Petőfi Népe, 1996. szeptember (51. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-12 / 213. szám
0Jó napot! Ötletek, tippek, tanácsok a mindennapokra Szóban nyilatkoznak a biztosítottak Nem kell már a tb-kártya Több olvasónk is kérdezte, miért nem kell szeptember 1 -jétől az egészségügyi intézményekben felmutatni a betegbiztosítási kártyát, hiszen az új kártyák kiállítását alig egy éve óriási hírverés előzte meg. Nem értették olvasóink: mivégre kellett akkor mindenáron új kártyához jutni, ha most egyszerűen nem kell. Nos, a döntés oka az, hogy a személyi azonosítók egységes használatáról időközben törvény született. A biztosítotti jogviszonyt pedig - gyermekek és nyugdíjasok esetében - a társadalombiztosítási igazolványon, illetve - munkavállalók esetében - a hatósági bizonyítványon szereplő kilenc számjegyből álló taj-szám igazolja. A betegeknek a háziorvosnál, a szakrendelőben és a kórházban is szóban nyilatkozniuk kell arról, hogy rendelkeznek betegbiztosítási jogviszonnyal. Az egészségügyi intézményekben az ingyenes ellátás igénybe vételéhez elegendő e nyilatkozat, a hatósági bizonyítvány vagy a tb-igazolvány felmutatása, illetve a személyi igazolvány bemutatása. Akinek nincs hatósági bizonyítványa, esetleg elvesztette - vagyis nem rendelkezik taj- számmal - a megyei egészségbiztosítási pénztárban, Kecskeméten kérheti az okmányt. Elvesztés esetén viszont 800 forintba kerül az új hatósági kiadása. Olvasóink azt is kérdezték: kötelező-e a hatósági bizonyítvány hátoldalára a Választott háziorvos nevét, bélyegzőjét feltüntetni? A válasz: nem. De ez nem jelenti azt, hogy egy beteg egyszerre négy-öt háziorvost is választhat. A megyei egészségbiztosítási pénztárban rendelkezésre álló számítógépes adatbázis, illetve a vényellenőrzési rendszer rövid idő alatt kiszűri az ilyen eseteket. Minifortélyok • A borsó nem süllyed le a lábos aljára és ott nem ég le, ha a borsóleves készítésénél egy darabka kenyeret is belefőzünk. • Ha az orvosság kellemetlen ízű vagy nehezen nyelhető le, nyomjuk bele egy darab banánba! Ez remekül lecsúszik s a keserűséget sem érezzük. • A könyvek szamárfüleit nedvesítsük be újra, majd más anyagot rátéve, óvatosan vasaljunk rá! • A kutya és a macska lábosa nem csúszkál össze-vissza a kövön, ha alá gumidarabot ragasztunk. Erre akár a befőttes- üvegekre használt vastagabb gumigyűrű is elegendő lehet. • Hogyan tölthetünk át más üvegbe kölnit vagy parfümöt, ha nincs ehhez szükséges apró lyukú tölcsérünk? Üssünk fel egy tojást, öblítsük ki a belsejét, majd vastagabb lyukú tűvel fúrjunk bele lyukat! A kölni is átfolyik rajta. Ne kényeztessük kutyánkat! Nem teszünk jót kedvenc négylábúinkkal, ha elkényeztetjük őket és megengedjük, hogy például az ágyunkban aludjanak. Ekkor ugyanis hamarosan kivesznek belőlük az eredeti ösztönök. Az ölebbé nevelt kutyák csak lustálkodni és enni akarnak, emellett mindig simoga- tást várnak. Az ilyen szobaállatokra az utcán is a gazda vigyáz, mert a kutya méretétől és alapszokásaitól függetlenül bátortalanná válik. Aki azt akarja, hogy kutyája élete végéig éber és önálló személyiségű négylábú legyen, játsszék vele agytor- násztató, gondolkódást, kombinációkat kívánó játékokat. Ilyenkor az apró kutyát is tekintsük úgy, mintha német juhász, nyomozókutya vagy házőrző lenne! Ezáltal feléled az eredeti ösztönvilága, s kifejezetten élvezni fogja az izgalmas kereső játékokat. A sok mozgás is jót tesz a többnyire egész nap lakásban kuksoló állatoknak, amelyek ugyanúgy elhízhatnak, mint a gazdáik. Ha viszont a kutya mozog, az ember is kénytelen vele mozogni. A tejbe-vajba fürösztött kutya végül személyiségzavarba kerül, és nem tudja, mit is várnak tőle. A gazdája ölében, a tévé előtt szunyókáló ebtől ugyanis hiába várja a tulajdonosa, hogy rátámadjon a betörőre, és megvédje a gazdáját. A kertben éjszakázó kutyát pedig dicsérjük meg, ha megugatja a szomszéd macskáját, mert bebizonyította, hogy éber. Az ilyen kutya tényleg házőrző és az ember valóságos segítőtársa. Szénanátha elleni Breuss-terápia A szénanátha, valamint a szénaláz, szénaasztma allergiás megbetegedés, melyet a virágpor okoz. Az orr-nyálkahártya heves, hurutos gyulladásában nyilvánul meg, amely bőséges, vizenyős váladékú náthát és heves tüsszögőrohamokat idéz elő. A kötőhártya begyullad, kipirosodik, erőteljesen köny- nyezik. Enyhe láz is felléphet, fejfájás kínozza a szénanáthában szenvedőt. Ezek a tünetek a munkaképességet messzemenően