Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-11 / 59. szám

1997. március 11., kedd Megyei Körkép 3. oldal Porig égett a tiszakécskei lakóház felső szintje Kedvezmény a nagybani piacra (Folytatás az 1. oldalról) Mint arról hétfőn már hírt ad­tunk, mindeddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt és porig égett egy tiszakécskei kétszintes lakóház nádfedele. A tetőtér hálószobái egyiké­ben alvó Kovács Zsuzsát és két lányát vasárnap hajnalban a lángoló nádtető ropogása riasz­totta fel álmából. Az asszony azonnal felébresztette a szom­széd szobában alvó fiát és va­lamennyien kimenekültek az utcára. Értesítették a rendőrsé­get, akik perceken belül ki is ér­tek a helyszínre. Kevéssel utá­nuk, fél öt tájban három fecs­kendővel megérkeztek a helyi tűzoltók is. A három kocsi le­génységének körülbelül fél hatra sikerült megakadályoznia A Magyar Posta március 12-én, szerdán Budapest és a megyék címerei elnevezéssel új bélyeg­sorozatot hoz forgalomba a gyűjtők számára. Dudás László grafikusművész tervei alapján már elkészültek a Bács-Kiskun megye címerét ábrázoló bélye­gek. A 27 forint névértékű bélye­gek közül készen vannak a Bu­a tűz továbbterjedését. Hat óra­kor már csak néhány helyen ég­tek lángok. A teljes oltást tíz perccel 7 óra előtt fejezték be. A tető nélkül maradt ház la­kóit vasárnap egy szomszédos család fogadta be. Mint Kovács Zsuzsa elmondta, házuk felújí­tásáig valószínűleg a férje szü­leihez költöznek. A ház asszonya szerint a tü­zet éppúgy okozhatta gondat­lanság, mint szándékos gyújto­gatás. Ám az is elképzelhető, hogy esetleg a diszkóból haza­felé tartó fiatalok gyújtották fel a nádtetőt. Ezt majd a vizsgála­tok kiderítik. Egyelőre semmi­lyen bizonyíték nincs. Csak egyet tudni teljes biztonsággal: a kár több mint tízmillió forint. Szász András dapest főváros, Csongrád, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú- Bihar, Baranya, Békés és Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye cí­merét ábrázolók is. Ezekről bé- lyegkisívek is készültek 100 ezer sorszámozott példányban. A megjelenés napján az első napi bélyegzőt használó posták kívánságra lepecsételik az új bélyegeket. (Folytatás az 1■ oldalról) A piac saját pénzéből már elké­szítették azt a 2,5 kilométeres utat, amely a piacot és az autó­pályát köti össze. Ugyancsak az rt. építette ki az autópályára ve­zető kaput is, amelyen átha­ladva a távozók 30 napra érvé­nyes menettérti jegyet (kupont) vehetnek. Bácsfalusi Ernő sze­rint minden biztonsági elemet beépítettek annak érdekében, hogy ne lehessen kijátszani ezt a rendszert. Dominique Gazai, az Alföld Koncessziós Autópá­lya Rt. igazgatója azt hangsú­lyozta, hogy a cég érdekelt az autópálya forgalmának növe­kedésében, ezért a kedvezmé­nyeket ennek megfelelően ala­kították ki. A folyamatos forga­lomfelmérésekre építve számí­tásokat, tanulmányokat készí­tettek arról, hogy a befektetői elvárásokat milyen üzleti ked­vezmények mellett tudják telje­síteni. Tapasztalataik szerint egyébként az utóbbi hetekben folyamatosan növekszik az M5-ÖS autópálya forgalma. Na­ponta állag 9000 gépkocsi, de volt, amikor már 10 ezernél is több közlekedett az autópályán. Kié a bicikli? Nemcsak az elkövetők, de a sértettek sincsenek meg egy­előre két bűnügyben. A bajai rendőrség ezen két bűnügy kapcsán tehát a károsultakat is keresi. A kapitányságon van egy Mountainbike férfikerék­pár, melynek az az egyik jel­lemzője, hogy az első villát kicserélték, ezért az más színű, mint a váz. Emellett a Nagypandúr szigeten feltörtek egy csónakgarázst, de erről a tulajdonos még nem tud. A rendőrségen Borszéki Tivadar főhadnagy várja az ellopott kerékpár és a feltört csónakga­rázs tuljadonosának mielőbbi jelentkezését. Holló úti eset Kiskunhalason-, a Holló utcai