Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-23 / 46. szám
4. oldal Világtükör 1996. február 23., péntek A Magyar Televízió kettes csatornája iránt a luxemburgi székhelyű CLT-cso- port mellett több más külföldi befektető is érdeklődik - írta csütörtökön a Financial Times. A vezető brit gazdasági-politikai napilap értesülése szerint a második magyar országos tévéprogram privatizációjára várhatóan pályázik a Central European Media Enterprises is, amely részben az Estéé La- uder kozmetikai világbirodalom egyik örököse, Ronald Lauder kezében van. Szlovákia lakosságának 63 százaléka „inkább egyetért. vagy határozottan egyetért” a magyar-szlovák alapszerződéssel - derül ki a szlovák statisztikai hivatal friss felméréséből. Az alap- szerződést támogató lakosok zöme 30-59 év közötti, és sok közöttük a magyar nemzetiségű. Ukrajna a nyárra atomfegyvermentes ország lesz - közölte Leonyid Kucsma ukrán elnök az amerikai védelmi miniszterrel lezajlott szerdai találkozója után Washingtonban. William Perry megerősítette, hogy az ukrán leszerelési folyamat a kijelölt ütemben halad. Szívpanaszokkal csütörtök délelőtt váratlanul kórházba szállították Alija Izetbegovics boszniai elnököt. A The Washington Times című amerikai lap értesülése szerint Ratko Mla- dics tábornok a múlt héten parancsba adta, hogy a boszniai szerb fegyveresek ejtsenek túszul NATO-ka- tonákat, megtorlásul azért, hogy a szarajevói kormány korábban őrizetbe vett két szerb tisztet. Lezuhant csütörtök délután Nagybánya közelében egy román AN-24-es repülőgép. A méréseket végző repülő laboratórium személyzetének mind a nyolc tagja életét vesztette, és két ember meghalt abban a kőbányában is, ahová a gép becsapódott. A szerencsétlenség okainak felderítésére vizsgálat indult. Ismeretlen tettesek csütörtökön felrobbantottak Csecsenföldön egy gázvezetéket. Emiatt a köztársaság, illetve Dagesztán jelentős része földgáz nélkül maradt. Közben, azt követően, hogy az orosz tüzérség szétlőtte a szakadárok egyik bázisát, Novogroznijt, a szomszédos Centoroj térségébe is átterjedtek a harcok. Az öreg hölgy látogatása. A világ legidősebb asszonyát, a 121 éves Jeanne Calment-t köszöntötték honfitársai a franciaországi Arles polgármesteri hivatalában. A matróna nemrégiben lézerlemezt jelentetett meg, amelyen a popzene legfrissebb irányzatának számító techno stílusban is énekel. fotó: feb-reuter A Wall Street hétköznapjai Naponta tizennégy milliárd dollár cserél gazdát Most lesz kereken százesztendős a New York-i értéktőzsde árfolyam-alakulásának mutatója, a Dow-Jones Index. A centenárium alkalmából sok szó esik a Wall Street 11. szám alatti palotáról, amelyben naponta átlag négyszázmillió darab részvény cserél gazdát, 14 milliárd dollár értékben. Az itt dolgozó fiatalemberek közül soknak remeg a keze, és majd szétrobbannak az örökös stressztől. Errefelé nem ritka a heti kilencvenórás munkahét, a krónikák által feljegyzett rekord heti száztíz kemény óra. Ha ettől egy ifjú visszariad, főnökei hamar kimondják az ítéletet, amely szerint „nem elég pozitív a hozzáállása”, és ez itteni szójárás szerint annyit (is) jelent, hogy nem fog egyhamar kétezer dolláros öltönyben járni. A munkatempóra jellemző a következő anekdota. Az üzletember felhívja tőzsdei partnerét, aki azt javasolja neki, találkozzanak reggel fél nyolckor, így legalább együtt reggelizhetnek. „Kár, hogy nem félórával korábban találkozunk, - vágja rá a másik - mert akkor együtt zuhanyozhatnánk is.” A beavatottak mellesleg azt mondják, nem is olyan