Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-08 / 81. szám

A fővárosi vállalkozó-tulajdonosok csak adósságot termeltek és itthagyták Újraéled az alpári MATIC Kft. A legszélesebb körben meg kell ismertetni a NAP-ot Agrártörvényt sürgetnek (Folytatás az 1. oldalról) Csitári Tibor rámutatott: át­fogó program kell, mivel az agrárgazdaságnak kiemelkedő szerepe van a nemzetgazda­ságban. Annak egyéb részeit csak úgy lehet kivezetni a vál­ságból, ha a mezőgazdaságot, az élelmiszer-gazdaságot sínre teszik. Stratégiai tévedésnek nevezte, hogy a NAP-tervezet a piacvesztésből vezeti le a mai válságot. Az agrárirányí­tás súlyos tévedései vezettek idáig, például a díjazott tehén­kivágás majd pedig rövid időn belül a tejtermelés ösztönzése, de a példákat hosszasan le­hetne sorolni. Nemzeti érdek A tervezetnek az a pontja nagyjából elfogadható a me­gyei agrárkamara elnöksége számára, amelyik a vidék föl- emelkedésének zálogát az ag­rárfejlődésben látja. Hangsú­lyozta az elnök: a Nemzeti Agrárprogramra nem azért van * szükség, mert az Európai Uni­óba tartunk, hanem saját nem­zeti érdekeink miatt. Vagyis akkor is meg kellene alkotni, ha nem mennénk sehová. A Bács-Kiskun Megyei Agrár­kamara arra törekszik, hogy a NAP-tervezetet a lehető leg­szélesebb körben megismer­tesse az érdekeltekkel, a vé­leményeket összegyűjtse s to­vábbítsa a Magyar Agrárka­marához. A küldöttgyűlésen jelen volt dr. Csíkai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke, aki a MÁK elnökségének álláspont­járól beszélt a NAP-pal kap­csolatban. Ez sokban meg­egyezik a megyei kamara ve­zető testületének nézeteivel. Kihangsúlyozta: az agrárium- tól elvárt fejlődéshez nemcsak az exportot, hanem a hazai fogyasztást is növelni kell a következő években, mégpedig a kormányzati elképzelésnél nagyobb ütemben. Kintlévőségek ügye A megyei agrárkamara teg­napi küldöttgyűlésén napiren­den szerepelt a köztestület ta­valyi tevékenysége is. Beszá­molt az ellenőrző- és az etikai bizottság vezetője. Vita kere­kedett arról, hogyan kezelen­dők a tagdíj-kintlévőségek a mérlegben, egyéb számveté­sekben. Takács László kiskő­rösi és Papp Imre tiszaalpári gazdajegyzők, küldöttek a gazdajegyzők jobb anyagi el­ismerését szorgalmazták. Az idei költségvetésben 30 száza­lékos emelés szerepel, hívták fel a figyelmüket. (Jelenleg 58 ezer 600 forint az átlag.) Végül is a küldöttgyűlés döntő többséggel elfogadta a tavalyi évről készült beszámo­lót és az idei költségvetést is. Beszámolt a kamara köz­hasznú társaságának működé­séről Geredy Péter ügyvezető igazgató, akinek a megbízatá­sát négy évre meghosszabbí­tották.- a. t. s. ­j Az élelmiszer napjai Kecskeméten I | j Április 22-én és 23-án élelmi­szer-feldolgozó napokat ren- | deznek Kecskeméten a Tudo- I mány és Technika Házában, f 1 Az első napon 10 órától vitafó- : rumot tartanak az élelmiszer- gyártó üzemekben szükséges * kártevőirtásról. A szervezők j kiállítási lehetőséget is nyújta­nak az érdeklődő cégeknek. | í Másnap konferencia lesz, szin- | tén 10-től, témája a többi közt | ■ az élelmiszergyártó, -forgal- mazó vállalkozások minőség- biztosítási kérdésköre. Falusi és tanyai turizmus Április 10-12-éig idegenfor- I galmi szakkiállítást és vásárt (TOUREX 97) rendeznek | | Kecskeméten. A Bács-Kiskun p Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara egész napos konferen- j ciát szervez ennek keretén be­lül 11 -én a falusi és tanyai tu- | rizmusról, az Erdei Ferenc | Művelődési Központban. Este | | üzletember-találkozó lesz. If |f Földárverés Kiskörösön I A Bács-Kiskun Megyei Kár- I | rendezési Hivatal árverést tű- | zöttkiaSoltvadkerti József