Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-22 / 300. szám
1995. december 22., péntek Petőfi Népe-Riport 7. oldal „Csak az életemből nem marad semmi...” Kellemes garzonlakás, valahol a kecskeméti Dózsa György út elején. A szobában minden a helyén, csak a dohányzóasztalon szétszedett videomagnó rontja némiképp az összhatást. Az ablakkal szemközti falat uraló nagyméretű képet László festette. Eredetijét Salvador Dali. Jobb oldalán szekrénysor, szemben polcok, rajtuk tévé, hifitorony, könyvek. Magyarok, németek - vegyesen. László egy ideig még tesz-vesz. Kávét, cigarettát hoz. Aztán végre leül és beszélni kezd. Beszél, beszél, kitartóan, könyörtelenül. Közben fényképek, levelek, bírósági végzések kerülnek elő, lassan összeáll a kép. Egy elrontott élet képe. Szavai, története a régi Beatrice-dalt juttatják eszembe: „Csak az életemből nem marad semmi, és sohase tudom visszakövetelni...” Mindezt nagyon jól tudta ő is. Ahogyan azzal is tisztában volt, hogy a fokozódó idegen- gyűlölet miatt amúgy sem mennék ki. Azt mondtam neki: Nézd, inkább leszek itthon munkanélküli, mintsem ott kint piszkos külföldi, „ausländer”, ahogyan az idegeneket nevezik. Nem próbált győzködni. Nem érvelt, nem vitatkozott. Szó nélkül visszautazott. fj §. Dali: Az emlékezet állandósága (részlet). Azok a boldog, hetvenes évek- Az egész a hetvenes évek szokványos ifjúsági történeteinek sémája szerint kezdődött: Három évre kimentem az NDK-ba. Dolgoztam, tanultam németül, végül összejöttem egy német lánnyal és feleségül vettem. Aztán katonaság, leszerelés, lakást kaptam és „hazahoztam” a családomat. Időközben ugyanis megszületett a nagyobbik fiam, Dénes. Gabi, a feleségem, szakképzett ápolónő, a honvédkórházban kezdett el dolgozni. Szerették, jó fizetése volt, jól érezte magát. Én is jól kerestem. Akkoriban a kecskeméti zománc- és kádgyár műszerészeként, volt úgy, hogy egyszerre két gmk-nak is tagja voltam. Az első személyijövedelem-adó- bevallásont háromszázegyné- hányezer forintra rúgott. Ahogy a papírokból is kitűnik, kezdetben nem volt probléma köztünk. Majd csak jóval később, a német egyesítést követően. Akkor kezdődött itt nem szép, nem jó lenni a helyzet. Mindez fokozódott, amikor Gabi egyik - ugyancsak ide házasodott - barátnője se szó, se beszéd, hazatelepült. Esetén felbuzdulva volt feleségem júniusban bejelentette: két hétre ő is hazalátogat a gyerekekkel. (Időközben megszületett második fiunk is, Tamás.) Ha talál munkát, akkor iskola- kezdésig kint is marad, hogy úgymond „legyen egy kis pénzünk”. Túlzás lenne azt állítanom, hogy gyanakodtam, de valahol sejtettem a dolog lényegét. Jól sejtettem. Augusztusban azzal jött haza, hogy Dénest beíratta egy drezdai iskolába, és nekem is talált egy évre munkahelyet. Akkor már egy olasz-magyar káefténél dolgoztam, ahová hároméves szerződés kötött. Véget ért egy fejezet Karácsony előtt még egyszer hazajött és megbeszéltük, ez így nem mehet tovább. Januárban már a bíróságon voltunk: tizenöt perc alatt lezajlott a válási procedúra. Utána ettünk egy pezsgés ebédet, a kicsinek vettünk egy pár cipőt, a nagynak egy walkmant, és végérvényesen pontot tettünk életünk korábbi fejezetére. Ha ittam, nőztem, vagy vertem volna, azt mondanám: jogos. De