Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-21 / 143. szám

Születésnapi köszöntő Dr. Nagy Tamás egyetemi docens nyugalmazott főorvost, aki több mint huszonöt évig ve­zette a megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályát, születésnapja alkalmából tudományos ülésen köszöntötték barátai, tanítványai, munkatársai. A képen, az ülő sor közepén az ünnepelt, mellette az utód, prof. dr. Godó György és a munkatársak egy része, akik éppen nem voltak szolgálatban. A képet beküldte: dr. Kozák Endre, Kecskemét. Még a mosolyuk is egyforma Gellérfy Gergő már iskolás, ám Bence még csak középső csoportos az óvodában. S ami érdekes, nem csupán a pulóve­rük egyforma, de a mosolyuk - és a szívük is. (A fényképet be­küldte a fiúk nagyapja, Varga Mihály Kecskemétről.) Bográcsos fózőverseny Kecelen! Az országos aratófesztivál má­sodik napján, július 9-én bográ­csos főzőversenyt rendez a Pe­tőfi Népe Kecelen. Bármit lehet főzni. A résztvevők maguk gondoskodnak a nyersanyagok­ról, az eszközökről. A zsűri ér­tékelése után a főztjüket kimé­rik a közönségnek. Tíz értékes díjat adunk ki! Megjelenés: 9 órakor a művelődési központ­nál. Jelentkezés levélben, cí­münk: Petőfi Népe, 6000 Kecs­kemét, Szabadság tér 1/A. Ha­táridő: július 2. A borítékra ír­ják rá: BOGRÁCSOS. Táncbemutató Jánoshalmán A* első felvételen a legifjabb jánoshalmi növendékek láthatók, mellettük a szegediek és a já­noshalmi tanítványok nagy csoportjának közös fellépése. Múlt héten egy kis évzáró mű- szeptember óta folyó jazzba- vül még a Szegedi Jazztánc sorral mutatkoztak be a jános- lett-tanfolyam növendékei. Jó- és Balettstúdió növendékeinek halmi Honvéd Kaszinóban a zsa Margó munkáját rajtuk ki- műsora is dicséri. A legfiatalabb sportoló A kecskeméti Vörös Norbert édesanyja karjaiban. A méhészmadarak szerelmese Magyarország természeti érté­kei, különösen azok a madárfa­jok, melyek tőlünk északra nem fészkelnek - mint például a méhészmadarak -, még ma is sok érdeklődőt vonzanak hoz­zánk. Dr. Peter Bracht úr Mün­chen mellől jár hosszú évek óta a Kiskunság Császártöltés mel­letti löszfalainak, a levegő re­pülő ékszereinek fotózása cél­jából. Szép képeit Kecskeméten láthatták. Igazi bajai legényke Pados Feri rövidesen négy­éves lesz, de igazi bajai le­gényke, jól áll a kezében a pecabot. A fotó a sportolás nemzetközi ünnepén, az idei kihívás nap­ján, május 31-én, Kecskemét főterén készült, s azon a ren­dezvény legfiatalabb „sporto­lója”, a különdíjjal jutalmazott két hónapos Vörös Norbika, édesanyja karjaiban látható. Ha a pöttöm beszélni tudna, ezt mondaná: Mi, gyerekek, há­lásak vagyunk a szamaras és pónilovas gazdiknak, Lajcsi bácsinak, a harmonikásnak, a rendőr bácsiknak, az Igazság­ügyi Minisztériumnak, Laci bá­csinak, a Nagytemplom plébá­nosának, valamennyi cégnek, intézménynek és magánsze­mélynek, akik hozzájárultak a Challenge Day sikeréhez. Itt, a Petőfi Népe hasábjain kérünk benneteket, nénik és bá­csik, hogy tartsátok meg jó szokásaitokat, az irántunk ér­zett szereteteteket. A képet és szöveget beküldte Sugár György, a Napsugár Szabadidősport Egyesület el­nöke, a kecskeméti Challenge Day főszervezője. Osztálytalálkozó 16 év után Ballagásuk óta a núlt héten találkoztak először a bajai Központi Általános Iskola 1979-ben végzett 8. a osztályának tagjai. A jó hangulatú összejövetelen elhatározták a résztvevők, hogy a legközelebbi találkozóra nem várnak újabb 16 évet. (Fotó és szöveg: Zalavári László.) Újra játszik a régi csapat Szülőfalumban, a megyebeli Rém községben, három jó bará­tommal együtt, 27 évvel ezelőtt alakítottunk egy beatzenekart RÉMUS néven. Egy év sem telt el és a zenélés komolyabbá vált, a környező falvak fiataljait szó­rakoztattuk hétről hétre. A zenekar 23 évvel ezelőtt ab­bahagyta a zenélést, az akkori fiatalok mára szülők (nagyszü­lők) lettek, szétszóródtak az or­szág minden részébe. Most, töb­bek kezdeményezésére találko­zunk június 24-én, szombaton 19 órakor, akkori fiatalok, isme­rősök és ismeretlenek, Rémről, a környező községekből a rémi önkormányzat kultúrházában. E találkozás - amely nem zártkörű - alkalom lesz arra is, hogy a RÉMUS zenekar újra színpadra álljon, s kétórás műsort adjon. A találkozó fővédnöke Vető Zol­tán polgármester. A rendezvény tiszta bevételét a rémi rászorult családok gyermekeinek megse­gítésére ajánljuk fel. dr. Brúszel László Küldjön egy fényképet! Lelovits Jánost és feleségét, Etelkát aranylakodalmuk al­kalmával köszöntötte a család: három leányuk, három vejük és hat unokájuk.

Next

/
Thumbnails
Contents