Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-19 / 297. szám
1995. december 19., kedd Megyei Körkép 3. oldal Leszerel a körzeti megbízott Falugyűlés Jakabszálláson Mintegy 250 érdeklődő vett részt a jakabszállási falugyűlésen. A polgároknak hivatalosan is bejelentették, hogy a körzeti megbízott leszerel és hamarosan új rendőr vigyázza a rendet a faluban. A gázprogram is egyenesbe került, az első ütemben kiépített gázvezeték már az új bugaci átadóállomásról kapja a gázt, ami eddig 79 házba lett bevezetve. Várhatóan a második ütem kiépítése is megkezdődik még az idén, szerdán várnak még egy bányakapitányi nyilatkozatot az ügyben. Szabó Mihály polgármestertől megtudtuk, hogy december 27-én Jakabszálláson is megalakul a hegyközség. Adóemelés Nagykörösön (Folytatás az 1. oldalról) A testület rendeletet hozott a gépjárművek súlyadójáról is. A jövő évtől 100 kilónként 500 forintot kell fizetni a gépjárművek után évente. Kőrösön ezenkívül a motorkerékpárokat, a lakópótkocsikat, a lakóautókat, és a sátras utánfutókat terhelő adó, egységesen, évi 3 ezer forint lesz. Jövőre Nagykőrösön a helyi buszközlekedés is drágul. A vonaljegy ára 42 forintba kerül, az általános egyvonalas bérletért 1000, az össz- vonalas bérletért 1350, a tanuló- és nyugdíjasbérletért pedig 400 forintot kell fizetni havonta. Nincs végkiárusítás a konzervgyárban Változások a kettes telepen Kecskeméten elterjedt a hír, hogy a konzervgyár bezárja a Kiskőrösi úti kettes számú telepét és az ingatlant eladja, a végkiárusítás már meg is kezdődött. Csongovai Tamás, a Kecskeméti Konzervgyár Rt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta: semmiféle végkiárusításról nincs szó, de a kettes telepen tevékenységük egy jelentős részét valóban megszüntették. A gépeket az egyes telepre viszik át, a Kiskőrösi úti ingatlan egy részének értékesítése, illetve bérbeadása pedig lehetséges. Arra a részre, ami a konzervgyár használatában marad a Kiskőrösi úton, egyelőre még többféle elképzelés van, jelenleg vizsgálják, mi lenne a legcélszerűbb, felmerült egy raktárbázis gondolata is. Az biztos, hogy a paradicsom- por-gyártás a jövőben is a kettes telepen marad, de ezen kívül más gyártási tevékenység itt nem lesz. M. Gy. Sisakot vettek bérmaradványból Száz darab védősisakot vett a kecskeméti tűzoltóság az ALTER cégtől. Erre, valamint mászóövekre közel hárommilliót költöttek. Az állomány szerint egyetlen szépséghibája van a dolognak. A bérmegtakarítás is a hárommillió közé került. Egészen pontosan 865 ezer forint, amiből bruttó 9 ezer, nettó körülbelül 4 800 forint jutott volna az év végén fejenként. Bánóczki László őrnagy, városi parancsnokhelyettes szerint mérlegelniük kellett, hogy mit tegyenek? A védősisakok kihordási ideje tudniillik január 1-jén lejár. Az MSA-AUER cég ajánlata úgy szólt, hogy tíz százalék engedményt adnak, ha december 8-áig fizet a tűzoltóság. A sisak kiváló műszaki tulajdonságait senki nem vitatja. És az is ismert, hogy korlátlan a kihordási ideje. Lett volna olcsóbb is, de csak hároméves kihordási idővel. A maradék 2,1 milliót egyébként a pótköltségvetés fedezte. A tűzoltóság az önkormányzathoz tartozik, ezért a döntés előtt beszéltek a gazdasági vezetővel. Ezután