Petőfi Népe, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-14 / 266. szám

1996. november 14., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Szörnyethaltak a Lada utasai A Lada összeroncsolódott, a két utas kirepült az autóból és szörnyethalt. Két halálos áldozata van an­nak a balesetnek, amely teg­nap este negyed hatkor történt az E75-ÖS út hetvenegyes ki­lométerszelvényénél. Az au­tóút lajosmizsei leágazásától néhány kilométerre történt üt­közésben egy Budapest felől érkező kocka Lada a felismer- hetetlenségig összeroncsoló­dott. A karambol részesei által elmondottakból és a helyszí­nen látott nyomokból követ­keztetve valószínűleg a követ­kező történt. A főváros felől érkező Lada gyors tempóban haladt Kecs­kemét felé, amikor - a szem­tanúk szerint érthetetlen okból - keresztbe fordult az úton és nekiütközött a szemből érkező busznak. A Romániából Né­metországba tartó, utasokkal teli busz az árokba csúszott. A Lada mögött közlekedő Toyota személyautó a német busz mögül szemből érkező kamion szélének, ezután pedig a szalagkorlátnak csapódott. A felismerhetetlenségig össze­roncsolódott Ladából kirepült a két utas, akik azonnal ször­nyethaltak. Az ütközés erejére jellemző, hogy a Lada motor­ját - amelyről egy jó ideig nem tudták a helyszínelők, hogy hol van - a német busz alatt, a földbe fúródva találták meg, a kocsitól mintegy ti­zenöt méterre. Az áldozatok: két hölgy. Egy húsz év körüli lány és valamivel idősebb utasa, valószínűleg anya és lá­nya. W. Király Ernő Majsán leégett egy családi ház Nem jött víz a tűzcsapokon (Folytatás az 1. oldalról) Majsa alpolgármestere, Faludi Tamás a helyszínen intézkedett, így a Rotary Kft. két tartályko­csija is hozott vizet az oltáshoz. Patyi Tibor gázszerelő pedig a víztoronynál dolgozó szakem­berekhez sietett, akik megpró­bálták nyomás alá helyezni a vízvezetékeket, ami nem volt könnyű, hiszen nem volt víz a glóbuszban sem. A lángokat, amelyek ekkor már áttelj edtek a főépület tető- szerkezetére is, két óra alatt sike­rült megfékezni. A melléképület teljesen leégett, de a főépület te­tőzetét is cserélni kell. Becslések szerint hárommillió forintra te­hető a kár. Az eset nyomán ismét elő­térbe került a helyi önkéntes tűz­oltóegyesület évek óta rendezet­len sorsa. A mostani tűzeset alig kétszáz méterre történt a tűzoltó­szertártól, de a halasiak előbb ér­tek oda. Erről nem az önkéntesek tehettek, hiszen tőlük már az is nagy eredmény, hogy sok kére­lem után kaptak annyi pénzt, hogy működőképessé tudták tenni az preg járgányukat. Ám az ügyeleteket megszervezni, meg­felelő támogatás hiányában, le­hetetlen. Csonka László megbízott kis­kunhalasi tűzoltóparancsnok szerint, ha a majsaiak időben se­gíteni tudnak, akkor biztosan ki­sebb a kár, legalább a tűz átterje­dését a megakadályozhatták volna. A tűzoltó őrnagy már öt évvel ezelőtt felhívta a majsai városatyák figyelmét arra, hogy megoldatlan a város tűzvé­delme, de szinte semmi sem tör­tént azóta. Faludi alpolgármes­ter elmondta, hogy sürgősen hozzáfognak az önkéntes tűzol­tók ügyeleti rendszerének meg­szervezéshez, kérve ehhez a majsai gazdálkodó egységek és polgárok támogatását is. Mint megtudtuk, a szerencsét­lenüljárt családnak gyorssegélyt utal ki a város. T. K. Kié lesz a sportvagyon? A magánpraxist el kell különíteni a szerződéses kezeléstől Vizsgálat a kalocsai fogorvosoknál Március óta vállalkozóként dolgoznak Kalocsán a volt körzeti fogorvosok, akik 3 éves szeződést kötöttek az önkormányzattal. Az Állami Számvevőszék a közelmúlt­ban vizsgálta a pénzek fel- használását, valamint a fogá­szati ellátás helyzetét. Az or­vosok korainak vélik a vizs­gálódást, de a számvevő ész­revételei alapján készült ön- kormányzati intézkedési ter­vet elfogadták. Törvénysértést egy esetben fedezett fel az ÁSZ. A kór­ház három évvel ezelőtt cél- támogatással vásárolt 2 fogá­szati egységet, amelyeket ér­tékesítettek. Ezzel sértették meg a törvényt, így