Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-26 / 147. szám

1997. június 26., csütörtök Sport 13. oldal Az olimpiai reménységek Nyitómeccs Június 26-tól 29-ig Kecskemé­ten, az árpádvárosi sportcsar­nokban rendezik meg a Magyar Röplabda Szövetség olimpiai reménységek versenyét. Férfi ifjúsági válogatottak tornája lesz ez, azoké, akik 1979-80- ban születtek. Részt vevő válo­gatottak: magyar, osztrák, szlo­vák, cseh, német és lengyel vá­logatott. A torna érdekessége, hogy a lengyelek a nemrég megrendezett ifjúsági Európa- bajnokságon harmadikak vol­tak, a csehek negyedikek, a szlovákok pedig a 6. helyen vé­geztek a nyolcas döntőben. Ami a kecskeméti közönség számára fontos lehet, hogy a válogatottban a kecskeméti röp­Rövid lesz a Alig egy héttel a spanyol labda­rúgókupa idei döntője (június 28.) után megkezdődik a pont- vadászat a svájci élvonal 1997/98-as idényében. A helvé­tek július 5-én kezdik a bajnok­ságot. A korai kezdés oka ugyanaz, mint a magyar bajnok­ságban: az augusztus 20-ai Ma- gyarország-Svájc világbajnoki selejtező. Nem lesz hosszú a többi euró­versenye Kecskeméten a sógorokkal labda legtehetségesebb játéko­sai: Szekeres Tamás, Csala Bemát, Farkas Andor, Vere- bély Zsolt, Benkovics Csaba és Nagy Ferenc is szerepel az ugyancsak kecskeméti edző, Nagy Péter keretében. Az ORV programja 26-án, 18 óra: Magyarország-Auszt­ria, 27-én, 9 óra: Németor- szág-Szlovákia, 11 óra: Len- gyelország-Ausztria, 14 óra: Csehország-Németország, 16 óra: Magyarország-Lengyelor- szág, 19 óra: Szlovákia-Cseh Köztársaság. Szombaton a ke­resztbejátszásokat rendezik a csoportok között, 29-én 9 órától a 3. helyért, 11 órától az első helyért mérkőznek. nyári szünet pai csapat nyári pihenése sem. Az öreg kontinens néhány neve­sebb csapata is ringbe száll az eu­rópai kupák selejtezőin, ame- lyekjúlius 23-án kezdődnek. Az idei évhez hasonlóan a jövő évi szünet is rövidnek ígérkezik. A franciaországi világbajnokságot ugyanis 1998. június 10. és jú­lius 12. között rendezik és a ku­paselejtezők jövőre is július vé­gén kezdődnek. Kecskeméti junior birkózók a kötöttfogású válogatottban Csütörtöktől vasárnapig Isz­tambul rendezi meg a junior kö­töttfogású birkózók Európa- bajnokságát. Az ifjak tíz kate­góriában versenyeznek. A ma­gyar színeket kilenc sportember képviseli. Bállá József, a felnőt­tek szövetségi kapitánya vezeti a jövő reménységeit török földre. - Ez az a korosztá­lyunk, amely kifejezetten szép reményekkel várja a kontinens- viadalt - nyilatkozta az elutazás előtt Bállá József. - Rónai, Dobróczi, Bárdosi és Branda esélyeit előkelőnek ítélem meg. A junior EB-n versengő ma­gyar válogatott, 52 kg: Szu- rovszki István (Kecskeméti TE), 56 kg: Bóna László (Vasas), 60 kg: Lengyel Roland (FTC), 65 kg: Rónai Péter (Kecskeméti TE), 70 kg: Palásti Tibor (FTC), 76 kg: Dobróczi Zsolt (FTC), 83 kg: Bárdosi Sándor (BVSC Ganz), 90 kg: Hajdú Balázs (BVSC Ganz), 115 kg: Branda Gyula (BVSC Ganz). Túl az első focimeccseken Kétszáztizenkilenc játékos részvételével zajlik Kiskunfél­egyházán az országos serdülő és ifjúsági labdarúgótorna. A hat serdülő és ugyancsak