Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-12 / 213. szám
6. oldal Gazdasági Tükör 1996. szeptember 12., csütörtök Tanácskozás. Szeptember 25-30. között Szolnok ad otthont annak a nemzetközi agrárszemináriumnak, amelyen elsősorban az európai integráció kérdéskörét vitatják meg a meghívott külföldi és hazai szakemberek, minisztériumi tisztviselők, diplomaták és termelők. Egyezség. Az olasz többségi tulajdonban lévő Tigáz Rt. ellátási területén lévő önkormányzatok megállapodtak a településeket megillető részvények felosztási módjáról. Az értékpapírokat e szerint nem a lakosság arányában osztják szét, hanem a nettó „gázvagyon- nak” megfelelően. így azok a települések járnak jobban, amelyek komoly összeget áldoztak a gázhálózat fejlesztésére. Csomagolás. Magyarországon az élelmiszergyártók évente mintegy 3-5 milliárd forintot fordítanak az élelmiszerek csomagolására. Ez az összeg az áru értékének általában 10-15 százaléka. Tegnap háromnapos konferencia kezdődött Budapesten az élelmiszer-csomagolásról. Az eszmecserén 20 ország mintegy 170 szakembere vesz részt. BÉT: csökkenő részvényárak A legtöbb vezető részvény veszített értékéből szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index 40,06 ponttal esett, jelenleg 3531,54 ponton áll. A részvények összforgalma 1 milliárd 490 millió forintot tett ki. Lakos László: Szükség van az agrártámogatási rendszer átalakítására Karöltve az Európai Unió felé Pénteken csúcstalálkozót tartanak a CEFTA tagországainak miniszterelnökei a szlovákiai Alacsony-Tátrában. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan a kormányfők közös megbeszélése után várhatóan kétoldalú tárgyalások is lesznek. A Közép-európai Szabad Kereskedelmi Társulás, a CEFTA tagországai - Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Magyarország - között megkötött egyezmény része volt az agrár- és élelmiszer- ipari termékekre 1996. január elsejétől nyújtott kedvezményes vámtarifa bevezetése is. A társult országok szakminiszterei a közelmúltban megállapodtak abban, hogy a liberalizációról tovább folytatják a tárgyalásokat. Szükségesnek látják a termékekre vonatkozó minőségi bizonyítványok kölcsönös elismerését, a támogatási rendszerek átalakítását, a tagállamokon belüli agrárinformációs rendszer kibővítését, az információk, adatok hozzáférhetővé tételét.-A CEFTA-tagok egymással kötött megállapodásainak a célja, hogy növekedjen országaink agrárgazdaságának hatékonysága és versenyképessége - nyilatkozta lapunknak Lakos László földművelésügyi miniszter. A tárca vezetője kiemelte: a teljes jogú tagságra várakozó államok mezőgazdaságai számára ez az egyetlen járható út az Európai Unióba történő belépéshez. A kereskedelem liberalizációja egyrészt erősíti termékeink piaci versenyét, másrészt az árucikkek könnyebben jutnak el a másik ország piacaira. Az ilyen megállapodások elősegítik vállalkozóink együttműködését, a mezőgazdaság termelési szerkezetének átalakítását, hogy azok minél inkább megfeleljenek adottságainknak és alkalmassá váljanak az EU-tag- ságra. Újvári Gizella Drágul az üzemanyag Akár 10 forinttal is drágulhat a benzin literje, ha januártól a tervezett mértékben emelkedik az üzemanyagok árában lévő fogyasztási adó és útalap. A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre a várható 18 százalékos inflációnál kisebb mértékben, átlagosan mintegy 15 százalékkal emelkedne az üzemanyagok fogyasztási adója. Valamelyest csökken majd az ólmozott és az ólmozatlan üzemanyagokban lévő adómennyiség különbsége. Jelenleg az ólommentes benzin árát 41,30, az ólmozottét pedig 47,60 forint fogyasztási adó terheli. Ez az előbbi esetében mintegy 48, az utóbbinál pedig 54-55 forintra emelkedhet. A motorbenzin árában lévő útalap-hozzájárulás várhatóan mintegy 2 forinttal növekszik a jelenlegi 12,10 forintos szintről. Ezenkívül 2 forint környezetvédelmi díjat is magában foglal a benzin ára. Ez utóbbi megváltoztatása még bizonytalan. A kormány a tervek szerint a jövő héten tárgyal a fogyasztási adótörvény módosításáról, és ha rábólint a PM előterjesztésére, akkor - parlamenti jóváhagyás esetén - a 25 százalékos áfával együtt mintegy 10 forintos áremelés várható jövőre. Építsünk-e ipari parkokat? A kormány a világkiállítás területén innovációs