Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-27 / 49. szám

kezdőknek és profiknak Folyamatosan csökken a kertészeti termelés A kertészeti ágazat a mező- gazdaság bruttó termeléséből mintegy 18-19 százalékkal részesedik. Ez hozzávetőle­gesen 110 milliárd forintos termelési értéket és mintegy 500 millió dolláros exportot jelent. Ezt Benedek Fülöp, a Földművelésügyi Miniszté­rium közigazgatási államtit­kára mondta Budapesten hét­főn, a szaktárcánál tartott ker­tészeti konzultáción. A gyümölcstermelés or­szágosan az utóbbi 10 évben lassú csökkenést mutat úgy a termőterületet, mint a ter­mékmennyiséget tekintve. Míg 1984-ben 108 ezer hektá­ron tennesztettek gyümölcsöt Magyarországon, addig 1994- ben ez a terület már csak 93 ezer hektár volt. Számotte­vően csökkent a gyümölcs mennyisége is: a 80-as évek közepén még mintegy 1,8 millió tonna volt a termés, 1994-ben pedig alig több mint a fele; mindössze 1 millió tonna. A múlt évben ez a mennyiség is tovább mérsék­lődött, a magyar gyümölcs- termelés csupán 714 ezer tonna volt. Az ültetvények át­lagéletkora igen magas, 60 százalékuk 20 évnél idősebb. Az alágazatra jellemző az alacsony jövedelmezőség és az ennek kapcsán kialakult tőkehiány. Országosan 130 ezer hektár szőlőt tartanak nyilván, amelynek múlt évi termése közepes volt. Ez hek- táranként 4,8 tonnás átlagter­mést jelentett 1995-ben. E te­rületről a statisztikák szerint 3,5 millió hektoliter bor érté­kesítése várható. A zöldség- termesztés lassan növekszik. Jelenleg valamivel több mint 100 ezer hektárt hasznosíta­nak hazánkban zöldségterme­léssel, a termelési érték pedig 21 milliárd forint körül van. A hazai szétaprózott zöld­séggazdaságok gondja első­sorban a termelés technikai bázisának megteremtése, va­lamint a piac jelentős ármoz­gásainak kivédése. A külpia­cokra általában csak ad hoc módon szállítanak a termelők. Az okucani győztes kiskőrösi A* okucani konténerváros egyik utcája, a végleges beköltözés előtt. A mezőgazdasági termelők fogyasztásiadó-visszatérítéséről A kormány módosította a me­zőgazdasági termelők és erdő- gazdálkodók gázolaj-felhaszná­lása utáni fogyasztásiadó-visz- szatérítés feltételeiről és szabá­lyairól szóló tavalyi rendeletét. Az új feltételek meghatározá­sára a fogyasztásiadó-törvény módosítása hatalmazta fel a ka­binetet. Az adószabályok 1996. évi módosítása sorái) az üzem­anyagokat terhelő útalap-hoz­zájárulás befizetési szabályait a fogyasztásiadó-törvénybe in­tegrálták. Ezzel összefüggés­ben megszűnt az útalap-vissza­térítés, ami a mezőgazdaságot is érinti. Ennek kompenzálására a jelenlegi 50 százalékos mér­tékű fogyasztásiadó-visszatérí- tés 70 százalékra változik, s a jogosultság a jövőben kiterjed a szarvasmarhatartáshoz, vala­mint a halastó művelési ágban felhasznált gázolaj utáni vissza­térítésre is. Természetesen to­vábbra is jogosult a mindenkori fogyasztásiadó-mérték 70 szá­zalékának visszaigénylésére a mezőgazdasági termelő és az erdőgazdálkodó is. A rendelet a kihirdetése nap­ján lép hatályba, rendelkezéseit az ez évben vásárolt gázolaj esetében lehet alkalmazni. Nőtt a forgalom, csökkent a nyereség A fogyasztási javak iránti ke­reslet visszaesése, a kiskeres­kedelemben és a vendéglátás­ban tapasztalt forgalom csök­kenése, s nem utolsósorban a szeszes italok piacán a fekete­kereskedelem térnyerése az oka, hogy 1995-ben a növekvő forgalom és export ellenére is csökkenő adózás előtti ered­ménnyel zárta az évet a Zwack Unicum Rt. - derül ki a társa­ság elmúlt évi tőzsdéhez meg­küldött gyorsjelentéséből. Művész? Külsőre olyan az épí­tész. Üzletember? Mégpedig sikeres. Nemrégiben az egész ország, sőt a külföld is megis­merhette Major Józsefet. A Ma­jor Építész Iroda Kft. építette föl Okucaniban a magyar kato­nák konténervárosát. Akkora tempóban, hogy az amerikaiak is gratuláltak neki.