Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-16 / 268. szám

Nyugati típusú szövetkezetekre van szükség agrárgazdaságban 1996. november 16., szombat Megyei Körkép 3. oidai Ivóvíz és telefon nélkül maradt tizenegy család Jánoshalmán A jakabszáUási általános iskola udvarán, a novemberi jó időt kihasználva, Sinkóné Almási Márta tornatanár naponta több órát töltött kint a gyerekekkel. Valamennyi osztálynak - felvételünkön a 2/b-sek labdajátéka - „levegős” foglalko­zás VOlt. FOTÓ: PULAI SÁRA A keddi jánoshalmi közmeg­hallgatásra kis küldöttség érke­zett a város határában lévő tréz- halmi majorból. Segítséget kér­tek annak a tizenegy családnak, akik egyik napról a másikra ivó­víz nélkül maradtak. Eddig az erdészet kezelésében lévő kút- ból kapták a vizet, amely most elromlott és a felújítása mintegy 300 ezer forintba kerülne. Ennek költségeit azonban az üzemel­tető nem tudja vállalni. Kiss György polgármester elmondta, hogy az önkormányzat átmeneti megoldásként lajtból biztosítja a háztartási vizet a mosáshoz és az állatok itatásához, míg kannák­ban viszik majd az ivóvizet. A tervek szerint a városból vezetik majd ki a vizet a majorba, mert a A hirdetések kapcsolják össze az állampolgárt az üzleti élettel. Hogy a találkozás zökkenőmen­tes legyen, meg kell alkotni a megfelelő szabályzókat: törvé­nyeket és testületeket. A rek­lámélet tisztasága volt a témája annak a szimpóziumnak, ame­lyet tegnap rendezett Kecskemé­ten az Önszabályozó Reklámtes­tület. A testületnek tagja majd­nem minden honi médium. A téma a média és a reklám viszo­két kilométeres vezeték kiépí­tése sem kerülne többe, mint egy új kút fúrása. Már akadt vállal­kozó, aki felajánlotta segítségét az áldatlan állapot megszünteté­sére. A major lakóinak emellett nagy gondot jelent, hogy nincs telefonfülke sem a közelben. Sürgős esetben is csak a több ki­lométerre lévő fülkéből tudnak telefonálni. A területileg illeté­kes telefontársaság idén nem tervezi fülke kihelyezését, eset­leg csak néhány év múlva. Kér­dés, hogy az nem lesz-e túl ké­sőn? Néhány éve - mint akkori­ban lapunkban is beszámoltunk róla-egy terézhalmi lakos halá­lához hozzájárult a telefon hiá­nya is. Blázsik Sándor nya volt, de nem maradhatott el annak megvitatása sem, hogy mi várható el a készülő reklámtör­vénytől. A témaválasztás nem véletlen, hiszen lapvezetők, rek­lámszakemberek és honatyák voltak jelen. A résztvevők meg­egyeztek abban, hogy csak tör­vényekkel nem szabályozható a reklám világa. Szükség van olyan szervezetekre, amelyek biztosítják az etikus és ízléses hirdetések kizárólagosságát. (Folytatás az L oldalról) Nálunk az a szövetkezeti forma ismert, amelyet az állami ellen­őrzés kiterjesztésére hoztak létre. Ezért sajnos a gazdák idegenkednek a szövetkezés gondolatától. Pedig az Európai Unióban, ahová igyekszünk, a mezőgazdasági termékek két­harmada a beszerzési és értéke ­Obsitot kapott a határőrség né­hány lova. Összesen 27 darabot vezettek fel közülük árverési mustrára a kiskunhalasi lovas­laktanyában. A napokban meg­tartott árverésen nagy volt az érdeklődés, de a pénztárcák ne­hezen akartak megnyílni. A híres kiskunhalasi lovasis­kolában összesen 106 lovat tar­tanak. Most a neves tenyésze­tekből származó, kiválóan kép­zett sportlovakból is kínáltak megvételre. A legdrágább ver­senyló a 13 éves Viking volt. A heréit pejért, amely már számos hazai és nemzetközi versenyen is bizonyított, 1,2 millió forin­tot kértek. A legolcsóbb sportló kikiál­tása ára 350 ezer forint volt, de Támogatások Tiszakécskén Idén még egy millió forintot szán a tiszakécskei önkor­mányzat lakásépítési és felújí­tási támogatásokra. Méltányos- sági alapon igényelhető a köz- gyógyellátási támogatás, azok számára, akik váratlan megbe­tegedése esetleg veszélyezteti családjuk anyagi létét. A segély mértéke egyénenként elérheti akár a 20 ezer forintot is. A rá­szorultaknak orvosi szakvéle­ménnyel, keresetigazolással kell jelentkezniük, majd egyéni elbírálás alapján