Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-16 / 268. szám
4. oldal VilAgtükör 1996. november 16., szombat Bili Clinton amerikai elnök pénteken bejelentette: az Egyesült Államok elvben beleegyezett abba, hogy részt vesz a boszniai IFOR-köteléket fölváltó nemzetközi erőben. Magyarország lehetőségei szerint segíti Oroszország európai integrációját - jelentette ki Gál Zoltán, az Országgyűlés lnöke Iván Ribkinnel, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkárával folytatott pénteki moszkvai tárgyalásai után. Háromnapos látogatása mérlegét. megvonva Gál Zoltán elmondta: sikerült mindazokat a kérdéseket felvetni, amelyek fontosak a kétoldalú kapcsolatokban. Csehországban péntek délben megkezdődtek a két napon át tartó szenátusi választások. A parlamenti felsőház 81 bársonyszékéért 569 jelölt versenyez. A szenátorok mandátuma hat évre szól. Szlovákia a következő hónapokban diplomáciai offenzívá- val szeretné javítani felvételi esélyeit az Európai Unióba és a NATO ba - nyilatkozta Pavol Hamzík külügyminiszter a Die Welt című német lapnak. A francia hatóságok kiutasítottak az országból harmincegy román állampolgárt - jelentette be pénteken a párizsi belügyminisztérium. A hazaküldöttek egy része illegálisan tartózkodott az. országban, a többiek pedig bűncselekmények miatt lettek nemkívánatosak. Négy magyarországi és négy romániai - Arad, Temes, Bihar és Szatmár, valamint Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár megye - polgármesterei illetve tanácselnökei Aradon együttműködési jegyzőkönyvet írtak alá, amely a határ menti települések közvetlen kapcsolatainak az eddiginél gyorsabb, sokoldalúbb fejlesztését szorgalmazza. Csökkentették a benzin árát péntektől Ausztriában. Az OMV ásványolaj-ipari vállalat töltőállomásain literenként 10 groschennel (1,50 Et-tal) olcsóbb az üzemanyag. Hetesikreket vár egy terhes-, sége hetedik hónapjában lévő spanyol asszony, és világra akarja hozni mind a hét gyermekét. Spanyol orvosok szerint teljesen szokatlan, hogy hetes ikrek elérjék a terhesség hetedik hónapját. Kettészakította Itáliát az időjárás szeszélye: miközben az ország északi részén, az olasz Alpokban az első jelentős hóesések megbénították a közlekedést, a szicíliai Palermóban csütörtökön majdnem 30 fokos nyári meleget mértek. Washington csak tűzszünet esetén küld katonát Szerveződik a segélyakció Több tízezer ruandai hutu menekült pénteken Ruanda felé a kelet-zaire-i Goma körzetében kirobbant harcok elől. A menekülők megsegítésére szervezett, humanitárius feladatokat ellátó nemzetközi katonai erő előreláthatólag több mint tízezer fős lesz. Maurice Bari! altábornagy, a nemzetközi alakulat kijelölt kanadai főparancsnoka csütörtökön leszögezte, hogy nem teszik a kötelék feladatává a szemben álló erők lefegyverzését és szétválasztását. A tábornok szerint a kontingens megbízatása legfeljebb hat hónapra szól. A legsürgetőbb feladat a segélyek eljuttatása a menekülteknek. Ennek érdekében megfelelő biztonsági feltételeket kell teremteni a segélyszervezetek számára - hangoztatta Gordon Smith kanadai külügyminiszter-helyettes. Diplomáciai forrásokból jelezték, hogy a humanitárius egységet várhatóan kanadai, amerikai, brit, francia, spanyol, olasz, holland, dél-afrikai és szenegáli katonák alkotják. A washingtoni védelmi minisztérium szóvivője közölte: az Egyesült Államok végérvényesen csak azután hajlandó elkötelezni magát csapatok kiküldése mellett, ha a kelet-zaire-i válságban érintett felek legalább szóban meg tudnak állapodni a tűzszünetről. A harcok elől tömegesen menekülnek Ruanda felé FOTÓ: FEB/REUTER Budapest partner szeretne lenni Göncz Árpád fölszólalt az ukrán parlamentben Nincs olyan kérdés, amelyben az érdekek vagy vélemények különbözősége szembeállítaná egymással Magyarországot és Ukrajnát - hangsúlyozta Göncz Árpád pénteken Kijevben, az ukrán parlamentben elhangzott felszólalásában. Az államfő ukrajnai látogatásának második napján megbeszélést folytatott a vendéglátó ország külügyminiszterével. Göncz szerint Ukrajna azóta, hogy 1991-ben a nemzetközi közösség egyenrangú tagjává vált, hatalmas fejlődésen, demokratikus átalakuláson ment keresztül. A köztársasági elnök a magyar-ukrán kapcsolatokat rendezettnek és kiegyensúlyozottnak nevezte, és megemlítette: a magyar-ukrán alapszerződés volt az első nemzetközi jogi okmány, amely'elismerte Ukrajna határait és azok sérthetetlenségét. Felszólalását megelőzően Göncz Árpád