Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-29 / 202. szám

6. oldal 1995. auguszus 29., kedd- Miniszter úr! Ki szedte le az idén a gyümölcsöt a kertjében?- Kivételesen én és a családom. Ül­tettünk egy gyönyörű francia barack­fát, amiről négy éven keresztül mindig lelopták a termést; most sikerült úgy visszaérni egyhetes szabadságomról, hogy még mi szedtük le a barackokat.- Egyébként van ideje a kertre mostanában?- Hétvégeken legalább fél napot el­töltők a „hegyen”, ahogy nálunk Marca­liban mondják. Van egy nyolcvanfás gyümölcsösöm, négyszáz négyszögöl szőlőm, s hosszú idő óta ezek jelentik a legjobb kikapcsolódást számomra.- És mikor zongorázott utoljára?- Csak ha édesanyámékhoz eljutok, mert az új lakásba nem fért be a zon­gora. Sajnos egyre rosszabbul játszom, nincs idő gyakorolni.-Az ön időhiányát nyilvánvalóan az a privatizáció okozza, ami minisz­terségének fő feladata. A magánosítás nem mindenki számára sikertörténet. Miért vállalta fel mégis - sok minden rovására, amit szeret?- Minden döntésnek vannak helyes­lői és ellenzői, s általában az ellenvé­lemények kapnak nagyobb nyilvános­ságot. Tisztában kell lennem azzal, hogy a társadalom a privatizációt ne­gatív élményként éli meg, kevesen lát­ják, mi a célja, s kevesen értékelik azokat az eredményeket, amelyek nagyban segítik az ország előrejutá­sát. Persze, ha egy folyamatban száz­ezrek veszítik el a munkájukat, nem csoda, hogy a legtöbben csak a válto­zás negatív hozadékát látják. Tudnunk kell, hogy a privatizácó nem cél, csak eszköz - a gazdasági rendszerváltás egyik elkerülhetetlen eleme, és a modernizáció megalapo­zásának része. Szükséges, elkerülhe­tetlen, és az állam nem rendelkezik azzal a tőkeerővel, ami kellene a vál­lalati tulajdon életben tartásához, az évtizedek alatt felhalmozódott vesz­teségek pótlásához. A közvéleményben értetlenséget okoz az is, hogy sikeres cégeknél kezdődött meg a privatizáció, olya­noknál, amelyek hasznot hoztak, és stabil piacuk volt. Magánemberként nekem is az a véleményem, hogy nem a sikeres vállalatokat kellett volna először eladni, hanem azokat, ahol sürgősen tőkére, új technológiára, új szakemberekre lett volna szükség. Hogy mégis miért vállaltam? Mert engem vonz minden, ami nehéz fel­adat, mert hiszem azt, hogy tehetsé­ges emberek tudását felhasználva tisztességesen lehet privatizálni az ál­lami vagyon egy részét.- Ön a miniszterség mellett képvi­selő, az MSZP-frakció tagja, de nincs helyettese, nincs minisztériumi apparátusa; úgy tetszik, afféle ma­gános harcosként egyedül irányítja ezt a hatalmas programot. Hogyan lehet ezt bírni?-A miniszterelnök úr felkérését úgy tudtam jó szívvel vállalni, hogy képviselőként is megmaradtam vidé­kinek,* megmaradtam marcalinak, hogy nem tartozom egyetlen gazda­sági lobbihoz sem. Tehát valóban magányos harcos vagyok.- Akinek tíz- és százmilliárdok fö­lött kell döntenie.- Köztudomású rólam, hogy eléggé bizalmatlan vagyok, emiatt aztán nin­csen udvartartásom, de ez nem jelenti azt, hogy a munkát egyedül végzem. Egyfelől ott van az APV Rt. szerve­zete, másfelől a privatizáció „társasjá­ték”, amiben részt vesz a többi tárca is, s a kormánynak is megvan a maga fel­adata. Az egyéni vállalásban az is benne van, sok erőt ad az a meggyőző­dés, hogy a rendszerváltás, a privatizá­„Ne a társadalom tűrőképessége, hanem teherbíró képessége legyen a határ” Túl a mélyponton a privatizáció Interjú Suchman Tamás privatizációs miniszterrel _______________________PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC_____________________ c ió minden keservét nem szabad az egyszerű emberekre terhelni. Megbí­ráltak azért, mert a szakszervezetekkel tárgyalok, kritizáltak, mert nem tudom elviselni, hogy a villamos energia priva­tizációja nyomán több ezer bányász munka nélkül maradhat...