Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-06 / 55. szám
hétről hétre Felosztották a sportalapot Kiállításmegnyitó. A Diákgaléria Kecskemét legújabb kiállítóhelyként tehetséges fiatal diákalkotóknak nyújt bemutatkozási lehetőséget. Az ifjúsági otthonban kedden nyűt kiállításon a Kandó Kálmán-szakközépiskola művészeti tagozata két IV. osztályos növendékének - Király Gábor (grafika) és Fritz Zoltán (kerámia) - munkái láthatók. fotó: w. k. e. Iskolai alapítványt hozott létre a világhírű nótaénekes Dóry Józsefet valószínűleg sokan ismerik a rádió és televízió nótaműsoraiból. A világhírű művészről azonban kevesen tudják, hogy Bács-Kiskun megyei kötődésű, Szabadszálláson született. Még kevesebben, hogy Kecskeméten járt iskolába. Lokálpatrióták találkozója Ma délután négy órakor tartja soros összejövetelét a Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete. A Széchenyi tér 22. szám alatti nyugdíjasklubban megtartandó ülésen az aktuális várospolitikai kérdéseket tűzik napirendre a lokálpatrióták. Megállni tilos! A tavaszi kecskeméti nagy- takarítási akció keretében március 13-án (jövő csütörtökön) a Városgazdasági Kft. munkatársai úttestisztí- tást végeznek a városban. A hatékony munkavégzés érdekében tilos lesz megállni a megtisztítandó útszakaszokon délután öt órától a munka ideje alatt. A takarítandó területek: Kiskörút, Dobó körút, Rákóczi út, Petőfi utca. A takarítás „esőnapja”: március 19. Jazzfesztivál A tavaly tavasszal indított jazzpódium zárásaként rendeznek március 10-én, este 19 órától jazzfesztivált a kecskeméti Katona József Színházban. A hazai sztárvendégek (Pege Aladár, Horváth Kornél, Kőszegi Imre, Babos Gyula) mellett a közel négyórásra tervezett programban fellép két külföldön élő, világhírű magyar jazzmuzsikus: Lakatos Antal (tenorszaxofon) és Schnéberger Ferenc (akusztikus gitár). Lakossági fórum Lakossági fórumot rendez a Halasi úti Általános Iskolában a 16. választási körzet önkormányzati képviselője, Probojáczné Túri Éva. A holnap délután öt órakor kezdődő összejövetelen jelen lesz Zwack Péter országgyűlési képviselő és Farkas Zoltán alpolgármester is. Kifosztott lakás Ismeretlen tettes ajtóbefe- szítés módszerével tört be egy lakásba Kecskemét- Matkópusztán. Színes televízió, mikrohullámú sütő és videomagnó tűnt el, a kár 700 ezer forint. A kecskeméti önkormányzat sportbizottsága korábban egyhangú döntést hozott az idei, 30,2 millió forintos sportalap felosztásáról. (Erről lapunkban beszámoltunk.) A pénzosztásban egyetértési, vagyis vétójoggal rendelkező polgármester számára azonban több tétel esetében elfogadhatatlan volt a döntés. Ezért a sportbizottság rendkívüli ülésén Kalmár József és Schóber Ottó - Adamik Zoltán elnök tartózkodása mellett - új felosztást fogadott el. Érdeklődésünkre tegnap Katona László polgármester elmondta, hogy az új felosztás számára is elfogadható és az tájékoztatóként a képviselő-testület elé kerül. A véglegesnek tűnő táblázat alapján idén 3-3 millió forintot kapnak a KTE és a KSC labdarúgói, valamint 600 ezret a he- tényi focisták. A további támogatások: női kosárlabda 3 M; férfi kosárlabda 0,5 M; női röplabda 1 M; férfi röplabda 3 M; női kézilabda 0,6 M; férfi kézilabda 1 M; vízilabda 1 M; atléA Nagycsaládosok Kecskeméti Egyesülete március 8-án, szombaton délután 15 órától az SOS-gyermekfaluban rendez tavaszköszöntő ünnepséget. Az immár 136 családot tömörítő egyesület hagyományos programján a gyermekek számára tika 1,1 