rövid megbeszélést folytatott Hennagyij Udo- venko ukrán külügyminiszterrel, később találkozott Olek- szandr Moroz házelnökkel és az ukrán parlament frakcióinak vezetőivel. Az Udovenkóvál együtt elfogyasztott reggeli során a köztársasági elnök kijelentette, hogy a közép-európai térség stabilitását nem lehet elképzelni Ukrajna nélkül; Budapest ezért is arra törekszik, hogy Kijev stratégiai partnere legyen. Udovenko üdvözölte a magyar-román alapszerződés megkötését, és arról tájékoztatta az elnököt, hogy Ukrajna is hasonló szerződés aláírásán dolgozik Romániával. A magyar elnök és az őt kísérő küldöttség pénteken ellátogatott a Magyar dombra, ahol - a krónikák szerint - a magyarok honfoglaló ősei 1100 évvel ezelőtt átvonultak. Tüntetés Peking ellen. Beiktatták a 400 tagú, hongkongi választási testületet, amely egy hónapon belül dönt a Kínához jövő nyáron visszakerülő városállam vezetőjének személyéről. A beiktatáson részt vett Csien Csi-csen kínai külügyminiszter, a tüntetők az ő jelenléte ellen tiltakoztak a ceremóniának helyt adó épület előtt. fotó:Feb/reuter Korábban a KGB egyik főnöke volt, ma üzletember Szabadlábon az exkém Tényleg vége a hidegháborúnak - sóhajthatott föl a világ, miután békésen lezárult egy friss kémügy a két korábbi ősellenség, Moszkva és Washington között. Vlagyimir Galkin maga is elismerte, hogy korábban a szovjet kémszolgálat, a KGB felelős munkatársa volt. A Cég moszkvai főhadiszállásáról irányította azoknak a hírszerzőknek a munkáját, akik a Reagan- korszak féltve őrzött titka, a csillagháborús tervek megszerzésén dolgoztak. Amikor nemrégiben amerikai vízumért folyamodott, nem tagadta le a múltját. Ezért is keltett megrökönyödést - és Moszkvában felháborodást hogy amikor október 29-én Galkin megérkezett a Kennedy repülőtérre, az FBI azonnal letartóztatta. Oroszország ellenlépésekkel fenyegetőzött, Csemomirgyin miniszterelnök állítólag Al Gore amerikai alelnök közbenjárását kérte a Galkin-ügyben. Ám ezúttal nem más, mint a CIA sietett Moszkva segítségére. Kiderült, hogy a Központi Hírszerző Hivatal, valamint a külügyminisztérium tudtak Galkin érkezéséről, csak elfelejtették erről értesíteni az illetékes hatóságokat. A CIA minden követ megmozgatott a szovjet exkém kiszabadítása érdekében. Galkint végül e hét keddjén elengedték a hatóságok, így üzletemberi minőségében részt vehetett azon a gazdasági tanácskozáson, amely miatt Amerikába érkezett. FEB Alakját is változtatja a Tengeri Szellem Lopakodik a láthatatlan hajó A híres amerikai repülő, a „Lopakodó” megihlette a tervezőket. Ennek a gépnek a felülete olyan különleges anyagból készült, amely elnyeli a radarsugarakat. A Tengeri Szellem (Sea Wraith) megálmodói szerint az ellenség keresésére rendszeresített képernyőkön nem lesz látható az új hajó sem. Ráadásul bizonyos trükkökkel a körvonalai nemcsak eltüntethetők, hanem tetszés szerint meg is változtathatók. Ez annyit jelent, hogy az ellenséges radarok képernyőin ártatlan kereskedelmi bárkák tűnnek majd föl hadihajók helyett. A Tengeri Szellem nemcsak képes eltűnni a ködben, hanem maga is óriási ködöt tud fejleszteni. Ez napjainkban - a távolról is pontosan irányítható rakéták korában - nagyon fontos lehet. A tudományos-fantasztikus filmekre emlékeztető, láthatatlan monstrum így szinte csak a motorok hangjával lepleződhetne le. A londoni védelmi minisztérium azonban megnyugtat minden aggodalmaskodót: azzal sem. A konstruktőrök ugyanis olyan csendessé tették a hatalmas erejű hajtóműveket, hogy a Tengeri Szellem bemérése még érzékeny elektronikus „fülekkel” is szinte lehetetlen. Ferenczy Europress aI All PIRAMIS ÉPÍTŐIPARI KFT. AJÁNLATA: Érdeklődni: 76/498-515 Kecskemét, Batthyány u. 10.- Holland falu közelében családi házak félkész állapotban, 30.000 Ft + áfa/m2 + telek,- Árok utcában családi ház 250 m2-es telken félkész állapotban 40.000 Ft + áfa/m2 + telek,- Dobó körúton kulcsrakész üzletek 200.000 Ft + áfa/m2-től, irodák 70.000 Ft/m2 + áfa,- lakások 60-100 m2-esek 80.000 Ft+áfa/m2,- DOMB mellett 1.200 m2-es villatelkek még vannak eladók 4.000 - 6.000 Ft/m2 + áfa áron (33859) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin. A hét sztárja: Gergely Róbert Sharon Stone csábítási trükkjei Alain Delon nem versenyez Belmondóval Cindy a Muppet-show sztárja TVR-HÉT PUZZLE: HIHETETLEN! KERESSÜK KÉT ÚJ KIA SEPHIA SZEMÉLYAUTÓ NYERTESEIT! ■u Shsrcrn Stone csáfeítasi trükkjét Alain Belon nem versenyez BelmondóvaJ