Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-27 / 49. szám

1996. február 27., kedd ddal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Egyesítik az adóhivatalt és a pénzügyőrséget / Átfogó ellenőrzéssel Az állam összes adóbevéte­leinek kétharmada az áfá­ból és a személyi jövedelem­adóból származik, s az APEH bevételei az utóbbi hónapokban elérték, vagy meghaladták a tervezettet. A tervek szerint közös irá­nyítás alá helyezik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­talt. valamint a Vám- és Pénzügyőrséget. Az elképzelés írásos formát öltött, s ebből az alkalomból Pitti Zoltán, az APEH elnöke elmondotta: leghamarabb 1997 elején kerülhet sor a két szervezet összevonására. Az egyik legsürgetőbb fel­adat a közös informatikai rendszer kialakítása. Erre el­sősorban a köztartozások át­fogó ellenőrzése érdekében van szükség. Létre kell hozni egy közös behajtási szerveze­tet is. Az APEH különben teljesí­tette a tavalyi pótköltségvetés követelményeit. A bevételek az év eleji kedvezőtlen jelek után folyamatosan nőttek, és az év végére a pótköltségve­tésben meghatározott mérték­nél még kedvezőbben is ala­kult a helyzet. A bevételek 35 százaléka az áfából, 32 százaléka az szja-ból származott, 16 száza­lékot tett ki a fogyasztási, és csupán 11 százalékot a társa­sági adó. Áremelkedés az olajpiacon Az elmúlt héten 1,13- dollárral, 18,76 USA dollárra emelkedett Bécsben a Kőolajexportáló Or­szágok Szervezete átal expor­tált hét olajfajtából számított hordónkénti olajár. Januárban az OPEC-olaj átlagára 18,06 dollár volt. Az energiahordozó ára azonban még így is jóval elmarad az olajkartell által áhí­tott 21 dolláros irányártól. Falufórum Bócsán Március 1 -jén, pénteken délelőtt 10 órától falufórum lesz a bócsai művelődési házban. Ez alka­lommal nemcsak az önkor­mányzat elmúlt évi gazdálkodá­sáról, s idei terveiről hallhatnak az érdeklődők, hanem az agrár- támogatási rendszerről is. Az adóellenőrzés szempontjai A tavalyi esztendő a különböző adómegtakarítási lehetőségek éve volt. Február 15-én fontos határidő járt le, s az APEH Bács-Kiskun megyei igazgató­ságán megkezdődött az említett időpontig beküldött adóbeval­lások vizsgálata. A bevallási fegyelemről, illetve az ellenőr­zés szempontjairól tartott sajtó- tájékoztatót dr. Király László György, az APEH megyei ve­zetője és Bajnóczi Sándomé igazgatóhelyettes. Elsőként összegezhető ta­pasztalat, hogy tavalyhoz ké­pest mintegy 3 százalékkal ja­vult a bevallási fegyelem, eny- nyivel többen tartották be a ha­táridőt. A beküldött adóbeval­lások kitöltése azonban körül­belül 50 százalékban hibás. Ez az arány megfelel az előző évi­nek. Kisebb hibákat az adóhiva­tal értelemszerűen kijavít, egyébként adategyeztetésre ké­rik az ügyfelet. A legtöbb hiba az úgyneve­zett C lapok hiányos kitöltésé­ből adódik. Ezen a lapon kell részletezni a különböző adó- kedvezményeket. A szigorú el­lenőrzés itt azért is indokolt, mert itt kell feltüntetni például azokat az alapítványokat, ame­lyeket támogatva az adózó kedvezményekhez jutott. Dr. Király László György az APEH álláspontját ismertetve elmondta, hogy az alapítvány „tisztaságáért" az adományozó is felelős. Annak megítélésénél, hogy az adomány jogosít-e kedvezményre, az a