Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-11 / 59. szám

4. oldal Hazai tükör 1997. március 11., kedd A privatizáció óta nincs tisztán hazai tulajdonú gyógyszergyártó A patikaszerek ára csökkenhet is A gyógyszerek térítési díjának és árának változásai legin­kább az amúgyis nehéz körülmények között élőket, az időse­ket, a rokkantakat, a krónikus betegeket, és nem utolsósor­ban a gyermekes családokat sújtják. Az utóbbi időben már nemcsak áremelésekről, hanem árcsökkenésről is hallani. Vajon mitől függ a medicinák árának mozgása? Az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár főosztályvezető­helyettese, dr. Hamvas József, a hazai gyógyszerpiac egyik legjobb ismerője kérdésünkre elmondta:-Ezen a piacon ma már több száz gyógyszergyártó és -forgalmazó van jelen. A pri­vatizáció óta már nincs is tel­jesen hazai tulajdonú cég.- Mitől függ, hogy mennyit kell fizetnünk a patikában egy- egy készítményért?- Az orvosságok fogyasztói ára három részből tevődik össze: a szabadáras kategóriá­ba tartozó termelői árból és a népjóléti miniszter által felső korlátokhoz kötött nagykeres­kedelmi és kiskereskedelmi (patikai) árrésekből. A fize­tendő térítési díj pedig attól függ, hogy mekkora tb-támo- gatás jár az adott készít­ményre. Kormányrendelet írja elő, hogy melyikre milyen (O, 50, 70, 90 vagy 100 százalé­kos, esetleg fix összegű) tá­mogatás nyújtható. A gyógyszerek ára tehát alapvetően a tb-támogatás mértékének módosításától, il­letve a termelői ár változásától függ­Szerencsére a gyártók már nemcsak az előállítással kap­csolatos költségeik növekedé­sét kívánják az árakban kifeje­zésre juttatni - egyre inkább érvényesülnek a szabadpiaci feltételek is. A gyártók figye­lik készítményeik forgalmát és nagyobb mennyiségek eladása esetén csökkentik az árat. Ugyanakkor a tb sem fogad el minden ajánlatot, hiszen je­lenleg a készítmények fele támogatásban részesül. Évek óta ártárgyalások során dől el, hogy mekkora termelői árat ismer el a biztosító, (németh) Corvinus-díj. Szabó István vehette át tegnap elsőként a tavaly alapított Corvinus-díjat, amelyet a Budapesti Európa Intézet adományoz kiemelkedő közéleti személyiségeknek. Göncz Árpád köztársasági elnök is köszöntötte a világhírű filmrendezőt. fotó: feb/diósi imre A repülőorvostan bázisa Kecskemét (Folytatás az 1. oldalról)- A polgári és katonai repülő­orvostan összefogása azt is je­lenti, hogy az alkalmassági vizsgálatokat egy helyen végez­zék, mondjuk éppen Kecskemé­ten?- Sok szempontból ez logi­kus lenne, de egyelőre azt álla­píthatjuk meg, hogy a polgári pilóták kórházi kezeléséből a Kecskeméti Repülőkórház máris jelentős szerepet vállal. Megjegyzem, most, az alakuló­gyűlésen a Polgári Pilóták Szö­vetsége máris jelentős anyagi támogatást biztosított az életre hívott ösztöndíj-alapítványunk­hoz.- A társaság nevében benne van az űrorvosi jelző is. Foly­tatnak még kutatásokat ezen a területen?- Igen, egy bizonyos szünet után most ismét mintha meg­élénkült volna az űrorvostan. Az orosz kollégákkal közösen a kecskemétiek egy speciális űr­táplálék kikísérletezésén dol­goznak, pontosabban annak az űrhajósra gyakorolt pszichés és fizikai hatásait vizsgálják.- Korábban szó esett arról, hogy egyetemi tanszékként Kecskeméten kezdhetné műkö­dését a repülőorvosi szak. Az­után kiderült, hogy nem megy olyan gyorsan a szervezés.- Igen, a felsőoktatási in­tézmények átszervezésével vá­ratlan akadályok gördültek a re­pülőorvosi szak elé. A mostani tervek szerint nem a Nemzetvé­delmi Egyetem és a SOTE kere­tein belül jönne létre a szak, de még csak a szervezőmunka fo­lyik. Kecskemét városa egyér­telmű lelkesedéssel fogadta a hírt, remélem, hogy nem kell már sokáig várni a kar beindítá­sáig. Bán János A Magyar Repülő- és Űror­vosi Társaság elnöke: prof. dr. Hideg János. Alelnökök: dr. Pozsgai Attila orvos ezredes, a Re­pülőkórház közeljövőben kinevezendő parancsnoka és dr. Hardicsay Gábor főor­vos. Főtitkár: dr. Grósz An­dor, az orvostudományok kandidátusa. A kilenctagú vezetőség tagjai között van dr. Csengery Attila, orvos ezredes, a Repülőkórház re­pülőorvosi igazgatója. Március 15-31-éig Kecskeméti Tavaszi Fesztivál Nemzeti ünnepünkön fesztiválnyitány Március 15-én, nemzeti ün­nepünkön veszi kezdetét 1997 legnagyobb, legsokszínűbb kulturális