a szerző­dések semmisek. Á vizsgálat megállapítása szerint szüksé­ges a magán- és a körzeti praxis egyértelműbb elkülöní­tése. így például az orvos ál­tal elkészített - és a városhá­zán jóváhagyott - árlistát és a térítéskötelezettek felsoro­lását a rendelőben és a váró­ban is ki kell függeszteni. Az egészségbiztosító által finan­szírozott, valamint a magán- rendelés idejét egyértelműen kell a betegek tudomására hozni. Az intézkedési terv külön felhívja a figyelmet arra, hogy a vállalkozó fog­orvos köteles számlát adni. A fogászati röntgen betegnapló­jából nem derült ki, hogy ki, miért nem fizetett térítési dí­jat. Ezen is változtatni kell. Kalocsa vonzáskörzetéből az ügyeletén csak Öregcsertő, Újtelek és Foktő lakóit látják el kedvezményesen, mivel ezek a települések kötöttek társulási megállapodást. A fentiek orvoslására rövid határidőt vállaltak Kalocsán, hiszen a hónap végéig módo­sítják a szerződéseket, ame­lyekben már az önkormány­zat ellenőrzési jogosultsága is szerepel. Kubatovics Tamás A tavaly hozott 65-ös törvény értelmében a jelenleg állami tulajdonban lévő sportcélú in­gatlanok megszerzésére az azokat használó sportszerveze­tek, valamint a területileg ille­tékes önkormányzatok nyújt­hatják be igényüket. A tulaj­donjog gyakorlásának feltétele minden esetben az, hogy a pá­lyázat nyertese 15 évig sport- létesítményként használja az ingatlanokat. Nagykőrösön a Deák téri sportközpontot, a Ceglédi úti sportpályát, valamint a Hársfa utcai lőteret pályáztatja a kincstári vagyonkezelő. Az első két létesítményt a Kinizsi Sportegyesület szeretné meg­szerezni, az említett törvény rendelkezései szerint ugyanis a jelenlegi használókat részesítik előnyben a pályázatok bírála­Ki építhet Hajóson? A hónap végén döntenek arról Hajóson, hogy melyik cég épít­heti meg a szennyvíztelepet, amelyre 20 millió forintot nyer­tek a megyei területfejlesztési tanácstól. Előminősítésre 11-en pályáztak, közülük négyet kért fel az önkormányzat az elképze­lések részletezésére. A telepet jövő május végéig kell megépí­tenie a nyertes társaságnak. takor. Feltéve, ha az illető sportszervezetnek nincs köz­tartozása. A Kinizsinek vi­szont 8,5 millió forint adós­sága van jelenleg, éppen ezért az önkormányzat is esélyt lát a tulajdonjog megszerzésére. A helyi szenátus döntése ér­telmében december 5-ig a vá­ros is benyújtja igényét a léte­sítményekre. A lőteret az ebtenyésztők és a lövészek akarják végleg bir­tokba venni és velük együtt igényli az ingatlant az önkor­mányzat is. Lőterek esetében viszont a törvény az önkor­mányzatokat részesíti előny­ben. E kivételezés rendkívül rosszul érintette a két másik pályázót, ők ugyanis az utóbbi években legalább 600 ezer fo­rintot fordítottak a lőtér kar­bantartására. M. J. A vasúti átjárókról Kecskeméten a Tudmomány és Technika Házában a közleke­déstudományi egyesület konfe­renciát tartott a közúti és vasúti átjárók forgalombiztonsági kér­déseiről. A rendezvényen meg­vitatták a biztonságot fokozó technikai korszerűsítés lehető­ségeit, s az útátjárós balesetek­kel kapcsolatos ügyészségi és bí­rósági tapsztalatokat. Főgyógyszerészek konferenciája A megyei egészségbiztosítási pénztárak szakembereinek és a tiszti főgyógyszerészeknek ren­deznek konferenciát ma és hol­nap Kecskeméten, a Kurucz körúti székházban. Közéleti Hírek # Előadást tart ma 16 órától a hazai gazdasági fejlődés ‘lehe­tőségeiről az MSZP kecskeméti székházában (Kőhíd u. 8.) dr. Vértes András, a Gazdaságku­tató Intézet vezérigazgató-he­lyettese. • Hazánk, régiónk és az EU címmel tanácskozás lesz ma a kecskeméti városháza dísztermében 10 órától. Az elő­adások után vita. • A Magya­rok Világszövetsége megyei szervezete és a kecskeméti Tóth László Társaság ma 17 órára az FKgP Bánk bán utcai előadótermébe várja (Kecske­mét) az érdeklődőket A nem­zeti összefogás lehetőségei az országgyűlési választásokon című előadásra. Mi is az a talaj művelés? 