Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-13 / 37. szám
2. oldal Megyei Körkép 1997. február 13., csütörtök Naptár Február 13., csütörtök. Névnap: Ella. Névnapozóknak Ella: a Gabriella név önálló becé- zője, amely a héber eredetű Gábor női- esített változata. Jelentése: Isten bajnoka. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Katalin, Linda nevű olvasóinkat is! Évforduló 1888-ban e napon született Csáth Géza orvos, író, kritikus, zeneesztéta. Irodalmi pályáját unokabátyja és barátja, Kosztolányi Dezső biztatására kezdte. A Nyugatnak állandó munkatársa volt. Zenekritikákat és novellákat adott közre, Bartók és Kodály első méltató! közé tartozott. Eredeti hangú, zaklatott belső világú embereket ábrázoló novelláit a korabeli lélektan eredményeinek szellemében alkotta meg. önkezével vetett véget életének 1919- ben. Ökumenikus naptár Az Ellák védőszentje az 1794-ben elhunyt Bourla Szent Ella szerzetesnő, akit a francia forradalom alatt végeztek ki. Mi, Hol, Mikor? • Kalocsán a kemény zenét művelő együttesek február 15- én 19 órától rendezik meg hagyományos találkozójukat az iljúsági házban. • Szombaton 19 órától rendezi meg farsangi mulatságát a vaskúti Kraul Antal fúvósegyesület a helyi Szőlőfürt vendéglőben. •1100 éves horvát-magyar együttélés címmel pénteken kiállítás nyílt Baján, a nemzetiségi központban. A hónap végéig tekinthető meg. • Baján a JAMK galériájában e hó 24-éig tekinthető meg a Rudnay képzőművészeti kör fél évszázadát reprezentáló kiállítás. • A Szilaj citerazene- kar és az Ördöngös népzenekar közreműködésével rendeznek farsangi táncmulatságot február 14-én 18 órától a halasi közösségek házában. • Valentin- napi bált rendeznek február 14- én 20 órától a halasi Klub Hotelben. Hercegszántón a magyar óvodában vasárnap délután rendezték meg a hagyományos farsangolást. Sok szülő és nagyszülő volt kíváncsi a csemeték ötletes jelmezeire, táncára. T. G. A nagykőrösi ellenzék elutasította a város ez évi költségvetését Nagykőrös 1997. évi költség- vetését 15 többségi szavazattal a minap elfogadta a helyi szenátus. Ugyanakkor a kisgazdapárti, az MDF-es és KDNP- s képviselők kivétel nélkül a rendelettervezet ellen voksoltak. Szerintük ugyanis Kőrös mostani költségvetését az ön- kormányzati vagyon csaknem teljes felélésére tervezték. Az önkormányzat 1,5 milliárd forint működési kiadásához 100 millió forintot a Démász- és a Tigáz-részvények értékesítéséből, további 14 milliót pedig ingatlanok eladásából akarják fedezni. Az ellenzéki képviselők úgy vélik, a vagyon kiárusításával jövőre tartalékforrások nélkül marad a város. Kifogásolták továbbá azt is, hogy amíg az önkormányzati iskolák támogatása a tavalyihoz képest 29 százalékkal nőtt, az egyházi fenntartású tanintézmények részére egy fillért sem különítettek el. Borecz Lajos, a gazdasági bizottság elnöke ezzel szemben kifejtette: Több év óta ez az első, realitásokon alapuló, teljesíthető költségvetése Nagykőrösnek. Összeállításakor elsősorban a város fizető- képességének megtartására, az intézmények biztonságos működtetésére törekedtek. Ebben az évben a körösi iskolákat, a kulturális és egészségügyi intézményeket 897 millió forinttal finanszírozzák. Az állami normatíván felül az önkormányzat 165 millióval járni hozzá működésükhöz, továbbá megkapják a 167 millióra tervezett vállalkozói adó 1 százalékát is az épületek karbantartására. A múlt évihez hasonlóan 9 millió forint jut a sportszervezeteknek, 65 millió a lakosság szociális támogatására. A 13 millió forintra tervezett lakossági kommunális adó teljes egészében