Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-23 / 46. szám
1996. február 23., péntek 5. oldal Hazai Tükör A Legfelsőbb Bíróság előtt Stadler elrablóinak ügye Óvodások farsangja. Szlovákiai magyar és budapesti horvát, szerb, valamint szlovák óvodások mutatták be tegnap hagyományőrző és modern farsangi jelmezeiket a fővárosban megrendezett vetélkedőn. A pálmát a határon túli apróságok vitték el. FEB/HAJDU András Egy százalékkal kisebb nyugdíjemelés A szocialisták parlamenti képviselőcsoportja szerdán azokat a javaslatokat mérlegelte, amelyek a társadalombiztosítási alapokból egyelőre hiányzó több mint 30 milliárd forintot pótolnák. A pénzügyi csomagterv önálló képviselői indítványként kerül majd a Ház asztalára. A Legfelsőbb Bíróságon tegnap megkezdődött Stadler Józsefnek, az országosan ismert sportmecénás üzletember elrablásával vádolt személyek büntetőperének fel- lebbviteli tárgyalása. Ezen a napon a védőbeszédek hangzottak el, a vádbeszédre és a három vádlott álláspontjának kifejtésére - az utolsó szó jogán - pénteken kerül sor. A másodfokon eljáró bíróság jövő héten hirdet jogerős ítéletet. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság tavaly májusi elsőfokú ítélete alapján az ügy előzménye: az elsőrendű vádlott, Márton Gábor kiskőrösi vállalkozó január 16-án találkozóra csalta Stadler Józsefet, akit a megbeszélés után a helyszínen reá várakozó csecsen férfiak erőszakkal betuszkoltak egy gépkocsiba. Egy tanyára vitték, űtTiltakoznak. Az Érdekegyeztető Tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Vasutasok Szakszervezete a nyugdíj- korhatár emelése és más, a családokat súlyosan érintő intézkedések miatt. Az országgyűlési képviselőket arra kéri, hogy ne szavazzák meg az előkészítetlen kormányzati javaslatokat. ötleteket várnak. A Találjuk ki Magyarországot Klub a Magyar Televízióval és a Rádióval közösen országos ötletpályázatot hirdet hét témában. Olyan javaslatok, grafikai vagy egyéb tervek benyújtását várják, amelyek segítségével kedvezőbb kép alakulhat ki Magyarországról a világban. Az Én Magyarországom, az Európa és a Túlélési stratégiák pályázat határideje április 30., a többié június 30. Jól sáfárkodtak. Az előirányzott ütemezésnek megfelelően vették igénybe a költségvetési juttatásokat és a vízügyi alap pénzeszközeit a nagymarosi-visegrádi területrendezésnél. Ezt az ASZ most nyilvánosságra hozott elemzése állapítja meg. Kifogásolták, hogy a környezetvédelmi tárca indokolatlanul elzárkózott a Környezetvédelmi Alapból erre a célra előirányzott 154 millió átadásától. Családi határidő. Még egy hétig igényelhetik a családi pótlékot azok a szülők, akik késedelem nélkül és folyamatosan szeretnék kapni a pótlékot. Április 1-jétől ugyanis már új feltételekkel, a jövedelmi helyzettől függően jár az ellátás. Azok a jogosultak, akik március 1- ig nem jelentik be igényüket, pótolhatják ezt, de visz- szamenőleg csak hathavi összeget kaphatnak. közben és a tanyán is többször megverték, fegyverrel fenyegették és családja kiirtását, telephelye felgyújtását helyezték kilátásba, ha nem fizet másfél millió dollár összegű váltságdíjat. Végül százmillió forintban állapodtak meg, amit Stadler József át is adott elrablóinak. Az elsőfokon eljárt bíróság Márton Gábort fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettéért - mint társtettest -, csalás bűntette kísérletéért, magánokirat-hamisítás vétségéért, a devizagazdálkodás szabályainak megsértéséért tíz év börtönre ítélte, mellékbüntetésként nyolc évre eltiltotta a közügyektől és vagyonelkobzást mondott ki. A másodrendű vádlottat, a csecsen nemzetiségű Iszajev Anzort fegyveresen elkövetett emberrablás bűntettéért - mint társtettest -, valamint folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás Aláírásgyűjtési akciót indít március 14-én az FKgP. A KDNP jogosnak ismerte el a választmány ülésének előrehozását. A Fidesz pedig Bokros végkielégítése ellen emelt szót. A Független Kisgazdapárt az MSZP 1994. évi szavazatait meghaladó számú kézjegyet kíván összegyűjteni, hogy ki- kényszerítse a kormány távozását. Amennyiben a kabinet az 1 millió 781 ezer 504 aláírás ellenére sem mond le, törvényen kívül helyezi magát. Ezt Tárgyán József elnök jelentette ki. Az akciót a párt március 