eget rengetően sok az itt keresett pénz. A szövetségi, az állami és a városi adó elviszi a jövedelemnek csaknem a felét, a lakás és az élet méregdrága, a gyerekek magániskolája nemkülönben. Amint mondják, a Wall Streeten nem egyszerűen ajánlatos, hanem szükségszerű a nagy kereset. A munka jellemzője az örökös stressz. S a gőzt valahol le is kell ereszteni. Ez esténként a közeli elitsörözőkben történik meg. Mesélik: az egyik ilyen lokál sztárját, a szilikonnal feldúsított keblű Lidut egyszer két tréfás kedvű bróker becsempészte a tőzsdei szentélybe. A világ ebből annyit vett észre, hogy a Wall Streeten hosszú percekig nem történt kötés. Ferenczy Europress Bomba robbant Szalonildben Ismeretlen tettesek pokolgépet helyeztek el az észak-görögországi város vasútállomásán várakozó vonaton. A merénylet következtében senki sem sérült meg, az anyagi kár azonban jelentős. Az antiter- rorista osztagok értékelhető nyomok után kutatnak a helyszínen, mivel egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget a robbantásos akció elkövetéséért. FOTÓ: FEB-REUTER Pénzügyi válság fenyegeti a világszervezetet Havel mint ENSZ-fótitkár? Washington elégedetlen a jelenlegi ENSZ-főtitkár tevékenységével, s a következő ciklusban szívesebben látná a világszervezet élén Václav Havel cseh köztársasági elnököt. Butrosz Gáli főtitkár régóta élesen bírálja az Egyesült Államokat, amiért nem hajlandó befizetni ENSZ-tagdíját. A világszervezet a pénzügyi csőd felé rohan - a tagországok 2,3 milliárd dollárral tartoznak neki s ha nem tönénik gyors beavatkozás, a jövő nyáron be kell zárni az ENSZ-t - mondta a főtitkár. Butrosz Gáli nemrégiben bürokratáknak nevezte azokat az amerikai tisztségviselőket, akik szándékosan késleltetik a tartozás kiegyenlítését. A gyakori szóváltások is bizonyítják, hogy elmérgesedett a viszony az idén 74. életévét betöltő politikus és az Egyesült Államok kormányzata között. Amerika - mint a Biztonsági Tanács állandó tagja - meg is vétózhatja Gáli újraválasztását. Friss értesülések szerint a Clinton-adminisztráció már korábban tapogatózott Václav Havelnél: elvállalná-e a következő ciklusra az ENSZ főtitkári posztját? Havel habozás nélkül nemet mondott. Szakértői tanácskozás az uniós csatlakozásról Magyarország az elsők közt Az Európai Unió jövőbeli képe - felkészülés az 1996- os kormányközi konferenciára címmel kétnapos nemzetközi szakértői tanácskozás kezdődött csütörtökön az Országházban. A szimpóziumon az Európai Unió tagországai és a magyar kormány képviselői, valamint a téma magyar szakértői és más meghívottak vesznek részt. Gál Zoltán, a parlament elnöke megnyitójában kijelentette: Magyarország már többször bizonyította csatlakozási szándékát. Pablo Garda Berdoy, az EU idén kezdődő kormányközi konferenciáját előkészítő Reflexiós Csoport elnöke azt hangsúlyozta, hogy az EU- nak éppúgy érdeke a bővítés, mint a belépni vágyóknak. Manfred Scheich, Ausztria EU-nagykövete leszögezte: az intézményi reform lebonyolításáig nem képzelhető el újabb tagfelvétel. Úgy vélekedett, hogy az összes jelöltet egyetlen csoportként kezelik majd, de ez nem jelenti azt, hogy egyszerre léphetnek be a szervezetbe. Scheich jogosnak tartotta azt a budapesti elvárást, hogy Magyarország az elsők között kerüljön be az Európai Unióba. Már nem vásárol smaragdokat hitelkártyára Raisza, a háziasszony Gorbacsov szovjet exelnök felesége ma könnyebben él, mint azelőtt. Nem kell reprezentálnia, végre kedvére főzhet. Raisza aranyláncot visel, rajta kereszttel, amelyet anyja titkon