látszerészüzlet előtt feltörtek egy gépkocsit március 6-án este. Az utastérből a tolvaj egy táskát vitt el, melyben készpénz és okmányok voltak, összesen 100 ezer forint értékben. Csak a malacok voltak kelendőek Nem volt nagy forgalom a tompái állatvásáron. Összesen huszonöt malacot, öt borjúi és két lovat kínáltak eladásra. A malacokból tizenhat el is kelt, ötezer-ötszáz forintért dara­bonként. A többi állatra nem akadt vevő. A borjakért - nagy­ságtól és fajtától függően - harmincötezer és ötvenezer fo­rintot, a lovakért száz-, illetve kétszázezer forintot kértek. Csirkefogók A megélhetési bűnözés erősö­dését jelzi, hogy egyre több élelmiszert, vagy annak való ál­latot lopnak a megyében. Kecs­keméten, egy Talfájában talál­ható telekről március 7-én este 13 tyúkot, és 2 kakast loptak ismeretlen tettesek. A kár 15 ezer forint. Közéleti Hírek * • • A Lakiteleki Faluszépítő Egyesület március 12-én, szer­dán 18 órakor tartja soron kö­vetkező ülését a lakiteleki kato­likus templom plébániáján. • Ma reggel 8 órától Kunszent- miklóson tartja fogadóóráját Komáromi István országgyű­lési képviselő. A honatya már­cius 14-én reggel 8-tól Lajos- mizsén, 10 órától Felsőlajoson fogadja az érdeklődőket. Ko­máromi képviselő fogadóóráit a települések polgármesteri hiva­talaiban tartja. Megméretett vörös, fehér és muzeális Aranyérmes borok Soltvadkerten Nagy sikerrel zajlott a solt- vadkerti hegyközség szerve­zésében megtartott borver­seny. Ä versengésre benevezett nyolcvanhét bormintából öt­ven a fehér-, harmincnégy a vörös- és három a muzeális borok kategóriájában szere­pelt. A fehérborok közül Kévés Béla rajnai rizlingje, Lehoczki Róbert traminija, Barna Ferenc és Szabadi László cserszegi fűszerese valamint a Soproni Zoltán készítette ezeijó kapta meg a legjobb nedűknek járó a- ranyérmet. Á vörösborok között Schisler István merlot, Gusz- tos Zoltán zweigelt és Fritt- mann János kékfrankos min­táját ítélték a legjobbnak, így ezek a borok szereztek aranyérmet. A muzeális ka­tegóriában nevező mindhá­rom gazda bora - Kévés Jó­zsef merlot-ja, Vida Ferenc kékfrankosa és Meskó István olaszrizlingje - egyaránt el­ismerést kapott. (török) Mindent ellopott, amit csak tudott Kútba dobott bizonyítékok Egy 21 éves bajai fiatalember - saját bevallása szerint - mindent ellopott a városban, ami nem volt rögzítve. A bűncselekmény-soro­zatra múlt kedden, éjszaka de­rült fény. Az URH-s rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy az egyenruhát látva a férfi el­dobálta a nála lévő szerszá­mokat és elszaladt. A járőrök elfogták és előállították K. A. bajai lakost, akinek - elmon­dása szerint - 25 lopás terheli a számláját. Elsősorban nyi­tott autókból emelt el rádiós magnókat. Az okozott kár felmérése még folyamatban van, a rend­őrség egyelőre a sértetteket keresi. A házkutatás során vi­szonylag kevés ellopott tárgy került elő. Ennek több oka van. Az egyik áz, hogy a fia­talember mindent szétszerelt. A másik pedig az, hogy édes­anyja állítólag a kútba dobálta a bizonyítékokat. A gyanúsí­tottat a rendőrség szabadlábra helyezte, de kikérik az elme- szakértő véleményét is. Az eset érdekessége, hogy a fiatalembert alig három hó­nappal ezelőtt marasztalta el a bíróság. Egy óvodai betörés miatt 1 év felfüggesztett bör­tönbüntetésre ítélték. Páncsics Hajnalka Bélyegen a megyecímerek Gazdasarok Tippe k a veteményezéshez Szakemberek számításai sze­rint egy 4 tagú, kisgyermekes család évi zöldségszükségle­tének megtermelésére - téli burgonya nélkül - 120 négy­zetméter földterület bőven elegendő. Természetesen alaposan fellazított, lehetőleg komposzttal, vagy 2-3 éves szerves trágyával kezelt ker­tet kell ez alatt érteni. Már­cius lévén, itt az ideje meg­terveznünk a veteményezést. Osszuk be a területet 4 szakaszra, illetve