hat ifjúsági csapat a KTK- és a Honvéd-pályán folyamatosan vívja csatáit. A mai csoport­meccsek után pénteken a dön­tőket játsszák. Evander Holyfieldet gyúrják. Tyson június 28-án is­mét kiáll Evander Holyfield ellen, aki az előző párharc 11. menetében kiütéssel győzött. fotó: feb-reuters Párharc a labdáért a Copa America Mexikó-Ecuador mérkőzésen, amely 1-1-es döntet­lennel végződött, de 11-esekkel Mexikó győzött 4-3-ra és elődöntős. fotó: feb-reuters Győztek Torinóban Kiss Balázs és Szemerédi Esz­ter is nagyszerű eredménnyel győzött a Torinóban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen. Az olimpiai bajnok Kiss 81,62 méterrel nyerte a kalapácsvetők versenyét, ez a világ idei máso­dik legjobb eredménye. Szeme­rédi Eszter a magyar csúcsot je­lentő 4,20 méterrel győzött rúdugrásban. A világ idei leg­jobbját érte el női távolugrás­ban az olasz Fiona May 6,97 méteres eredménnyel. A férfiak távolugró vetélkedését a jamai­cai James Beckford nyerte 8,49 méterrel. Táborozó kécskeiek Az ötödik születésnapját ün­neplő Sankukai Karate Iskola tiszakécskei tagozatának tagjai edzőtáborban vesznek részt a kécskei önkormányzat támoga­tásával. A július 1-jétől 6-ig tartó csillebérci táborban Bí- róné Farkas Márta 3 dános mes­ter oktatja a fiatalokat. Tudósítóink Jelentik Száznyolcvanán röplabdáztak RÖPLABDA Száznyolcvan résztvevő között több mint száz kecskeméti röp- labdás részvételével rendezték meg a kecskeméti szabadidő- központban az ÁB-AEGON nevével, támogatásával fémjel­zett országos ifjúsági strandröp­labda-bajnokság egyik területi selejtezőjét. A kecskemétiek több mint százan álltak háló­hoz. A megyebeli eredmé­nyek, fiúk (Mezőbank-cso­port): 2. Kétballkezes RC, Kecskemét, 3. Szennyeslelkű Angyalok, Kecskemét. Serdü­lők (Univer-csoport): 1. Niko­tin, Kecskemét (Tóth László, Szenti Zsolt, Benkovics Gábor, Szabó Tamás, edző: Gyurkó Sándor), 2. Cickányok, Kecs­kemét. Ifjúsági korcsoport (Petőfi Népe-csoport): 2. To- nio RC, Kecskemét, 3. Rém Team, Kecskemét. Lányok, serdülők (Univer- csoport): 2. Inkognito B, Kecs­kemét, 3. Giaco, Kecskemét. Ifjúságiak (Petőfi Népe-cso- port): 1. Inkognito A, Kecske­mét (Vasadi B. Judit, Szabó Márta, Kalmár Judit, Kecske­méti Zsuzsa, Héjjas Valéria), 2. Bolyai I., Kecskemét. Az or­szágos döntőbe az 1-3. helye­zettek jutottak. A kecskeméti különdíja­sok, serdülők: Tóth László, if­júságiak: Barna Szabolcs, If­júsági lányok: Vasadi B. Judit. A fiúk, lányok szavazatai alap­ján megválasztották a strand szépét. A szépségkirály: Nagy Péter, a királynők (holtver­senyben): Szabó Márta és Kal­már Judit (valamennyi kecske­méti). Diákolimpia, IV. korcso­port (15-16 éves fiúk), Győr: 1. Kecskeméti Katona József Gimnázium (Szenti Zsolt, Szabó Tamás Árpád, Farkas Tamás, Borsos Szabolcs, Ben­kovics Gábor, Szabó Tamás, Szűr Balázs, Szűcs Péter, Szabó László, Szabados Sza­bolcs, testnevelő tanár: Dunszt Ferenc), 5. Kecskeméti Kandó Kálmán SZKI. ÚSZÁS Szegeden rendezték meg idén az országos vidékbajnokságot, ahol 30 egyesület 238 sporto­lója - köztük Paksi László edző tanítványai - állt rajtkőre a Techstyle-kupáért. A