Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-22 / 300. szám

6. oldal Gazdasági Tükör 1995. december 22., péntek A jövő évi adóterhek már most nyomják a vállalkozók vállát Borúlátó kereskedők és iparosok Az adótörvények elfogadott módosításait és a jövő évi költ­ségvetést áttekintve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara úgy ítéli meg, hogy 1996-ban jelentősen romlani fognak a vállalkozások működési feltételei. Mol-mérleg: a veszteség nyereségbe fordul Ha drága is, veszik, viszik Kettőből egy Az IBUSZ Bank beolvad a Kereskedelmi Bankba - erről döntöttek a részvényesek a Kereskedelmi Bank Rt. teg­napi, rendkívüli közgyűlésén. A résztvevők a bank ne­vét Kereskedelmi és Hitel Bank Rt.-re változtatták és jóváhagyták a társaság va­gyonmérleg-tervezetét. Eszerint a január 1-jével létrejövő univerzális nagy­bank saját tőkéje 14,79 mil­liárd forint, jegyzett tőkéje pedig 10,38 milliárd forint. Az összeolvadással lé­nyeges, 20-30 százalékos költségcsökkentést sikerül elérni a működésben. A Ke­reskedelmi Banknak jelen­leg 70, az IBUSZ Banknak 90 fiókja van. Ebből várha­tóan 20-at bezárnak. Mintegy ezerrel csökken­tik a bank dolgozóinak lét­számát. A két pénzintézet­ben az év közepén ötezren dolgoztak. A kétes és rossz hiteleik összege 26 milliárd forint, amelyből 22 milliárdot a Kereskedelmi és Hitel Bank, 4 milliárdot az IBUSZ Bank hozott a „há­zasságba”. A Kereskedelmi Bank Rt. nyeresége az év végén adó­zás után. céltartalékképzést követően várhatóan egymil- liárd forint lesz, az IBUSZ Bank esetében pedig eléri a 200 millió forintot. Vizsgálják a mákot Egyetlen esetben sem talált a megengedett szinten felüli mor­fintartalmat a megvizsgált mák­ban a Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőség. A négy megyéből begyűjtött 6Pitételiközül azort- ban 30 gyenge minőségű. A kamara tegnapi évzáró tá­jékoztatóján a vállalkozásokat érintő törvények értékelésére helyezték a hangsúlyt. A jövő évi esélyeket dr. Tolnay Lajos, az MKIK elnöke elemezte. Em­lékeztetett rá, hogy a kamarák és az érdekképviseletek határo­zott tiltakozása ellenére január l-jétől többszörösére emelke­dik a kivethető helyi adók mér­téke. Az iparűzési adó másfélsze­resére, az építményadó három­szorosára, a telekadó kétszere­sére, a gépjárműadó ötszörö­sére nő az Országgyűlés minapi Jelenleg az országban 595 gazdajegyző működik, s ma már mind a 19 megyében kia­lakult ez a speciális szakem­berhálózat. Tagjai sokrétű fel­adatot teljesítenek, hatáskörük az állami szakigazgatási teen­dőktől a piacszervezésig, a kü­lönféle támogatások és ked­vezmények igénybevételével kapcsolatos tájékoztatásig ter­jed. S talán épp ebből fakad, hogy szerepUR. ''"munkakörük még nem teljasqmÚfiztá^OtL. A gazdajegyzők „gazdája”, döntése nyomán. Mindez per­sze csak lehetőség az önkor­mányzatok számára, de mivel általában szorult helyzetben vannak, félő, hogy a maximális mértéket fogadják el. A már biztosan emelkedő út- alapdíj. a környezetvédelmi termékdíj szintén megnyomja majd a vállalkozók költségeit, s nem mérséklődnek az élő­munka járulékos költségei sem. Hiába a tb-járulék 1,5 százalé­kos csökkentése, ha újabb szo­ciális terhek nehezednek a vál­lalkozókra. A személyi jövede­lemadó módosulása is hátrá­az Agrárkamara azonban bízik abban, hogy rövid időn belül megszületik a törvény, amely megfogalmazza a kamarák he­lyi szervezetei, s ezek kereté­ben a jegyzők jogállását is. Mé­száros Gyula főtitkár szerint jö­vőre