seregszemléje, a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál. A tradíciók szerinti igényes- ségű rendezvénysorozat a művészetek minden területé­ről kínálja változatos, élveze­tes programjait valamennyi korosztály számára. A rendezvénysorozat fő szervezője, az Erdei Ferenc Művelődési Központ az idei esztendőben is számos kie­melkedő kulturális esemény helyszíne. Ide várják az érdek­lődőket szombaton este 19 órára, az ünnepi műsorra. A programban a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépis­kola zenekara, a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekar és a kecskeméti Katona Jó­zsef Színház művészei mű­ködnek közre. Ugyanezen a helyszínen várja 21-22-én a közönséget a VI. Nemzetközi Dreher "Bohém" Ragtime Jazz Fesztivál, sztárvendégei között az Ausztráliából érkező John Gill-lel és az Egyesült Ál­lamokból érkező George Kellyvel. Ugyancsak az Erdei Ferenc Művelődési Központ lesz a helyszíne a maga műfa­jában szintén kuriózumnak ígérkező zenei eseménynek: Kocsis Zoltán és a Keller Kvar­tett hangversenyének. A zene a korábbi fesztivá­lokhoz hasonlóan, az idén is mindvégig főszereplő. Ennek jegyében várja a közönséget 16-ától a Dél-alföldi Táncház­találkozó, a Táncsics Mihály Művelődési Központban. Ré­sze lesz e programnak a kecskeméti és környéki gyer­mek néptánccsoportok talál­kozója és a regionális tánc­háztalálkozó. 19-én, szerdán, este 19 órától várja a zene kedvelőit a Schubert születé­sének 200. évfordulójára em­lékező hangverseny a Kodály- iskola dísztermében, az iskola művész tanárainak előadásá­ban felcsendülő dalokkal, da­rabokkal. Ugyancsak a Kodály-iskola lesz a helyszíne az Ars Nova Énekegyüttes estjének, mely a Századvég antológia című, kortárs sorozatának második rendezvényeként a XX. szá­zad francia zenéjéből nyújt reprezentatív válogatást. Mű­sorukon Debussy, Ravel, Pou­lenc, Messiaen darabjai sze­repelnek. Közreműködnek - a Kiss Katalin vezényelte Ars Nova Énekegyüttesen kívül - Peter Takács, zongora (USA); Maczák János, klarinét; Dobos Márta, hegedű; Sín Katalin, gordonka; Kerek Ferenc, zon­gora. Donizetti: A csengő című vígoperája a Magyar Állami Operaház előadásában 25-én, az Erdei Ferenc Művelődési Központban várja a közönsé­get. A fesztiválzáró zenei ren­dezvény ugyancsak ínyenc­ségnek ígérkezik: Handel: Messiás című oratóriumát hallhatjuk, a Budapesti vonó­sok és a Kecskeméti Pedagó­gus Énekkar tolmácsolásá­ban, Csenkei Ágnes, Németh Judit, Mukk József, Klézli Já­nos énekművészek közremű­ködésével, Erdei Péter ve­zényletével. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ színházi rendezvé­nyei között igazi eseménynek ígérkezik a Magyar Nemzeti Balett 18-ára kitűzött gálamű­sora, Csajkovszkij, Mendels­sohn és Delibes műveire, a Magyar Nemzeti Balett szólis­táinak tolmácsolásában. A színházi fesztiválrepertoárt gazdagítja Gogol. Egy őrült naplója és Wener Schwab: Elnöknők című műveinek Ke­lemen László Kamaraszínház­beli bemutatója, az előbbi Körtvélyessy Zsolt előadásá­ban, az utóbbi a Budapesti Ka­tona József Színház művésze­inek közreműködésével. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban a lengyelországi Bialistocki Teatr Lalek Báb­színház Gulliver című bemuta­tója várja a közönséget. Az idei fesztivál képzőmű­vészeti eseményekben ugyancsak gazdagnak ígérke­zik. Makky György Türelem­üvegek című kiállítása 14-étől, a Kecskeméti Tavaszi tárlat 1997. pedig 15-étől várja az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban a közönséget. A Két- templom Galériában Kalmárné Horóczi Margit festőművész, a helyőrségi klubban Törőcsik Jolán intarziaművész, a Ka­tona József Színházban a Könyv-határok, a Ráday Mú­zeumban Leokádia Serafino- wicz kiállítása lesz látogatható. Mindezek mellett számos mű­faj képviseletében egyéb iz­galmas tárlatok, bemutatók is színesítik a programot. Idén is sokféle programból választ­hatnak a fiatalok, ezek közül ajánlhatók például a Magyar- országi Bábszínházak IV. ta­lálkozójának rendezvényei. A filmkedvelőknek az Otthon mozi Mozaik című válogatását ajánljuk, mely 16-ától a XXVIII. Magyar Filmszemle alkotásai­ból nyújt ízelítőt. ................