határozták el, hogy átcsoportosítják a bérmaradványt védőeszköz vásárlásra. A hibát - úgy véli - abban követték el, hogy nem kellő időben tájékoztatták az állományt. Gazdatár rovatunk e héten szünetel, ám abbéli reményünkben, hogy a gazdák napjai is a karácsonyi készülődés jegyében telnek, mától szombatig egy összeállítást közlünk, egy kis karácsonyi előzetes forgató- könyvet. Ha e szerint tervezi az ünnepi előkészületeket, nem fogják kínos meglepetések érni. December 19., kedd Ellenőrizze, eddig rendben mennek-e az előkészületek! Megvette már az összes ajándékot? Minden csomagját és képeslapját postára adta? A különélő családtagokkal egyeztette, ki kihez és mikor megy látogatóba? Az ünnepekre tervezett kabátot, öltönyt és kosztümöt beadta már a tisztítóba? Tiszták-e az asztalterítők? Átvasalta őket? Megvan minden karácsony- fadísz? Világítanak a karácsonyfaégők? Eltervezte-e, mit süt-főz az ünnepekre? Beszerezte-e a szükséges tartós élelmiszereket? Megtalálta a karácsonyfa talpát? Elkészítették-e a gyerekek az idősebb rokonoknak, legfőképpen a nagyszülőknek szánt ajándékaikat? Beszerezte-e az összes, az ünnepek körül szükséges kozmetikai cikket - fogkrémet, szappant, sampont, arcszeszt, borotvakrémet, WC- papírt? Ha elutaznak, egyeztette-e már a menetrendet? Erre az esetre tudja-e, kire bízhatja kedvenc háziállatait? Van elég szép szalvéta és gyertya otthon? Kigondolta-e, mikor és hol veszi meg a friss karácsonyi kenyeret? Lesz elegendő fűszere és üdítője otthon? Megtanulták-e már a gyerekek karácsonyi versikéjüket? Megvette-e már a lakásba illő karácsonyfát? (Folytatása holnap) Ki vadászik helikopterről? Egy éve hárman haltak meg Kecelen helikopterbalesetben. A roncsok között kereste a történtek okát Pintér József is. A keceli Pintér József szerint őrült lehet az a pilóta, aki ilyen hideg időben MD 500-as helikopterrel a levegőbe merészkedik. A vállalkozót rádiótelefonján értük utol üzleti útján, és az újságírótól értesült egy tegnapi hírünkről. Eszerint Hild és Érsekhalma között szombaton helikopterről vadásztak. Az alacsonyan szálló gépről több lövést is leadtak az erdőbe. A helikopter tulajdonosa és a vadász személye nem ismert. A kalocsai rendőrség nyomoz az ügyben, de igyekeznek megőrizni a gyanúsított inkognitóját. Annak ellenére, hogy a térségben állítólag bárki megmutatná még a házat is, hogy hol lakik a helikopteres vadászattal gyanúsítható ember. Pintér József gépe egyébként bizonyíthatóan két hete nem emelkedett a levegőbe. A vállalkozó szerint életveszélyes a nulla fok alatti hőmérséklet, mert lefagyhat a rotor. A kérdés elől, hogy ki lehet a magasból vadászgató, Pintér József kitért. Ugyanakkor elmondta, hogy Bács-Kiskunban több magánkézben lévő helikoptert tartanak nyilván. Véleménye szerint a rendőrség - ha akarná - meg tudná fogni a tettest. Olvasóink előtt ismert, hogy több mint egy évvel ezelőtt szörnyű helikopterbaleset történt Kecel térségében. Tavaly november 12-én a városhoz közeli erdőbe zuhant egy MD 500-as típusú gép, és a fedélzetén tartózkodó három utas szörnyethalt. A Flaisz Ferenc tulajdonában lévő helikopterről aznap este nem vadásztak. (Flaisz nem tartózkodott a helikopteren.) A rendőrség megállapítása szerint a pilóták Kecelen súlyosan megszegték a szakmai szabályokat. Noszlopy Exkluzív interjú dr. Ronkovics József ezredessel Gyakorlópályán a magyar békefenntartók A magyar műszaki katonák a gyakorlótereken már bizonyítottak. A vasárnapi bajai jótékonysági hangversenyre meghívót kapott, és el is jött dr. Ronkovics József, a magyar NATO-kato- nák parancsnoka. A rendezvény után rövid interjút adott a Petőfi Népének.