-Maradjunk még a csapatnál! Amennyire tudom, az APV Rt. meg­lehetősen önjáró szervezet, saját igazgatótanácsa van. A privatizációs miniszter nincs kiszolgáltatva ennek a társaságnak?- Kétségtelen, hogy a törvényben, a státusom megfogalmazásában van egy nagy csapda: miközben minden közjogi felelősség az enyém, van egy törvény, amely meghatározza, miként működjön a döntési mechanizmus. Az egész egy nagy diplomáciai feladat. Miközben közvetlenül nem irányítok, érvényesíte­nem kell a saját és a kormányzati elkép­zeléseket. Az elmúlt öt és fél hónapban ebből nem volt konfliktus, s bízom ab­ban, hogy mint politikusnak, sikerül a továbbiakban is megteremtenem a kon­szenzust és az egyetértést.- Az sem okozott konfliktusokat, hogy a privatizáció lépéseit irányító ÁPV Rt.-ben sok olyan szakember dolgozik, akiknek a jelenlegi kor­mányzatétól eltérő a szemléletük?-Amikor a törvényen dolgoztunk és a szervezetet felállítottuk, erre azt mondtam: megtehetjük, hogy minden­kit elküldünk, de ez azt jelentené, hogy a privatizáció egy évig áll. Ehelyett mindenkinek megadtam azt a lehető­séget, hogy maradjon és - úgymond - új életet kezdjen; s miközben nem akadályozom a Kuncze-féle bizottság működését, én magam nem fogok nyomozni, hogy az egyes személyek tevékenységében mennyire volt meg­határozó az előző kormány utasítási rendszere. Egy bizonyos, hogy bűncse­lekményeket nem takargatok. A lojali­tás minimumát kértem és kérem a dol­gozóktól, s bízom abban, hogy sikerül átvinnem azt az akaratot, amely az eredményes magánosításhoz szükséges. A rendszerben egyébként van annyi biztosíték, úgy alakítottam ki, hogy újabb visszaélések veszélyének ma sokkal kisebb az esélye; persze teljesen kizárni ilyet soha nem lehet.- A privatizáció kapcsán sok rém­történet kering, ezeket most hagyjuk, de magam is ismerek olyan vállalko­zókat, akiktől a vagyonügynökségi tisztviselő 24 milliós részesedést kért, majd másnak játszotta át az állami vállalatot - annak, aki ennél is többet ígért. Persze, az ügylet technikája olyannyira kifinomult, hogy a kor­rupció bizonyíthatatlan, de eszerint még sincs minden rendben.- Az efféle ügyek kiszűrésére in­tézményesített mechanizmus műkö­dik. Tekintettel arra, hogy a szervezet havonta mintegy száz magánosítási ügyben hoz döntést, képtelenség lenne ezt személyesen ellenőriznem. Az el­lenőrzés több szinten történik: egy­részt a Felügyelő Bizottságnál, amely­ben hatpárti képviselet is van, elnökét az Állami Számvevőszék választotta ki. Van a szervezeten belül egy etikai és ellenőrzési osztály, amely szintén egy­fajta kontrollt képvisel, s emellett az ÁSZ folyamatosan vizsgál bizonyos döntéseket. Végül nem szabad lebe­csülni a sajtó, a nyilvánosság ellenőrző szerepét sem. A határozatokat testületi­leg készítik elő, s ugyancsak testület ­az Igazgató Tanács hozza meg. erre gondoltam, amikor intézményesített kontrollról szóltam. Ma már egy ügyin­tézőnek nincs meg a lehetősége egy­személyi döntésre. Szerintem ezen fölül szükség lenne egy nagyon erős hatpárti parlamenti bizottságra is, amely a dön­téseket egy bizonyos határidőn belül át­vizsgálná. Határozott meggyőződésem, hogy a társadalmi vagyonnal csak a legnagyobb ellenőrzés mellett szabad bánni.- A privatizációhoz szükséges tőke jelentős részére csak külföldről lehet számítani. Tervezi-e, szüksé- ges-e, hogy ön afféle diplomatasze­repet is ellásson?- Energiám egyelőre van, este tíz előtt még nem voltam otthon az utóbbi hat hónapban, s azt hiszem, sikerült is néhány eredményt felmutatni. Ma már van privatizációs törvény és működő szervezet, jó néhány döntés előkészí­tés alatt áll. A magánosítás során még soha nem volt egyszerre az asztalon ezermilliárdos csomag, márpedig a Magyar Villamos Művek, az olajtársa­ságok és a Matáv együtt ennyit tesznek ki. Tehát az egész folyamatot sikerül felgyorsítani, és nagy valószínűséggel biztosítható a költségvetés által elő­irányzott 150 milliárdos privatizációs bevétel.