- Hogyan jut kiskőrösi vál­lalkozó ilyen megbízatáshoz?- A nyolcvanas években ide­genlégiósnak álltam Algériába. A Komplex beruházásában si­lórendszereket építettünk. Két évet töltöttem ott. Akkor csinál­tam először konténertelepeket. Most megpályáztam az okucani munkát.- Ilyen könnyen ment?- Nem. Kimentünk, megnéz­tük a terepet, fölmértük a fel­adatot és beadtuk a pályázatot a Honvédelmi Minisztérium­nak. Február másodikára kérték az átadást. Úgy látszik, az én ajánlatom volt számukra a leg­jobb.- Pestiesen szólva, nagyot kaszált Okucaniban?- Ennél a vállalkozásnál en­gem elsősorban nem a várható profit érdekelt. Ki akartam jutni Horvátországba. Mert ott ren­geteg munka lesz egy építész vállalkozó számára. A horvátok elfogadják a magyarokat, jó a kapcsolat a két nemzet közt, de a piacukra bejutni nem könnyű. Ez a munka jó referenciának kínálkozott.- És bejött a számítása?- Sok horvát alvállalkozóval dolgoztunk. Éjjel-nappal ren­delkezésemre álltak. Ez kellett a gyorsasághoz. Megismertük egymást és elhatároztuk, hogy a későbbiekben is együttműkö­dünk a horvát építési piacon, elsősorban a lakásépítésben. Major József ennél is előbbre tekintett. Kiskőrösön és kör­nyékén régen több jelentékeny építőipari vállalat volt. Négy­ötszáz szakember most is ott van valahol. Ez a kapacitás nincs kihasználva. A horvát ha­tár mindössze 130 kilométer ide, mintha a Dunántúlon vál­lalnának munkát. Szóval, újjá lehetne éleszteni a régi kapaci­tást, ami az egész kisrégiónak lendületet adhatna. Tervei sze­rint kiviszi építeni a magyar szakembereket Horvátor­szágba, viszi a jobb és olcsóbb magyar építőanyagot is, a hor­vát partnerek pedig a kiegészítő kapacitásokat hozzák. Major úr egyébként számos szép építészi teljesítményre le­het büszke Kiskőrösön és kör­nyékén. A városban található Business Center, a mellette most épülő Massiv Üzletház, a General Market, a keceli Pintér Művek, panziók, áruházak, sze­rényebb és módos polgári há­zak hosszú sora alapozta meg szakmai hírnevét.- Az utóbbi időben ingatlan- fejlesztéssel is foglalkozom - tájékoztat. - így épült meg a Business Center, ahol a Major Építész Iroda Kft. is található. Az okucani konténerváros föl­építése műszakilag, azt hiszem, tényleg attrakció volt. Tekintet­tel a gyorsaságra és az időjárási viszonyokra. Százharmincki- lenc konténert kellett kiszállí­tani, letelepíteni huszonegy nap alatt. Csak pár adat a zord téli időben elvégzett munkákról: 15 ezer köbméter föld megmozga­tásával, hetvencentis töltéssel kellett rendezni a terepet. Elekt­romos kábelhálózatot, ivó-, szenny- és csapadékvíz-vezeté­ket építettünk, konyhát, tálalót, büfét, mosogatót stb. rendez­tünk be. A munka idején forró­drót kötött össze bennünket a HM-mel. Nem éghettek le a NATO előtt, és ennek mi is tu­datában voltunk. A negyvenhárom éves kiskő­rösi építész vályogházakat is tervez és kivitelez. Erre van a Bioépítész Kft.