Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-01 / 75. szám
1997. április 1., kedd Hazai Tükör 5. oldal Súlyosabb vád a darabolós gyilkosság ügyében (Folytatás az I. oldalról) Egy Lajosmizse külterületén lévő erdő mellett elásott emberi törzset találtak két éve. A torzót a hentes foglalkozású S. Pál mutatta meg a budapesti rendőröknek. A törzs egy budapesti fodrász maradványa volt. S. Pál első vallomása szerint mizsei tanyáján az ott tartózkodó fodrász homoszexuális indíttatással közeledett hozzá, mire hirtelen felindulásból baltával fejbe vágta. Később már azt vallotta, hogy az a mizsei vállalkozó lőtte fejbe a fodrászt, aki később maga is gyilkosság áldozata lett: tanyáján máig ismeretlen fegyveresek agyonlőtték. (Egyébként a vállalkozó a fodrászgyilkosság időpontjában Németországban tartózkodott, ezt egy cég igazolta is.) A törzs megtalálása után S. Pál a többi testrész hollétéről nem számolt be. Elmondása szerint azok eltüntetése a vállalkozó feladata volt. A fodrász egyes végtagjait Csongrád megyében találták meg a Tiszában. A koponyát pedig egy Kunszentmiklós melletti öntözőcsatornában. A koponyán ütéstől és nem lövéstől származó sérülés volt. A kecskeméti megyei bíróságra pénteken S. Pált szíjbilincsben vezették a dr. Bo- dóczky László vezette büntetőtanács elé. Miután a bíró megállapította, hogy a megidézettek jelen vannak, az emberöléssel vádolt S. Pál által önként vállalt poligrá- fos (hazugságvizsgáló berendezés) vizsgálat eredményéről számolt be a szakértő. Elmondta, hogy a vizsgálat során - többek között - azt szerették volna megtudni, hogy a vádlott tudja-e, hogy hol vannak az elő nem került testrészek, illetve, hogy a pesti fodrász meggyilkolásának ügyében hányán érintettek. Az S. Pálon végzett vizsgálat azt valószínűsíti, hogy a vádlott tudomása szerint valószínűleg két személy részes a bűnügyben. A bíróság elnöke megkérdezte a szakértő véleményét egy budapesti jósnő által egy folyóiratban megjelent kijelentéseiről. Ezek az eltűnt testrészek hollétéről, és az elkövető kilétéről szólnak, s a bűnügy megtörténte után két évvel láttak napvilágot. A szakértő egyszerűen hülyeségnek nyilvánította a jósnő által mondottakat. A szakértő beszámolója után a bíró megkérdezte a vád és a védelem képviselőjét, hogy van-e indítványuk a per további menetét illetően. Az ügyésznő közölte, hogy indítványa nincs, de módosítja a vádat. Az ügy során elhangzott tanúvallomásokra támaszkodva tette ezt. Ezek szerint S. Pál tudta, hogy a sértett nagyobb pénzösszeggel rendelkezik, s kitervelte, hogy megöli áldozatát, hogy szert tegyen a pénzre, majd feldarabolja a holttestet. Az ügyben tett tanúvallomásokból az derül ki, hogy a vádlott a tett elkövetésének helyére azért hívta ki a pesti fodrászt, mert tudott róla, hogy az nagyobb pénzösszeggel rendelkezik. A vádlott - a vallomás szerint - a tetthelyen így szólt kiszemelt áldozatához; nézd, hogy repülnek a fecskék. Amikor a sértett felnézett, a vádlott baltával tízszer megütötte. Az ütések nagyon nagy erejűek voltak, egyenként is bőven elegendőek ahhoz, hogy kioltsák a sértett életét. Ezekre hivatkozva az ügyész előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és nyereségvágyból elkövetett emberölésre módosította a vádat. Az eddigi vád emberölés volt. Ezek után a bíróság elnapolta a tárgyalást. Ö. Cs. - M. Gy. Pannonhalmi dialógus Az egyház modem kori küldetésével, a keresztény felekezetek együttműködésével és más időszerű hitéleti, erkölcsi kérdésekkel foglalkozik a 39. magyarországi Pax Romana kongresszus, amely húsvéthétfőn kezdődött a pannonhalmi apátságban. