Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-19 / 297. szám
4 éves a Hovány Kft., a Ford hivatalos főkereskedője és márkaszervize Ön is vegyen egy szeletet a tortánkból! Részletek a hátoldalon. Ford HOVÁNY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel 76/487-300 L _________________________________ _______j Támad az influenza A múlt hét végéig - az azt megelőző héthez képest - mintegy hatvan százalékkal emelkedett a fővárosban az influenzás megbetegedések száma, de országos járványról továbbra sem beszélhetünk - mondta a sajtó érdeklődésére Straub Ilona, az Országos Közegészségügyi Intézet járványügyi osztályának vezető főorvosa hétfőn. Elmondta: tömeges megbetegedéseket ez idáig csak Somogy megyében - Csurgón és környékén- regisztráltak. Budapesten a két héttel korábbi influenzás betegek száma 3980-ról a múlt hét végére mintegy 6350-re emelkedett, így nem zárható ki, hogy a fővárosban a közeljövőben halmozottan jelentkezik majd a megbetegedés. Mint Straub Ilona tudatta, a magyar vakcina az Európa-szerte eddig izolált valamennyi influenzavírus altípusát tartalmazza, tehát megfelelő védelmet biztosít a betegség ellen. Azonnali felmondás a vállalkozónak Más főz a Kodály menzáján Tegnap írtunk lapunkban a kecskeméti Kodály-iskola menzáján végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzésről, ami megdöbbentő eredményt hozott. Az oktatásért felelős alpolgármestert, Bohács Józsefet kérdeztük, hogy az önkormányzat mit tesz annak érdekében, hogy ne károsítsák meg a gyerekeket. Elmondta: a Kodály-iskolában az eddig étkezést biztosító Delics Lászlóné vállalkozó a múlt héten megkapta az azonnali felmondást, amit elfogadott. A hét végén ki is vonult a konyháról. A téli szünetig egy másik vállalkozó végzi az étkeztetést, majd januártól egy újabb veszi át a konyhát. A Petőfi Népe információi szerint ez valószínűleg a Suli Host Kft. lesz. Fűtőelemek egy mátkáért A greifswaldi atomlétesítmény hétfőn megkapta a szükséges engedélyeket a német hatóságoktól és a terveknek megfelelően a jövő év elején alig használt nukleáris fűtőelemeket szállíthat Paksra. A létesítmény tegnap kapta meg a végső jóváhagyást az illetékes szervektől a 235 fűtőelem magyarországi eladásához és a szállításhoz is. Az alig használt fűtőelemek Magyarországra történő eladásáról még a nyáron született megállapodás, s a paksi erőmű jelképes összegért, egy márkáért kapja meg a nukleáris anyagot. A magyar fél viseli a szállítás költségeit és gondoskodik majd a kiégett fűtőelemek tárolásáról. PETŐFI NFPC - GRAFIKA 1995. Mii. negyedévében 6,2 milliárd Ft-ot fordítottak beruházásokra a megyében. A beruházásokról, azok megoszlásáról további részleteket olvashatnak az 5. oldalon. 1995. szeptember végén 43 beruházás volt folyamatban. Ebből 19 Kecskeméten, 11 a többi városban, 9 a községekben, 4 vegyesen. Száztízen próbálkoztak, kilencen mehetnek Túljelentkezés a békefenntartóknál A fiók abban reménykednek, hogy a következő csoportban már ott lesznek. Száztíz megyebeli fiatal jelentkezett békefenntartónak Boszniába. Szakmai felkészültségük alapján közülük huszonegyet hívtak be a budapesti válogatásra, ahol kilencen feleltek meg a követelményeknek. Ők ma nyolc órára vonulnak be a szegedi és az ercsi műszaki alakulatokhoz. Értesüléseink szerint január közepén mennek majd ki Boszniába. A következő magyar csoport várhatóan júliusban váltja le őket. A most bevonulók közt nincs ott az a négy kecskeméti fiatalember, akik barátként együtt jelentkeztek a felhívásra. Pedig mint Zsikai Tibor és Svéger Csaba elmondta, ők négyen jelenleg munkanélküliek, s nagy szükségük lett volna a kinti szolgálatért járó pénzre. Ronkovics József ezredessel, a magyar békefenntartók parancsnokával készült interjú a 3. oldalon olvasható. Adóemelésről döntöttek Nagykörösön A nagykőrösi képviselő-testület két héten belül másodszor tűzte napirendre a helyi vállalkozói adók módosítását. A szenátorok először azért vetették el az előterjesztést, mert nem sikerült megegyezniük arról, hogy mennyi legyen az adómentesség felső határa. A jövő évi költségvetés előkészítése során nyilvánvaló lett, Pékszövetség alakul Érdekeik védelmére szakmai szervezet megalakításáról határoztak a megyebeli pékmesterek. A szervezeti keretek kialakításával, az alakuló közgyűlés összehívásával Cseh Zoltánt és Palásti Józsefet