Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-07 / 261. szám
8. oldal Sport 1995. november 7., kedd A nehézsúlyú Riddick Bowe éppen padlóra küldi ellenfelét, Evander Holyfieldet mérkőzésük nyolcadik menetében. Holyfield pédyafutása során először veszített ko.-val. Az olimpiai labdarúgó-válogatottnak jóval nagyobb a tét Kettős fronton az izlandiak ellen Az évtől még nem (talán lesz téli túra), de az Európa-baj- noki selejtezőktől búcsúzik a magyar labdarúgó-válogatott. Ugyanígy van ezzel az olimpiai együttes is. A két honi válogatott legénység Izlandot várja. Az ötkarikás csapat nyitja a sort: pénteken 17 órakor az Üllői úton lép pályára utolsó csoportselejtező találkozóján. Szombaton az A-együttesen a sor. Utóbbi gárda a Fáy utcában (szintén 17 óra) ugyancsak a „jégországiakkal” találkozik. Az utóbbi három mérkőzésen a magyar csapat háromszor veszített szombati riválisával szemben, ezért javítani akarnak. Mindezt külföldön játszó futballisták nélkül teszik, mert a légiósok utaztatása sok pénzt emészt fel, és Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a hazai NB I-es játékosoknak kíván bizonyítási lehetőséget adni. ,,Eredetileg a csoport 3. helyének megszerzését tűztem ki célul; erre aligha van remény - mondta a kapitány. - Remélem, a negyedik hely azért a miénk lesz a csoportban. Még két lényeges tény vált egyértelművé a tegnapi sajtótájékoztatón. Mészöly feltárta; a gyenge szereplésben szerepet játszhat az ő döntése is. Tudniillik csak a németek elleni meccsért fizettek annak idején prémiumot. Minden további 90 percet „ingyen" játszotta le a magyar válogatott. A kapitány 1997. december 31-éig érvényes szerződését szentnek tartja. Ha munkaadói úgy látják, a vb-selejtezőkre már más szövetségi kapitányt kívánnak alkalmazni, ő félreáll. Sokkal több a tét az olimpiai csapat számára. Dunai Antal szövetségi edző úgy fogalmazott: az általa két és fél év során tudatosan „menedzselt” keret áll most a rendelkezésére. Sem sérülés, sem sárga vagy piros lapok nem jelentenek hátráltató tényezőt. „A csoportelsőség kiharcolása a cél, mi is lehetne más! - fogalmazott Dunai Antal. - Az izlandi fiatalok ugyan az idegenben lejátszott 90 perc során harcosan ellenálltak (ezért lett 1-1), de most győzni illik. Akkor pedig a jövő heti svéd-török mérkőzés már nem befolyásolhatja jövőnket." Dunai arra célzott: a magyar válogatott csoportelsőként a 21 évesek Európa-bajnoki negyeddöntőjébe lép, és akkor jövő tavasz- szal - újabb két sikeres harc megvívása árán - kiharcolhatja az atlantai 16-os döntőben való futballozás jogát. „Utoljára 1972-ben, Münchenben voltunk ott az ötkarikás tornán - emlékeztetett a szövetségi edző. - Éppen itt az ideje, hogy ismét pályára léphessünk a nagy fesztiválon.” Dunai szerint a kezdőcsapat összetételéről korai bészélni, bár éppen tíz játékos nevét meg tudná jelölni. „Ez korai, de annyit elmondhatok, hogy a Svájc ellen idegenben, Wettin- genben 3-2-re győztes csapatomat nem lenne ildomos nagyon fölforgatni." r Állítólag a vendégeli kezdték Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) különbizottságot állított fel a Birmingham-Millwall bajnoki találkozó során, majd azt követően kialakult botrányos jelenetek tisztázására. A két klub egymásra mutogat, úgy vélik, a másik volt a hibás a sportpályára és annak környékére nem illő rendzavarások kialakulásában. A birminghami St. Andrews-stadionban állítólag a vendégszurkolók kezdték el a provokálást azzal, hogy köpködtek, pénzérméket és golflabdákat dobáltak be a gyepre. Mindezt Karren Brady, a Birmingham igazgatója állította. Tény, a mérkőzés vége felé rnár mindenféle fadarabokat 'hajigáltak és rakétákat is lövöldöztek a drukkerek. A hár mas sípszót követően a stadionon kívül folytatódtak az összetűzések, amelyek lecsen- desítésében a rendőrség is részt vállalt. Mick McCarthy, a Millwall vezetőedzője természetes fordítva látta a történteket. Steve Double, az FA szóvivője azt mondta: mindent alaposan kivizsgálnak. A játékos