legfonto­sabb alapelv, hogy az ado­mánynak érdekmentesnek kell lennie. Szövetkezeti üzletrész- vásárlás esetén a készpénzben ténylegesen kifizetett összeg lehet csak a kedvezmény alapja. Ha a nyugdíjpénztá­rakba különféle közbeiktatott szervezetek gyűjtik a befizetést, akkor ez kizárja a kedvezmény jogos igénybevételét. A megyei adóhivatal beszá­molt olyan tavalyi esetekről is, melyeknél az ellenőrzés során intézkedéseket tettek. Miután egy selejtezési jegyzőkönyvről kiderült, hogy hamis, az érintett egyéni vállalkozó adózás előtti ereményét 10,5 millió forinttal növelték. Olajügyben az egyik esetben 297 milliós adóhiányt tártak fel, bizonylatok eltűnése után pedig 90 milliós forgalmi adót becsléssel állapítottak meg. Bálái F. István JAMINA W / A CSORNA tZ2 ZIEGELWERKE GLEINSTÄTTEIM Kedvezményes TÉ6LAVÁSÁC a készlet erejéig ! KÖRÖS 30/19 20 db/m2 70,0 Ft/db KÖRÖS 30/23,8 16 db/m2 90,0 Ft/db KÖRÖS 36/19 20 db/m2 85,0 Ft/db KÖRÖS 36/23,8 16 db/m2 98,0 Ft/db Saját szállítás esetén kedvezményt biztosítunk. Az árak az áfát nem tartalmazzák. Keresse vevőszolgálati irodáinkat! JAMINA RT. 5600 BÉKÉSCSABA OROSHÁZI ÚT 88. TELEFON: 66/441-670 TELEFAX: 66/441-658 Tőkeinjekció a körösi konzervgyárnak A nagykőrösi Kőrös Konzerv­gyár Rt. tavaly megpályázott és elnyert 50 millió forintot a Munkaügyi Minisztérium fog­lalkoztatási keretéből. A pénzt vissza nem térítendő támoga­tásként, havi részletekben kapja meg a cég és kizárólag a munkaerő megtartása érdeké­ben használhatja fel. A szaktárcával és a Pest Megyei Munkaügyi Központ­tal megkötött szerződésben 1000 teljes munkaidős éves statisztikai létszám foglalkoz­tatására vállalt kötelezettséget a részvénytársaság. A tőkein­jekció az említett létszámra jutó bérek és azon járulékai 25 százalékának fedezésére ele­gendő a folyósítás időtartama alatt, december 1-jétől április 30-áig. Ha éves átlagban ennél mégis kevesebb dolgozót al­kalmaznának, akkor kötelesek annak arányában visszatéríteni a támogatást, illetve megvon­hatják a teljes összeget is. Csernus Tamás vezérigaz­gató lapunknak elmondta, a támogatás elnyerése nem mó­dosította lényegesen a cég eredeti foglalkoztatási tervét. A jelenlegi 1070 dolgozóból a pályázás előtt sem készültek senkit elbocsátani, ehelyett a munkaidőalapot csoportosít­ják át. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalóknak az év első 5 hónapjában adják ki a szabad­ságot és a szabadnapok na­gyobb részét. Nyáron és ősszel teljes létszámmal, folyamato­san termel a konzervgyár. A szezon idejére az állandó lét­szám mellé további 200-300 idénymunkásra is szüksége lesz a cégnek. M. J. Ha alacsony az infláció, nem is beszélnek róla Német lesz a sör, francia a csiga A németek a jövőben is adalék­anyagok nélkül készíthetik a sört, a franciák pedig a csiga- konzervet - jelentette a DPA a strasbourgi Európai Parlament döntéséről beszámolva. A testület megszavazta, hogy az Európai Unió tagországai a piacegységesítés ellenére is ér­vényben hagyhassák azokat a törvényeiket, amelyek egyes hagyományos nemzeti élelmi­szereik adalékanyagoktól való mentességén őrködnek. Nem akarunk egyenkását - jelentette ki a parlament egyik német tagja. Ezek a nemzeti élelmiszer-tisz­tasági törvények ugyanis látszó­lag sértik az