ágyásra. Tervezéskor csoportosítsuk a növényeket aszerint, milyen részüket fogyasztjuk. így be­szélhetünk gyökémövények- ről (sárgarépa, petrezselyem, cékla, retek, burgonya, hagyma), virágjáért termesz­tett (például karfiolról, bro- kolliról és dísznövényekről), levélnövényekről (káposzta, saláta, sóska, spenót, mán- gold), valamint termésnövé­nyekről (bab, borsó, dinnye, tök, uborka). Eszerint az első ágyásba vessük a virág-, a másikba a gyökér-, a harma­dikba a termés-, a negye­dikbe pedig a levélnövénye­ket. Tervezzük meg a szegé­lyeket is. A burgonya mellé bársonyvirágot ültessünk a fonalférgek ellen, a káposzta mellé kamillát, a többiek mellé majoránnát és borsika- füvet. A hideg északnyugati széltől a karfiolt jól védi a napraforgó. A krumpli és a káposzta védelmére vessünk kendert (rendkívül jó rovarri­asztó). A termésnövények szomszédságába karósbabot vessünk. A sárgarépa sorai közé hagymasorokat tervez­zünk. Ugyanígy a burgonya­sorok közé is vörös-, illetve fokhagymát duggassunk, hogy kevesebb legyen a krumplibogár. A káposzta előtt salátát és karalábét pa- lántáljunk, hiszen mire a ká­poszta fejesedni kezd, az elő­zőek lekerülnek. A korai burgonya után uborkát ter­vezzünk zellerszegéllyel. A sárgarépa közül majd nyáron kiszedjük a hagymát, a retek és a saláta pedig már májusra elfogy, tehát ide lehet majd ültetni a káposztaféléket. Zöldborsó és zöldbab után spenótot, esetleg még egy­szer hüvelyeseket vegyünk tervbe. Király László Kadarka-később Elmarad a kiskőrösi Kisterme­lők Szőlészeti és Borászati Egyesülete által március 15-ére meghirdetett 11. Kadarka Nem­zetközi Borverseny és Török Sándor-emlékverseny. A borok és gazdák versengését egy ké­sőbbi időpontban - a részletek tisztázása után -, előreláthatóan május 1-jén tartják meg. pr víz pr víz A HÉT FORRÁS Kft. megnyitotta Pl VIZET forgalmazó üzletét Kecskemét, Március 15. u. 1/F alatt. (Ifjúsági garzon és az autókereskedés között.) Nyitva tartás: H-P: 10-18; Szó: 9-12 óráig. Mindenkit szeretettel várunk! a MINDEN SZERDÁN AKCIÓ BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Akciós árak 1997. március 12-én: Sertésoldalas Sertéslapocka Sertéstarja Csirkecomb Egész csirke Tyúk Lecsókolbász Párizsi Virsli Féltartós tejszín, 0,3 lit. Fánk, minden ízben Don Alvaro kávé, 250 g Nescafé Gold, 50 g Floriol étolaj, 1 lit. PickWick ribizlitea, filteres Horváth Rozi, mazsola, 100 g Dunakeszi cérnametélt, 400 g Pedigree Pal, száraz, 500 g Tip kézkímélő mosogató, 500 ml SÍI áztató, 300 g Tomi Kristály, biokatív, utánt., 3,6 kg Cif súroló, citrus, fehér, 250 ml Donett öblítőkonc., 250 ml, utántöltő 479 Ft/kg helyett 445 Ft/kg 615 Ft/kg helyett 572 Ft/kg 529 Ft/kg helyett 492 Ft/kg 471 Ft/kg helyett 411 Ft/kg 400 Ft/kg helyett 333 Ft/kg 360 Ft/kg helyett 284 Ft/kg 386 Ft/kg helyett 279 Ft/kg 395 Ft/kg helyett 308 Ft/kg 460 Ft/kg helyett 399 Ft/kg 109 Ft/db helyett 89 Ft/db 27 Ft/db helyett 21 Ft/db 264 Ft/db helyett 246 Ft/db 427 Ft/db helyett 397 Ft/db 240 Ft/db helyett 223 Ft/db 169 Ft/dob. helyett 141 Ft/db 52 Ft/db helyett 41 Ft/db 76 Ft/db helyett 71 Ft/db 140 Ft/db helyett 130 Ft/db 131 Ft/db helyett 122 Ft/db 94 Ft/db helyett 69 Ft/db 807 Ft/db helyett 751 Ft/db 153 Ft/db helyett 142 Ft/db 45 Ft/db helyett 42 Ft/db Akciós áraink érvényesék:- Szil-Coop Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2.- Szil-Coop Áruház Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadiváros)- Szil-Coop Áruház Kerekegyháza, Fő u. 68.- Szil-Coop Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. Figyelje minden kedden és szombaton megjelenő hirdetéseinket! Fantasztikus árakkal! KORONA Kft. Márkakereskedés Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/484-475; 484-814 RENAULT ÉLMENY VELE ÉLNI

Next

/
Thumbnails
Contents