és informatikai ipari parkot kíván létrehozni. Ez önmagában véve jó gondolat, mert egyaránt vonzó lehet a hazai és külföldi tóiké számára. Az ipari parkok lényege, hogy az ország valamely területének gazdasági fejlesztésében, az ott élóik foglalkoztatásának növelésében érdekelt területi szervezet - az állam, a régió, a megye, a város, illetve egy alapítvány -, felépít egy többféle hasznosításra alkalmas épületegyüttest, a hozzá tartozó infrastruktúrával együtt. Fontos az is, hogy gyorsan átalakítható legyen az esetleg változó profilú ipari üzemek szükségletei szerint. A park létesítményeit kedvezményesen bérbe adja vagy eladja a vállalkozóknak. A kedvezményesség megnyilvánulhat a telek ingyenes rendelkezésre bocsátásában, adókedvezményben, ami a bérösszegek, forgalom adóztatása révén, továbbá a munkanélküli segélyek csökkentése formájában megtérül. Ausztriában, a viszonylag elmaradott Burgenlandban a fejlesztés egyik eszköze az ilyen parkok létesítése volt, például a magyar határhoz közel eső' Kittseében. Ezek a parkok azonban nem szolgálhatnak arra, hogy a telektulajdonos - legyen az az állam, a főváros stb. - a park létesítése révén ingatlanát jó áron értékesítse, sem arra, hogy a parkot működtető részvénytársaságban társtulajdonosként vétójoggal beavatkozzék az üzletmenetbe. Az ipari parkok telephelyének kiválasztásához hozzátartozik, hogy a vonzáskörzetben megfelelő szakképzettségű munkaerő álljon rendelkezésre. Adott esetben magasan kvalifikált gyengeáramú villamosmérnökökről, informatikusokról és távközlési szakemberekről lehet szó. Ám kétséges, hogy az ilyen képzettségű munkaerőből éppen Budapesten volna többletkínálat, hiszen közismert, hogy a fővárosban ki sem lehet elégíteni a keresletet e készségek és tudás birtokában lévő emberek iránt. Ez esetben pedig egyéb szempontokból hiába mondható jónak a telephely megválasztása, az ilyen informatikai s innovációs megkötéssel kínált park mégsem lesz vonzó. És az eredeti telektulajdonos későbbi beleszólási joga e hátrányt csak fokozza. Végül megkérdezem: olyan országban, mint Magyarország, ahol rengeteg megszűnt vagy összezsugorodott vállalat üzemcsarnoka hever parlagon, vagy csak raktározásra szolgál, vajon építeni kell-e ipari parkokat, vagy elegendő lenne megszervezni az üres csarnokok ésszerű hasznosítását? Bácskai Tamás A VILÁG PIACAIN Növekszik a kínálat A nemzetközi búzapiacokon az időjárás kedvezőre fordulása miatt a hozamok növekedését várják. A világ össztermelésének emelkedése a szezonvégi zárókészletek meg- duzzadását eredményezte, aminek egyértelműen árcsökkentő hatása lesz. Az Agrograin elemzői a közeljövőre is árcsökkenést prognosztizálnak, annak ellenére, hogy bizonyos jelek a kereslet némi élénkülésére utalnak. Az elemzések egyetértenek abban, hogy nagyon bizonytalan a vásárlási szándék, és már egy minimális áremelkedés is a vevők azonnali visszahúzódását eredményezhetné. A piaci hírek közül említésre méltó, hogy Tunézia 175 ezer tonna lágybúza vásárlásáról kötött megállapodást október-decemberi szállítással, 177-180 dolláros áron. A múlt héten a kukoricajegyzések trendje is alapvető árcsökkenést mutatott. A hosszabb távú tendenciát tükrözi, hogy Dél-Korea jövő év április-májusra 300 ezer tonna feletti mennyiséget kötött le, tonnánként 158-163 dolláros, leszállított áron. A Budapesti Árutőzsdén az elmúlt napokban mind az étkezési búzánál, mind a takarmánykukoricánál csökkentek a jegyzések. Valószínű, hogy a fordulat tartósabb marad, hiszen a kalászos takarmány- gabonák kedvezményes import lehetősége és a kukoricaexport későbbi időszakra halasztása növeli a kínálatot. Wagner Katalin Családunk új tagja OMV töltőállomás Kiskőrös, Dózsa György út SZERDA 09. is. Big Pep Chips Van, hogy az ünnepelt ad ajándékot... Örömmel jelentjük be, hogy újabb taggal gyarapodott az OMV benzinkútcsalád! Ezúton szeretnénk meghívni Önt a 4 napon át tartó, meglepetésekben gazdag megnyitóra. Szerdától péntekig mindennap más-más ajándékkal kedveskedünk a hozzánk ellátogatóknak. Szombaton, az ünnepélyes átadás napján pedig egész napos programokkal és értékes nyereményekkel várunk mindenkit. Fődíj egy gokartversennyel egybekötött 2 napos utazás Ausztriába! »BY Velünk jobban jár! OMV Ünnepélyes megnyitó: SZOMBAT 09.21.