Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-19 / 297. szám

4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1995. december 19., kedd Megkezdődött So Te Vu pere. Az egykori dél-koreai államfőt azzal vádolják, hogy 1988-92 között 355 millió dollárnak megfelelő összegű kenőpénzt fogadott el különböző cé­gektől. A tárgyalás első napján az exelnök beismerte bűnösségét. fotó: feb/reuter Bécsben a győztesek nem sietnek A választók a nagykoalíció mellett Tudósfónun. Budapesten tegnap megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia 157. közgyűlése. A testület elfo­gadta az Akadémia 1996. évi költségvetését. Eszerint 6 mil­liárd 757,6 millió forint költ­ségvetési támogatást kémek az Országgyűléstől. Rendezés. Az Egészségbizto­sítási Önkormányzat hétfőn el­fogadta az egészségbiztosítási alap 1994-es zárszámadását. Ebben az állami költségvetés felvállalta az alap 1992 és 1994 között felhalmozott 53,3 mil­liárdos hiányának rendezését. Jogvédelem. Alkotmányelle­nes a polgári perrendtartásnak az a rendelkezése, amely sze­rint az apasági perben a tanú­ként megidézett személy is kö­telezhető a vérvétel tűrésére. Ezt tegnap mondta ki - egy kü­lönvéleménnyel meghozott ha­tározatában - az Alkotmánybí­róság. Döntésének megfelelően a kifogásolt rendelkezést 1996. december 31-ei hatállyal meg­semmisítette. Időtakarékosság. Mentesí­tették a közbeszerzési törvény hatálya alól azoknak a felsze­reléseknek a megvásárlását, amelyek a boszniai magyar kontingens számára halasztha­tatlanul szükségesek. Erről egyhangúlag döntött hétfőn az Országgyűlés honvédelmi bi­zottsága. A képviselők egyút­tal elfogadták azt a javaslatot is, hogy egy albizottság kí­sérje folyamatosan figyelem­mel a beszerzéseket. Novemberben lényegében csökkent a devizaszámlákon elhelyezett konvertibilis valuta mennyisége. Az MNB tájékoz­tatása szerint a múlt hónapban 4,8 milliárd forinttal növekedett a devizaszámlák forintértéke, miközben a leértékelés hatása 5,4 milliárd forintot tett ki. Tegnap aláírták a Művelő­dési Ágazati Érdekegyeztető Tanács ügyrendjét, s ezzel lezá­rult a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium érdekegyez­tető rendszerének kiépítése. Az új fórum legfontosabb feladata a mindenkori éves költségvetés pénzeinek felosztása az ágaza­tok között. Wolfgang Schüssel, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke hétfőn úgy vélekedett, hogy korai még a koalícióról elmélkedni. Franz Vranitzky, az Osztrák Szociál­demokrata Párt (SPÖ) vezetője ugyanakkor kijelentette: a vá­lasztók a két párt együttműkö­désének folytatását kívánják. A vasárnapi előrehozott par­lamenti választások nagy győz­tesei a szociáldemokraták, akik a szavazatok 38 százalékát sze­rezték meg. A koalícióbontó Feljelentették Gheorghe Funart Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista kolozsvári polgár- mester, a Románok Nemzeti Egységpártja (RNEP) elnöke el­len összeállított ügyiratköteg érkezett a bukaresti legfőbb ügyészségre. Funar polgármes­ter ellen korábban a kolozsvári ellenzéki tanácsosok tettek felje­lentést hivatali visszaélés és csa­lás vádjával, aminek a román