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele alapján, a katolikus egyház szellemi, erkölcsi és lelki megújulásának, az egyházon belüli dialógus megvalósulásának igényével folytatja ötnapos tanácskozását a nagy hagyományú kongresszus. Az ország minden tájáról egybesereglett résztvevők olyan fontos kérdésekkel foglalkoznak, mint például az egyház küldetése és aktuális feladatai korunkban. Pódiumbeszélgetést tartanak arról, hogy miként látják a magyar katolikus egyházat a más felekezetekhez tartozó keresztények. Az előadók között jeles egyházi és világi személyek, hittudósok találhatók. A Pax Romana mozgalom, amely csaknem kilencvenéves múltra tekinthet vissza. Az első világháborút követő időszakban szerveződött a térség békéjének megteremtésére. Hazánk az alapítók között volt. A Pax Romana 1956-ot követően sokat tett a világ minden részén szétszóródott magyar keresztény fiatalokért. Egyezmény a katolikus egyházzal Horn-nyilatkozat több munkahelyről, az idei kilátásokról A kormány működése során megsértett bizonyos rétegérdekeket, de mindig szem előtt tartotta az ország és a nemzet egészének érdekeit - jelentette ki Horn Gyula a Vasárnapi Újság című rádióműsornak adott nyilatkozatában. A beszélgetés során a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy az egyházi iskolák ugyanolyan támogatásban részesülhetnek, mint a világi oktatási intézmények. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a napokban lezárult a katolikus egyházzal folytatott egyeztetés, s várhatóan június végéig megszületik a legalapvetőbb kérdésekre vonatkozó egyezmény is. Ez a dokumentum három fontos témát - az egyházak közszolgálati tevékenységének finanszírozását, a hitélet támogatását és a volt egyházi ingatlanok ügyének rendezését - öleli majd fel. Hozzátette: eltökélt szándéka, hogy az egyházak és intézményeik ne szenvedjenek semmiben se hátrányt. A miniszterelnök az országban zajló eseményeket értékelve leszögezte: mindabból, ami a kistermelőkkel kapcsolatban történt, a kormány levonta a tanulságokat, s meghozta a szükséges intézkedéseket. Az Országgyűlés a héten meg is szavazta a gazdák 14 pontos követelésének nagy részét. A módosítások ténylegesen könnyűének a termelők helyzetén. Ami azonban március 23-át követően történt ebben az ügyben, az már nem a kistermelőkről, hanem egészen másról szólt. A miniszterelnök kitért arra, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági teljesítményét nagy nemzetközi elismerés övezi. Az idén a nyugdíjak, a bérek és a keresetek az inflációt meghaladóan növekedhetnek, és a tervezettnél lejjebb szorítható a pénzromlás mértéke is. Nagy eredmény az is, hogy ma már több munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik. Bogarasok találkozója Budapesten. Évi rendes randevújukon az idén is csaknem teljes számban - öt-hatszázan - megjelentek azok a „bogaras” autótulajdonosok, akik a Volkswagen eredeti, bogárhátú modelljét tekintik csak igazi autónak. fotó: feb/lehoczky Magyar találmány - új remény cukorbetegeknek Harcban a szövődményekkel Akár világszenzáció is lehet annak a szernek a felfedezése, amely a kutatók szerint a cukorbetegség szövődményeinek megelőzésére, gyógyítására szolgál - tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Borvendég János, az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgató-helyettese. Mint elmondta, jelenleg már az ország öt kórházában folyik a szer klinikai kipróbálása. Csaknem ötszáz önként jelentkező beteg állapotát kísérik figyelemmel több hónapon át annak érdekében, hogy az új tabletta hatását megfigyeljék. Borvendég dr. nyomatékkai hangsúlyozza: az új készítmény nem magát a cukor- betegséget gyógyítja, hanem annak igen súlyos szövődményei ellen hat. A cukorbaj következtében ugyanis súlyosan károsodik az érrendszer, ami vaksághoz, idegrendszeri zavarokhoz, majd végtagvesztéshez, agyvérzéshez, végül pedig a beteg halálához vezethet. Az új vegyület hatásmechanizmusa eltér az eddig ismert gyógyszerekétől: lényegében az érfalak károsodását, az erek elzáródását akadályozza meg a legkisebb, legvékonyabb kapillárisokban is. A vizsgálatok az esetleg jelentkező mellékhatások kiderítése miatt is fontosak. Ahhoz pedig, hogy a szerből mindenki számára hozzáférhető, törzskönyvezett gyógyszer legyen, még több évig tartó kísérletekre van szükség. Ha eredménnyel zárulnak a klinikai vizsgálatok - amire megvan minden remény -, a feltalálók, a veszprémi székhelyű Biorex kutató-fejlesztő vállalat tudósai igazi világsikert könyvelhetnek el. A gyógyszerészeti intézet vezető szakembere szerint