14-i nagygyűlésén kezdik meg. Vissza nem térítendő támogatásért és kamatmentes kölcsönért pályázhatnak a vállalkozások az IKM-nél. Ehhez a minisztérium kezelésében lévő gazdaságfejlesztési célelőirányzat biztosít forrást - jelentette be csütörtökön Berényi Lajos, az ipari és kereskedelmi tárca helyettes államtitkára. Elmondta, hogy kiemelt jelentőségű gazdaság- és kereskedelempolitikai célok megvalósításához, a működőtőke-bevonáshoz, versenyképes árualapok létrehozására, illetve a vállalkozások külpiaci megjelenéséhez az idén 7,8 milliárd Harmincnégymillió forint értékű cigarettát találtak a hatóságok egy Pest megyei kistelepülés szerelőműhelyében veszteglő tehergépkocsiban. A település járőrei arra lettek figyelmesek, hogy a műhelyben álló teherkocsi javítását meg sem kezdték. Gyanút fogtak, így megvizsgálták a járművet, a- mely - mint tapasztalhatták vétségéért szintén tízévi börtönnel és vagyonelkobzással sújtották, illetve az országból kiutasították. Fivérét, Iszajev Kjurit az emberrablással kapcsolatban mint bűnpártolót ítélte négy év börtönre és az országból való kiutasításra a bíróság. Márton Gábor és védője a tényállás téves megállapítására, téves minősítésre és az ítélet megalapozatlanságára hivatkozva fellebbezett az elsőfokú határozat ellen, és kérték annak hatályon kívül helyezését. A másod-, illetve harmadrendű vádlott és védőjük felmentésért fellebbeztek. A tegnapi tárgyaláson a védelem képviselői az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárásával kapcsolatos aggályaikat hangoztatták. Álláspontjuk szerint a tényállás nincs kellően felderítve, és védenceik fenyegetés hatására cselekedtek. A KDNP mandátumvizsgáló bizottsága megállapította: hitelesek az Országos Választmány ülésének előrehozását kezdeményező aláírások. így nincs akadálya annak, hogy a testület a jövő héten megtartsa tanácskozását. Arról azonban, hogy kellőképpen előkészítették-e a megbeszélést, feltehetőleg komoly viták lesznek az Országos Elnökség ülésén. A Fidesz felháborítónak minősítette, hogy a lemondott pénzügyminiszter végkielégítésre számíthat. Elítélte továbbá, ahogy Bokros Lajos és a nyugdíj-, illetve egészségbiztosító vezetői pocskondiázzák egymást. forint áll rendelkezésre. Az ipari tárca költségvetési keretéből, elkülönített forrásból a termelő beruházások költségeinek 33 százalékáig, de legfeljebb 200 millió forintig, míg a kereskedelemfejlesztési célokra a felmerülő költségek 50 százalékáig, illetve kiemelt országprogramoknál 100 százalékáig kérhető támogatás. A részletes pályázati feltételeket tartalmazó útmutatót az ITD Hungary fővárosi, illetve megyei irodáiban lehet beszerezni, ugyanitt kérhető a pályázat elkészítéséhez szükséges adatlap is. tele volt zárjegy nélküli amerikai gyártmányú cigarettával. A rendőrök azonnal értesítették a Ceglédi Vámhivatalt. A pénzügyőrök az IFA típusú tehergépkocsi rakterében 113 ezer 963 doboz Chesterfield és Bond márkájú cigarettát találtak, amelynek becsült értéke 34 millió forint, amit lefoglaltak. Az árunak gazdája nem akadt. A két alap együttes hiánya - a kormánydöntésnek megfelelően - 17,8 milliárd forint lehet. A módosító indítványok a kiadásokat összesen 3 milliárd forinttal csökkenthetik. Az eredeti javaslat az idén 15 százalékos nyugdíjemeléssel Az Állami Számvevőszék tegnap megtette följelentését az Egészségbiztosítási Önkormányzat néhány vezetője és vezető munkatársa ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályán. Á vád: hűtlen, illetve hanyag kezelés. Az ügyről az ÁSZ alelnöke, Sándor István elmondta munkatársunknak: a történteknek semmi közük a lemondott BokZsebbe csúsztatott pénzzel akarta megváltani súlyos közlekedési kihágásáért kinéző büntetését Salgótarjánban egy 23 éves fiatalember. A férfi szerdán a város belterületén 92 kilométeres sebességgel hajtva számolt, ez azonban előreláthatólag csupán 14 százalékos lesz, ami 5 milliárddal csökkenti a kiadásokat. A tavalyi tényleges nettó keresetnövekedés ugyanis, amelyhez a nyugdíjemelést igazítják, az előzetes adatok szerint mindössze 14 ros Lajos pénzügyminiszter és az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat vezetője, Sándor László közötti, személyeskedéstől sem mentes vitához.