üt ött és fenyegetett Az olasz élvonalba tartozó AC Parma idegenlégiósa, Ffiustino Asprilla újabb erőszakos cselekedettel hívta fel magúra a figyelmet. A kolumbiai válogatott játékos hazájában már többször került összetűzésbe a törvénnyel, és úgy 'tűnik, ezúttal is bírósági per e lé tekinthet. Legalábbis az Asp rilla szülővárosában. Tuluában élő 23 esztendős autósbolt-tulajdonos, Harold Cruz M/.urillo feljelentéssel fenyegeti. A sértett szerint Asprilla több barátjával betért az üzletébe, majd egy eltűnt kalapot kereseti rajta, végül megütötte és életveszélyesen megfenyegette. Ha igaznak bizonyul a történet, akkor a labdarúgó izgalmas jövő elé tekinthet. Ennek oka, hogy jelenleg is egyéves próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztését „tölti”, minden 30. napon jelentkeznie kell Milánóban, a kolumbiai konzulátuson. A büntetést azért rótták ki, mert lőfegyvert durrogtatva ünnepelte az újévet. Meggyilkolták a kapitányt Az angolai Luandában ismeretlen 'tettesek váratlanul rá- támad'.ak és meggyilkolták Gojko Zecet, a jugoszláv labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát. A 60 esztendős szakembert, aki az angolai labdarúgás élvonalában szereplő Petro csapatát iványította. fürdés közben lep- 'ték meg és megfojtották. A rendőrségi jelentés szerint többen is állították tanúvallomásukban, hogy két jól öltözött férfit láttak elmenni Zec lakásából a gyilkosság felfedezését megelőzően. A jugoszláv edző 1991-ben vállalta el a Petro szakmai irányítását, a két hét múlva befejeződő nemzeti bajnokságban a csapat az élen áll. Elküldik a renitens zsenit Erich Ribbecknél betelt a pohár. A német labdarúgó Bundesliga élvonalában szereplő Bayer Leverkusen vezetőedzőjének állandó vitái Bernd Schusterrel úgy tűnik, véget értek. Ribbeck megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a 35 éves játékost, sőt a Hamburg elleni mérkőzésen már a keretbe sem jelölte. A csapatkapitányi szalagot a leverkusenieknél a jövőben egy másik „öreg harcos”, Rudi Völler viseli majd. A klub vezetősége Ribbeck mellé állt és a jövőben már nem számítanak a volt válogatottra. Pontosabban még hátravan egy tárgyalás Reiner Calmind menedzser és Schuster között. Erre csak a jövő héten kerül sor, mivel Schuster elutazott Barcelonába, ahol egy jótékonysági mérkőzésen lép pályára. Ha a zseniális átadásai mellett renitens viselkedéséről híres Schuster távozik, az mindenesetre sokba fog kerülni a klubnak. A játékost ugyanis 1997. június 30-áig szerződés köti a csapathoz, jövedelme pedig évi kétmillió márka. NINCS SEMMI, amin elcsúszhatna ........... ........-,,,JIpllliil ■ A ki ”^**1111 járatlan a pénzügyek területén, még az is tudja, milyen kellemetlen meglepetésekkel szolgálhat egy rosszul megválasztott befektetés. Kellő körültekintés nélkül könnyen elcsúszhat egy-egy pénzügyi banánhéjon. A Magyar Hitel Bank Márvány és Alabástrom Betétjegyeivel megkímélheti magát a rossz befektetés kellemetlen következményeitől. A Márvány és Alabástrom Betétjegy ugyanis az Országos Betétbiztosítási Alap által* biztosított befektetési lehetőség. így történjen bármi, az Ön pénzét semmi sem veszélyezteti. A Márvány Betétjegy névre szól, fix kamatozású, és 180 vagy 365 napra is leköthető. Az Alabástrom változó kamatot, 365 vagy 540 napos lekötési lehetőséget kínál. Az október 24-e után vásárolt betétjegyek még több előnyt nyújtanak Önnek. A futamidő lejártával a fel nem vett betétjegyekre az ismételt lekötést automatikusan biztosítjuk, nagyobb címletű papírjainkra pedig kamatprémiumot kínálunk. Fektesse pénzét Márvány vagy Alabástrom Betétjegybe, és biztos lehet benne, hogy pénze nem (cs)úszik el. Keresse a Magyar Hitel Bank fiókjaiban. Márvány és Alabástrom betétjegy MAGYAR HITEL BANK RT Kecskemét, Batthyány u. 23. Telefon: 76/327-904 Baja, Vörösmarty u. 4. Telefon: 79/322-785 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2 Telefon: 76/463-658 Kiskőrös, Petőfi tér 2. Telefon: 78/312-119 az 1993 évi XXIV. törvény szerint