Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
4. oldal Hazai Tükör 1997. március 6., csütörtök Rendőrök vetettek véget a kadafalvi vitának Csak két helyen zárták le az utakat A tárgyalások holtpontra jutottak Ebéd az úton. Ki bírja tovább? A gazdák avagy a kormány? Szemfüles útlevélkezelő Szakadt fazon ne lopjon elegáns autót, mert könnyen rajtaveszt, tartják a határőrök. Ez történt az elméit év decemberében a so- moskőúj falusi határátkelőhelyen, ahol a szemfüles útlevél- kezelő puszta ráérzéssel fogott el egy gépkocsitolvajt - az akkor történtekre szerdán az átkelőhelyen átnyújtott jutalommal tették fel a koronát. Ferencsik Pál ezredes, a balassagyarmati határőr-igazgatóság igazgatója az ünnepségen elmondta, hogy Szlovákiából egy ukrán férfi óhajtott belépni az általa vezetett, nyolc és fél millió forintot érő Pajero gépkocsival. Az útlevélkezeléssel foglalatoskodó törzsőrmesternek pusztán annyi tűnt fel, hogy az ukrán sofőr valahogy „kilóg" a drága, elegáns autóból, azaz jármű és pilótája nem illenek össze. Az alaposabb ellenőrzés igazolta is a gyanút: kiderült, hogy a Pajerót egy cseh határ menti német településen megbízásra lopták el, s vitték rendelésre Ukrajnába. Kecskeméten a Bajnok u. - Halasi út sarkán (gázfogadó mellett) üzemépület építésére alkalmas, építési engedéllyel rendelkező, 6765 mJ alapterületű belterületi ingatlan eladó. Bővebb felvilágosítás: dr. Sarkadi Zsolt ügyvéd Kecskemét, Csányl J. krt. 14. személyesen, vagy a 76/480-465-ös telefonszémon, napközben. Kínos közjátékká fajult tegnap Kecskemét-Kadafalván egy magyar-német vegyes vállalat és egy magyar cég közötti vita. A szegedi székhelyű Könnyű- szerkezet Építő és Szolgáltató Kft. (továbbiakban KÉSZ) ugyanis arra készült, hogy a kivitelezési munkák még ki nem fizetett ellenértékéig lebontsa az általa épített üzemcsarnokot. E szándékról értesítették a beruházó Technik-Park Heliport Kft. németországi ügyvezetőjét, valamint a sajtót is. A bontás azonban nem történt meg, mivel a KÉSZ által felfogadott vagyonőrök nem óhajtottak verekedésbe keveredni a birtokon belül lévő Heliport biztonsági embereivel. Bontás helyett parázs hangulatú sajtótájékoztatóra került sor. A Heliport helyszínen lévő képviselői hangsúlyozták, hogy ők semmilyen nyilatkozattételre nem jogosultak, nem engedték meg az újságíróknak sem a bejutást, sőt még az ominózus üzemcsarnok képi felvételét sem a televíziónak. Ehelyett egy hatpontos sajtónyilatkozatot adtak át, amely lényegében minden különösebb részletezés nélkül azt az állítást tartalmazza, hogy nem tartoznak a kivitelezőnek. Megítélésük szerint a KÉSZ, amely szerintük a továbbiakban nem ismerhető el szerződéses félként a nemzetközi jogforgalomban, nemcsak megtagadta a teljesítménybizonylat elkészítését, de akadályozza is a követelések ellenőrzését és bizonyítását. Balázs István, a KÉSZ ügyvezetője viszont a beruházó képviselője által leigazolt részszámlák és a végszámla, valamint levélváltások fénymásolatainak átnyújtásával igyekezett a sajtót meggyőzni követelésük jogosságáról. A helyszínen elhangzott egyik vádra reagálva elmondta, hogy noha például tavaly 7,2 milliárd forintos árbevételük volt, még soha egyetlen szerződéses partnerükkel sem pereskedtek. A szokatlan lépésre, a bontásra azért szánták el magukat, mert huzamos ideje hiába próbálnak békésen megegyezni a beruházóval. A többszöri tárgyalás mindegyike azzal ért véget - mondotta -, hogy közben vagy utólag kiderült: a Heliport képviseletében leült tárgyalófeleknek nem volt felhatalmazásuk. Ugyanez okból nem tartotta jogosnak a végszámla leigazolását sem a tulajdonos. Minden jel arra mutat - fejtette