At-1 ’ tila Mezőgazdasági Szövetke- I zet tulajdonában lévőföldrész- | letekre. Az árverést Kiskőrö­sön, a városházán tartják meg | I május 23-án 11 órától. Kell az euro | Az Europäische Zeitungban hétfőn közzétett cikkében | Kinkel német külügyminiszter | j kifejti: a közös valuta, az euro I nem öncél, hanem Európa vá- § lasza a világgazdasági össze- 1 fonódásokra. Bevezetése elke- I rülhetetlen. Szerkeszti: A. Tóth Sándor (Folytatás az 1. oldalról)- Az MMG tiszaalpári gyár­egysége ’92. december 28-án, 41 millió forintos törzstőkével átalakult MATIC Ipari Szolgál­tató Kft.-vé - emlékezik vissza Pásztor Gyula ügyvezető igaz­gató. - A további cél a magán­kézbe adás volt. Egy tizenegy magánszemélyből álló fővárosi csoport jelentkezett vevőként. E-hitelt akartak fölvenni a vá­sárláshoz, de a bank elutasította kérelmüket. Ekkor az Állami Vagyonügynökség úgy döntött, hogy az MMG adja oda az üzemet részletre a vállalkozói csoportnak. Ez meg is történt kilencvenkettő-kilencvenhá- rom fordulóján. Megkapták a saját termékek gyártási jogát is. A fővárosi tulajdonosok képviselője merész terveket vázolt, melyek arra alapultak, hogy sok munkát fognak sze­rezni. Ekkor háztartási mixere­ket, kávéőrlőket, sorkapcsokat stb. gyártottak saját termékként és bérmunkát végeztek, a többi közt a volt anyavállalatnak gépkocsi-műszerfalak egysé­geit szerelték. Az új tulajdoné»- sok semmilyen új munkát nem tudtak szerezni tulajdonlásuk ideje alatt, ami 1994 októbe­réig tartott. A részleteket nem fizették a gyárért. Ekkor az MMG felbontotta a szerződést a tizenegyekkel. Mivel zálog­joga volt az üzemre, az száz- százalékos tulajdonába vissza­került. (Közben az MMG-Au- tomatika Műveket a munkavál­lalói részvényprogram kereté­ben privatizálták.)- A szűk két év alatt akado­zott a munkaellátás, kötöttek benn az asszonyok, hazaküld­tek őket kényszerszabadságra, egyszóval nyűglődtünk ­Táborosi Józsefhé toroid transzformátorokat gyárt. mondja Pásztor Gyula. - A lét­szám harmincra csökkent a vé­gén. A fővárosi vállalkozók tá­voztak, de itthagyták a 38 mil­lió forintos adósságot, részben az MMG, részben pedig az APEH, a tb, a közüzemek felé. Amikor visszakerültünk az anyacégünkhöz, ezeket elkezd­tük törleszteni. Korrekt volt ve­lünk szemben mindegyik hite­lező. Az adósság nagy részét már le is törlesztettük. A lét­számot ez ideig nyolcvanra tudtuk emelni. Az alpári MATIC Ipari Szolgáltató Kft. az MMG-től kapott munkát a Samara mű­szerfalkészítésből s maga is szerzett: a Kecskeméten mű­ködő Phoenix Mecano Kft.-nek kábelkorbácsokat gyártanak és kézi kapcsolóegységeket sze­relnek. (Ez utóbbival a beteg ágyának fej-, derék- és lábma­gasságát önmaga változtat­hatja.) Ezek mellett a korrekt bérmunkakapcsolatok mellett készítik saját termékeiket, a mixert, a kávéőrlőt, s újabban a toroid transzformátorokat.- Főként szereléstechnoló­giával foglalkozunk - tájékoz­tat az ügyvezető igazgató -, elektromos és mechanikus sze­relést végzünk. Ezemégyszáz négyzetméter szerelőterületünk van. Az üzem ellátott központi levegő- és vákuumhálózattal és mindenféle szükséges eszköz­zel a szerelésekhez. A prés­üzemünk 68 tonnáig teljesítő­képes. Szeretnénk a korábbira növelni a létszámunkat, ehhez keresünk újabb munkákat. A. T. S. Az LB-Knauf Colorex színezővakolatai az ezerszínű tavasz üde színfoltjai ■ díszítik és védik a házat ü víztaszító tulajdonságúak, páraáteresztők, lélegzők ■ 82 divatos színben kaphatók ■ színtartók, hosszú élettartalmúak További információ: Lasselsberger - Knauf Kft. 8202 Veszprém, Házgyári út 9. Pf. 723 429-687 1b ■ kNAUf Lasselsbebber -knauf kft. PN-] Kai lau z kezdőknek