juthatnak a se­gélyhez. sítési szövetkezeteken keresztül jut el a kereskedelembe. Dániá­ban a levágott sertések 92 szá­zaléka ilyen szövetkezetek vá- góhídján adja ki a páráját. Ang­liában a tejet száz .százalékban a szövetkezetek termelik és dolgozzák fel. Minden országban meg kel­lett küzdeni a termelőknek, nem akadt vevő egyikre sem. Mint Dózsa Károly alezre­destől, a lovaslaktanya pa­rancsnokától megtudtuk, rész­ben az anyagi kényszerűség miatt kerültek árverésre a lo­vak. Szolgálatból kikerült ha­tárőrlovakat is kínáltak megvé­telre. A csökkentés révén több juthat a megmaradt állomány fenntartására, versenyezteté­sére, ami nem kis pénzébe kerül a fegyveres testületnek. A licitálók korongjai össze­sen négy alkalommal lendültek a magasba. A hobbilovak közül először az 5 éves Fátyol kelt el. A pej kanca otthona ezentúl Tompa lesz. Új tulajdonosa - ' akinek kislánya rendszeresen lovagol - 200 ezer forintért vá­/ Szaporodó lopások, átutazó bűnözők Jánoshalmán a vagyon elleni bűncselekmények száma szep­tember végéig 60 százalékkal haladta meg a tavalyi év ha­sonló időszakáét. Főként a lo­pások száma nőtt. Az átutazó bűnözők megjelenésén túl a megélhetési bűnözés is új elemként került a statisztikába. A hengerzártörések és a külön­féle trükkös lopások is újdon­ságnak számítanak a települé­sen. Mindezekről keddi ülésén kapott tájékoztatót a képviselő- testület, ahol a helyi rendőrőrs számolt be munkájáról. hogy bejussanak a feldolgozó, forgalmazó szférába, ez nálunk sem kerülhető el - mondotta az előadó. A gazdáknak össze kell hangolni tevékenységüket, szövetkezni kell. Fegyver a ke­zükben, hogy ők termelik meg a terméket, rpni nélkül nincs feldolgozás és forgalmazás. A.T.S. sárolta meg a lovat. A kikiáltó kalapácsa még háromszor kop- pant. Kikiáltási áron, nyolcvan- ezerért elkelt Gazsi és Guszti, a csikósprogramokra is felkészí­tett két póni. Féltestvérük, Gergő tízezer forinttal többért cserélt gazdát. A vásárlókedv azonban ak­kor élénkült meg igazán, ami­kor az el nem kelt lovakra lehe­tett ajánlatot tenni. A kivárásra lovaglók jól számítottak, hiszen még kilenc lovat vásároltak meg, a kikiáltási áránál olcsób­ban. A határőrség kasszája mintegy másfél millió forinttal gyarapodott. A tervek szerint tavasszal ismét lesz lóárverés a halasi laktanyában.- tapodi ­/ Égett a tanya Péntekre virradó éjszaka Baján a Szegedi úti tanyák egyike ki­gyulladt. Éjfél után riasztották a tűzoltókat, akik a helyszínre évre már nem tudtak beavat­kozni. A lakatlan tanyát több­ször is kirabolták, az anyagi kár most majd’ félmillió forint. A rendőrség szakértők bevonásá­val vizsgálja, hogy gyújtogatás történt-e. Határozatképtelen volt a közgyűlés Csütörtökön Hercegszántón tar­tották volna a Margitta-szigeti Víztársulat közgyűlését, ám a tagság nem volt határozatképes. 20-án 10 órára ismét összehívják Hercegszántóra, ahol a megje­lent létszámtól függetlenül dön­tés születik az új működési sza­bályzatról. Önkormányzati szakmai napok Hétfőtől három napon át Bala- tonlellén bővíthetik ismeretei­ket Bács-Kiskun települési ön- kormányzatainak szakemberei, akik a megyei önkormányzat ál­tal szervezett továbbképzésen vesznek részt. A Bács-Kiskun és Zala megyei közös üdülőben vendégül látnak több miniszert. Vadászterület Borota és Felsőszentiván közö­sen hozta létre azt a vadásztársa­ságot, amely a jövőben 9 ezer 300 hektáron folytat vadgazdál­kodást. A gazdák hektáronként 50 forint bérleti díjat kértek a va­dásztársaságtól. Autótolvajokat fogtak a rendőrök Csütörtökre virradóra Baján, az Arad utcában a rendőrök tetten értek két helyi férfit, amint ép­pen egy személygépkocsit akar­tak feltörni. Aj árőrök elfogták S. Zsoltot és A. Józsefet, akik ellen megindult az eljárás. Talajművelési módok 2. Alapművelés: Ezzel a mű­velési móddal a talaj mélyebb rétegének fizikai állapotát változtatjuk meg, hatása hosszabb időre kiterjed. Vé­gezhetjük forgatással, forga­tás nélkül lazításssal, illetve a kettő kombinációjával. A