bízták meg. Az érintettek szerint minderre azért van szükség, mert veszélybe kerültek a pékségek. A jelenlegi gazdasági helyzetben a talpon maradást csak a tulajdonosok szoros együttműködésével lehet biztosítani. A résztvevők egy állásfoglalást fogadtak el. Ebben többek közt rögzítik az általuk elfogadhatónak ítélt árakat is. A pékiparosok első alkalommal összehívott találkozóján elhangzottakról bővebben az 5. oldalon olvashatnak. Kommentárunk a 2. oldalon. ahhoz, hogy a város ne jusson fizetésképtelen helyzetbe, égetően szükség van arra a 20 millió forint többletbevételre is, ami a vállalkozói adók megemelésével befolyik. A mostani adóvita során végül azok álláspontja nyerte el a többség támogatását, akik 250 ezer helyett 500 ezer forint nettó árbevétel fölött javasolták az adóköMiért kell kilencven ember munkaviszonyát egyik napról a másikra megszüntetni formai okok miatt? A dolgozókkal szemben ez inkorrekt. Az ÁMK szétszabdalására csak azért van szükség, hogy új pályázatot írhassanak ki az iskolaigazgatói állásra. így akarják a jelenlegi vezetőt eltávolítani. Többek között ezek is elhangzottak tegnap délután a keceli képviselők ülésén. Személyeskedésig menő vitává fajult a keceli képviselők ülésén a helyi Arany János Művelődési Központ megszüntetéséről szóló előterjesztés tárgyalása. Előzőleg a Belügyminisztérium és a Megyei Köz- igazgatási Hivatal is megküldte telezettséget. A módosított rendelet szerint Nagykőrösön január 1-jétől 1500 forintról 2 ezer forintra emelkedik a vállalkozók kommunális adója, amit a foglalkoztatottak száma után fizetnek. A nettó árbevétel után kivetett iparűzési adó az eddigi 6 ezrelékről 8 ezrelékre változott. (Folytatás a 3. oldalon) állásfoglalását az üggyel kapcsolatban. Az állásfoglalások szerint a jelenleg hatályos jogszabályok alapján az ÁMK nem felel meg a törvényben előírt többcélú intézménytípusnak, ezért meg kell szüntetni. A keceli önkormányzat kikérte az intézmény dolgozóinak véleményét is, ám a december hetedikére hirdetett értekezleten - az intézményvezető és a közalkalmazotti tanács elnökének felszólítására - a dolgozók nem jelentek meg. Az ülésen az is elhangzott javaslatként, hogy állítsák helyre az eredeti állapotot, ne szüntessék meg a művelődési központot. (Folytatás a 4. oldalon) Személyeskedésig menő vita a testületi ülésen Megszűnik a keceli AMK Gyorshírek Nemzeti elnyomás a Vajdaságban A Szerbiában élő nemzetiségi kisebbségek helyzete érezhetően romlott az utóbbi négy évben, s a belgrádi vezetés csendes etnikai tisztogatást folytat - állította hétfőn közzétett jelentésében a Helsinki Emberi Jogi Bizottság szerbiai csoportja. Az 1995-ös évről készített jelenI tés megállapítja: a „csendes etnikai tisztogatás” részeként a Vajdaságban nyomást gyakorolnak a kisebbségekre, I míg Koszovóban nyíltan elnyomják a nem szerb lakosságot. A NATO felel szerdától Boszniáért | A NATO béketeremtő csapaI tai hivatalosan szerdán délben veszik át a boszniai békefenntartás feladatait - jelentette be Richard Dannatt brit dandár- \ tábornok hétfőn. A rossz időjárási körülmények nem akadályozzák erőiket abban, hogy időben készen álljanak a rájuk váró feladatok ellátására - mondotta. Lada ütközött tűzoltóságnak j „Megtámadták” a kalocsai § tűzoltóságot tegnap reggel. Egy Lada célozta meg az épü-1 letet, de elakadt a felállított rádióantenna-árbocot rögzítő f drótköteleken. Sorra pattan-§ tak el a kábelek, miközben a | kocsi is megsérült. A Ladát | egy idős ember vezette, akiről § egyelőre nem tudni, hogy | rosszul lett vagy ittas volt. A § mentők elvitték, és a rendőr- | ség vette át a terepet. Felismerhetetlen földi maradványok ! Kutyáktól marcangolt holttes- | tét találtak Bugacon. A már- már felismerhetetlen áldó- § zatra péntek délután bukkant | valaki, majd a rendőröket | hívta. Az elsődleges orvosi | vélemények szerint a férfi | már nem élt, amikor az álla- % tok kikezdték. A rendőrök úgy vélik, hogy az áldozat azonos a 62 éves kecskeméti C. Ferenccel, aki a Szüret utI cában lakott korábban. Bűn- cselekményre utaló körülményt sem találtak eddig. Titániumtolvajok Oroszország egyik távol-ke-1 leti repülőgépgyárából 26 j tonna titániumot loptak el is-1 meretlen tettesek. A zsák-§ mány értéke 430 ezer dollár. | Az Amur menti Komszo- | molszk repülőgépgyár veze-§ tése 1100 dollárt ígért a J nyomravezetőnek.