Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-19 / 297. szám

2. oldal Megyei Körkép 1995. december 19., kedd Naptár December 19., kedd. Névnap: Viola. Névnapozóknak Viola: latin eredetű női név, amely a viola (Ibolya) szó­ból ered. Az ünne­peltek virága a lila afrikai ibolya. Gratulálunk a név­napjukat ma ünneplő Boni­fác, Nemere, Orbán, Oros, Pelágia és Urbán nevű olva­sóinknak is! Évforduló 1900-ban e napon született Féja Géza író, publicista, szoci- ográfus, kritikus, Jó­zsef Attila-díjas. Egyik ösztönzője volt a falukuta­tók mozgalmának, egyik teoretikusa volt a népi írókat tömörítő Válasz című folyóiratnak. 1937- ben jelent meg Viharsarok címmel irodalmi szociog­ráfiája, amiért nemzetgya- lázás vádjával perbe fog­ták. Részt vett a Márciusi Front programjának ki­dolgozásában, elsőként adta ki Ady legfontosabb publicisztikai írásait. 1978-ban hunyt el. Ökumenikus naptár A Violák védő­szentje a 304-ben elhunyt tiroli lány, Szent Viola, akit gyermekként végeztek ki Krisztus-hite miatt. Az or­todox és görög katolikus naptárban ma Szent Bonifác vértanú emléknapját jelölik. Mi, Hol, Mikor? • Ma délután fél 6-tól ünnepi hangverseny lesz a kecskeméti nagytemplomban, t A mell- műtöttek megyei egyesülete ma délután 1 órakor tartja karácso­nyi összejövetelét a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti épüle­tének klubtermében. # De­cember 20-án, szerdán táncpa­rádé lesz a nagykőrösi Arany János Művelődési Központban. Bemutatkoznak a művelődési központ tánccsoportjai. • Hol­nap, december 20-án délután 5 órakor kezdődik a gyerme­kek karácsonyi ajándékműsora a kecskeméti Tudomány és Technika Házában. # Decem­ber 22-én, pénteken, ugyancsak délután 5 órakor csillagászati szakköri foglalkozást tartanak a kecskeméti planetáriumban. Betlehemesek a bábszínházban Gyerekek játszották el Jézus születésének történetét szombaton a kecskeméti Ciróka Bábszínház Figurás Műhelyének rendezvényén. A társulat - immár színészek közreműködé­sével - ingyenes előadást tart óvodásoknak, iskolásoknak december 21-én, délután 3-kor a színház Budai utcai épületében. Űj darabjukat, a Betlehemes játékot játsszák. Jubilál a bajai csillagvizsgáló Fennállásának kereken negy­venedik évfordulóját ünnepli Baján, a Tóth Kálmán utcában található csillagvizsgáló inté­zet, mely jelenleg már csak vá­rosi bemutató csillagdaként működik. A jubileum kapcsán ma délután 4 órától összejöve­telt tartanak az obszervatóri­umban, melyen megemlékez­nek az eltelt négy évtizedről, beszélgetnek a jelen eredmé­nyeiről és a jövő terveiről a meghívottak. Videofilm, dia és CCD-képvetítés is lesz az el­múlt időszak munkáiból. A szervezők szívesen lámának érdekes dokumentumokat, le­veleket, melyek a csillagda tör­ténetét befolyásoló események­ről, döntésekről szólnak. Jól szerepeltek a mesemondók Az elmúlt hétvégén Szegeden tartották az ötödik cserkészke­rület mesemondó versenyét. A versenyen a bajaiakat a Keresz­tény Általános Iskola alakuló­ban levő cserkészcsapata képvi­selte, igen szép eredménnyel. Eredménye alapján első lett a negyedikes Valki Viktória. Az Először rendezik meg a gyer­mekkarácsonyt Kerkegyházán ma délután. A három órakor kezdődő műsorra a három, il­letve ennél több kiskorú gyer­Bach-orgonamüvek Dr. Huszár Pál orgonaművész tizenötödször lép pódiumra de­cember 28-án. Az ismert bajai orvos Johann Sebastian Bach összes orgonaművét