csökkenthetik. Az allergiás reakciókra való hajlam öröklődhet, s feltehetőleg az idegi-szellemi leterheltség is erősíti a betegségérzetet. A Breuss-kúra szerinti gyógykezelés: mielőtt szabadba mennénk, csavarjunk vattát gyufaszálra, mártsuk étolajba és ezzel az olajos vattával simogassuk az orrlyukakat. Ha kitisztítottuk az orrunkat, ismét vegyünk kevés olajat (lehetőleg étolajat, ha olívaolaj nem áll rendelkezésünkre) a gyufaszálra csavart vattára és az orrunkat ismét olajozzuk be vele, majd újra tisztítsuk ki, ismét olajozzuk be. A Kneipp-kúra szerinti gyógykezelése a következőképpen történik:- Kerülendők a virágzó füvek és fák. Tartózkodjunk lehetőség szerint víz mellett.- Virágporkivonatok (ext- raktumok) injekciózásával csökkenteni kell a meglévő érzékenységet!- A mész gyógyszeres adagolása, többek között a vegetatív idegrendszer csillapítása érdekében, és nem utolsósorban természetes - a Kneipp-kúra szerint történő -, rendszeresen alkalmazott változatos hidroterápia (vízgyógyászat) ajánlott. Garamszegi György általános gyógyász, Kecskemét Sorkötelesek sorozása A Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság a honvédelmi törvényben előírt időben négy sorozóhelyen (Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kalocsa, Baja) sorozást hajt végre. A sorozásra történő felhívás kézbesítése a megye egész területén megtörtént. Aki megtagadta a felhívás átvételét, valamint bejelentés nélkül hosz- szabb időre külföldre távozott, az ellen szabálysértési eljárást kezdeményez a parancsnokság. Ennek büntetési tétele 10 000 Ft-ig terjedhet. Kevesen tudják: ha az otthagyott értesítés ellenére a postán nem keresik a küldeményt, a második kézbesítés megkísérlését követő ötödik munkanapon azt kézbesítettnek kell tekinteni. A most sorozottakat novemberben, valamint 1997 februárjában, illetve májusában hívják be, többnyire oda, ahová a so- rozási felhívásuk szól. A honvéd szakközépiskolásokat 1996. október 7-én Kecskeméten, a tartalékos katonákat 1996. október 9-én szintén Kecskeméten sorozzák. 1996. október 7-én kerül sor azon hadkötelesek II. fokú sorozására, akik a tavaszi sorozás alkalmával az I. fokú bizottság döntése ellen fellebbeztek, illetve a megyei sorozó szakfőorvos javaslatásra a hadkiegészítő parancsnok II. fokú sorozásra rendelt. Ismételt sorozásra vannak rendelve, akik korábban „ideiglenesen alkalmatlan” minősítést kaptak, vagy szakorvosi rendelésre utaltak, illetve akik a jövő évben fejezik be iskolai tanulmányaikat. A gépjármű- és ejtőernyős szakelőképzésre jelentkezettek sorozása 1996. október 14-15-én Baján és Kalocsán történik. A sorozás eredményéről minden sorköteles határozatot kap, melynek átvételét aláírásával igazolni kell. Ha valaki nem ért egyet az egészségügyi döntéssel, azt 15 napon belül megfellebbezheti, s II. fokon döntenek egészség- ügyi alkalmasságáról. Szabó János alezredes Az oldalt szerkeszti: Kovács Judit, Sz. Miklós Magda kapkodva, esetleg telefonálás, tévézés közben együnk! KlOFINtPe - GRAFIKA Gondosabban vásároljon! Vegye figyelembe, hogy ha fogyni akar, le kell mondania sok finomságról. Főzésnél kerülje a zsíros, tápláló ételeket! Reformkonyha is van a világon! Erősítse ellenálló-képességét! Semmiképpen nem szabad engednie a finom ételek csábításának! Mindig hagyjuk elöl a sportfelszerelést, sportcipőt, hogy mindig emlékeztessen bennünket a mozgásra! Mindenki naponta álljon mérlegre! Állítólag már ez is segít! A KARCSÚSÁG MEGŐRZÉSE KOPLALÁS NÉLKÜL Ul m m ■JÜ ?■ HHIII Az «JJ Toyota Carina fc extra felszerelései alapáron Az új Carina K kiemelkedő menetleljesitmeuyérol. luxuskategóriát idéző kényelméről és gyönyörű vonalairól már bizonyára Ön is hallott. A Toyota most mindemellett megnövelt biztonságot kínál: a megújult Carina E alapáron tartalmazza a dupla légzsákot. Sőt, a készletek erejéig az autóhoz - amelyet természetesen kamatmentes részletre vásárolhat meg - légkondicionálót is kap ajándékba. Nézzen be a legközelebbi márkakereskedőhöz, az új Carina K várja Önt! Elektromos fenyszoróallitas Központi zár Állítható magasságú szervokormány Dupla légzsák Biztonságiov-feszitö Kiegészítő féklámpa Ulésmagasság-állítás Légkondicionáló "> K\ \ \(»Y 10(1.000 K\l (. \l\ \ Ml \ _ TOYOTA Kg/ ir:;iifl Bízhat a jelben • KOCSIS ÉS TÁRSA KFT 6500 Baja, Szegedi út 84. Tel.: 06-79-521-810 »Ml U TÓ KFT 0200 Kiskörös, Izsáki u. 46. Tel.: 06-78-311-106*TROMF KFT 6000 Kecskemét, Ladánybenei út I. Tel.: 06-76-520-627