egyiket sem tettem. Mégis ez lett belőle... Nyáron még együtt voltunk tíz napot a Balatonnál, aztán ősszel én utaztam ki. Kisebbik fiunk, Tamás első osztályos lett. Úgy éreztem, mindenképp ott kell lennem ezen a fontos eseményen. Egy hétig maradtam kint. Még jó volt köztünk a viszony. Aztán nagyon megszaladt a szekere: lakást vett, kocsit, hitelkártyája lett. Két éve, 1993 októberében ismét hazalátogatott. Gyerektartás címén negyven vala- hányezer forintot adtam oda neki. Aztán barátainkkal kimentünk a Sasfészekbe. Csinált egy tizenegynéhányezres számlát, kemény borravalót adott, majd másnap reggel közölte velem: „Tartozol háromezer forinttal!” Egy év alatt nagyon megváltozott. Akkor láttam utoljára a gyermekeimet. Inkább a börtön... Tavaly novemberben írt egy levelet, amelyben kifejtette, hogy eddig egy az ötvenhez számolta a márka-forint viszonyt, a jövőben viszont már egy a hatvankettőhöz. Ennek alapján kéri majd a gyerektartást is. Ha itt élne, rendben van. Megérteném. Tudnám, szüksége van a pénzre. De így... Még egy alkalommal telefonált. Közölte, ügyvédhez fordul. Ezt is megtette... A napokban a munkahelyemen szól a titkárnő: Laci, érkezett egy 18 ezer forintos végrehajtása. Mondhatom, nagyon „boldog” voltam. De elismertem, jogos a követelése. Három nap múlva újra jön a hölgy, immár egy 48 ezer forintos papírral... Egy elvált férfiról sok bőrt le lehet húzni, de a sokadik általában már igencsak fájni szokott. A magyar jog szerint ugyanis fizetésem ötven százalékát lefoghatják. Havonta 25- 26 ezer forintot keresek. Felét a múlt hónapban meg is csapták. Maradt 13 ezer forintom (így karácsony táján). Ebből kell(ene) fizetnem a rezsit, a különböző számlákat, ennem, egyáltalán: élnem. Ez képtelenség. Erre mondtam azt: elmegyek kenyeret lopni. Elkapnak, és legalább hat hónapra börtönbe zárnak. Ott biztosítva lesz ételem, szállásom, a lakást pedig kiadom arra az időre albérletbe. Legalább összejön a gyerektartás egy része. Az ötlet egy külső szemlélőnek tökéletes banalitás. Ha viszont nincs pénze az embernek, hogy eddigi életmódját tartsa, márpedig nincs, akkor nagyon is kézenfekvő megoldásnak tűnik. Gabi, a volt feleségem egészségügyi középkáder, három műszakban dolgozik. Ha a német átlagfizetést vesszük, az négyezer márka. Ez annyi, mint az én egész éves jövedelmem. Jelenlegi tartozásom ötven-hat- van márka. Neki szinte semmi, de ezzel az összeggel engem a létminimum alá tud süllyeszteni. Hát ez az én történetem. Nem szívesen beszélek róla, mert látom az embereken, csak egyféle megoldást tudnak elképzelni. Szerintük hülye vagyok, mert legalább egyik fiamat itt kellett volna tartanom. Képtelenek felfogni, hogy szerettem Gabit. És akit szeret az ember, annak nem tud ártani. Fiaim anyanyelve a német Nagyobbik fiam, Dénes 17, a kicsi, Tamás 10 esztendős. Két éve egy sort sem kaptam tőlük. Nem írtak a nagyszüleiknek sem. Tudom, én is írhattam volna... De egyszerűen nem volt erőm. Amikor utoljára itt voltak, a kicsi már nem szólalt meg magyarul. Németül beszélt hozzám, én magyarul válaszoltam. Beletörődtem. Igyekeztem túltenni magam az egészen. Időnként fel-feltámadt bennem a remény, hátha még jóra fordul ez az egész. Összekapartam az akaratomat és amikor már