- A december 31-ei határidő szentírás?- A döntések megszületnek, de azt nem tudom, lezárjuk-e addig a szerző­déseket. Az bizonyos, hogy nem volt szerencsés bejelenteni, mennyit vá­runk a magánosítástól, mert ez rontja tárgyalási pozícióinkat; a külföldi partnerek ugyanis így tudják, hogy mennyi idő alatt mennyi pénzre van szükségünk. Ennek ellenére csak cél­szerű döntéseket vagyok hajlandó tá­mogatni, s nem fogom elfogadni, ha akár a kormány, akár az Igazgató Ta­nács áron alul próbálná értékesíteni az ország vagyonát. Abban sem leszek partner, ha az értékesítés miatt megnőne kiszolgáltatottságunk a külföldnek. Amikor elfogadtam ezt a megbízást, a köztársasági elnöknek és a miniszterel­nöknek is kifejtettem, hogy a nemzet­nek vannak olyan jogai, amelyek nem csorbulhatnak a privatizáció folyamán. Mindketten tudják, hogy feladatomat csak eddig a határig látom el.- Lehetséges egyáltalán jó privati­záció, amikor környezetünkben is mindenki ugyanazt akarja eladni?- Nagyon fontos fejlemény, hogy az EBRD 300 millió dollárral segíti a magyar privatizációt, kedvező körül­mény, hogy hatvan potenciális vevő van a villamosművekre, azaz úgy vé­lem: túl vagyunk a mélyponton. Leg­inkább saját magunk tudunk rontani a helyzetünkön.- Hová kerül majd ez a bevétel?-Úgy vélem, ezt a 150 milliárdot nem szabad csak a lyukak foltozására felhasználni: egy részét vissza kell forgatni a gazdaságba, nehogy 30-40 év felhalmozott értéke egy esztendő alatt eltűnjön. ,- Miniszter úr! Az átlag állam­polgár nem nagyon szokott tíz- és százmilliárdokban gondolkodni, azt azonban tudja, hogy ha valaki döntési helyzetben van, nagy pén­zek fölött rendelkezik, azt meg szokták környékezni. Tudna mon­dani példát - név nélkül - ilyen „megkísérlésekről”?- Csak azt szokták megkísérteni, akiről tudják, hogy meg lehet. Büszke vagyok rá, hogy velem ilyen még nem fordult elő.- Ön azonban egy párt tagja is. Ha politikai megfontolás alapján, a pártja kéri fel egy döntés meghoza­talára, akkor mit tesz?- A politika ez ideig tudomásul vette azt a függetlenséget, amit képviseltem, s remélem, ezután is ezt teszi. Más kér­dés - és ez is politika -, ha a szakszer­vezeti jogok és a dolgozói érdekek ér­vényesítéséről van szó, de erre engem nem is kell figyelmeztetni. Arra vigyá­zok. hogy ne veszítsem el azt a függet­lenségemet, amelyre ezen a poszton fel­tétlenül szükség van. Elfogult semmi­lyen irányban nem vagyok: ezt tanúsít­hatja az a volt MDF-es igazgatótanácsi tag is, akit megerősítettem tisztségében, mert szakmailag jól látta el a feladatát. A konjunktúralovagokat nem szeretem, mert ők tudják a legnagyobb kárt okozni az országnak. Úgy érzem, hogy baloldali elkötelezettségem egyfajta po­litika, s egyfajta politikai menedzselést is vállalnom kell, de ennek a mezsgyéje az érdekérvényesítésnek az a mini­muma, amit vállalok a foglalkoztatott­ság megtartása érdekében.- Ezek a szigorú erkölcsi normák nem hozzák Önt hátrányos hely­zetbe mint magyar állampolgárt? Jelenleg az állami vagyon újraelosz­tása folyik, ami hosszú időre befo­lyásolja Magyarországon a tulaj­donviszonyokat. Ön két gyermek apja is, akinek a jövőjéről gondos­kodnia kell.- Üzleti tevékenységet nem folyta­tok, s a miniszterség után öt évig bizo­nyos területeken ugyanúgy nem dolgoz­hatok, mint az ÁPV Rt. dolgozói. Szü­leim, apósomék és én magam is mindent a saját kezemmel teremtettem meg, saját vagyontárgyam nincs a házunkon, sző­lőnkön és a gépkocsin kívül; az élethez ez elegendő, s remélem, hogy - jogász­ként vagy bankárként - később is meg tudom keresni azt, amire a családomnak szüksége lesz. Ha vagyonra vágytunk volna, akkor az utóbbi években nem bankigazgatóként dolgoztam volna, nem vállalnék miniszterséget, hanem részt veszek a privatizációban. Egy tár­sadalomban lehet boldogan, rendezetten élni úgy is, hogy valaki nem milliomos. A politikai hitvallás és a családi harmó­nia számomra több, mint a fizikális va­gy011:.