Petőfi Népe, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-21 / 246. szám

4. oldal Világtükör 1996. október 21., hétfő Ribkin lett Lebegy utódja Jelcin új főtanácsadójának nincsenek politikai ambíciói A duma korábbi elnökét, Iván Ribkint nevezte ki Borisz Jelcin a leváltott Alekszandr Lebegy utódjának a nemzetbiztonsági tanács élére. Ribkin Jelcin új csecsenföldi megbízottja is.- Iván Ribkin, aki most 50 éves, idén januárig volt az orosz parlament alsóházának, az állami dumának az elnöke. Mostani kinevezéséig az elnök mellett működő, a politikai pár­tok és mozgalmak, valamint társadalmi szervezetek képvise­lőiből álló politikai konzultatív tanács vezetője volt. Politikai hovatartozását tekintve a kom­munistákkal szövetséges Ag­rárpárt tagja. Jelcin elnök a nemzetbizton­sági tanács éléről csütörtökön, 133 nap után váltotta le Lebe- gyet, miután a növekvő hatalmi igényeit nyíltan hangoztató po­litikust erőszakos hatalomát­vétel szándékával vádolta meg Anatolij Kulikov belügyminisz­ter. Moszkvában a kompro­misszumok emberének tartják Ribkint, aki eddig nem tett tanúbizonyságot kiugró politi­kai ambíciókról. Igor Rogyionov védelmi mi­niszter a hét végén egyébként közölte: a moszkvai vezetés teljes egészében ellenőrzése alatt tartja a fegyveres erőket, amelyek változatlanul irányít­hatóak. Nyilatkozatának előz­ménye, hogy olyan feltételezé­sek láttak napvilágot Moszk­vában, amelyek szerint a had­seregben felettébb népszerű Lebegy leváltásával a súlyos gondokkal küszködő fegyveres erők kikerülhetnek az ellenőr­zés alól. Csecsenföldön időközben befejeződött az orosz csapatki­vonás első szakasza: a védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó csapatok 70, a belügyi egységeknek pedig 40 száza­léka távozott eddig a köztársa­ságból. Ezt Vlagyimir Szuho- rucsenko, a szövetségi erők megbízott parancsnoka kö­zölte, miután vasárnap találko­zott Aszlan Maszhadovval, a csecsen koalíciós kormány ve­zetőjével. A láthatóan legyengült Jelcin a barvihai szanatóriumban fogadta Ribkint. FOTÓ: FEB/REUTER Franciaországban megkez­dődtek az 1956-os forradalom negyvenedik évfordulójával kapcsolatos rendezvények. Va­sárnap délelőtt ünnepi szent­misét, majd megemlékezést tar­tottak a párizsi Magyar Katoli­kus Misszió épületében, s meg­koszorúzták Mindszenty József egykori esztergomi érsek em­léktábláját. A kelet-szlovákiai Tornán ülésezett a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozga­lom országos tanácsa. Az MKDM szerint a jelenlegi szlovák kormány lépései nyo­mán Szlovákia NATO-tagsá- gának esélyei aggasztóan csök­kennek - nyilatkozta Bugár Béla, a mozgalom elnöke. Népszavazással egybekötött parlamenti választásokat tartot­tak Litvániában. A balti köztár­saság 2,6 millió választópol­gára 1351 jelöltre adhatta le voksát, megválasztva a 141 tagú törvényhozást. A népsza­vazáson a parlamenttel kapcso­latos négy kérdésben döntöttek a litvánok. Japánban tegnap általános választásokat rendeztek, egy évvel a kormány mandátumá­nak lejárta előtt. Hasimoto Rju- taro miniszterelnök azt reméli, hogy Liberális Demokrata Pártja így többségbe kerülhet, s nem lesz szüksége