ugyanis hasonló hatású gyógyszert még sehol nem gyártanak. Németh Zsuzsa IMillecentenáriumi mérleg. A Magyar Turizmus Rt. kérdőíves felmérést készített a Magyarország ’96 rendezvénysorozat látogatottságáról. A beérkezett adatok szerint az 5,1 millió látogató 19 százaléka külföldi volt, többségük német nyelvű országokból érkezett. Templomtűz Kocsordon. Vasárnap kora reggel kigyulladt a református templom a Szabolcs megyei Kocsord községben. A tűzoltóknak másfél órás megfeszített munkával sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok a viharos erejű szélben átterjedjenek a 25 méter magas toronyra. A hajó tetőszerkezete és berendezése szinte teljesen megsemmisült. Lövöldözés a Körúton. A budapesti Szent István körút és Honvéd utca sarkán egy gyors- étterem előtt szombat délután lövöldözés volt. A szemtanúk szerint kék Volkswagen fékezett a sarkon, kiugrott belőle egy férfi, és az étterem előtt beszélgető fiatalemberekre lőtt. Szerencsére senki sem sérült meg. A támadó és a megtámadottak a forgalmas utcán elmenekültek a helyszínről. Az autólopások ellen. Országos gépjármű-felderítési konferenciát rendeznek a héten Pakson. A tanácskozáson a Határőrség, a vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség szakemberei vesznek részt, akik az ellopott gépkocsik felderítésében, illetve a bűncselekmények visszaszorításában szándékoznak összehangoltabb munkát végezni. ( hrudinák távirata. Nem felel meg a valóságnak, hogy az Irakban balesetet szenvedett gépkocsink szabálytalanul közlekedett - jelentette Chrudinák Alajos közel-keleti televíziós tudósító Bagdadból. A Külügyminisztériumnak címzett sürgöny részletesen ismerteti a baleset körülményeit. Eszerint a Kazinczky László vezette gépkocsi a hiányos útjelző táblák miatt lekanyarodott az országúiról. Ezt követően egy iraki dzsip leszorította az útról az autót, amely az árokba fordult. Kazinczky László operatőr kizuhant a vezetőülésből és úgy lelte a baleset helyszínén halálát. Egy zsák pénzt loptak. Még mindig nem tudják, kívülálló személy rablása, vagy belső alkalmazott sikkasztása áll azon bűnügy mögött, amelyben ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a BRFK Gazdaság- védelmi Osztálya. Idén március 11-én a reggeli órákban a Magyar Posta Mercedes típusú gépjárművéből vittek el egy pénzeszsákot, amelyben csaknem 20 millió forint volt. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Lebukni is megéri az éjszakában • Jó lett volna a te hasadból megszületni • Ellenkezzen! • Anya, apa, el kell mondanom valamit Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! KECSKEMÉT Kőhíd u. 26. 1/1. Tel./fax: 76/486-618, 76/415-069 LAKÁSÉPÍTŐ KFT. INGATLANAJÁNLATAI: Szociálpolitikai kedvezménnyel megvásárolható lakások: Kecskemét, Vágó u. 16. sz. kistársasházban eladó: 1 db 70 m2-es, I. emeleti lakás: 7.350.000 Ft 1 db 59 m2-es, I. emeleti lakás: 6.195.000 Ft 1 db 70 m2-es, erkélyes, II. emeleti lakás: 6.840.000 Ft Hunyadlváros, Czollner közben kistársasházban eladó 1 db 95 m2-es, kétszintes lakás: 7.600.000 Ft Széchenyivárosi, használt lakások szoc. pol.-lal eladók. Üzlethelyiségek: Hunyadiváros, Czollner köz: 1 db 36 m2-es: 5.400.000 Ft Bérlet is lehetséges. Vágó utca, Hunyadiváros, Czollner köz igény szerint. Garázsok: 1.200.000-1.950.000 Ft Kecskemét környékén nyugdíjasház és idősek panziója építését tervezzük. Csendes, nyugodt környezet! Vacsi köz, Rózsavölgyi téren orvosi rendelők építését szervezzük. Várjuk az érdeklődők jelentkezését. hz egyéni kívánalmakat minden esetben figyelembe vesszük. LAKOEP KFT. TESZTNAPOK a mazoa -dakónáu 1997. április 1-8-ág Ön is kipróbálhatja a legtöbb Mazda-típust!- Az új 121-est- A legújabb kivitelű 323-asokat- A Xedos-6 álomautót- A B-2500-as terepjárót (akár terepen is!)- Az E-szériájú haszonjárműveket Rendkívüli akciók és egyéb meglepetésekl A tesztnapok alatt hétvégén is várjuk Önt, naponta, 8-17 óráig. Győződjön meg Ön is arról, hogy Mazdával közlekedni különleges élmény! mazpa -Dakó Márkakereskedés 6000 Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/485-715, 486-780 (12277)