktatásakor dr. Kékesi László, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal új elnöke. Ennek jegyében maga az APEH állította össze a kartát: Lehetőségek a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok bővítésére Oroszország elsősorban a volt KGST-országokkal, köztük Magyarországgal szeretné szorosabbra fűzni gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait. Több élelmiszert, főként gyümölcsöt és baromfit vásárolna, de igényt tart egyebek mellett Ikarus autóbuszokra is. Lehetőséget lát közös vállalkozások létesítésére, elsősorban az élelmiszer-feldolgozó iparban. Minderről az orosz parlament mezőgazdasági bizottsága Budapesten tartózkodó küldöttségének tagjai tájékoztatták szerdán az Országgyűlés Gazdasági Bizottságát. Elmondták azt is, hogy kedvező tapasztalatokat szereztek a magyar mezőgazdaság privatizációjának tanulmányozása során. Kari Imre, a Gazdasági Bizottság szocialista párti alel- nöke megköszönte az együttműködést, amelyet az orosz partnerek tanúsítottak az állam- adósság rendezése ügyében. Az alelnök reményét fejezte ki, hogy az orosz fél a megállapodás szerint 2000-ig törleszti felgyülemlett adósságát. Szólt arról, hogy tapasztalatai szerint az orosz piac igényt tart a magyar termékekre, s remélhetőleg a közeljövőben sikerül megteremteni a kereskedelmi mérleg egyensúlyát. A két ország közötti árucsere-forgalomban ugyanis a magyar export évek óta 800 millió dollár körül alakul, míg a magyar import meghaladja a 2 milliárd dollárt évente. A két bizottság tagjai úgy látják, hogy van lehetőség a magyar termékek kivitelének bővítésére, feltéve, hogy a fizetés feltételei javulnak. Változik a vámilleték Július 1-jétől megváltoznak a vámkedvezményre jogosító származást igazoló okmány kiadásának feltételei. így a szabadkereskedelmi országokba szállított termékekbe beépített, a nem kedvezményezett országokból eredő alapanyagokra eső vámterhet - vámot, pótlékot, kezelési díjat, illetéket - a mezőgazdasági termékre teljes mértékben, a textíliák esetében a vámérték 10 százalékában, az egyéb áruknál a vámérték 5 százalékában kell fizetni. Zenekalózok az Interneten A Német Zeneműkiadók Szövetsége (DMV) új technikát fejlesztett ki az Interneten lévő illegális zenei ajánlatok felderítésére. A szövetség szerint az Interneten csak zenei téren több tízezer olyan ajánlat szerepel, amely sérti a szerzői jogot, s a kották és zene nem jogszerű közzétételével százmilliós károkat okoz a kiadóknak. Peter Hanser-Strecker, az összesen mintegy évi 800 millió márkát forgalmazó, 450 kiadót tömörítő DM V elnöke elmondta, hogy például Carl Orff Carmina Burana című remekműve több mint 400 helyen található meg az Interneten. A jogok tulajdonosa éppen nemrég érte el peres úton, hogy a hongkongi online szolgáltatók nem kínálhatják többet a Carmina Buranát az Interneten. Hanser-Strecker szerint az Internet-kalózok fenyegetik az egész kottaüzletet, amely egyedül Németországban évi 170 millió márkás forgalmat jelent. A DMV elnöke felszólította a német politikusokat, hogy a szerzői jogokra vonatkozó törvényeket igazítsák végre hozzá a multimediális fejlődéshez. Suzuki Barna Hivatalos Márkakereskedés és Szerviz Most ugyanannyiért többet: 100.000 Ft extra meglepetés! Amíg a készlet tart! 20% előleg 60 havi részletre. Használt Suzukijét most 80-120 ezer forinttal magasabb áron beszámítjuk, új Suzuki-vásárlás esetén! EZENKÍVÜL: Nyugati és keleti autók Javítása, karosszériamunkák, fényezés végzése, műszaki vizsga, zöldkártya, biztosítás! ügyintézés. ALKATRÉSZÉRTÉKESÍTÉS 6090 Kunszentmiklós, Vásár tér 9. Tel./fax: 76/351-080 (25617) $ SUZUKI Funjügrienta HK (plan) Építkezők, lakásfelújítás előtt állók, figyelem! LAKOSSÁGI FÓRUM 1997. június 26-án, 13-18 óra között Helyszín: Tudomány és Technika Háza, Dózsa-terem Az előadások minden órában ismétlődnek. . > -Ov Témák: • Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződéskötés ismertetése- Fundamenta szerződéshez kapcsolódó elöhitel felvételének ismertetése.- PLAN Rt. ajánlatának ismertetése a lakásépítési és -felújítási munkálatokhoz a vízvezeték-, gáz-, fűtéskorszerűsítés terén- PLAN Rt. kedvezményes ajánlata azoknak, akik Fundamenra hitel-szerződést kötnek A rendezvényen ingyenes a részvétel! Jöjjön el, hallgassa meg! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Fundamenta Rt. Kalmár Pálné területi vezető 76/411-538 VÁSÁRLÁSI KUPON 500 forint, érvényes: 1997. júl. 05-éig. 10.000 Ft feletti vásárlás esetén ezen kupon bemutatója 500 forint kedvezményt kap a számla értékéből. PLAN Rt. Fűtéstechnikai Szaküzlet Kecskemét, Kurucz krt. 26-28. (23496)