koalícióra. A kabuli nemzetközi repülő­térre rakéták csapódtak be. A lövedékeket a fővárosból ki­vert, de most ismét a visszafog­lalásra készülő Ahmed Sah Maszud vezette afgán kor­mánycsapatok indították. Ka­bult első ízben érte rakéta- támadás azóta, hogy a tálibok elfoglalták. Jól élnek a márkahamisítók Szakértők becslése szerint a márkás termékek hamisítványai a világkereskedelem öt százalékát teszik ki. Ez nemcsak a megkülönböztető jeggyel rendelkező cégeket érinti érzéke­nyen, hanem csökkenti az államok költségvetési bevételeit is. A hamisított márkás ruházati cikkek, CD-k, számítógépes lemezek, programok elsősor­ban az egykori keleti tömb or­szágaiban és a hamisításra be­rendezkedett távol-keleti üzemekben készülnek. Nem kivétel némely nyugat-európai ország, például Hollandia, Itá­lia sem, ahol ugyancsak bejut­nak a bolti árusításba márkás­nak álcázott ruhaneműk, par­fümök, órák, táskák, eredeti­nek mondott álgyógyszerek, komputeres szoftverek. E ha­misítványok elképesztő nyere­séghez juttatják előállítóikat. Németországban minden harmadik számítógépes prog­ram kalózmásolat. A londoni székhelyű Business Software Alliance, a programkészítők érdek- és jogvédelmi szerve­zete 12 milliárd dollárra teszi az engedély nélkül, ipari mére­tekben másolt márkás prog­ramok által okozott kárt. A legveszedelmesebb a gyógyszerhamisítók tevé­kenysége, amely akár halált is­okozhat. Erkölcstelen nye­részkedők nemegyszer ható­anyag nélküli „orvosságokat” hoznak forgalomba eredeti­ként. Az aszpirinjéről világhí­res leverkuseni Bayer gyógy­szergyár felelős vezetője sze­rint az ő védjegyük alatt készí­tett, árn hamisított fájdalom- csillapítók legnagyobb piaca a Távol-Kelet. Bár a hamisítványok első számú károsultja az, akinek a nevével visszaélnek, legin­kább a vevő látja kárát az ál­márkás termékeknek. Minő­ségük silány, garanciát nem adnak rájuk - s gyakran ugyanannyiba kerülnek, mint az eredetiek. Megtalálták a milliomos holttestét. A német rendőrség a Wiesbaden mellett megta­lálta a három héttel ezelőtt elrabolt frankfurti üzletember, Jakub Fiszman tetemét. A vált­ságdíjat kifizették, a tettesek börtönben várják a bírósági tárgyalást. fotó; feb/reuter New York városa kontra cigarettagyártók Füstölgés a füstölésért A legnagyobb amerikai város pert indított a cigarettagyártó óriáscégek ellen, mondván: költségvetéséből minden év­ben legalább 300 millió dol­lárt kell fordítania a dohány­zással kapcsolatos betegségek gyógyítására. Amerikában eddig 17 állam kezdeményezett hasonló bíró­sági pert, bár nagyon nehéz bi­zonyítani a tényleges károkat. New York városa azt állítja, hogy többféle módon is „füstbe megy” a pénz. Egyrészt támo­gatnia kell a helyi lakosok or- vos'i ellátásának 25 százalékát, és át kell vállalnia a nincstelen, biztosítást nélkülöző páciensek kórházi kezelésének teljes költ­ségét. Emellett nagyobb bizto­sítási díjat kell fizetnie a mint­egy félmillió közalkalmazott után, éppen az elfüstölt do­hányneműk miatt. A cigarettagyártók természe­tesen azonnal ellentámadásba lendültek, szerintük Rudolph Giuliani polgármester csupán a választópolgárok kegyét sze­retné