ajándékozott neki. Annak idején meg is keresztelték, de erről sem tudott senki. A hagyomány folytatódott. Gorba- csova saját lányát is keresztvíz alá tartatta: anyósát kérte meg a kényes ügy lebonyolítására. A volt elnökné élete ma sem csak aháziasszonykodással telik. Férje emlékiratait szerkeszti, és egyik szervezője a Gorbacsov-alapítványnak, amelynek húsz kutatóközpontja működik világszerte. Ma már nem vásárol külföldön hitelkártyára smaragdokat, de ez nem azt jelenti, hogy a házaspárnak anyagi gondjai lennének. Különben is, a fiatal Raiszát nem kényeztették el, huszonkét éves korában kapta első saját kabátját, amikor apja nyert a lottón. Ha elfárad, vagy szomorú, kedvenc lemezeit hallgatja: Mahler ötödik és Csajkovszkij hatodik szimfóniáját. Egy külföldi tudósító megkérdezte tőle: indul-e férje a júniusi elnökválasztáson? Rai- sza csak annyit felelt: „Kérdezzék meg Gorbacso- vot!” Gorbacsov viszont úgy válaszolt: „Kérdezzék meg az oroszokat!” Lehet, hogy a Gorbacsov-házaspár ismét vállalná az elnöki tisztség kényelmetlenségeit? FEB Filmet készít az unoka a kilencvenhat éves anyakirálynéról Brit udvari szappanopera Királyi szappanoperát rendez a brit Edward herceg, II. Erzsébet legfiatalabb gyermeke. A nyolc, egyenként hatvanperces tévéfilm részleteket mutat be nagyanyja, Erzsébet anyakirályné életéből 1923-tól - akkor ment férjhez a későbbi VI. Györgyhöz - 1953- ig, lánya, a mai királynő trónra lépéséig. A kilencvenhatodik évében járó Queen Mum szellemi frissességének teljes birtokában van, így unokája rendszeresen konzultál vele a filmről. Különösen az V. György halálát követő időszakról, amikor az akkori walesi herceg, Edward került a trónra, ám rövid idő múlva, a Mrs. Simpson iránti olthatatlan vonzalma miatt Edward, a kedvenc. lemondott a koronáról. A forgatás tavasszal indul, s a költségek meghaladják majd - átszámítva - az egymilliárd forintot. A címszerepért három ismert angol színésznő maradt versenyben: Helena Bonham Carter, Jennifer Ehle és Christin Scott-Thomas. A sorozat egyik leginkább felemelő részének a második világháborús időszak ígérkezik, amikor a mai anyakirályné rengeteget tett a német légitámadások áldozataiért. Edward herceg Ardent nevű filmvállalata már forgatott egy „koronás” filmet a leköszönt walesi, majd windsori hercegről Edward Edwardról címmel. Ebben, szemben a most tervezett játékfilmelemekkel, kizárólag szikár dokumentumok szerepeltek. J A T E J G Y T F A József Attila Tudományegyetem és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola az 1996/97-es tanévtől kétéves, iskolarendszerű felsőfokú szakképzési programot indít Szegeden és Budapesten érettségizettek számára: ■ Menedzser (pénzügyi, kereskedelmi, idegenforgalmi, marketing-reklám) ■ Geológiai környezetvédelmi technikus ■ Természetvédelmi technikus ■ Vegyipari környezetvédelmi technikus ■ Lakk- és festékipari szaktechnikus ■ Optikai üvegcsiszoló ■ Gazdasági informatikus ■ Felsőfokú szoftverüzemeltető ■ Felsőfokú rendszeradminisztrátor ■ Gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő ■ Laptördelő-képszerkesztő ■ Gyógypedagógiai asszisztens ■ Oktatásszervező ■ Rekreációs és szabadidő szervező asszisztens ■ Moderátor ■ Műsorvezető ■ Sportriporter ■ Fotóriporter A program francia és brit kooperációban felsőfokú szakképesítést ad. Lehetőség van a tanulmányok felvételi nélküli folytatására. Az elért eredmények a további felsőfokú tanulmányokba beszámíthatók. Érdeklődni: Szakképzési Intézet, 6701 Szeged, Pf.: 396 Telefon: 62/456-054, 06/30/513-667