Bajai Spartacus Vízügy SC fiatal úszói két bronzérmet szereztek. A női 50 méteres hátúszásban 32.95-ös időeredménnyel Tu- kacs Adrienn, a 200 méteres vegyesúszásban 2:33.37-es időeredménnyel pedig Mórocza Nóra végzett a 3. helyen. ATLÉTIKA Balaton körüli szupermara­toni: a régi formájára visszaállí­tott verseny - ’83-ban már egy­szer rendezték -, a Zöld Gömb Sport Klub rendezésében: a 3 nap alatt 210 km-es távot kel­lett teljesíteni. Erős mezőny gyűlt össze 19 versenyzővel, de 5 váltócsapat is indult. Abszo­lút 6. helyen végzett Tabajdi József, a Ganzair Kiskunhalas szupermaratoni futója. A kor­csoportjában pedig - 50 év fe­lettiek - 1. helyezést szerzett. BILIÁRD Pool biliárd nemzetközi ju­nior csapatbajnokság, Ko- márno (Szlovákia). Nyolc or­szág 12 csapata mérte össze tu­dását a Duna-parti városban, a magyar junior válogatott színei­ben a bajai ifj. Földes Vilmos ismét bizonyította kivételes te­hetségét. Sokan gratuláltak neki, amikor 12 éves létére a 18- 20 éves juniorok között is meg­állta helyét, mi több, neves el­lenfeleket győzött le. A kis Vili kiváló teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a Boldvai Szilárd (Szeged), Fauszt Gábor (Pécs), ifj. Földes Vilmos (Baja) össze­állítású magyar junior váloga­tott bronzérmet szerezzen a ran­gos nemzetközi versenyen. CSELGÁNCS Huszonöt éves évfordulója al­kalmából rendezett nemzetközi cselgáncsversenyt az olaszor­szági ventimigliai klub, amely a Kecskeméti JC csapatát is ven­dégül látta. A kecskemétiek ti­zenhét csapat közül a 4. helyen végeztek a rangos mezőnyben. A csapat tagjai voltak, 60 kg: Iványi Róbert, 65 kg: Sárkány László, 71 kg: Csőszi László, Bállá Zoltán, 78 kg: Orosz László, Kiss Endre, 86 kg: Gróf Norbert, 93 kg: Nedelkovics Dávid. MODELLEZÉS Habilitas Kupa rádióirányítású vitorláshajó-modellező ver­senyt rendeztek a tiszaugi Tisza- holtágon. F5M-kategória (127 cm-es hajóhossz), nagykategó­ria: 2. ifjú Varga Pál (Kecske­méti Modellező Klub). Miskolcon rádióirányítású repülőmodellező versenyen: 2. Szeri András, 3. Görög György (Kecskeméti Modellező klub). Csapatban: 2. Kecskeméti Mo­dellező Klub (Szeri, Görög, Ba- ranyi). KOSÁRLABDA A II. korosztály (10-12 év) ko­sárlabda leány diákolimpiáján érdekesség, hogy a nyolcas dön­tőbe két kecskeméti csapat jutott be (Zrínyi I., Lánchíd u.). Ä sor­solás szeszélye folytán jutott egy csoportba a két kecskeméti csapat. A döntőben a két kecs­keméti csapat játszott az 5. he­lyért: 5. Lánchíd, 6. Zrínyi. A torna legjobb játékosa lett Sza­badszállási Andrea (Lánchíd), kitűnő teljesítményével a Deb­recennek 39 ponttal köszönt be. Csoportmérkőzések: Lánc­híd-Pécsi Tási 51-62, Lánc- híd-Zrínyi 60-48, Lánc- híd-Debrecen 63-66. Hely­osztó az 5. helyért: Zrí- nyi-Lánchíd 38-69. LABDARÚGÁS A megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság végeredménye 1. Solt 30 25 1 4 143- 26 76 2. Soltvadkert 30 22 5 3 130- 29 71 3. Kunszentmiklós 30 21 - 9 96- 41 63 4. Kiskunhalas 30 19 5 6 78- 43 62 5. Bácsalmás 30 18 5 7 82- 39 56 6. Dusnok 30 13 4 13 55- 56 43 7. Lakitelek 30 14 3 13 77- 59 42 8. Tiszaalpár 30 12 5 13 45- 53 41 