- Hol tart a csapatszervezés?- Az előkészületek befejeztével megtörtént a toborzás és a kiválasztás, december 19-e pedig már a felkészítés kezdete. A magyar egység egy NATO-alárendeltségben levő angol hadtest kötelékében fogja teljesíteni feladatát. A felkészülést követi a magyar alakulat átcsoportosítása Horvátország területére. A legnagyobb felelősséget abban látom, hogy megfelelő minőségben és jó színvonalon képviseljük hazánkat, úgy, hogy feladatunkat fegyelmezetten, szervezetten és szakmailag kifogástalanul oldjuk meg. A miniszter úr is felhívta figyelmünket a feladat fontosságára, a kiválogatás alaposságára és egyszersmind a takarékosságra. Tekintve, hogy az egység a Magyar Honvédség alakulata, egész sor tervezési és szervezési munkát is el kell még végezni. Ehhez nagyon sok segítséget kaptunk eddig is a MH Parancsnokság különböző szerveitől. Gál Zoltán Olcsóbb a márka Baján hétfőn reggel a feketézők 94-ért vették és 96 forintért adták a német márkát. Egy héttel ezelőtt a márka feketepiaci árfolyama 2 forinttal nagyobb (a vételi ár 96, az eladási 98) forint volt. A márka azért csúszik lefelé, mert Kis-Jugoszláviából - annak ellenére, hogy közeleg a karácsony - kevesebb bevásárló érkezik. Sikeres akció Az Első Kecskeméti Lions Club idén december elején immár hatodik alkalommal rendezett filléres vásárt. A rendezvény sikeres volt, a befolyt adományokból a Vakok és Csökkentlátók, az Élet Cukrosán és a Drogellenes alapítványokat tudják támogatni. Új foglalkoztató Kecskeméten elkészült a szociális foglalkoztató új épülete. Szerdán 10 órakor a Csongrádi utca 26. szám alatt Katona László polgármester adja át az épületet. Béres-cég Szolnokon A készítményeiről ismert és Béres József nevével fémjelzett társaságé lesz a szolnoki székhelyű Pharmasol Gyógyszerkereskedelmi és Gyógyszergyártó Rt. Karácsonyi -Wr virág- kiárusítás! 10-60%-kaI olcsóbban Kecskeméten az Erdei Ferenc Műv. Házban, dec. 18-19-én A fűtési költségek miatt cégünk nem tudja fűteni a növényházat, így 3.000 db cserepes virágot a termelői ár alatt kínálunk Önöknek, a legtöbbet 10-500 Ft között. €» DAEWOO A megvalósult álom 40% előlegbefizetéstől kamatmentes részletfizetés, 12-30. hónapos futamidő, használtautó-beszámítás, tesztautó-kipróbálás 1 éves ingyenes szerviz RACER NEXIA ESPERO TÍPUSOK Kedvező fogyasztás, kedvező döntés! Szombat-vasárnap is nyitva: 9-12 óráig. DAEWOO Belvárosi Szalon Kecskemét, Rákóczi út 4. Tel./fax: 76/320-327 Nyitva: 9-18; szombaton 9-12. DAEWOO MÁRKAKERESKEDÉS ÉS -SZERVIZ PETŐFI NEPE PN-kártyával rendelkezőknek M4£r&f) Sütőipar Rt. ADVENTI PAVILON december 2-ától Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központ előtt. Különleges választék, kedvező árak, karácsonyi ajándékcsomag, minden héten árengedményes akciók. MIÉRT SÜTNE OTTHON? «q7l engedményt adunk