tizenki­lenc, egyenként kétórás műsor­ban tárja a nagyérdemű közön­ség elé. A hangverseny szom­baton este 6 órakor kezdődik a volt zsinagóga épületében. előkelő második helyen végzett a harmadik osztályos Tóth Dá­vid. Holtversenyben osztozott a negyedik helyen a másodikos Darabos Adél és Pusztai Tamás. A sikeres szereplésnek köszön­hetően bajai cserkész képviseli majd a kerületet az országos versenyen Budapesten. meket nevelő nagycsaládokat várják a Katona József Műve­lődési Házba. A várakozás örömteli pillanataihoz kívánnak így hozzájárulni a szervezők. Civil adattár A bajai ifjúsági ház számító­gépei a múlt héten léptek be abba az országos rendszerbe, amely a civil szervezetek kö­zösségi adattárát tartalmazza. Ezután már több mint négy­száz partnerral tudnak együtt­működni, és arra készülnek, hogy az adattár működésében is közösségi legyen. Fejsérüléssel kórházba vitték A bajai Martinovics Ignác utca 12. számú társasházból ki­lépve, a járdára fagyott hóién megcsúszott és elesett egy fia­tal hölgy. Valószínűleg agy­rázkódást szenvedett, mert rö­vid ideig eszméletét is elvesz­tette. Szerencsére szomszédai nem nézték tétlenül a balesetet, azonnal a bajbajutott hölgy se­gítségére siettek. A szívmasz- százs és a mesterséges légzés megtette hatását, és a hölgy hamarosan visszanyerte eszmé­letét. A helyszínre érkező men­tők fej- és gerincsérülés gyanú­jával szállították kórházba a megsérült fiatal hölgyet. Belügyminiszteri ajándékéra A bajai polgárvédelmi parancs­nok, Jávorka Géza alezredes a napokban ünnepelte ötvenedik születésnapját. Az eseményről a belügyi tárca is megemléke­zett: Kuncze Gábor belügymi­niszter egy karórával lepte meg a parancsnokot. Nagycsaládosok karácsonya Balesetek, Bűnügyek Kevesebb baleset Az ORFK-tól hétfőn reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 56 baleset járt szemé­lyi sérüléssel. Ezúttal nem tör­tént halálos szerencsétlenség, de a balesetek 11 helyszínéről súlyosan, 15 helyről pedig könnyebben sérült személye­ket szállítottak kórházba a mentők. Vaddisznók a csomagtartóban A rendőrök igazoltattak egy UAZ-t Baján, a Duna-hídnál. A sofőrön és utasán kívül két lelőtt vadmalacot és egy vadli­bát találtak az autóban. A kér­désre, hogy honnan szerezték az állatokat, úgy nyilatkoztak, hogy egyik ismerősük lőtte kispuskával. Ezt követően a bajai rendőrök a lakására haj­tottak, ahol még egy vaddisznó és az engedély nélkül tartott fegyver is előkerült. A férfit a rendőrök őrizetbe vették. Feltört BMW Kecskeméten december 14-én a Három Gúnár fogadó előtt parkoló BMW személygépko­csi ablakát törte be ismeretlen tolvaj. Egy 130 ezer forintos rádiótelefon volt a zsákmánya. Telefonrongáló Az elmúlt héten sorozatban rongálták meg a nyilvános te­lefonfülkéket Baján és kör­nyékén. Hétfőn éjszaka Érsek- csanádon, a Deák Ferenc utca 55. számú ház előtt, és Baján a Sirály utcában. Kedden a Pe- tőfi-szigeten, és Vaskúton. A rongálásoknál 60 ezer forintos károk keletkeztek. A bajai rendőrök végül a gyanúsítottat megtalálták, kihalgatták, és folytatják a nyomozást az ügyben. Géppisztolyos rablók Szegeden Három álarcos férfi egy AK géppisztollyal és az arra hú­zott szuronnyal, valamint késsel felszerelkezve támadt rá szombaton késő délután Szegeden a Tisza Volsped Kft. telephelyén a cég három alkalmazottjára. A diszpécsert erőszakkal terelték be abba az irodába, ahol a mintegy