3. A talaj művelési eljárásokat az előző részben ismertettük. A talajművelési módok több­féle talajművelési eljárást egyesítenek, tehát nemcsak többféle művelet elvégzését, hanem több eljárás egyidejű, vagy egymás utáni elvégzé­sét. Például művelet a forga­tás, eljárás a szántás, eszköz az eke, talaj művelési mód pe­dig az alapművelés. A növény betakarítása után felszabaduló táblán a követ­kező növény életfeltételeinek megteremtése miatt kezdjük meg a talaj művelést. A betaka­rítás és a következő növény ve­tése közötti időszakot arra kell felhasználni, hogy a vetendő növény számára optimális ta­lajfizikai állapotot alakítsunk ki. Ez az állapot rendszerint több talajművelési mód egy­más utáni alkalmazásával ala­kítható ki. Ennek a módnak a megválasztását két tényező be­folyásolj a. Az egyik a betakarí­tástól a következő növény el­vetéséig rendelkezésre álló idő hossza. (Például búza után búza - 3 hónap, búza után ku­korica-9 hónap, kukorica után búza - néhány nap, vagy hét, cukorrépa után tavaszi árpa - 4-5 hónap, kukorica után ku­korica - 5-6 hónap.) A másik befolyásoló tényező az, hogy a talajművelésre alkalmas idő az év melyik szakaszára esik. (Például az elővetemény után őszi vegetációs időszak követ­kezik-e, vagy téli vegetáción kívüli idő, vagy vetést meg­előző, tavaszi vegetációs idő­szak.) Tehát a rendelkezésre álló időszak hossza, és ennek az időszaknak a tagoltsága miatt különböző talajművelési mó­dokat alkalmazhatunk: tarló­hántás, alapművelés, alapmű­velés utáni elmunkálás, (ápo­lás), vetőágykészítés, vetés utáni elmunkálás. (Folytatjuk) Félegyháza nem fogadja el a MEP diktatórikus döntését A városi kórház fül-orr-gégé- szeti osztályának megszünteté­séről szóló MEP-határozat mellbevágásként érte a kiskun- félegyháziakat - közölte tegnap dr. Letoha Gyula sebész főor­vos, az önkormányzat egész­ségügyi bizottságának elnöke. A kiskunfélegyházi kórház nem hajlandó elfogadni a megyei egészségbiztosítási pénztár ha­tározatát, melyet megalapozat­lannak és diktatórikusnak tart. A döntés ellen a legrövidebb időn belül fellebbezni fognak, de a tiltakozás más lehetőségeit is fontolgatják. A fül-orr-gége osztály megszüntetése esetén a a betegek a jövőben Kecske­métre vagy Szegedre kell utaz­zanak, a szentesi kórház osztá­lyát ugyanis épp a közelmúlt­ban szüntették meg. A MEP-határozattal kapcso­latosan, a kórházigazgató főor­vos és az egészségügyi bizott­ság elnökének részvételével ma délelőtt 11 órakor sajtótájékoz­tatót tartanak a városházán, amelyen már a konkrét ellenlé­pésekről is beszámolnak. Szász András MONDEO A VILÁGAUTÓ A Kiskunhalasi Ford Uni-Service Kft. 1996. november 16-án 10.00 órakor bemutatja a Ford gyár legújabb termékét, az’ ■Zt? 70^T> ’Mö%Z>ZÖ-t. melyet a helyszínen ki is próbálhat, meggyőződhet annak minden előnyéről és kényelméről. Jöjjön, nézze meg és próbálja kll Tltö'KDZO * rf’ZJ412A'7I Bemutató helyszíne: Kiskunhalas, Széchenyi út 87. Tel.: 77/422-177, 77/423-269 (35184) HC-Fair Informatikai Kft. 6000 Kecskemét, Csokonai u. 11. tel.: 76 / 482-186,487-030, fax: 487-050 Informatikai Kft. 4000 KecskmÁt. Csokonai u. 11. t«L/tqx: (7l\ 411-111 147-OSO AA 1996. november 18-30. Számítástechnikai eszközök Díj a szép környezetért A Pest megyei önkormányzat Kulturált Települési Környeze­tért díjjal ismerte el a táborfal­viak községük szépítése érdeké­ben végzett munkáját. Mint Laczkó János polgár- mestertől megtudtuk, hat pá­lyázó közül bizonyultak a leg­jobbnak. A 400 ezer forint értékű díjjal a községi park kialakítását, az I. és II. világháború áldozatai tiszteletére emelt emlékművet, a játszótér kialakítását, valamint a horgásztó és a halásztanya meg­építését jutalmazta a bíráló bi­zottság. A most nyert pénzt is a község szépítésére fordítják: például bekerítik a játszóparkot. iédvezménnyel! Vásár ideje alatt a nyitvatartási H-P:8.30-18.00, Szo:9.00-12.00 ..ha társa a Fair, akkor az Ön társa fair!

Next

/
Thumbnails
Contents