M; asztalitenisz 1 M; birkózás 3 M; cselgáncs 0,5 M; lövészet 0,5 M; ökölvívás 0,6 M; súlyemelés (KSC) 0,5 M; súlyemelés (Takács Erika) 0,3 M; úszás 0,5 M. Egyelőre a fenti összeg felét kapják meg az egyesületek, de ha „indokolatlanul nagy mértékben” csökken a támogatott szakosztály első félévi eredményessége, akkor a második félévi támogatását felülbírálják és módosítják. A férfi kosárlabdá- sok pedig csak akkor számíthatnak a félmillió forintos támogatásra, ha egy Rávágy téri - a sportbizottság hatáskörébe utalt - önkormányzati lakásból kiköltözik egy jogcím nélkül ott lakó hölgy, aki nem sportoló. Az új felosztás szerint 3 millió forint jut a pályázati alapra és 1,5 millió forint a diáksportversenyek támogatására. A sportegyesületek 12 milliós terembérleti támogatásáról pedig a város képviselő-testülete dönt majd, hisz ez az összeg nem fért bele a 30,2 milliós keretbe. kézműves-foglalkozást, táncos köijátékokat rendeznek. A felnőttek eközben fórumon vehetnek részt, melyen Jobbágy Mi- hályné, az egyület elnöke és munkatársai tartanak tájékoztatást a nagycsaládosokat érintő témákról. Tóth Imréné, a kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szak- középiskola igazgatója elmondta, hogy a most nyolcvanöt éves Dóry József alapítványt tett, amellyel az iskola rossz anyagi helyzetben lévő, ám a tanulásban - nem feltétel a jó vagy kitűnő eredmény sem -, közösségi munkában igyekvő diákjait kívánja támogatni. A támogatásokat minden évben egyszer ítéli oda a Dóry József Alapítvány kuratóriuma. Éjszakai műsor a Gong rádióban A kecskeméti Gong rádió március 1 -je óta megnövelt műsoridőben sugározza adását. Korábban délután négy órától este tíz óráig lehetett hallgatni a közelmúltban egyéves születésnapját ünnepelt Gong rádiót. Immár hajnali-négy óráig tart a műsor, mely sok zenével várja a készülékek elé a hallgatókat - tudtuk meg Németh Ernő fő- szerkesztőtől. Felhívtuk telefonon az énekest Budapesten. Dóry József elmondta, hogy a félmillió forint alaptőkével tett alapítvány kamatait ítélik oda minden évben bizonyítványosztás után a kecskeméti szakközépiskolában. Közel hetven éve, 1929- ben a t iskola jogelődjében, a Felsőkereskedelmi Fiú Iskolában végzett. Szakmájához az éneklés mellett is hű maradt egész életében. A dalait kedvelő Darányi Kálmán miniszterelnök Február 17-én a Széchenyivá- rosi Lakásfenntartó Szövetkezet közgyűlést tartott a Juhar úti garázstelkek értékesítésével kapcsolatban, amelyen a garázstu- lajdonosok szinte teljes létszámmal megjelentek. A közgyűlésen tájékoztatást kaptunk a garázstelkek értékesítésével összefüggő önkormányzati testületi döntésről, mely határozat szerint lehetőséget biztosított az önkormányzat a garázstelkek megvételére. Köszöközbenjárására a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alkalmazta, ahol fiókigazgató-helyettessé- gig vitte. A bank államosítása után részt vett az OTP alapításában, majd onnan ment nyugdíjba. A világ számos országában ismert énekes elmondta még, hogy szülőhelyén. Szabadszálláson egy harangot ajándékozott a református egyháznak és a közeljövőben a településen létrehozandó Petőfi- múzeumot is támogatni kívánja. Dóry József nyolcvanöt évesen is aktív. A fellépések mellett elkészítette 17. kazettáját, amely jövőre jelenik meg CD-n. W. Király Ernő netünket fejezzük ki az önkormányzati testületnek és elsősorban Katona László polgármester úrnak, akinek hathatós támogatásával lehetővé vált a garázstelkek megvétele. Külön