remélhetőleg olyan szer­vezettséggel működhet már a kamarai gépezet, hogy hetente rendszeresen minden község­ben tájékoztatják tagjaikat, köz­tük a gazdajegyzőket, iS az idő­szerű tuöntvalókcöl, A külön­féle reorganizációs, vetési, nyos következményekkel jár. A megemelt adókulcsok mellett korlátozottabb lett az adó-visz- szatérítés. A belső piac szűküléséhez vezethet az is, hogy a kormány jövőre kevesebbet szán a gaz­daság, az infrastruktúra fejlesz­tésére, ami nyilván csökkenti a beruházási lehetőséget. Várható, vélekedett Tolnay Lajos, hogy jövőre számos vál­lalkozás tönkremegy, nem bír­ván elviselni az adóterheket. Az egyéb következményeket sorolva az elnök kiemelte a fe­ketegazdaság terjedésének és a növekvő munkanélküliségnek a veszélyét. Mindezek együtte­sen könnyen kibillenthetik a gazdaságot ingatag egyensú­lyából. (bozsó) üzemanyag-, öntözési és más támogatásokról, hitelekről, kedvezményekről, a hozzájuk kapcsolódó jogszabályokról. A települések mindeneseinek közreműködésével szeretnék elérni, hogy az államigazgatási, támogatási, hitelkérelmi ügye­ket lehetőleg helyben lehessen intézni, a termelőknek ne kell­jen fél vagy egész napokat utazgatniuk. ígéretes terve az Agrárkama­rának, hogy jövőre bevezeti az Európai Unió mezőgazdasági és statisztikai módszereihez igazodó piacfigyelő, ellenőrző és adatszolgáltató rendszert. S a számítógépek adatbankjához a gazdajegyzők is „kulcsot” kap­nak majd. (újvári) Több benzint és gázolajat adott el a Mól Rt. az idei év első háromnegyed évében, mint a tavalyi hasonló idő­szakban. Az értékesítésből származó tiszta árbevétel elérte a 231,7 milliárd forintot, adózás utáni eredménye pedig a 2,2 mil­liárdot - derül ki a részvény- társaság gyorsjelentéséből. Az adatok előrevetítik, hogy az idén a tavalyinál lé­nyegesen jobb évet zár a Mól. Tavaly ugyanis az első 9 hó­napban az adózás utáni ered­mény - a mostani több mint 2 milliárdos plusz helyett - 2 és fél milliárdos veszteség volt. A társaság az év első kilenc hónapjában 8 milliárd köbmé­ter földgázt értékesített, amelyből 3,8 milliárd köbmé­ter hazai forrásból, 4,2 mil­liárd pedig importból szárma­zott. A hazai kitermelés némi­leg magasabb a tavalyinál. A Mól Rt. üzemeiben ja­nuártól szeptember végéig 4937,7 kilotonna kőolajat dolgoztak fel. S bár az árak, mint ismere­tes, jócskán megugrottak, a múlt év hasonló időszakához képest a benzinértékesítés mintegy 13, a gázolaj 6, az egyéb termékek forgalma pedig 1,6 százalékkal emel­kedett. A Budapesti Árutőzsde hírei • Rekordár a ’96-os augusztusi búza jegyzése: 18 000Ft/tonna. • A takarmánybúza ára ugyanerre a határidőre 17 050 Ft/tonna. • A kukoricaár esése megállt, szilárdulás várható. • A napraforgópiacon a 42 000 Ft/tonnás árat a vevők szeptem­bertől novemberig beajánlották. • A sertésárak esnek, tovább is bessz várható a közeli határidők­ben. Áru/Hó Elszámoló ár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv Ft/t Kukorica Március 17 750 17 500-17 750 17 700-17 750 17 700-17 750 Október 18 300­18 600­Búza Január 24 300 24 000-24 300­Július 17 850 17 600-17 650 18 000-18 150­Napraforgó Október 42 000 41 900-42 000 42 300­EU vágósertés I. (Ft/kg) Január 197,00­197,00-200,00 Február 204.00­210,00­EU vágósertés 11. (Ft/kgi Január 200.00­200,00­Február 204,00. VoOÍJ­] 209,00 Haltai Pál HÁT-tö/.sdetag A falujegyzők házhoz szállítják a legfontosabb tudnivalókat Kulcsot kapnak az adatbankhoz Jövőre kereken 600 millió forinttal járul hozzá az