-je, amelyet fia. Major Attila vezet. Rövidesen megérkeznek az Amerikából rendelt vályogtégla-készítő gé­pek. A. Tóth Sándor Major József Vállalkozni tanultak a gazdák Kiskunmajsán Sikeresen vizsgáztak a gazdák azon a tanfolyamon, amely nemrégiben fejeződött be Kis­kunmajsán. Az ötnapos oktatás végén tizenhét gazdálkodó - közöttük két hölgy - vehette át a tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet. A tanfolyamra Zen­tárói is érkezett két gazda. A majsai képzésen elsősor­ban nem mezőgazdasági, ha­nem vállalkozási tanácsokat kaptak a résztvevők. Megis­merkedhettek adó- és jogi tud­nivalókkal, számvitellel és az üzleti terv készítésével is. A zá­róvizsgán ott volt Lennart Daf- gard is, aki a PHARE-program keretében felállított Európai Unió Csatlakozást Előkészítő Tanácsadó Csoport vezetője. A svéd diplomata maga is gazdálkodik, húszhektáros bir­toka van, amelyet már 28 éve vezet. Az ÉU-csatlakozást megelőzően három évig irányí­totta nagykövetként hazája me­zőgazdasági szekcióját. Mint Lennart Dafgard elmondta, már most el kell gondolkodni a ma­gyar gazdálkodóknak azon, hogy mit akarnak az EU-csat­lakozást követően. Magyaror­szág ekkor egy eddig teljesen szokatlan versenyhelyzetbe fog kerülni. Ezért van szükség a többi között ezekre a képzé­sekre, hiszen hazánk várhatóan már 2001 -ben tagja lehet az Eu­rópai Közösségnek. A határok megszűnése óriási lehetőség és egyben felelősség is lesz. Len­nart Dafgard kiemelte, hogy a magyar gazdálkodóknak már most úgy kell üzleti terveket készíteniük, hogy öt év múlva is időtállóak legyenek az elkép­zelések. Tapodi Kálmán Részvény készpénzért és kárpótlási jeggyel kombinálva Nagy érdeklődés mellett kezdő­dött meg hétfőn a BorsodChem részvényeinek nyilvános forga­lomba hozatala. Az ország 40 kijelölt jegyzési helyén az Ál­lami Privatizációs Vagyonke­zelő Rt. 250 ezer darab, egyen­ként 1000 forint névértékű, névre szóló törzsrészvényt érté­kesít 1800 forintos forgalomba hozatali áron. A jegyzés eredeti­leg március 1-jéig tart, ám túl- igénylés esetén korábban is le­zárható. A belföldi magánsze­mélyek a részvényt a teljes vé­telár megfizetésével készpénz­ben, illetve készpénz és kárpót­lási jegy kombinációjával je­gyezhetik. Ebben az esetben öt darab részvény 7 258 forint készpénzzel és 1000 forint cím­letértékű kárpótlási jeggyel vá­sárolható meg. A Concord Értékpapír Ügy­nökség tájékoztatása szerint az érdeklődésre jellemző volt, hogy az emberek már pénteken megjelentek a jegyzési helye­ken és önszerveződő módon lis­tákat készítettek az igénylésről. Hegyközségi borversenyt ren­deztek pénteken' Kunbaján. Varga József, a hegyközség el­nöke beszélt az ágazat súlyos gondjairól, majd a szőlőterüle­tekre vonatkozó támogatások­ról. Örömét fejezte ki amiatt, hogy sok volt kunbajai állami gazdasági dolgozó nevezeti be a versenyre. A 13 versenybort minden je­lenlévő megkóstolhatta, illetve értékelhette. Fehérbor kategó­riában a szakmai zsűri Iván Ist­Szölészfórum A kecskeméti Mathiász hegy­község szakmai fórumot tart a hegyközségi tagoknak. Az elő­adásokat holnap délután kettő­től hallgathatják az érdeklődők a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség székházában. A té­mák: a szőlő szaporítóanyag­termeléséről dr. Luntz Ottokár, a szőlőtermeléssel kapcsolatos idei állami támogatásokról pe­dig Madari Jenő tart előadást. ván vegyes fehérborát értékelte a harmadik, Mészáros Endre olaszrizlingjét a második, Si­mon Antal cserszegi fűszeresét pedig az