útépítésre megy, a kórházrekonstrukcióra 50 milliót, hiteltörlesztésre pedig 210 milliót terveznek idén Kőrösön. Miklay Jenő Hangverseny egy zongoráért Jótékonysági hagngversenyt rendeznek február 21-én, pénteken 5 órakor a félegyházi Móra művelődési központban. A teljes bevételt a város zongorájának megvásárlására fordítják. A rendezvényen közreműködnek: Sass Sylvia és Fekete Károly operaénekesek, Simon Izabella zongoraművész. Iskolabál Pálmonostorán Farsangi iskolabált rendeznek február 28-án, szombaton este Pálmonostorán, a helyi általános iskola tornacsarnokában. Kristóf! János nagyváradi festőművész alkotásaiból nyűt kiállítás a napokban a kiskunfélegyházi helyőrségi klubban. A bemutatót naponta 8 és 16 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. fotó: l. Tóth Márta Nézőpont Kéményadó évente kétszer Bálái F. István írása Tavaly októberben kiadta végrehajtási rendeletét a belügyminiszter, s máris készülődnek a kéményseprők. Arra, hogy végrehajtsák rajtunk „az egyes közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló törvény” őket feljogosító részét. Nevezetesen, hogy gázkéményünket évente egyszer, szenes-, vagy olajkályhakéményünket pedig évente kétszer kötelezően felülvizsgálják, s beszedjék érte a nekik járó pénzt. A kéményadót. Ne értsenek félre: a felülvizsgálatra természetesen szükség van. Hiszen elképesztő állapotban lehetnek kémények. S ha nem megfelelő a huzat, megfojthatja az oxigénhiány, megmérgezheti a szén-monoxid a lakókat. Még jó, ha nem történik robbanás. Tegnap például az a kéményseprő, akivel találkoztam, egy használt bőrkabátra lelt a kürtőben. Egy felújítás alatt álló, ezért bevizsgálandó házban. (Én bűnjelelrejtésre gyanakszom.) Rágondolni is rossz, mi történt volna, ha nem ellenőrzi a kéményt. Panaszkodnak csókákra és galambfészkekre is. Azt azonban felelősségei állítom (műszaki főiskolával és energia-biztonságtechnikai szakvizsgával a hátam mögött), hogy egy szakszerűen elkészített kéményt szükségtelen esztendőnként kétszer - áprilisban és szeptemberben(?) - felülvizsgálni. Egy béléscsővel ellátott gázkéményt évenkénti sűrűséggel ugyancsak. Elég lenne negyedennyi, de az tisztességesen elvégezve. Az ugyanis kizárt dolog, hogy mondjuk egy olajkályhával, vagy szénnel fűtő nyugdíjas évente kétszer beengedje az otthonába a kéményseprőt, még ha törvény írja is elő. Az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy mindezért évente ezer forint körüli összeget is fizessen. (Persze kéményenként.) Jönnek majd a konfliktusok, miként ezt egy tegnapi számunkban megjelent levél is érzékelteti, melyet a tüzelés- technikai cég képviselője írt. A felülvizsgálatnak a fűtési idény kezdetén lenne értelme, de melyik cégnek lesz akkora kapacitása, hogy ebben az időszakban minden kéményt átnézzen? Azután pedig küldje szabadságra a dolgozókat? Az lesz, mint eddig. A polgár megfogja a gombját, s - ha teheti - inkább fizet, csak ne jöjjön be a lakásba a fekete ruhás ember. A törvénnyel meg begyújthatunk. Vidéki védelmi pénzek? Úgy látszik, bűnözés tekintetében nem esik olyan messze a Bácska a fővárostól, mint egyébként. De az is lehet, hogy a Budapesten szorongatott bűn- szövetkezetek vidéken keresik a fejőstehenet. Föltételezésünk alapja: a Su- govica partján arról suttognak, hogy a napokban faxon érkeztek fenyegetések, melyekben védelmi pénzt kértek bajai telephellyel rendelkező vállalkozásoktól. Csak remélni lehet, hogy ez a műfaj nem fejlődik a fővárosi szintre, mert a megye rendőrsége elejét tudja venni az ilyen jellegű bűnözésnek. Bizonyára erről is szó lesz a