állami költ­ségvetés a gazdajegyzők országos hálózatának működtetésé­hez. Ez azonban csak körülbelül kétharmada annak az összeg­nek, amely a kisebb települések mindeneseinek tevékenységé­hez szükséges. A hiányzó mintegy 350 millió forintot a megyei agrárkamaráknak kell a tagdíjakból pótolniuk. Bővülő választékot kínál januártól a Kecskeméti Konzervgyár Rt. Főzeléknek vagy köretnek is finom A Kecskeméti Konzervgyár Rt. életét a konstruktív változások jegyében éli, melyből a bevásárló háziasszonyok annyit látnak, hogy a boltok polcain új és még újabb termékekkel van jelen. Dr. Seres Tibor kereskedelmi és marketingigazgatót a cég idei eredményeiről, gyarapodó lehe­tőségeiről kérdezzük.- A Kecskeméti Konzervgyár Rt. életében az egyik legnagyobb vál­tozás tulajdonosi szerkezetének átalakulása - mondja dr. Seres Ti­bor. A cég amerikai tulajdonosa ki­vásárolta az angol befektetők ré­szét, így a cég kilencvenhét száza­lékban az amerikai Heinz tulajdona lett. E tulajdoni struktúraváltás le­hetővé tette, hogy az rt. beintegrá­lódjon a Heinz holdingba. Az ame­rikai cégről lényeges információ, hogy évente 8-9 milliárd dolláros forgalmat könyvelhet. A Heinz szervezete több mint 200 ország­ban mintegy 4000 terméket érté­kesít. Európai központjuk London, de Európának szinte minden or­szágában képviseltetik magukat gyártó vagy kereskedelmi részleg­gel. A Kecskeméti Konzervgyár a közép-kelet-európai részleghez tartozik. Az elképzelés az, hogy az általunk gyártott termékekkel, il­letve termékcsoportokkal - a hazai piacon való jelenlét mellett - gyártó és ellátó bázisa legyünk a közép-kelet-európai piacnak.- Milyen változásokat eredmé­nyez a cég életében a tulajdonosi struktúraváltás?- Jó néhány területen sikerült előrelépnünk. A beruházásokat követően, januárban, illetve febru- ában - a meglevő KK márkújú termékek mellett - Heinz márkájú bébiételek és ketchupok gyártá­sába kezdünk. Ami azt is jelenti, hogy a kereskedelem ezután nem importból árul, hanem fokozatosan a kecskeméti gyártású, Heinz re- ceptúrájú termékek kerülnek a pia­cokra. A későbbiekben további új termékeket vezetünk be.- E tervek megvalósításához természetesen komoly beruházá­sok kellenek, a cég mintegy 2,6 millió dollárt kíván 1996-ban elköl­teni különféle fejlesztésekre. Ezekben jelen van pl. a vállalat tel­jes informatikai rendszerének fej­lesztése, de ide tartoznak a gép- beszerzések, gépvásárlások is. A '95 évi krónikánkhoz tartozik az ISO 9000-es, a vállalat egészét átfogó minőségbiztosítási rend­szer próbaauditálása. A jövö év első felének végétől már auditált ISO 91-es termékekkel leszünk je­len a piacon.- Hogyan jelenik meg mindez a termékválasztékban?- Jövőre tovább bővül terméke­ink választéka is. Ami a karácsonyi sütés-főzést illeti, számos olyan termékkel is rendelkezünk, ami fő­zeléknek vagy köretként is fel­használható, ezek körébe tartozik a zöldborsó, a kukorica és a mexi­kói zöldségkeverék, amely zöld­borsóból, kukoricából és pritamin- paprikából áll. Közkedveltek cé­günk savanyúságai, a többi között a csemegeuborka és a különféle pritaminpaprikából készültek, de népszerűnek számítanak a vegyes savanyúságok is. Igen kedvelt az uborkasaláta, a kecskeméti saláta és a vágott vegyes saláta. A mexi­kói saláta kifejezetten cégünk spe­cialitása.- Milyen dzsemeket ajánl az ünnepekre sütő háziasszonyok­nak?