egyenlő versenyfel­tételek uniós elvét. A tagál lantok továbbra is jogosultak megtil­tani adalékanyagok felhasználá­sát hagyományos élelmiszerek­ben. Az Unió listáján szerepel a görög feta sajt, a francia szar- vasgombakonzerv. az osztrák hegyi sajt, a Mammi nevű finn sütemény, a dán hurka, illetve a svéd húsgombóc és gyümölcs­szirup is. A következetes monetáris poli­tikát folytató és a meghatározó kamatlábat rugalmasan, de kellő szigorral kezelő Szövet­ségi Tartalékbank (Fed) folya­matos közbelépésének - és természetesen a szilárd ütem­ben bővülő gazdaság egészsé­ges állapotának - köszönhetően az Egyesült Államokban évek óta elenyésző az infláció. Bár pontos végleges adat még nem áll rendelkezésre, az előzetes számítások szerint a drágulás tavaly is csupán két- három százalékos volt, és az idénre is hasonlóan alacsony szintet jósolnak. A gazdaság pénzügyi alapjain éber szem­mel őrködő, független státust élvező központi jegybank ta­valy - tartva az esetleges túlfű­töttség beindulásától - több íz­ben is emelte az elsődleges ka­matszintet, visszafogva a növe­kedés ütemét, de a közelmúlt­ban - miután félelme nem iga­zolódott be, és az inflációs ön­gerjesztő folyamat nem kapott lábra - már ismét csökkentette a kamatlábat, olcsóbbá téve az új befektetésekhez szükséges hiteleket. Mivel a közgazdá­szok az infláció egészségesen alacsony, a gazdasági bővülést szolidan serkentő szintjét már egy ideje a gazdasági kép meg­szokott elemeként könyvelik el, alakulása nem áll a gazdaság- politikai viták középpontjában. Szemben a költségvetési de­ficit felszámolása és az adók csökkentése körüli ádáz csatá­rozásokkal. És hogy a demok­rata párti kormányzat is elége­dett a szándékosan visszafo­gott, mérsékelt ütemű, de ala­csony inflációval párosuló bő­vülési kurzust előnyben része­sítő Fed tevékenységével, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hírek szerint Bili Clinton elnök a héten újabb négy évre meg kívánja hosszabbítani tisztségében Alán Greenspant, az ízig-vérig republikánus gaz­daságpolitikát valló központi bankelnököt. 5 TA <Af*É KPu N' 2I' AH X:Mim BANK Fit. 4406 0131 0000 0QTI0 VISA ELÉCTRÖN VíRSZÁOiOS TAKA3r.KPtrM.77ÁR KERESKEDELMI BANK Hí. 4909 8232 0000 A KASÉKF£ &ZT AR X-M SANK F<1 8200000000 01/98 125456789 CIRRUS/MAESTRO ÜFK Belépés díjtalan! Az OTP Bank forint alapú bankkár* tyái Magyarországon széles körben elfogadott és könnyen elérhető szolgáltatásokat nyújtanak. Január 1-től szolgáltatásaink még tovább bővültek hiszen bevezettük • az új EC/MC Standard • az új VISA ELECTRON kártyát •az új VISA ELECTRON JUNIOR kártyát • az új CIRRIUS/MAESTRO ügyfélkártyát melyek az egész vilá­gon használhatók vásárláshoz és készpénzfelvételhez. Az OTP Banknál 1996. június 30-ig díjmentesen juthat az új forint- kártyák valamelyikéhez akkor is, • ha meglevő bankkártyáját cseréli le újra • ha eddig csak OTP Lakossági Folyószámlája volt bankkártya nélkül, •ha jelenleg nincs az OTP Banknál folyószámlája. Az új forintkártyákról és arról, hogy miképp juthat hozzájuk, részletes felvilágosítást kaphat bármelyik OTP Bank fiókban, illetve a postahivatalokban elhelyezett információs füzetünkből. s te w te ŐE> BANK Jöjjön be hozzánk, váltson kártyát!

Next

/
Thumbnails
Contents