- Azért fordultunk a BRFK- hoz, mert a tb-alapok zárszámadásának szokásos vizsgálata során kiderült, hogy az egészségbiztosító jogtalanul utalt át az épülő CM magánklinika számára 150 millió forint „működési költségelőleget”. futott bele a lézeres traffipaxos ellenőrzésbe. A rendőrök megállították, s közölték: a megengedett sebesség túllépése oly nagymérvű, hogy nem tekinthetnek el a feljelentéstől. A fiatalember azonban a rövidebb és százalék volt. így a januári 12 százalékos emelés után júliusban várhatóan 2 százalékkal növekednek a nyugdíjak. A további elgondolások között szerepel, hogy egymilliárddal szűkítik a két alap működési kiadásait. A bevételek növelésében a legjelentősebb tétel a kinnlevőségek behajtásából származó plusz 24 milliárd forint. A tartozások behajtását az állam át- Az átutalás többszörösen is szabálytalan volt. Részben azért, mert a klinika messze állt még a késztől. Részben, mert nem tisztázták, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat végez majd az új intézmény, vagyis mit kap az Egészségbiztosító Önkormányzat a 150 millióért cserébe. A Számvevőszék súlyos számviteli, elszámolási hiányosságokat is felfedett a két fél közötti ügyletekben. egyszerűbb elintézési mód mellett szavazva négyezer forintot kínált fel az adatai után kérdezősködő rendőrnek. Az „falból” át is vette, majd a vesztegetőt három társával együtt azonnal előállította. Az FKgP kormánymenesztö aláírásokat gyűjt Ellenzéki csatározások Hitel vállalkozóknak Lefoglalt csempészdohány vállalná. Fontolóra vennék a nyugdíjkiegészítést Amennyiben a júliusi nyugdíjemelés kisebb lesz a számítottnál, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat ősszel valószínűleg javaslatot tesz a nyugdíjak valamiféle kiegészítésére. Erről Szeremi Lászlóné, a testület alelnöke nyilatkozott csütörtökön azt hangsúlyozva, hogy az idei második nyugdíj- emelés mértéke még korántsem dőlt el. Az alelnök megalapozatlannak minősítette a júliusi nyugdíjemelés mértékére vonatkozó, napokban nyilvánosságra került nyilatkozatokat. A hatályos törvény szerint ugyanis a nyugdíjakat minden esztendőben az előző évi nettó keresetnövekedés mértékének megfelelően kell emelni. Az erre vonatkozó számadatot a KSH-nak május 15-éig kell hivatalosan közzétennie. Ez mindeddig nem történt meg, felesleges tehát a nyugdíjasokat bizonytalan, feszült helyzetbe hozni. Szeremi Lászlóné elmondta: ha kiderül, hogy a nettó keresetkiáramlás tavaly mégis kevesebb volt a valószínűsített 15 százaléknál, és így a tervezett 3 százaléknál kisebb lesz a második félévi nyugdíjemelés, fontolóra kell venni a nyugdíjak valamiféle kiegészítését. Ez természetesen függ a nyugdíjasokat érintő áremelkedések mértékétől és a nyugdíjalap helyzetétől is. Ha azonban a nyugdíjbiztosító szükségesnek tartja, ősszel javaslatot tesz egy kiegészítő támogatásra. Följelentés hanyag és hűtlen kezelésért A gyorshajtó autós meg akarta vesztegetni a rendőrt A korrupcióról A korrupció nem a ’90-es évek Közép-Éurópájának jelensége. Volt és valószínűleg lesz máshol is - jelentette ki Kuncze Gábor a Korrupció Közép-Euró- pában című Budapesten kezdődött konferencián. Az eszmecserét a Friedrich Naumann Alapítvány, a kriminológiai és kriminalisztikai Intézet és a budapesti Német Nyelvű Református Gyülekezet szervezte. Adjon pár másodpercet, hogy megajándékozhassuk Önt 36 240 perccel! És 20% árengedménnyel a belépés díjából! -22-500" 22 000 + áfa HIZsgu sít gjgq «r uepyuA uj^aoqbeLC 9]9w' 9lu{3 Ac2i2o|Aírz23 gy( 9 piiqe(6?í‘ urc8fnqpírf!9‘ poSX (fipin^L $3-?u & KGqAGxqppcu A?2?io|pg(: bsruuou C2W G|OgrcfG?c « guughg« cu^Lqns 3j-gu gI^iiS g canraqou (qAn|i p€|(0|qi pG?rq3G(G2G!< qi]íf{-9iu! obssgsgu gfe?L pcw i? iGpcq - gl^uqGfrpg Ksrbjsr {Qjnujq pcprosusb SO'00-íQI 8'00 Ql^jS* 9 (G]]g? pGfA^gGU' a9I9ujiu( 9 LUnU|<92rnUG([ GB nUUGbugboJCOU juSÁGU pGBSG|yG{ UJOp[I{G|G(.Ou]?LQr aSGIGfUG toppcf LUGStfiqU! 9JCOQU]apI' (ÍGLGBBGU (G| LUIUjCGf j sqcqQ iqcjc sqsrtf srx Qbgujmu finjpicuqzsci e? g Wiujujnuj fgi|^c?oujgg fccqAcrujguÁq ucw Acpctgy jgguApcAz akcióhoz a fantasztikus készülékárakat is biztosítjuk! Rádiótelefonok és tartozékok prm íTTTT Az élvonal. Hivatalos viszonteladó: PR0C0NTR0IT EI.KC7RON/CS Kecskemét, Lestár tér 1. Tel.: 76/481-693 Csongrád, Feketevár Ániház Tel.:63/383-611