igazságszolgáltatás most várat­lanul gyorsan zöld utat adott. Néppárt 22,8 százalékos ered­ményével megőrizte mandátu­mainak számát. A Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárt­nak (FPÖ) nem sikerült a beha­rangozott „nagy ugrás”: támo­gatóinak száma nem változott 1994-hez képest. Wolfgang Schüssel hétfőn kijelentette: a választási ered­mények ugyan azt mutatják, hogy az osztrák szavazók a nagykoalíció folytatását akar­ják, de erről még tárgyalni kell. Hasonlóan vélekedett Franz Vranitzky kancellár, aki azon­ban megerősítette: a szociál­demokraták maguknak szeret­nék a külügyminisztériumot. (A tárcát eddig Schüssel irányí­totta.) A kormányalakítással kap­csolatban a kancellár úgy vélte, hogy gyorsan, de nem elkap­kodva kell létrehozni az új kormányt. A hivatalban lévő osztrák kabinet kedden tartja utolsó ülését. A mérsékelt polgári pártok összefogást sürgetnek A Kecskeméti Konzervatívok által szombaton rendezett Ér­ték és irány az antalli örökség című konferencia egy záró do­kumentum elfogadásával ért véget. Ezt Glattfelder Béla, a Fidesz országgyűlési képvise­lője ismertette a részvevők előtt. A dokumentum szerzői kiemelik, hogy 1990-ben az ország a polgári átalakulás út­jára lépett és 1993-tól elindult egy gazdasági növekedési pá­lyán. Ám úgy tűnik, 1995-ben növekvő veszélyek fenyegetik az átalakulás folyamatát. A szerzők szerint egyrészt a régi monolitikus hatalmi intézmény kezd helyreállni a polgári in­tézmények mögött. Másrészt egyre erősödik a politikai szél­sőségek térnyerése is. Ebben a helyzetben elengedhetetlen - olvasható a dokumentumban - a mérsékelt politikai erők ösz- szefogása. A Millecentenáriumi Emlékbizottság felhívása Legyen az ünnep mindenkié! Legyen ez az ünnep nemre, nemzetiségre, vallásra, világné­zetre való tekintet nélkül mindenkié. E gondolat jegyében fogant a honfoglalás jövőre esedékes 1100. évfordulója meg­ünneplésének előkészítésére alakult országos emlékbizottság felhívása, amelyet Göncz Árpád államfő, a testület elnöke lá­tott el kézjegyével. „Ezeregyszáz év telt el azóta, hogy a magyarság végleges ha­zát választva megkezdte életét a Kárpát-medencében. A magyar országgyűlés 1896. április 21-én alkotott törvé­nyében örökítette meg a kortársak és az utókor számára ezt a sorsfordító, történelmi eseményt. Amikor 1996-ban a kereken tizenegy évszázaddal ezelőtti honfoglalásra emlékezünk, e hagyomány jegyében tesszük. Legyen alkalom ez az év arra, hogy felidézzük az ország ezer­száz éves történelmét, tudatosítsuk nyelvünk, kultúránk, ha­gyományaink megtartó erejét, erősítsük nemzeti azonosságunk tudatát. Tegyük ezt összhangban e hazában élő minden nemze­tiséggel, szomszédainkkal és a világ népeivel. Vessünk számot történelmi múltunkkal, legyünk büszkék sikereinkre, de ne hallgassuk el kudarcainkat sem, mert múltunk és jelenünk hi­teles, torzításoktól mentes értékelése lehet csak jövőképünk alapja, adhat önbizalmat, erőt és hitet a nemzetnek, hogy ismét elfoglalja méltó helyét Európában. Az 1996-os millecentenáriumnak sajátos jelentőséget ad az a tény, hogy közeleg a magyar állam megalapításának, Szent Ist­ván megkoronázásának ezredik