- Ön az egyik órában hatalmas tulajdonok sorsáról dönt, banká­rokkal, tőkésekkel tárgyal, a követ­kező órában pedig - ezt mondja a fáma - felül egy közönséges vonatra, hogy egyszerű emberekkel tudjon beszélgetni. Nem ütközött még ez a két énje egymással?- Nem szeretném elfelejteni azt, hogy honnan jöttem. Ha időm engedi, már pénteken elmegyek Marcaliba, s a hét végén tartok fórumokat, fogadóórá­kat, a választópolgárokkal töltöm az időt. Saját politikai filozófiám megfo­galmazásához ezekre a találkozókra nekem is nagy szükségem van, hogy lemenjek Csurgóra, Inkére, Marcaliba vagy Mesztegőre - azokba a közössé­gekbe, ahol mindenfajta szűrőtől men­tesen kapom meg az információkat.- Azt hallottam, hogy egyszer ha­zafelé Székesfehérváron éjszakázott, és gyári munkásokkal elment a reg­geli munkakezdésre.- Volt ilyen, s jóleett, hogy ami­kor kocsiban, hivatalé delegációval gördültünk be a kapuig az egyik dol­gozó rám mutatott: ű volt már itt nálunk." Én ezt nem plitikai viszke- tekségből teszem, nert előfordult, hogy senki sem isrnrt meg a mis­kolci állomáson: eyszerűen nem szeretném elveszíten az emberekkel azt a kapcsolatot, tinivel korábban rendelkeztem, s am mindig fontos volt a számomra. Bnnem és politi­kustársaimban időként hihetetlen ellentmondás feszül amikor szembe­sítenünk kell sajái információinkat az elkerülhetetlen löntések várható következményeivel De csak így tud­juk mindannyian blátni azt, amit én nagyon szeretnél érvényesíteni, hogy az intézkedéek meghozatala­kor ne a társadalcn tűrőképessége, hanem a társadalor teherbíró képes­sége legyen a határ.- Hogy érzi: a ajtó is elfogadta önt? Egyáltalán, nilven a kapcso­lata a sajtóval?- Nyitott vagyok, sígy tapasztalom, ezt méltányolják. Seretek elbeszél­getni újságírókkal, supán egyetlen gondom van. Véleményem szerint nemzeti sajtó az is, ári külföldi tulaj­donban van. de Magyanrszágon jelenik meg és magyarul íródiks kell, hogy le­gyen az újságíró-társadlomban is egy rendkívüli elkötelezettsg a magyar tár­sadalom, az ország siferei iránt. Ha nem ezzel találkozom, íanem egyéb­ként komoly újságok feliőtlen bulvár- stílusban foglalkozna sorsdöntő ügyekkel, akkor dühös vayok. Minden lehetőség megvan arra, bgy az újság­írók tájékozódhassanak privatizáció­ról: a félinformációk alaján írt hatás­vadász cikkek nem nekai kellemetle­nek, hanem döntéseket laetetlenítenek el, árat csökkentének, síz országnak okoznak kárt. Ugyanígyaz országnak árt. ha idegenellenessége szítanak, azt állítják, hogy van elég stát erőnk gaz­dasági feladataink megotásához.-Visszakanyarodtuk oda, ahol kezdtük, hogy a tásadalomnak jobban meg kell értere a magáno­sítás szükségességét, íert csak így teremthető meg a nerzeti konszen­zus. Mit lehetne ennk érdekében még tenni?-Egyetértek azzala miniszterel­nöki szándékkal, hog - ha szüksé­ges - alapvető kérdéekről tárgyalá­sokat kell folytatni atülönböző pár­tokkal. A nemzeti vayon sorsa a fe­lelősség oldaláról t kormányzatot terheli, de meg kell ani a beleszólási lehetőséget más érckcsoportoknak is. Azt a jogot azonhn véleményem szerint meg kell hayni a döntésho­zóknak - az ÁPV E-nek, nekem -, hogy kiszűrjük, mik>r van szó nem­zeti és mikor nemzőnek feltüntetett magán- vagy csopotérdekről. Végül szeretném, ha megkphatnánk azt a felhatalmazást, hogyaz állam nevé­ben és a társadalom rdekében ellen­őrizzük az elmúlt év.kben kötött és sok esetben megszegtt privatizációs szerződéseket. Csak;gyet mondok: százezrek veszítettékel a munkahe­lyüket, mert az új tuljdonosok nem tartották meg a foglalkozásra vo­natkozó megállapodásokat Amíg hi­vatalban vagyok, ragaszkdni fogok ezeknek a kötelezettségeknk a telje­sítéséhez. CsákSlemér

Next

/
Thumbnails
Contents