úgyahogy rendbe jött a lelkem, felhívott a kisebbik fiam. Tamás. Két évvel ezelőtt, karácsonykor történt. Nem szólt egy szót sem, de tudom, hogy ő volt. Ettől ismét kiborultam. Múlnak a napok, hetek. Lassan négy éve külön élünk, de még mindig nagyon fáj az egész. Gyakran ébredek úgy reggel, hogy vizes a fejem alatt a párna. Tudom, csúnya látvány a síró férfi, de hát ez van... Utószó helyett A közel négy éve szétszakadt történet azóta két szálon fut tovább. Gabi, a volt feleség ismét otthon, Drezdában él. Jól érzi magát, hiszen ott született, ott nőtt fel, ott történt meg vele minden, ami jó, ami fontos az életben. Oda köti minden, amire büszke lehet: származása, ifjúsága, szerelmei... László maradt. Itt élnek szülei, barátai. Itt volt fiatal és itt lett belőle kiégett, ideálja vesztett férfi. Nem okol senkit. Kit is okolhatna? A sorsot, a rendszert vagy a társadalmat? Feleségét, akit szeretett, és valószínű, most is szeret. Gyermekeit, akiket a távolság idegenített el tőle... Arról sem szól, hogy gyakran vannak keserű pillanatai. Amikor csak ül a Dali-képpel szemben: Az emlékezet állandósága. Vagy inkább a megfáradt idő és az emlékezet, amelyben, mint vak tükörben időnként felsejlenek a régi szavak, vallomások, simogatások, a köddé foszlott, hajdanvolt karácsonyok emlékei. Órák, ünnepek, emlékek: szomorú mementói egy elromlott, elrontott életnek. Szász András Amerikai misszionáriusok Magyarországon A mormon hittérítők két kecskeméti fiatallal Kecskemét főterén. Magyar rákgyógyszer készülhet pár éven belül? Néhány éve különös fiatalemberek jelentek meg Kecskemét főterén. Fekete kitűzőjük alapján ügynököknek tűnnek. Csak amikor jellegzetesen angol akcentusukkal megszólítanak valakit, derül ki: a mormon egyház hittérítői. Nem erőszakosak, mint a legtöbb neoprotes- táns egyház „térítői”. Egyszerűen csak beszélgetni akarnak egyházukról: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházáról. Cserébe mindenkinek felajánlják szent könyvüket, egyben bibliájukat: a Mormon Könyvét. A mormon egyház - a többi neoprotestáns egyházhoz hasonlóan - viszonylag fiatal. A múlt század húszas éveiben jött létre. Alapítója egyben a mormonok első prófétája, bizonyos Joseph Smith, aki Istenhez fordult, hogy megtudja, melyik egyházhoz csatlakozzék. Válaszként egyiptomi írásjelekkel (hieroglifák) íródott aranytáblákat talált egy Isten által megjelölt helyen, melyekből megismerte Isten igazi tervét. Az aranylemezekből az is kiderült, hogy jeruzsá- lemiek egy csoportja 600 évvel Krisztus előtt, mintegy kétezer évvel megelőzve Kolumbuszt kijutott Amerikába. A Salt Lake City székhellyel működő mormon egyháznak 50 ezer misszionáriusa járja a világot. Magyarországon 130- an vannak. Valamennyien egyetemisták, akik missziós tevékenységük érdekében, két évre félbehagyták tanulmányaikat. Sz. A. Az ajándékozás karácsonya A karácsony legtöbbünk számára meleg otthont, terített asztalt, díszes karácsonyfán imbolygó gyertyalángot, a gyer- mekzsivalyt, a család biztonságát jelenti. Talán ezért van az, hogy a magányosoknak, nélkülözőknek a karácsony nem több egy különösen szürke, talán még a többinél is szomorúbb és csendesebb napjánál az évnek. A nélkülöző ember szomorúsággal, keserűséggel teli szívvel