évfordulója. Legyen tehát a következő néhány év az emlékezés, a felkészülés és az ország­építés időszaka. A honfoglalás 1100. évfordulója megünneplésének előkészíté­sére alakult Országos Emlékbizottság felkéri a civil szervezeteket, az önkormányzatokat, a kulturális intézményeket, az iskolákat, az egyházakat, a társadalmi és nemzetiségi szövetségeket, hogy ere­jük, meggyőződésük és lehetőségük szerint vegyék ki részüket az ünnepben, gyarapítsák közösségüket, tegyék kulturáltabbá, szebbé, tisztábbá szellemi és természeti környezetünket, emléktáb­lával vagy más módon jelöljék meg az évforduló évében elkészült vagy felavatott épületeket, intézményeket, alkotásokat. Legyen ez az ünnep nemre, nemzetiségre, vallásra, világné­zetre való tekintet nélkül mindenkié!” Ma már dolgoznak az Ikarus Rt. mátyásföldi és székesfehérvári gyárának dolgozói, mert a rész­vénytársaság sztrájkbizottsága és a vezetés megállapodott a kö­vetelt bérfejlesztésről - erősí­tette meg a hírt a sajtó érdeklődé­sére Fonyó Péter, az Ikarus Rt. budapesti sztrájkbizottságának A SQUASH ( FALLABDA)-pálya a téli szünetben is gondol a diákokra! Kedvezményes bérletet válthatsz a játékra! Nyitva tartás: mindennap, 7-22 óráig. Büfé, öltöző, sportszerkölcsönzési lehetőség a helyszínen! Cím: Kecskemét, Széchenyi krt. 43. (NIKE Nagyker.) Bejelentkezés: 76/476-223, és a helyszínen. (86575) elnöke. Hozzátette, hogy a meg­állapodás tényét hétfőn délután a budapesti gyárban munkásgyű­lésen erősítették meg. Farkas László, az ÁPV Rt. képviselője a történteket kommentálva rámu­tatott: a menedzsment végül is felismerte, hogy a kialakult helyzetben lépnie kell. * SZESZ- és , BORPALACKOZOK, mjm FIGYELEM! Egyedi formatervezésű 2 literes (1,95 I) PVC-KANNÁK 40 Ft + áfa áron a Rubinta szörpüzemnél MINORB Kft. Kecel, Soltvadkerti u. 84. Tel.: 78/321-133 186545) ___ A hol érték az ész: Heti családi rejtvény magazin A ma megjelent számból: A címlapon Sugár Ágnes - a nő, aki tetszik nekünk Karácsonyföldrajz Szilveszteri bólé Mit mondanak a csillagok? Memere István: Világőrség - folytatásos sci-fl novella Óriásmellékleten 2 óriás skandi 21 pályázat - egymillió forint értékű nyeremény Személyeskedésig menő vita a testületi üjésen Megszűnik a keceli AMK (Folytatás az 1. oldalról) A szavazáskor a jelen levő ti­zenhárom képviselő közül há­rom nemmel szavazott, egy tar­tózkodott, kilencen pedig a ’96. júniusi megszüntetés mellett foglaltak állást. A megszüntető határozat után a képviselők el­fogadták az általános iskola alapító okiratát és határoztak az új intézmény igazgatói pályáza­tának kiírásáról, amelyből az összeférhetetlenségről szóló bekezdést kihúzták. Az egyik képviselő szerint ugyanis ebből a bekezdésből világosan lát­szik, hogy a jelenlegi igazgató ellen irányul a pályázati kiírás. A pályázattervezet megfogal­mazása szerint az elbírálásnál a testület előnyben részesítette volna azt, aki a megbízás elnye­rése esetén nem került volna közeli hozzátartozójával irányí­tási, elszámolási, ellenőrzési kapcsolatba. A jelenlegi igaz­gató férje az iskolában tanít. Az óvodavezetői állásra is pályázat kiírásáról határoztak. Ebben