es profiknak Félreértések a jogok körül - jöjjön a bíróság? Ki kinek a földjén vadászhat? A vadászterület kényszerhasz­nosításra való kijelölése miatt tiltakozó gazdák, vadászok pa­naszával megkerestük a Bács- Kiskun Megyei Földművelés- ügyi Hivatal vezetőjét, Madari Jenőt. Elmondta, hogy a prob­lémák abból adódnak, hogy egyes vadászterületek vadászati jogáért több társaság is jelentke­zett. Ilyen esetben az FM hivatal 15 napos határidőt szab az érde­kelt feleknek, hogy egyezzenek meg a terület vadászati határai­nak kijelöléséről. Ha ezt a va­dásztársaságok nem tudják meg­tenni, akkor a hivatal kényszer- hasznosításra jelöl ki területet. Nagydíjas Dufa- nyílászárók Ma Budapesten a vásárköz­pontban megnyílik a Const- ruma nemzetközi építőipari szakkiállítás és vásár. 610 kiállító mintegy 26 ezer négyzetméteren vonultatja fel termékeit. A vásár nem­zetközi jellegét mutatja, hogy a kiállítók 18 ország­ból érkeztek. Németország 20 céggel képviselteti ma­gát, s számottevő Ausztria, Franciaország és Olaszor­szág jelenléte is. A vásár szervezői által felkért szak­értő zsűri az egyik Const- ruma nagydíjat a kecske­méti Dufa Kft. homlokzati nyílászáró rendszerének ítélte oda. Madari Jenő elmondta lapunk­nak, hogy a kényszerhasznosí­tásra kijelölt területet igyekez­nek úgy megválasztani, hogy legalább szomszédos legyen az áhított vadászterülettel. Erre azonban nincs mód minden esetben. A hivatal vezetője sze­rint a vitákat az váltja ki, hogy a földtulajdonosok értelmezése szerint vadászati joguk saját te­rületükre vonatkozik. Ezzel szemben a vadászati jog általá­nosságban illeti meg a gazdákat. A vadászterületek kijelölése után derül ki, hogy ki hol va­dászhat. A megyében 150 társaság Baja, Bácsalmás és Madaras környékén komolyan aggódnak a gyümölcsösök tulajdonosai. Szakemberek véleménye szerint ugyanis a már kivirágzott sárga- és őszibarack, valamint a cse­resznye nem viseli el a mínusz 2 foknál hidegebbet. A rügyek mínusz 9 alatt vannak veszély­ben. A gazdák aggodalma nem alaptalan, hiszen a hétvégi nagy lehűlés és a tegnapi jeges széllel járó hózápor a fagyos zugokban nulla alatti hőmérsékletet ho­zott. Hétfőn hajnalban a szélvé­dett területeken is nulla fokot mértek a műszerek. A heves, helyenként orkán erejű szél sem kedvezett az idén várható gyümölcstermés­nek. Sok már alaposan meg­metszett termőág tört le. A mé­nyújtotta be igényét 96 területre. A vadászni vágyóknak tehát mintegy negyven százaléka kényszrehasznosításra kijelölt területen foghatja puskáját a va­dakra. Madari Jenő véleménye az, hogy a bírósági úton igazukat keresők csalódni fognak, mivel a bíróság csak azt vizsgálja majd, hogy a területek kijelölése a sza­bályok szerint történt-e. A me­gyei földművelésügyi hivatal vezetője szerint az államigazga­tási eljárás szabályosan zajlott le. A hiba a gazdák és a vadászok konszenzuskészségében van. Az ok a lehetséges zsákmá­nyok különbözőségében rejlik. hek nem hagyták el a kaptára- kat, tehát a beporzást is csak a szél végezhette el (ami a szél­sőséges körülmények miatt ko­rántsem olyan eredményes). Ha szélmentes lett volna az április eleje, a fagykárokat füstöléssel el lehetett volna hárítani - mondják a gazdák. Becslések szerint az idei baracktermést a szeszélyes április megtizedelte. A legtöbben 10-20 százalékkal kevesebb termést jósolnak. Persze ez még nem feltétlenül jár jelentős veszteséggel. El­lenkezőleg. Ha kevesebb terem, jobb áron adható majd el a gyümölcs. Azonkívül kevesebb lesz az apró és több az első osz­tályú barack. Ez utóbbiban a szakvélemények azonban elté­rőek. K. L. Aggódó gyümölcstermelők

Next

/
Thumbnails
Contents