leg­elterjedtebb módszer a szán­tás, aminek jellemző műve­lete a forgatás. A szántás igényli a termelőtől a legtöbb energia- és időráfordítást, vé­gezhető nyáron, ősszel és ta­vasszal. A nyári szántás egyik faj­tája az adott növény betakarí­tása és a mélyszántás közötti időben végzett tarlóhántási szántás, a másik a betakarítás utáni azonnali szántás. Ez utóbbit, vagyis a tarlóhántás nélküli azonnali szántást csak akkor végezzük, ha a talajré­teg elegendő vizet tartalmaz. Nyár végi és kora őszi vetésű növények esetében elegendő a sekélyebb (16-20 cm-es) szántás, ennél mélyebbre nyá­ron csak telepítendő pillangó­sok alá szántsunk. Az őszi szántás a tavaszi vetésű növények fontos ta­lajművelési eljárása. Az őszi szántás segítségével a téli fél­évben lehullott csapadékot a talaj be tudja fogadni, tárolni tudja, és megkönnyíti a tava­szi vetőágykészítő munkák elvégzését. A talajművelés egyik legfontosabb szabálya az, hogy ősszel szántatlan te­rület ne maradjon! Az optimá­lis szántásmélységet talajtípu­sonként, növényenként, sőt az előző szántás mélységének figyelembevételével határoz­zuk meg. A tavaszi gabonák nem igénylik a túlságosan mély szántást, 20-25 cm mélység elég nekik. A kapás növények alá, és egyes tava­szi takarmánynövények alá mélyebben szántsunk (25- 30). A cukorrépa esetenként a 30-40 centiméteres szántást is igényli. (Folytatjuk) MEGHÍVÓ egy próbaútra a Ford-család szemefényével, az ai ÚJ MONDECm Bemutató és tesztvezetés a Ford Szalaynál! Csak ma, 9.00-tól 17 óráig! SZAJLAY AUTÓHÁZ, tel: 76/471-447. Kecskemét-Katonatelep (441-es főút) SZOMBATON 1$ NYl»VA Mély kúton most végzik az utolsó simításokat az általános iskola homlokzatán. Az idén több mint 1 millió forintba került a palatetőjavítása, az ajtók, ablakokba belső tér egy részének csinosítása, s az új sportpálya. Felvételünk a festés előtt ké­szült. Azóta szép sárgára pingálták a homlokzatot. FOTÓ: K L. Reklám, jó ízlés és etika Bombariadó a megyei egészségbiztosítási pénztárban Feljelentés két orvos ellen Nagy értékre elkövetett visz- szaélés gyanújával tett felje­lentést két, Bács-Kiskun me­gyében praktizáló orvos ellen Hideg József, a megyei egész­ségbiztosítási pénztár igazga­tója. A visszaélésekre a MEP- ben alkalmazott számítógépes vényelemző rendszer segítsé­gével derült fény. Az egyik esetben több millió forint ér­tékű, térítésmentesen felírható gyógyszerről van szó. Az or­vos egy-egy betegnek - akik­nek adataihoz korábbi beteg­listákból jutott hozzá - olyan nagy mennyiségű gyógyszert írt fel, amelyek jóval megha­ladják a szokásos havi adagot. Ráadásul olyan, ingyenesen kiváltható, daganatos betegsé­gek kezelésére szolgáló ké­szítményekről van szó, ame­lyeket az orvos - szakmája szerint - nem is írhatott volna fel. A vényelemző rendszer fényt derített arra, hogy vala­mennyi ingyenes receptet be­váltották. Azt azonban a MEP már nem vizsgálta, hogy ezek a gyógyszerek valóban élj utót- tak-e a betegekhez. A feljelen­tést ezért két indoklással tették meg: egészség veszélyeztetése címén - hiszen a gyógyszer- mennyiség beszedésébe egy- egy beteg akár bele is halha­tott volna -, illetve nagy ér­tékre elkövetett csalás gyanú­jával. Egy másik orvos ellen is rendőrségi feljelentést tett a MEP igazgatója. Ez esetben milliós értékű gyógyászati se­gédeszközökről van szó, ame­lyek az orvosnál lévő beteg­dokumentáció szerint eljutot­tak a betegekhez. A valóság­ban azonban nem így történt, bár a gyógyászati segédeszkö­zök árát a MEP kifizette, a be­tegek azokat nem kapták meg. Amelyek egyébként szintén térítésmentesek, vagyis a be­tegek számára ingyenesek. A két ügyről a MEP-ben teg­nap tartott gyógyszerészkonfe­rencián adtak tájékoztatást, amelyet bombariadó zavart meg. Egyes feltevések szerint a feljelentések és a bombariadó között elképzelhető az össze­függés, a MEP vezető köztiszt­viselői ugyanis a napokban több fenyegetést kaptak telefo- non. A. E. Obsitos határőrlovak Halason

Next

/
Thumbnails
Contents