a kiírásban azonban benne hagyták a másik esetben kifogásolt bekezdést. Schindler János polgármester ezt követ­kezetlenségként értékelte. A keceli képviselő-testület döntött még gépjárműadó, va­lamint a magánszemélyek kommunális adójának emelésé­ről, a lakbérek és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bér­leti díjának emeléséről és más fontos ügyekről is. Ezekről ké­sőbb számolunk be. W. Király Ernő Politikai igenek és nemek Sem az MSZP, sem a KDNP nem támogatja, hogy most ír­janak ki népszavazást az or­szág NATO-csatlakozásáról. Jelenleg ugyanis nincs ele­gendő ismeretanyag a kérdés eldöntéséhez. Az MSZP képviselőcsoportja az elutasító álláspont képviselete mellett ugyanakkor szorgal­mazni fogja, hogy ha Magyaror­szág felkérést kap a belépésre, és sikerrel járnak a csatlakozási tárgyalások, akkor népszavazás döntsön a NATO-tagságról. A szocialista frakció tegnap azt is elhatározta, hogy még ezen a héten benyújtja az Országgyű­lésnek az összeférhetetlenségi törvény tervezetét, abban a re­ményben, hogy a kormánypár­tok kezdeményezéséhez leg­alább két ellenzéki frakció is csatlakozik. Az előterjesztés tar­talmaz olyan elképzeléseket is, amelyeket az ellenzéki pártok javasoltak. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy érdemi vita bonta­kozzon ki az Országgyűlésben. A képviselőcsoport támogatja a jövő évi költségvetési törvény elfogadását. Egyidejűleg kez­deményezi, hogy a kormány és a koalíciós frakciók részvételével bizottság alakuljon az államház­tartási reform előkészítésére. Ily módon már a munka kezdeti szakaszában közelíthetik az ál­láspontokat. Ä KDNP képviselőcsoportja nem támogatja, hogy az Ország- gyűlés bizottságot hozzon létre 1956. október 23-a 40. évfordu­lójának megünneplésére. Úgy véli ugyanis, hogy a megrende­zés joga a hiteles 56-os szerveze­teket illeti meg. ENGEDMÉNYES SO .MARKET karácsonyi ajánlata: VIDEOTON SZÍNES TELE'- olasz formatervezés, japán technológia ~ TS 2020 51 cmOSD 56.000 yI 44.800 Ft TS 2020 51 cm TXT, OSD 63.900Ft 57.900 Ft TS 2120 55 cmOSD 64.90(1 Ft 49.800 Ft TS2510 63 cm TXT, OSD, ST 105.o/o Ft 92.900 Ft TS 5452 63 cm TXT, SAT II5/0O Ft 89.900 Ft TS 6354 71cm TXT, OSD 9/0OO Ft 86.900 Ft TS 2810 71 cm TXT, SAT 1/5.OOO Ft 115.900 Ft TS 2810 TXT, OSD, PIP /48.000 Ft 119.900 Ft SIEMENS - BOSCH TERMÉKEK különleges ünnepi kedvezményekkel! Mosogatógépek, szárítóautomaták, mosógépek, hűtő-fagyasztók, kerámialapos tűzhelyek, takarítógépek, porszívók, konyhai robotgépek, kézi mixerek, olajsütők, kávéfőzők, vasalók, HI-FI tornyok, rádiósmagnók. KIEMELT AJÁNLAT* automata mosógép- 60 cm széles- 11 program- 500 ford./perc centrifuga- töltősúly 4.5 kg- tetszőleges hőfokválasztás- rozsdamentes acél mosódob -1 mosás költsége: 18 Ft w^etrrr 54.990 Ft VIDEOTON-, SIEMENS-, BOSCH-hitelakció Kedvező részletfizetési lehetőségek! Kecskemét, Arany J. u. 8. Kecskemét, Katona J. u. 10. Kecskemét, Izsáki út 2. Tel.: 76/484-562. Tel.: 76/32-32-32. Classic építők háza Nyitva: H-P.: 9-18 óráig. Nyitva: H-P.: 10-18 óráig. (a Szil-Coop mellett) Szó.: 9-13 óráig. Szó.: 9-12 óráig. Munkabéke az Ikarusban

Next

/
Thumbnails
Contents