/ * O lajgate: füst vagy láng Tegnap az Országgyűlésben megkezdődött annak a jelen­tésnek a tárgyalása, amelyet a magyar-orosz kőolaj-keres­kedelmet, valamint az orosz államadósság folyamatát vizsgáló parlamenti bizottság terjesztett a Ház elé. Az „olajgate-ügy” először a parlament 1995. decemberi ülé­sén kapott hangzott a plénu- mon: hat ellenzéki képviselő kérdéseket intézett az ipari és kereskedelmi miniszterhez a magyar-orosz kőolaj-kereske­delem, valamint a volt Szovjet­uniónak országunk irányában fennálló, Oroszország által át­vállalt adósságának ügyében. Mivel az akkori miniszter. Dunai Imre a kérdezők megíté­lése szerint nem tudott kielégítő válaszokat adni, parlamenti vizsgálóbizottság alakult. Egy­évi munka után elkészült a bi­zottság jelentése, amelyet Hor­váth Vilmos (SZDSZ), a bizott­ság tagja terjesztett elő. A mozgássérülteknek járó közlekedési támogatás egyike a legismertebb szociális jutta­tásoknak, nem utolsósorban azért, mert a sérültek gond­jaival szinte naponta szente­sül a társadalom, és a segíteni akarást is sikerült a közügyek szintjére emelni. Az a súlyos mozgássérült, il­letve házastársa vagy szülője kérheti a mozgássérültek köz­lekedési támogatását, akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg az öregségi nyug­díjminimum - 11 500 forint ­A jelentés szerint az orosz ál­lamadósság lebontásának fo­lyamatában összefonódás ta­pasztalható az államigazgatás, a politikai szféra és a gazdaság egyes - jól körülhatárolható - érdekcsoportjai között. Az ed­dig létrejött 705 millió dollár értékű szerződések nyolcvan százaléka három - a szocialista párthoz igen közel álló - cso­porthoz kapcsolódik. Az adósságleépítés vezérlé­sére, a vállalkozások pályáza­tainak elbírálására létrehozott Tárcaközi Bizottság munkájá­ban részt vevők közül többen gazdasági kapcsolatban álltak az adósság lebontásában érde­kelt vállalkozókkal. Pál László korábbi ipari mi­niszter, a Mól Rt. elnöke a je­lentéshez csatolt nyilatkozatá­ban kifejtette: az olajgate - hecckampány, amely egyesek politikai törekvéseit szolgálta, károkat okozott az országnak és a jogszerűen tevékenykedő vál­lalkozásoknak. S. A. 2,5-szeresét - tájékoztatott Forgó Györgyné, a népjóléti tárca főosztályvezetője. A támogatás gépjármű véte­léhez a vételár 60 százaléka, legfeljebb 300 ezer forint lehet. A jármű átalakításának költsé­geire legfeljebb 30 ezer forint adható. A közlekedési támoga­tás közlekedéshez - életkortól és aktivitástól függően - 7000-28 000 forint lehet. Az állami költségvetés ter­hére fizetendő juttatásokat a mozgássérültek, illetve közeli hozzátartozóik a települési ön- kormányzatok jegyzőinél igé­nyelhetik. (n. zs.) Ünnepi előzetes. Az 1848^19-es forradalom és sza­badságharc 149. évfordulójá­nak eseménysorozata március 15-én reggel fél tízkor a Kos­suth téren kezdődik, a Magyar Köztársaság lobogójának ün­nepélyes felvonásával és Kos­suth Lajos szobrának megko­szorúzásával. A Múzeum-kert­ben 11 órakor az Országgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet. Délután 1 órától a Fővárosi Önkormányzat tart megemlé­kezést a Petőfi-szobornál. Rajt áprilisban? Az indu­lásra kész lakás-takarékpénztá­rak már elkészítették vagy még a héten elkészítik működési en­gedélykérelmüket, ezt azonban csak az alapítási engedély meg­szerzése után nyújthatják be az Állami Pénz- és Tőkepiaci Fel­ügyelethez. így a legoptimis­tább becslések szerint sem vár­ható, hogy április előtt meg­kezdhessék tevékenységüket ezek a speciális hitelintézetek. Vita az agrárprogramról. A nemzeti agrárprogram vitája csütörtökön délután a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kezdődik. Ezt Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter je­lentette be tegnap egy buda­pesti tanácskozáson. Jelezte: a parlamenti frakciók soron kívül foglalkoznak az országban ki­alakult agrárhelyzettel. A kor- •mány nyitott a tárgyalások foly­tatására, és a nemzeti kerekasz- talvitát sem utasítja el. MSZP-nem Bruhácsra. A Magyar Szocialista Párt parla­menti frakciójának hétfői szim­pátiaszavazásán mindössze négy törvényhozó támogatta Bruhács János pécsi jogászpro­fesszor alkotmánybíróvá tör­ténő megválasztását. Úgy dön­töttek, hogy újabb jelöltekről kezdenek egyeztetést. Segítség a mozgássérülteknek Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Túlélési tanácsok hétköznapokra • Kerülő utak a boldogsághoz • Az ideális pribék • Nyaralni is kosárban szoktak Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! RÓSSUTOSS wsitstvwr Ü’ÖÍW

Next

/
Thumbnails
Contents