- A hagyományos dzsemek mellett megjelent az újabb, a ko­rábbiakhoz hasonló - sárgaba­rack, őszibarack, szamóca, meggy, szilva és vegyes gyümölcs ízekben készülő Kilokontroll ter­mékcsalád. Melynek tagjai lénye­gesen kevesebb kalóriát, viszont több gyümölcsöt tartalmaznak. Ajánlom azoknak, akik az egész­séges táplálkozás hívei, és azok­nak is, akik egyszerűen csak for­mában akarnak maradni. Próba jelleggel már elkezdtük új szószaink értékesítését: kínai, currys, vagy más néven indiai vál­tozatban készülnek. A tervek sze­rint a jövő év első negyedétől kínál­juk e termékcsaládot az ország egész területén. Változatos mó­don, például húskockákkal össze­keverve, kínai, indiai jellegű ételek elkészítéséhez használhatók, de rizsre öntve is nagyon finomak. Új ízekkel egészítik ki korábban be­vezetett mártásaink választékát. A Hungasekt Rt. a legnagyobb hazai pezsgőexportőr 15 millió palack eladásával sikeres évet zárnak Az izsáki székhelyű Hunga­sekt Rt. népszerű termékei, kiemelkedő üzleti eredmé­nyei mellett arról is neveze­tes, hogy a saját szakterüle­tén, a hazai gyártók közül az egyetlen cég, amely kizáró­lag magyar tulajdonosi kör irányításával tevékenykedik. Jelenleg - 10 millió palackkal - a szakágazatban a legna­gyobb, a FÁK-országokkai sikeres üzleti kapcsolatot ki­épített hazai exportőrként tartják számon. Dr. Kiss Iván elnök-üyyvezető igazgatót eredményeikről, piaci straté­giáikról kérdezzük.- A Hungasekt Rt. a sike­res privatizációját követő in­dulásától pontosan meghatá­rozott, elsősorban az ex­portra koncentráló piaci po­zíciókkal, üzleti stratégi­ával rendelkezett. Az indu­lás, illetve cégünk első kor­szakának eredményességé­ben nem csekély szerepe volt a Hungasekt Pompadour pezsgőcsaládjának. A keleti piacokon jelentős hagyo­mánnyal rendelkezik, és igen széles körben népszerű ter­mékként tartják számon. Ami az idei évet illeti, a Hunga­sekt termelése eléri a 15 mil­lió palackot, és ez a nagy­ságrend tervezett mértékű nyereséget, sikeres üzleti évzárást jelent számunkra.- Milyen tervekkel készül­nek nyitni az 1996-os esz­tendőt?- Mindenképpen arra tö­rekszünk, hogy cégünk a jö­vőben is megőrizze export­piacait, belföldi stratégiánk­ban pedig fokozott expanzi­óra készülünk. A magyaror­szági piaci részesedésünket hosszú távon szeretnénk megháromszorozni, rövid tá­von pedig 50 százalékkal kí­vánjuk növelni. Jelenleg más­fél millió eladott palackkal vagyunk jelen a belföldi pia­con.- Jövőre milyen termék­premierekre számíthatnak a vásárlók ?- A termékfejlesztés ál­landóan napirenden van a Hungasekt életében. Ha­gyományos termékcsaládunk a Pompadour pezsgő. A Ba­cardi Martini Hungary Kft. céggel kooperálva az idén je­lentünk meg a piacon egy vermutcsaláddal, melynek je­lenleg három - száraz, fehér édes és vörös - tagja kap­ható. Mindezek mellett, a hetvenes évek hagyományait felelevenítve, forgalomba hoztuk a közelmúltban a leg­újabb Claudius pezsgőt, mely különleges minőségű ital­ként, rendhagyóan elegáns, fekete matt üvegű kiszere­lésben kerül az üzletek polca­ira. A hazai piacra egy telje­sen új termékcsaládot is be kívánunk vezetni. E tank­pezsgő gyártásának indítá­sára várhatóan februárban kerül sor, és húsvétra kerül­het a boltokba. A Hungasekt Rt. a pezsgő és a kizárólag a külföldi pia­con értékesített habzóbor mellett a Kölyökpezsgő nevű üdítőitalával is igen népszerű a piacon. Mivel e termék va­lódi gyümölcsből készül, bel- tartalmi értéke kiemelkedően jó. Bízunk abban, hogy tradi­cionális és legújabb terméke­ink egyre nagyobb hazai kör­ben is bizalmat nyernek.

Next

/
Thumbnails
Contents