két­millió forintot tartalmazó két lemezkazettát tartották, őt is, és a pihenőhelyiségben két dolgozót ragasztószalaggal szorosan körbetekerték, lera­gasztották a kezüket, a lábu­kat, a szájukat, majd a pén­zeskazettákkal távoztak. A megtámadott alkalmazottak­nak pár perc múlva sikerült kiszabadítani magukat, és ér­tesítették a rendőrséget. A rablók az EPR 201 rend­számú Mercedessel menekül­tek Bács-Kiskun megye felé, de a rendszámról kiderült, hogy egy Ladán lenne a he­lye. A Csongrád megyei rendőr-főkapitány a nyomra­vezetőnek 100 ezer forintot ajánlott fel. Nézőpont A kemencéknél forró a levegő Galambos Sándor írása Olcsó kenyeret nem lehet sütni, olcsó kenyeret csak hazudni lehet. Egy pékmester mondta ezt vasárnap a bugaci pékta­lálkozón. A többiek nagyon is egyetértettek vele. A saját bő­rükön tapasztalják ezt naponta. Legalább most ne hazudjunk egymásnak - kérte egyikük. El is kezdték keményen sorolni, hogy mitől lehet irreálisan ol­csóbb a másik cég által szállított kenyér. Mondjuk, ha a vál­lalkozó nem jelenti be valamennyi dolgozóját. Ha olcsóbban kapja a lisztet. Ha számla nélkül szállít. Neveket nem mondtak, de a jelenlévőkön látszott: ismernek ilyen konkurens mestereket, ők nem fémek be ebbe a csa­patba - hangzott az ítélet Bugacon. Mert a versenynek vannak szabályai, amit mindenkinek be kell, be kellene tartania. Aki ezt önként nem vállalja, azt kényszeríteni kell. Hogy mivel? - ez egyelőre még nincs ki­találva. A kényszer hozta össze ezt a találkozót. De a száztíz meghí­vott közül csak harmincegynéhányan jöttek el. Ez bizony nem sok - mondhatják az otthon maradók. Ez bizony sok - állítják a résztvevők. Mert egy embert bármikor le lehet hurrogni. De ha a szak­mán belül harmincán mondják valakire, hogy tisztességtelen eszközöket alkalmaz, azért annak már súlya van. Úgy, mint annak, ha a pékek együtt jelentik ki: kétségbeejtően magas a liszt ára. Ha közösen tárgyalnak a boltokkal. Mert a mesterek úgy érzik, egyes kereskedők packáznak ve­lük. Visszaélnek azzal, hogy sok a pék a megyében. Van­nak, akik nagyon könnyen odavágják: legközelebb már ne is jöjjön. Majd szállít más. Állítólag olyan is van, aki jattot kér az eladott ám után. A másik nem ad számlát. A harmadik meg csak hosszú hóna­pok után hajlandó elszámolni a kenyér árával. Egyébként igazán kár, hogy a boltok képviselői nem voltak ott Bugacon. Válaszolhattak volna arra a rengeteg vélt vagy valós sérelemre, mely megkeseríti a pékek életét. AKCIÓ AZ ÉV VÉGÉIG! Koszi, Apu, hogy Opelt vettél, ebben biztonságban érzem magam! %£ÍUmes karácsonyi ünnepélyt kívánunk. az opeíesek. növekpő családjának! A. megye Opel szalonjainak ajánlata: Astra Start - már 1.763.700 Ft-tól, Astra Sedan - most kedvezőbb áron, Astra Caravan - különösen vállalkozóknak, és minden más Opel modell! HALMOZZUK A KEDVEZMÉNYEKET: 1 év ingyenes casco biztosítás, rádiós magnó alapfelszerelésként, 3 év ingyenes Opel Assistance szolgáltatás, rugalmas részletfizetés, használt kocsikra is! KAMATMENTES HITEL! Négyen - egyforma feltételekkel: START KFT. 6301 Kalocsa, Bem apó u. 21. Tel.: 78/361-355, fax: 78/362-949. OPELAUTÓARÉNA 6400 Kiskunhalas, Bácskai út 1-3. Tel.: 77/423-480, fax: 77/423-488. AUTÓ CSERNI 6500 Baja, Keleti Ipartelepi út 61. Tel./fax: 79/323-811. TORMÁSI KFT. 6000 Kecskemét, Jász u. 24. ® Tel.: 76/482-208, fax: 76/482-201.

Next

/
Thumbnails
Contents