pénteki nagybaracskai fórumon. Ittad számot Gyurosovics József őrnagy, a bajai rendőrkapitányság vezetője a bácskai közrendről és köz- biztonságról. Elfogott kiskunhalasi tolvajok Egyik éjszaka két akkumulátortolvajt értek tetten a halasi rendőrök. A Széchenyi utcában már a második Trabant motorházát feszítette fel a 30 éves J. László és a 26 éves Á. P. Attila. A második akku kivételére már nem maradt idejük. Gyorsan fülön csípték azt a párost is, akik február 3-án az ablakot betörve jutottak be Halason a Bercsényi utcai zöldség-gyümölcs pavilonba. A boltból négyezer forint értékben tűntek el különböző édességek. A lopással egy fiatalkorú és gyerekkorú fiút gyanúsítanak. Balesetek, Bűnügyek Minden ok nélkül? A főváros I. kerületében keddre virradó éjszaka a Vérmezőn három huszonéves férfi minden különösebb ok nélkül megvert, megrugdosott egy 46 éves férfit, akit a mentők élet- veszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Azonban a személylefrás alapján a rendőrjárőr hamarosan elfogta a három tettest, s őrizetbe vette őket. Sikkasztok ügyei Baján és Kiskunfélegyházán is sikkasztók ellen folyik nyomozás. Baján 27 éves garai lakos a gyanúsított, aki egy részvénytársaságtól casco biztosítás fejében felvett több mint 190 ezer forintot, de az összeget nem fizette be, sajátjaként kezelte. Félegyházán 35 éves szegedi lakos ellen folytatnak eljárást, aki 3350 libát vett át a Bábolna Baromfi Békéscsaba nevű cégtől nevelésre. Az állatokkal azonban nem számolt el, így 3,5 millió forint kárt okozott a cégnek. Mikrofon kellett neki Személygépkocsit törtek fel a minap a kiskunfélegyházi Dózsa György utca egyik parkolójában. A gépkocsiból diplomatatáskát, mikrofont és számítógéplemezeket vittek el. A kár 60 000 forint. Kifosztott húsbolt Szabadszálláson Valószínűleg a téli disznóvágást akarták megspórolni azok a tolvajok, akik feltörtek egy szabadszállási húsboltot. A betörők tizenöt kilogramm kolbászt és tizenkét kilogramm csülköt zsákmányoltak. A húsok értéke 15 ezer forint. Műszaki érdeklődésű tolvajok a tanyán Egy fülöpjakabi tanyán ismeretlen tolvajok jártak a napokban. Levágták a lakatot, majd parabolaantennát és rádiós magnót vittek el 98 ezer forint értékben. Kirakat és kassza Kiskőrösön egy menedzser- shopból 19 darab rádiótelefont loptak el. A tettes a kirakatüveget betörve jutott be, az okozott kár pedig kb. 1,6 millió forint. Akasztón egy vendéglőbe törtek be február 11ére virradóra a Főutcán. Egy pénztárgépet vittek el a kocsmából, mely a benne lévő készpénzzel együtt 150 ezer forintot ért. Telefonfülke Telefonfülkéket törtek fel az elmúlt héten Tiszaalpáron, az Ady Endre utcában. Az ismeretlenek a pénzkazettákat lopták el, kisebb összegű pénzérmékkel egyetemben. Száz liter gázolaj A tassi benzinkút udvarán álló teherautóból száz liter gázolajat lopott el ismeretlen tolvaj. Kiszerelte az autó akkumulátorait is. Az összes kár 53 ezer forint. Kunszentmiklóson egy büfé elől 30 ezer forint értékű kismotort loptak el. ................. . P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat értékesítésre meghirdeti a Kiskunhalas, Kossuth u. 27. fszt. 8. sz. alatti 110 m2 alapterületű társasházi ingatlanrészt (túl. lapszám: 4732/102; hrsz.: 4799/A/102). Az ajánlatok benyújtásának határideje: 1997. március 3. (hétfő), de. 10.00 óra. A részletes pályázati feltételeket tartalmazó pályázati kiírás 5000 Ft + áfa ellenében a Bács-Kiskun Megyei önkormányzati Hivatal Vagyongazdálkodási Osztályán átvehető (Kecskemét, Deák F. tér. 3. V. emelet 502. szoba). Telefon: 76/481-761, fax: 76/480-500