ül le az asztalhoz. Emlékei görcsösen igyekszik felidézni a régi, csillogó karácsonyfák emlékképét. Boldog ünnepek után kutat emlékezetében, mert társ nélkül, nincstelenül kínzóvá válik a karácsony is. Sok olvasónk kért támogatást karácsonyra. Volt, aki pénzt, volt, aki élelmiszert, televíziót, ruhaneműt. Szerencsére sok segítőkész olvasónk is akadt, akik önzetlen odaadással igyekeztek segíteni embertársaikon. A számos levél közül egy dunavecsei kisfiúé volt a leg- meghatóbb. Hála Istennek, két kérése is teljesülni látszik. Egy névtelen olvasónk pénzt küldött levelében, melyet már továbbítottunk a dunavecsei címre. Egy másik olvasónk pedig felajánlott egy tévékészüléket, úgyhogy nem marad tévé nélkül év végén a sokgyermekes család. Köszönjük olvasóinknak azt a segítőkészségét, mellyel nélkülöző embertársaik segítségére siettek. Ez egy valóban szép karácsony lesz. (Folytatás az 1. oldalról) Magyarországon évente 30 ezer ember hal meg különböző rosszindulatú daganatos megbetegedésekben. Nemzetközi összehasonlításban ez igen magas szám, hiszen a WHO adatai szerint e téren a magyar férfiak halálozási aránya a világon a legmagasabb, a nőké pedig a harmadik hely ezen a szomorú ranglistán. A rákbetegségek közös vonása, hogy valamennyi a sejtek betegsége. A sejt megváltozik, rendellenesen kezd működni és gyors osztódással magához hasonló rendellenes sejteket hoz létre, ami rosszindulatú daganatok kialakulásához vezet. A betegség kezelése sebészeti úton, vagy sugár-, illetve gyógyszeres terápiával történik, ám ezeknek sokszor káros mellékhatásaik vannak. Kulcsár Gyula, a Pécsi Orvostudományi Egyetem adjunktusa hét éve megkezdett kutatásai elején abból a felismerésből indult ki, hogy az immunrendszer ez idáig ismert mechanizmusai nincsenek hatással a tumorok kialakulására. Amint azt a tegnapi, nagy érdeklődéssel fogadott sajtótájékoztatón Kulcsár adjunktus elmondta: kísérletei során mintegy 100 olyan molekulát vizsgált meg, amelyek az emberi szervezet cirkulációs rendszerében jelen vannak. Ezek közül 16-ról állapította meg, hogy együttes alkalmazásuk esetén akoptózist idéznek elő a rendellenes sejteknél, azaz a tumorsejtek elpusztítják önmagukat. Mivel a természetes tumorellenes mechanizmus védőképességének a szintje ingadozó, így néha előfordul, hogy olyan mértékben meggyengül különböző külső hatásokra, hogy a tumorsejtek kialakulásához vezet. Az „aktív keverék” kiküszöböli az ingadozást, illetve már kialakult rák esetén olyan szintre emeli a mechanizmust, hogy a károsodott sejtek elpusztítják magukat. Éppen ezért a gyógyszer kifejlesztése két irányban is történhet. Egyrészt egy megelőző szert kívánnak kifejleszteni az egészséges emberek számára, amely tabletta alakban naponta szedhető lesz majd, illetve a betegek számára egy infúziós oldat kialakítása a cél. A sajtótájékoztatón dr. Zsá- kosi András, a kutatások gazdasági támogatására alakult Im- munal Kft. ügyvezetője kérdésre válaszolva kijelentette: a hivatalos engedélyeztetés még ezután következik. Az infúziós szer piacra kerülése akár 10 évet is igénybe vehet. A megelőzésre szolgáló tabletta azonban - mint gyógyhatású készítmény -, a szakemberek ígérete szerint már a jövő év végére a gyógyszertárakba kerülhet.