9. Izsák 30 12 6 12 61- 72 36 10. Tompa 30 11 2 17 58- 78 35 11. Nemesnádudvar 30 10 3 17 46- 87 33 12. Kerekegyháza 30 8 4 18 55- 74 28 13. Csengőd 30 8 1 21 45-117 25 14. Hajós 30 6 5 19 47-101 23 15. Hetényegyháza 30 7 3 20 52-110 21 16. Helvécia 30 5 6 19 24-109 21 Megjegyzés: a Bácsalmás, Lakitelek, Hetényegyháza csapatától 3-3, az Izsáktól 6 büntetőpont levonva. Megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság, Északi cso­port, ifjúságiak: Kolonker FC- Tabdi 1-2, Dunapataj-Nyárlő- rinc 5-1, Kiskunfélegyházi VSK-Ladánybene 6-0, Kis- kunmajsa-Orgovány 4-3, Solt- szentimre-Harta 3-3, Dunave- cse-Kecel 1-8. A bajnokság végeredménye 1. Kiskunmajsa 26 23 3 - 128- 15 72 2. Kecel 26 21 - 5 122- 33 63 3. Kunszállás 26 20 3 3 117- 40 63 4. Ladánybene 26 16 3 7 90- 41 51 5. Kkfházi VSK 26 13 2 11 77- 49 41 6. Dunapataj 26 11 3 12 54- 56 36 7. Orgovány 26 11 2 13 79- 87 35 8. Harta 26 10 3 13 56- 79 33 9. Dunavecse 26 10 3 13 .57- 86 33 10. Akasztó 26 8 5 13 50- 64 29 11. Soltszentimre 26 8 2 16 42- 71 23 12. Nyárlőrinc 26 5 5 16 41- 78 20 13. Kolonker 26 6 2 18 26- 90 20 14. Tabdi 26 2 - 24 21-171 6 Megjegyzés: a Soltszentimrétől 3 büntető­pont levonva. Megyei II. osztály, Déli cso­port, ifjúságiak: Nagyba- racska-Csávoly 4-0, Császártöl- tés-Szeremle 4-0, Bátya-Gara 8- 1, Kiskunhalasi Spartacus- Szakmár 3-3, Géderlak-János- halma 1-1, Vaskút-Katymár 3- 1. A Sükösd-Hercegszántó mér­kőzés félbeszakadt. A bajnokság állása 1. Császártöltés 28 22 3 3 103- 21 69 2. Nagybaracska 28 21 4 3 97- 26 67 3. Vaskút 28 20 5 3 95- 42 65 4. Kiskunhalas 28 14 6 8 76- 45 48 5. Szeremle 28 13 5 10 78- 59 44 6. Géderlak 28 11 3 14 49- 62 36 7. Jánoshalma 28 10 5 13 51- 58 35 8. Gara 28 11 2 15 50- 64 35 9. SUkösd 27 11 2 14 40- 76 35 10. Szakmár 28 8 5 15 59- 82 29 11. Bátya 28 8 5 15 75-102 29 12. Csávoly 28 8 5 15 42- 71 29 13. Hercegszántó 27 8 2 17 52- 83 26 14. Katymár 28 8 3 17 47- 74 24 15. Kelebia 28 7 3 18 31- 80 24 Megjegyzés: a Katymártól 3 büntetőpont le­Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése INTERTOTÓ KUPA Tipp 1. Duisburg (9.)-Aalborg (5.)........................................1 2. Polonia (6.)-Dinamo-93 Minszk (5.)..........................1 3. Silkeborg (6.)-Hr. Dragovoljac (3.) ...........................1 4 . Auxerre (ő.)-Lausanne (4.).......................................1 5. Aarau (5.)-Maccabi Petah-Tikva (4.)......................x, 1 6 . Dinamo Moszkva (3.)-Panahaiki (14.)........................1 7 . Bremen (8.)-Öster (10.)............................................1 8 . TPS Turku (8.)-Hajduk Rodics (4.)........................x, 2 9. Halmstad (8.)-Kongsvinger (7.).................................1 10. Lyon (8.)-Wodzislaw (4.).........................................1 11. Rapid Bucuresti (8.)-Zilina (9.).................................1 12. Szpartak Várna (9.)-Groningen (10.)......................x, 2 1 3. Ftoriana (3.)-Ried (8.)..........................................1, x + 1 Vasas (4. )-Uni versi taté Riga (8.)..............................1 V alasek Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents