Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19 / 194. szám
1995. augusztus 19., szombat Államalapító Szent Istvánra emlékezünk 5. oldal A szent korona titkai A szent korona keletkezésével kapcsolatban még mindig nem sikerült kimerítő választ adniuk a tudósoknak. Dinasztiateremtés érdekházassággal Ezredéves esküvő Tudományos tanulmányok, hipotézisek, évtizedes búvárkodások eredményeit összegező fejtegetések sokasága született a magyar államiság immár évezredes jelképéről, a koronáról. Valamennyire születtek már elhitető erejű érvekkel alátámasztott válaszok. És születtek nem kevésbé meggyőző, gazdagon dokumentált cáfolatok. Hiteltelen vállalkozás tehát ennek a 216 milliméter átmérőjű, a tetején levő, ferdén álló kereszttel együtt nem egészen 18 centi magas nemzeti ereklyének és felbecsülhetetlen értékű műkincsnek születési helyéről, koráról és más életrajzi adatairól bármit is teljes bizonyossággal állítani. Ami biztos: aranyból készült, rekeszzománc képekkel, nagy drágakövekkel és gyöngyökkel díszített remekmívű ékszer. A kutatók nagy többsége kétségtelen tényként fogadja el, hogy két részből áll. Felső fele sötétebb aranyból kimunkált két - egyenként 51 milliméter széles - keresztpánt, amelyet ábráinak latin nyelvű magyarázatai alapján a szakirodalom latin koronának nevezett el. A két pánt halványabb, több ezüstöt tartalmazó aranyabroncson nyugszik, amelynek zománcképeit görög nyelvű feliratok egészítik ki. Az alsó részt ezért görög (bizánci) koronaként könyveli el a régi és az új szakirodalom. Itt azonban máris ingoványossá válik az ismeretek talaja. Van ugyanis a koronának legújabb szakirodalma is, amelyben avatott elemzők állítják, hogy a korona nem két félből egybe munkált ékszer, hanem egységes, egybe tervezett és készített fejék. Azok mondják ezt, akik a korona eddigi legalaposabb - 1983-ban lezajlott - műszaki szemléjének szakértő részesei voltak: egy 4 tagú aranyműves csoport és egy 5 tagú mérnök-műszaki csoport tagjai. A történészek és művészettörténészek véleményével szöges ellentétben álló következtetést elsősorban a korona szerkesztési módjából, elveiből és méreteiből vonták le. Ennél is sokkal vitatottabb azonban az ereklye keletkezésének története. A korábbi ismeretek alapján egybecsengő álláspont volt, hogy a felső részt II. Szilveszter pápa adományozta István királynak. Ám a feltételezés alapjául szolgáló dokumentumról, az úgynevezett Szilveszter-bulláról egyértelműen kiderült, hogy nem más, mint hamisítvány. Tovább bonyolítja a dolgot István koronakérésének története, amelyet egy századdal az események után Hartvik győri püspök írt le megkapó elevenséggel. Tőle tudja az utókor, hogy István Asztrik-Anasztáz apátot, prágai püspököt küldte a koronáért és áldásért Rómába. Egyidejűleg azonban a lengyelek fejedelme is hasonló kéréssel fordult Szilveszter pápához. „A meghatározott napon, midőn a kész korona a lengyelek vezérének küldendő lett volna, megelőző éjjel a pápának látomásban az Űr angyala megjelent és szóla néki: holnap az első órában ismeretlen nemzet követei érkeznek hozzád, kik vezérük számára királyi koronát kéren- denek apostoli áldással. A koronát tehát vezérüknek, amint kéri, minden tétovázás nélkül ajándékozd oda.- hangzik a püspökkrónikás beszámolója. Csakhogy a koronaküldésről évszázadokon át élt Hartvik-le- gendáról is minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy egyszerű koholmány. Számos kutató ennek ellenére úgy véli, hogy a korona alsó része 1074-1077 között készült, s bizánci ötvösművész keze alól került ki; a felső részt pedig körülbelül száz évvel később III. Béla készíttette saját koronázására. Nem kevés történész viszont - alighanem a Hartvik-le- genda szertefoszlásának hatására is - úgy véli: más időpontban, más rendeltetéssel származhatott hozzánk az ereklye. A koronaanalízist elvégzett, már említett kutatócsoport egyik vezetője, Csömör Lajos, aki széles körű összehasonlító vizsgálódásainak eredményeit könyvben is publikálta, már egyenesen úgy foglal állást, hogy „a szent korona ott készült, ahol a kereszténység és a szentkép-ikonkészítés igénye találkozott az ezt elkészíteni képes technológiai ismeretekkel. Ez a hely legvalószínűbben a Kaukázus.” A készítés időpontjáról pedig a következőket mondja:- Véleményem az, hogy a korona a keresztény és a hun kultúra határán keletkezett, valamikor az utolsó, rajta ábrázolt szentek - Kozma és Damján - halála, Krisztus után 303 és 800 között. Mindez csak adalék a szent- korona-elméletés keletkezéstörténet szakértőinek a vitáiból. A szenvedélyes viták belátható időn belül aligha jutnak nyugvópontra. Mert a korona, ezeréves államiságunk tanúja és megtestesítője talán sohasem adja ki minden titkát... A krónikák szerint ezer évvel ezelőtt kötött házasságot az első magyar király, Szent István Civakodó Henrik bajor herceg lányával, Gizellával. Az írások nem említik, hogy a frigy szerelmi kapcsolat eredményeképpen született volna. Az azonban biztos, hogy az állammá válás szempontjából nagy szerepe volt az eseménynek. A magyar történelemben nem sok olyan családi esemény van, melynek ekkora politikai jelentősége lett volna. Ezzel az esküvővel ugyanis szalonképessé vált az Árpáddinasztia az európai uralkodóházak szemében. Ä magyarságról addig ugyanis azt tartották a királyi, a fejedelmi udvarokban, hogy ez a népcsoport egy a keleti síkságokról érkező nomádok közül. Barbár cselekedeteikre pedig mi sem jellemzőbb, minthogy időnként lerohanják a kultúr-Európa fejlett vidékeit. Ölnek, pusztítanak, elhurcolják a lakosokat, s emellett még pogány isteneket imádnak. Mindezzel együtt a magyarság sehogyan sem fért sem a latin, sem pedig a bizánci civilizáció életterébe. Az említett két kultúrkör találkozási területe a honfoglaláskor pedig éppen semleges Kárpát-medence volt. Az a terület, melynek nyugati része egykor Pannónia néven Rómához, később pedig a keresztény frank birodalomhoz is tartozott. Déli területén pedig már a hét törzs bejövetele előtt bizánci hittérítők hirdették, hogy a konstantinápolyi császár még a római pápánál is hatalmasabb egyházi méltóság. Száz évvel a honfoglalás után csak idő kérdése volt, hogy Bizánc, avagy a német császár hódítja meg a térséget. A magyarság nem tudott volna olyan ellenerőt állítani a nagyhatalmakkal szemben, mellyel megvédhette volna magát. A korábban sikeres rablóhadjáratok a X. század második felében már többnyire vereséggel végződtek. S nemcsak a harcosok fogytak el, de a kalandozó, vállalkozó szellem is alábbhagyott. Ekkor határozta el Géza fejedelem, hogy felveszi, s törzsével illetve szövetségeseivel pedig felveteti nyugati hittérítők segítségével a kereszténységet. A kérdés persze az volt, hogy ez a gesztus elégséges-e althoz, hogy a keresztény világ befogadja az egy istenhittől idegenkedő pusztai népet Európába. Azt a népet, melynek a vallást tűzzel-vassal terjesztő fejedelme maga is egyszerre hitt a kereszt szentségében, s a táltosok babonáiban. Géza sejtette, hogy a kereszt követése nem jelent kizárólagos védelmet a terjeszkedő hatalmakkal szemben. Talán ezért kérte fia számára a veszedelmes ellenfélnek számító bajor herceg lányának a kezét. Á frigyre Ottó német-római császár is az áldását adta, a krónikák szerint 995- ben. Első királyunk magánéletéről nem sokat tudunk. Annak idején kevés volt az írástudó. Aki pedig ismerte a betűvetés titkát, az okleveleket, fogalmazott. István családi életéről annyit tudunk, hogy több fia is született, akik közül csak a szent emlékezetű Imre érte meg a felnőtt kort. Ő azonban fiatalon elhunyt 1031-ben, hét évvel apja halála előtt. Az Árpádok dinasztiája azonban 1301-ig uralkodott a magyar trónon. Ez alatt a három évszázad alatt pedig Európa elismert hatalmává vált Magyarország. István utódai közül persze nem mindegyik koronás fő volt akkora formátumú személyiség, mint az államalapító. Egy azonban közös volt bennük. Államférfiként jó irányba kormányozták az ország hajóját. Barta Zsolt Aratóünnep Szent István-kor A hagyományt, hogy István király emlékezetének, majd az alaptörvény ünnepének napján a szántóvetők asszonyai, lányai kalászból aratókoszorút fonnak, az új búzából pedig új kenyeret sütnek-szegnek, maga az élet, a földművesség teremtette. Mert augusztus 20-ára a szokásjog szerint hajdanán is befejeződött a búza levágása, s az aratóünnep vigasságain kicsik és nagyok azt ünnepelték, hogy újra megteremte a föld a legfontosabbat, a kenyémekva- lót. Nincsenek hitelt érdemlő följegyzések arról, hogy került-e kenyér I. István királyunk asztalára, de alattvalói, a honfoglaló magyarok körében már nem volt ismeretlen a búza, a rozs termesztése. Ősidőktől fogva az élet és a gazdagság jelképének tartották, s a népi hagyományokban nálunk is a termőföld legnagyobb adományaként becsülték. A búza, az abból sütött kenyér kultusza máig is él, sőt a köznyelvbe is beépült. Sok helyütt a szójárásban a dolgos családtag nem pénz-, hanem kenyérkereső, akit kitesznek munkahelyéről, nem állását veszti el, hanem kenyerét. A jó barát kenyeres pajtás, a szakítással járó veszekedés pedig kenyértörés. A kenyér hazai históriájának legrégebbi - igaz, csak közvetett - dokumentuma a pécsvá- radi apátság 1010-ből származó alapítólevele, amely a mesteremberek között nyolc sütőt is felsorol. A dömösi apátság falvaiban 1138-ban készített birtokösszeírás már 13 péket említ. Maga a „kenyér” szó először egy XI. századból fönnmaradt, termékjáradékokról készített írásban bukkan fel. A XIV. századi krónikák már arról is beszámolnak, hogy a nemesi udvarházaknál búzából sütötték a kenyeret. Innen az 1860-as évekig végig követhető, hogy a tanyákon, a falvakban mindenütt házilag készült cipót fogyasztottak. A gazdasszonyok - a család nagyságától függően - hetente egy, esetleg két alkalommal gyújtották be a kemencét sütéséhez. A kisebb-nagyobb városokban azonban már évszázadokkal ezelőtt megjelentek a kenyérkészítés avatott szakemberei. Az egykori följegyzések háromféle pékről is beszámolnak. A zsemlesütőkről, a fehér pékekről (ők a fehér kenyeret, kiflit, finomsüteményt készítették és állványról árusították), valamint a fekete pékekről (ők földre terített ruhákról kínálták saját sütésű barna paraszt- és vendégkenyereiket). A XVI-XVII. században az uradalmakban többféle kenyér került az asztalra. Az „úrim cipója” fehér lisztből készült, a „közcipó” vagy „fekete cipó” pedig zab, árpa, tatárka, lednek, rozs, bab és borsó keverékéből. Az elkészítés módja hosszú évszázadokon át alig változott, s csak a XIX. század szolgált forradalminak számító újítással: a sörgyártás fellendülésével egy időben terjedt el a gyári élesztő használata - előbb csak a kalácsok kelt tésztáiban, majd a kenyér tésztájában is. Ferenczy Europress Miért vétkezett a nagy király sírját örzö kanonok? "Amikor az Úr 1083-ik évében István királyt szentté avatták, László engedelmével koporsóját felnyitották. A csontok drága, illatos árban úsztak..." így szól a fennmaradt leírás arról az 1083. augusztus 20-a reggelén lezajlott aktusról, amely a "megtalálás", a "felemeltetés" (elevatio) történetét örökíti meg. Arról is beszámol, hogy a Székesfehérvárott, a nagy király földi maradványait őrző sír fedőkőlapjának leemelésekor, az aktus részvevőinek ámulatára, hiányzott a hamvakból a szent tetem jobb karja. A fölfedezésnek akkor egyetlen ember ismerte a magyarázatát, ő azonban azon az augusztusi napon csak távolról figyelhette az eseményeket. Merkuriusz, a székesfehérvári őrkanonok volt a titok tudój a, aki ismert volt szenvedélyéről: megszállottként kutatta föl és gyűjtötte a vallási emléktárgyakat és ereklyéket. Tudta ezt róla László királyunk is, s hogy a sír felnyitásakor el ne vigyen valamit, nem engedte az őrkanonokot a közeibe. Merkuriusz azonban a máig megmagyarázhatatlan módon épségben maradt Szent Jobbhoz már előbb, az országos zűrzavarok idején, István király hamvainak elrejtésekor, a sír első felbontásakor hozzájutott. Bevallotta azután László királynak cselekedetét. Saját szerepét szépítve, tettét úgy magyarázta, hogy egy fehér ruhás ifjú, nyílván Isten angyala adta át neki, a "búskomor" őrkanonoknak az ereklyét. Az akkor még a teljes jobb kar lehetett, erre utalnakhistóriás töredékek, középkori ábrázolások, pecsétnyomók. De hogy később, pontosan mikor és hogyan vált el egymástól a felkar, az alkar és Szent István kézfeje, az mindmáig talány. Istvánt halála után szentté avatták. Testéből minden évben a jobb csuklója - a szent jobb - látható az ünnep idején.