elnyerni a „vádirattal”, amely egyébként „minden va­lós alapot nélkülöz”. Az egyik cég üzletellenességgel vádolta meg Giulianit. A Philip Morris máris figyelmeztette a polgár- mestert: máshová teszi át a székhelyét. Giuliani erre megjegyezte: őt nem lehet megfenyegetni, és ha az elköltözés miatt elbocsátják 1500 New York-i alkalmazott­jukat, a város szívesen teremt majd számukra más munkale­hetőséget. FEB Szeret szerepelni a halott nyolcas ikrek édesanyja Terhes lesz karácsonyra Az angol közvélemény ve­gyes érzelmekkel reagált arra, hogy nem sikerült megmenteni Mandy Alwood nyolcas ikreinek életét. A ködös Albionban sajnálják a csöppségeket, de kárhoztatják az anya felelőtlenségét, mert a pénz és a hírnév kedvéért nem vállalkozott az orvosok által nyomatékosan ajánlott részle­ges abortuszra. Egy bulvárlap riportere ki­derítette, hogy a 32 éves Mandy Alwood - akinek már van egy ötéves kislánya - azt szerette volna, ha a nyolcas ikrek színes bőrű élettársa, Paul Hudson harminchetedik születésnapján látják meg a napvilágot. A családtagok sze­rint Mandy szeret szerepelni, s erre az is bizonyság, hogy részletes interjúkat ad - persze nem ingyen - halott csecsemői külsejéről, többek között arról, melyikük mit örökölt tőle és mit Paultól. Az ifjú anya bejelentése, miszerint karácsonyra ismét terhes lesz, egyértelmű vissza­tetszést keltett Albionban. Só­gora, Carl Burgess állítólag már nem is áll szóba Mandy- vel. Többek között azért, mert Mandy egy fontos okmányra ráhamisította mit sem sejtő édesanyja aláírását. Ferenczy Europress Ha a család pénzügyeit a Konzumbank Családi Bankszámla intézi, több ideje jut családjára! ú» Közeli fiókunk: Kecskéméi, Csányi u. 1-3 Kiskunhalas, Semmelweis lér 28. KONZUMBANK a mázra -Dakó mindig kitűnő ajánlatokkal várja Önt. Néhány a számtalan lehetőség közül:- 3 személyes utastér- 6,5 m’ rakodótér -1 t teherbírás E-2200 Glass Van: - szervokormány 2.189.000 Ft + áfa . Kétoldali tolóajtó E-2200 Zárt: 2.009.000 Ft + áfa ABS, kétoldali légzsák légkondicionáló, inditásgátió szervokormány, központi zár és további rengeteg extra- Kamatmentes részletre vásárlási lehetőség már 40% előlegtől, akár 5 évre is.- Kedvező hitel-, lízing-, és tartós bérleti lehetőségek.- Használtautó-beszámítás. Jöjjön el hozzánk és próbálja ki tesztautóinkat! Egy élménnyel lesz gazdagabb! ITlS^Da -Dakó Márkakereskedés és Szerviz 6000 Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/485-715 AZ. Ön M€GBÍZH-/4TÓ P/4RTM€R€ 3i803 Xedos 6: 4.450.000 Ft VÁLLALKOZÁSÁBAN MEGBÍZHATÓ SEGÍTŐTÁRS A (kTa) BESTA 3 személyes utastér 5,2 m3 rakodótér 1,31 teherbírás szervokormány rádió-előkészítés ajándék rádiómagnó és riasztó zárt és körablakos kivitel- Kitűnő részletfizetési lehetőség, de nálunk lízingelhet vagy bérelhet is.- Bármilyen típusú, használt gépkocsiját a vételárba beszámítjuk.-DAKÓ Márkakereskedés és Szerviz 6000 Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/485-715 6000 Kecskemét, Ceglédi út 71. (Mobil Center) Tel.: 76/414-414 AZ ÖN MEGBÍZHATÓ PARTNERE (ai805) Besta zárt: 1.775.000 Ft + áfa Besta Glass Van: 1.825.000 Ft + áfa

Next

/
Thumbnails
Contents