első helyre. A vörös­borok közül harmadik lett Si­mon Antal kékfrankosa, máso­dik Fábián István oportója, első helyen Nagy Károly Eger III. bora végzett. A közönség Simon Antal fe­hérborát, valamint Fábián Ist­ván oportóját találta a legjobb­nak. N. G. Munkaügyi fórum a népfőiskolán Munkabiztonsági és munka­ügyi fórumot rendeznek vál­lalkozók részére március 13- án a Lakiteleki Népfőiskolán. Az egynapos konzultáción az érdeklődők tájékozódhatnak a legfontosabb időszerű mun­kabiztonsági és munkaügyi tudnivalókról, egyebek közt a munkáltató feladatairól, va­lamint a munkáltatók társada­lombiztosítási kötelezettsége­iről. írásbeli kérdések előze­tesen is elküldhetők a népfő­iskola címére. Jelentkezni, il­letve bővebb felvilágosítást kérni a népfőiskolán lehet. Lakossági devizaszámlák Az elmúlt hónapban - a fo­lyamatos leértékelés hatását nem számítva - 2,8 milliárd forinttal növekedett a lakos­sági devizaszámlák értéke. Tavaly az év első hónapjában még 15 milliárd forint volt a tiszta növekedés. A Magyar Nemzeti Bank adataiból kidé­iül, hogy 1996. január végén 446,8 milliárd forint - mint­egy 3 milliárd dollár - volt a lakossági devizaszámlák ér­téke és ez 134 milliárddal több, mint egy évvel ezelőtt. Keletre húzódnak az osztrák cégek 40-50 ezer munkahelybe is kerülhet Ausztriában, ha az osztrák cégek a következő 2-5 évben Kelet-Európa felé ter­jeszkednek. Egy most nyilvá­nosságra hozott, december­ben 151 .osztrák céggel készí­tett felmérés szerint a na­gyobb termelő vállalatok kö­zül minden harmadik közép­távon azt tervezi, hogy terme­lését áthelyezi Kelet-Euró­pába. Elsősorban azok a cégek érdeklődnek új kelet­európai telephelyek iránt, amelyeknek nagy a munka­erőigényük, mivel a legfőbb vonzerő - még mindig - a ke­leten olcsóbb munkaerő. Élénkülhet a lakásépítés Az idén a terv szerint 730-740 ezer tonna építőipari alap­anyagot állít elő a Váci Dunai Cement- és Mészmű Kft., ami kapacitásának csupán a 65 százalékát köti le. A hazai cementipar 1979-80-ban ter­melte a legtöbb - összesen 5,3 millió tonna - cementet, s ma e mennyiségnek csupán a ; felét állítja elő. Bizonyos biz­tató jelek azonban mutatkoz- • nak. Az idén megindulhatnak az eddig stagnáló magánépít­kezések. s élénkülhetnek az I infrastrukturális beruházások. London, a pénzközpont London továbbra is vonzza a a külföldi bankokat: a tavaly megnyitott új hivatalokkal együtt összesen 541 pénzinté­zet képviselteti magát a brit fővárosban fiókkal, leány­bankkal vagy képviseleti iro­dával, s ez mennyiségi re­kord. A Financial Times be­számolója szerint 1996-ban 36 bank nyitott új irodát Lon­donban, köztük négy orosz és négy amerikai. Szerkeszti: A. Tóth Sándor Segítve szolgáltatásaival a gazdálkodók tevékenységét, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara Közhasznú Társasága (Bács-Agrár Kht.) vállalja az 1996. évi agrártámogatások elnyeréséhez szükséges pályázatok elkészítését (beruházás, szőlő-gyümölcs telepítés, öntözés, erdőtelepítés). Kamarai tagoknak kedvezményesen: 15.000 Ft + áfa alapdíj ellenében. További szolgáltatás: termeltetési és szerződéskötési lehetőségekről felvilágosítás. Jelentkezni a területileg illetékes gazdajegyzőnél, illetve a kht. irodájában lehet, az alábbi címen: Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. II. emelet. Telefonszámunk: 76/497-072 vagy 497-075 (96875) Kunbajai borok versenye

Next

/
Thumbnails
Contents