ki a szegedi cég vezetője -, hogy a beruházó nem óhajt fizetni, hanem bírósági útra akarja terelni az ügyet. Feltételezhetően azért, mert abban bízik, hogy Magyarországon 5-6 évig eltarthat egy polgári peres eljárás. A kivitelező szerint a még fennálló tartozás értéke csaknem negyvenmillió forint. Ekkora összegű kintlévőségre pedig nem tud várakozni évekig még egy olyan tőkeerős, 500 millió forint értékű saját vagyonnal rendelkező cég sem, mint a KÉSZ - szögezte le a cég ügyvezetője, azzal indokolva, hogy bontani akartak, elvinni a máshol beépíthető szerkezeteket. E lehetőség kapcsán a két cégjogi képviselői is véleményt mondtak a helyszínen. Az egyik fél szerint a beépített anyagok már az ingatlan tartozékai, a másik fél viszont úgy vélte, amíg nincs kifizetve, addig az az építőé. A némi forgalomtorlódással is járó vitának végül a kiérkező rendőrök vetettek véget. Rábeszélésük eredményeként volt hajlandó a birtokon belül lévő a kivitelező munkaeszközeinek, fel nem használt anyagainak kiadására, míg a másik fél - szintén a rendőrök kérésére - felszabadította az addig elállt kapubejáratot. (Folytatás az 1. oldalról) A kormánynak ki kell tartania bizonyos elvek mellett. Ha a jogszabályok korrekciójára van szükség, akkor azt az elvek betartása mellett kell megtenni. A kormány a maga döntését már meghozta a múlt héten. További engedményekbe nem tudok belemenni. Nem vagyok hajlandó a közteherviselés arányosságát érintő érdemi változtatásokra - jelentette ki Medgyessy Péter az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésének szünetében, amikor újságírók a kiskőrösiekkel folytatott tárgyalásokról kérdezték. Ami most történik az országban, az kiszámítható volt - mondta a miniszter. Amikor a közteherviselésbe bizonyos köröket bevonnak, az ellenállást, egyfajta mozgalmat vált ki. Az 1997-es változások esetében is még mindig az a helyzet, hogy a bérből és fizetésből élők terhei lényegesen, kétszer, magasabbak annál, mint amit a kistermelők fizetnek. Ezt akkor is ki kell mondani, ha az emberek vidéken, Kiskőrösön másként érzik. Miért nem mentek el a Parlamentbe? Kósa Gyula, a Mezőgazdasági Termelők Országos Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a kormányfői meghívás visszautasítását azzal indokolta, nem született megállapodás a kormánnyal két kulcsfontosságú kérdésben. Szerettek volna megállapodni a vélelmezett jövedelemhányad mértékében a növénytermesztésben és állattenyésztésben, valamint a társadalombiztosítási hozzájárulás teljes körű eltörlésében. Csak két helyen volt útlezárás Csak Kiskőrösön és Akasztón tartották meg tegnapi demonstrációjukat a mezőgazdasági termelők Bács-Kiskunban. A megye területén egyébként hat helyre jelentették be útlezárási szándékukat a gazdák. Kiskőrösön 60-70 munkagép lassította a közlekedést. Akasztón 15-20 jármű zárta el az egyik útsávot. A kiskőrösi gazdák közül 120-an, míg az akasztóiak közül körülbelül 50en vettek részt a demonstráción. Rendzavarás nem volt. Akasztó, Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel, Fülöpszállás, és Solt gazdái kértek és kaptak engedélyt a demonstrációra. A hat település mezőgazdasági termelői - a Soltiak kivételével - a mai napra is jelezték tüntetési szándékukat. A termelők ezen a héten csak este hét óráig kértek engedélyt az útelzárásra. Emlékezetes, hogy az előző héten a kiskőrösiek és az akasztóiak este kilencig is kitartottak az utakon. Meddig fogadja Oroszország az atomhulladékot? A paksi atomerőmű fejlesztéséről, a környezetvédelemmel kapcsolatos beruházásokról és tervekről tájékozódott szerdán Pakson Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Szabó