köszönetünket fejezzük ki a Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesületének és a lakásszövetkezet vezetőjének, hogy segítették több éve húzódó problémánk rendezését. Juhar úti garázsok tulajdonosai Japán szokást, a leánykaünnepet elevenítették fel kedden délután a kecskeméti Szórakaténusz Játékházban. A kis- és nagylányokat, lányos anyukákat köszöntő ünnepen Kricskovics Zsuzsa és Király Gabriella tartott origami- foglalkozást és teakóstolót. fotó: ábrahám eszter Nagycsaládosok tavaszköszöntöje Garázstulajdonosok köszöneté Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Lakatos Máté (Bartha Adrienn), Lakatos Klaudia (Bartha Adrienn), Tercsi Krisztina Beatrix (Rigó Tünde Julianna) Ágasegyháza, Sándor Annabella (Fábián Brigitta), Farkas Vivien (Magyar Marianna), Tószegi Csaba Szilveszter (Bökényi Csilla) Budapest, Fekete Kálmán (Oláh Mariann) Helvécia, Király Zsolt (Juhász Irén) Bocsa, Király Gábor (Juhász Irén) Bocsa, Péter Lilla (Kerekes Judit Ágnes), Kele Pál Dávid (Lengyel Erika), Szabó Kata (Gelányi Katalin), Czicelszki Dániel (Sallai Tünde), Ötvös Laura (Harkai Anita), Felföldi Andrea (Magyar Margit), Deák Eszter (Kolek Ilona) Pusztavacs, Virágh Nelli (Sinkó Szilvia Adrienn), Kozma Nikolett (Janovics Mária) Kunszentmiklós, Gyalog András Béla (Mónus Eszter Etelka) Tiszakécske, Farkas Bettina (Lőrincz Andrea), Guttyan Adrienn (Varga Emőke Jolán) Ladánybene, Molnár Ivett (Váczi Éva), Fenyősi Armand Vince (Nagy Marianna), Urbán Zoltán (Tálas Mária) Tiszakécske. Házasságot kötöttek: Csemus Lajos és Gyulai Zita, Alézi Sándor és Kalas Magda, Bíró János István és Csikász Julianna, Demeter Ákos és Tóth Szilvia, Faragó Gábor és Sinkó Erzsébet, Kurucz István Antal és Tóth Tímea Judit. Meghaltak: Matuska István (Nagykőrös), Hajas Károly, Karácsony Sándor, Bartkó József Sán- domé Rózsi Julianna, Hódosi Pé- temé Balasi Jolán (Lajosmizse), Benkóczki István, Héjjas Pál (Lakitelek), Hajagos Mihály, Havrán József, Gál Jánosné Vas Terézia, So- modi Mária, Hetesi Mihályné Bóka Mária Terézia, Czibolya Ferencné Görög Erzsébet (Városföld), Balázsi Béla, Juhász Béláné Kis Borbála, Rádi Mihály (Kiskunfélegyháza), Szabó József, Molnár Mihály (Nyárlőrinc), Raáb Ferenc Józsefné Regdori Terézia (Tiszakécske), Bakonyi Gábor (Lajosmizse), Mázuk János (Helvécia), Szőke Sándomé Kurucz Erzsébet, Kovács Ferenc, Csókás Ferenc, Varga Antal, Szer- letics István (Sükösd), Mádon János Mátyásné Dormán Mária (Orgo- vány), Pintér Istvánná Gábor Anna, Fejszés Mihályné Kolónics Zsófia (Izsák). Hangulatos táncestet rendeztek kedden az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A MÉZ Együttes ír és skót népzenét játszott, melyet táncház követett. fotó: galambos Sándor Bizottságok a bábszínházról A kecskeméti önkormányzat kulturális bizottsága legutóbbi ülésén ismét tárgyalta a Táncsics Mihály Művelődési Ház, s vele összefüggésben a Ciróka Bábszínház ügyét. A bizottsági ülésen határozatot fogadtak el, mely szerint felkérik az önkormányzat illetékes bizottságait, hogy készítsenek március 20-áig vagyon felmérést a Rákóczi út 3. szánt alatti épületről. A bizottsági ülésen körvonalazódott egy olyan elképzelés is, miszerint a Táncsics Mihály Művelődési Ház által használt épületrész eladásából lehetne a Ciróka Bábszínház- színházépületének beruházását megkezdeni a Budai utcában. A bábszínház végleges elhelyezése, illetve a színházépület beruházása a napokban az önkormányzat több bizottsága elé kerül megvitatásra.