József, a Paksi Atomerőmű Rt. vezér- igazgatója elmondta, hogy a kiégett és Pakson öt évig pihentetett fűtőelemek Oroszországba történő visszaszállítására ebben az évben még van lehetőség: a megállapodás szerint két szerelvényt indíthatnak. Az első éppen berakodásra vár. A vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy Oroszországba már csak Magyarország szállíthat kiégett fűtőelemeket úgy, hogy azokat az ott történő újrafeldolgozás után, mint továbbra is erősen radioaktív hulladékot, nem kell elhozni az orosz partnertől. Most várják a választ Oroszországtól, szállíthatnak-e paksi hulladékot a következő években is ilyen feltételekkel, vagy megszűnik a kedvező helyzet Magyarország számára is. Ha az utóbbi történne, akkor a kiégett paksi fűtőelemeket külföldre szállítás helyett célszerűbb lesz az atomerőmű mellett épített, s már üzemképes átmeneti tárolóba elhelyezni. A létesítményt egy angol cég tervei szerint építették és olyan technológiai berendezéssel szerelték fel, amely bevált Angliában és az USA-ban. Az átmeneti tárolóban 50 évig tartható a nagy aktivitású atomhulladék, utána azonban végleges tárolóba kell helyezni. A végleges tároló építésének helyét folyamatosan keresik Magyarországon, a kutatásokra idén 170 millió forint szükséges - közölte a PARt. vezér- igazgatója. Elmondta továbbá, hogy a kis és közepes aktivitású hulladék végleges tárolóját 6 éven belül, tehát 2002-ig kell megépíteni, a nagy aktivitású hulladék - kiégett fűtőelemek - végleges tárolóját pedig 2040-ig. A tavaly ősszel megszületett atomtörvény lehetővé teszi, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. biztosítást kössön húszmilliárd forint kárértékig. Ehhez, valamint az évtizedek múlva leálló erőművi blokkok elbontásának költségeire, továbbá a végleges hulladéktárolók építésének finanszírozására nukleáris pénzügyi alapot kell képezni. Szabó József közölte, hogy a paksi erőmű kezdettől és most is sokkal olcsóbban termeli a villamos energiát, mint a többi hazai erőmű, így a paksi termelői ár biztosan alacsonyabb lesz még akkor is, ha a nukleáris pénzügyi alapképzés költségei miatt emelni kell a következő években, évtizedekben. A helyzet kedvező, mert a paksi blokkokat az eredetileg tervezett 30 év helyett valószínűleg 40-45 évig lehet üzemeltetni. A reaktortartályok és a többi primerköri berendezés nagyon jól bírja a terhelést, ezt mutatja a folyamatos vizsgálat. A PA Rt. vezérigazgatója Baja Ferenc miniszternek megmutatta a nemzetközi felmérések, értékelések eredményét: a világ legjobb 25 atomerőművi blokkja között van mind a négy paksi, amihez számottevően hozzájárult a paksi erőmű folyamatos, ma is tartó korszerűsítése. A változatos munkahely Fedezze fel a Citroen fantasztikus ajánlatát! O lyan kisteherautót szeretne, amelyet éveken keresztül keményen hajthat anélkül, hogy cserbenhagyná? Két előnyös ajánlatunk is van Önnekl A Citroén C15 és a Citroén Jumper olyan nagy raktérrel és hatalmas teherbírással rendelkező haszongépjármüvek, melyek kényelmükkel teszik kellemes időtöltéssé napi munkáját. Most korlátozott ideig a nettó árból 5% árkedvezménnyel vásárolhatja meg álmai kisteherautóját. Ezt a kedvezményt konkrét árengedményként, beépített extraként vagy kamatmentes hitelfeltételként veheti igénybe. Ajánlatunk március 31-ig érvényes minden Citroén márkakereskedőnél. További részletekért hívja a Citroén Assistance telefonszámát (06-20-365-724) vagy keresse meg a legközelebbi Citroén márkakereskedőt. BCITROÉN Fedezze fel a különbséget CITROÉN KIRÁLY 6400 Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. Tel./Fax: 77/423-215 C15 A terhelhető munkatárs