Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-19 / 116. szám
1995. május 19., péntek Megyei Körkép 5. oldal Magával csalta és megerőszakolta Megmenekült két kisiskola Egy késsel megfenyegetett, majd brutálisan megerőszakolt kedden egy 17 éves lányt a büntetett élőéletű M. Ferenc a dunaegyházi erdőben, ahova a lányt hatéves öccsével együtt csalta el. A dunaegyházi M. Ferenc már régebbről ismerte a fiatal lányt. így amikor kedden délelőtt összetalálkoztak, és a féjrfi felajánlotta, hogy segít állást keresni, a lány nem gyanakodott. M. Ferenc azt mondta, hogy a lány menjen el vele a közeli általános iskolába, mert ott dolgozik egy ismerőse, aki majd munkát tud adni neki. A lánnyal ott volt hatéves öccse is, akit biciklin tolt. így hárman indultak el az iskolához. Amikor odaértek, a férfi kijelentette, hogy még sincs ott a barátja, de menjenek és nézzék meg a falu melletti erdőben, mert oda szokott ilyenkor kimenni. Az erdőbe érve M. Ferenc a lány háta mögé került, egy 15 centiméter hosszú pengéjű kést szegezett a nyakához, és a karját megragadva magához rántotta. A lány elengedte az addig maga mellett tolt biciklit, melyen öccse ült. A bicikli eldőlt, és a kisfiú süni kezdett, mire a férfi rákiabált és megfenyegette. M. Ferenc először arra kényszerítette a lányt, hogy hagyja magát tapogatni. Azonban nem érte be ennyivel: a kést még mindig nekiszegezve közösülésre kényszerítette, s azzal fenyegette meg, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor megöli az öccsét és őt is. A brutális erőszakról a rendőrök 12 órakor szereztek tudomást, s M. Ferencet délután két órakor már őrizetbe is vették. Ezt követően a 35 éves férfi, aki információink szerint eddig 13 évet ült börtönben különböző bűncselekmények elkövetése miatt, tegnap előzetes letartóztatásba került. A FÉLMILLIÁRDOS HITEL FEDEZETE Elúszhat a vagyon? Kecskemét önkormányzata idén 500 millió forint hitelt kénytelen felvenni az OTP-től. Év végére a város tartozása így 1,5 milliárd forint lesz. A képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta azt a listát, mely a banknak felajánlott, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan- és részvényfedezetet tartalmazza az 500 milliós hitelért. Összesen 208 millió 760 ezer forint névértékű részvényt ajánlanak fel fedezetként, melyek a következő cégekben vannak: Démász, Petőfi Nyomda, konzervgyár, Centrum Áruház, Mol, MMG és OTP. A hitelfedezetként felajánlott ingatlanok pedig a következők: MM Kft. irodaház (25 millió), Liberté 2/3 része (100 M), KTE-pálya (140 M), Árpád mozi (30 M), Városi Mozi (50 M), színészház (70 M), városföldi vendégház (25 M), Bácsterv-irodaház (45 M), szabadidőközpont (50 M), Margaréta utcai üzlet (10 M), Agrober-székház 2/3 rész (26 M). Összesen tehát mintegy 780 millió forint értékű fedezetről van szó. A dolog persze ennél bonyolultabb, mivel az OTP Ingatlan Rt. 500 ezer forintért még a felajánlott ingatlanok értékbecslését külön is elvégzi. A fenti összegek ugyanis a városháza értékbecslései. A testületi ülésen Katona László polgármestser kifejtette: reméli, hogy a város az 500 milliós hitelt és kamatait tudja fizetni, így a fedezetként felajánlott értékeket nem fenyegeti veszély. S ha időközben valamelyik ingatlant a város eladná - az ötlet a KTE-pályánál már felmerült - akkor az OTP kész megegyezésre, hogy esetleg levegyék azt a listáról. Mihályka Gyula Nagycsaládosok a Kápolna-réten A Nagycsaládosok Országos Egyesületének kecskeméti csoportja május 20-án, szombaton rendezi meg szokásos, gyermeknapi majálisát. Ezúttal a kecskeméti Mária-kápolna melletti réten. Az egyesület a délelőtt 9-től délután 5-ig tartó majálisra nemcsak a csoporthoz tartozó hetven családot, háromszáz gyereket várja, hanem azokat is, akik csatlakozni szeretnének hozzájuk. A rendezvényen sok-sok gyermekprogram lesz: kézműves-foglalkozások, gyöngyfűzés, origamizás, sétakocsikázás, aprók tánca. Délelőtt 10-kor a Kápolna-rét melletti Kecskeméti Arborétum szépségeit fedezhetik fel a gyerekek és a felnőttek is dr. Göbölös Antal vezetésével. Az ebéd után, délután kettőtől fórumot rendeznek, amelyen a tervek szerint részt vesz a rendezvény védnöke, Kecskemét polgármestere is. Betegségmegelőző programokról Kecskeméten Tegnap Kecskeméten rendezték meg a „Régiók az egészségért” címet viselő konferenciát. Ä rendezvényt a megyei és a kecskeméti tisztiorvosi szolgálat szervezte azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „Egészséges megyék” elnevezésű nemzetközi programjára.--A kecskeméti konferencia az elmúlt hónapokban a megye városaiban tartott tanácskozások zárása és egyben nyitánya is - mondta az ülésen dr. Molnár Ilona, megyei tiszti főorvos. A WHO programjához ugyanis Bács-Kiskun megye is csatlakozott, s partnermegyéjével, a spanyol Valencia tartománnyal együttműködve valósítja meg azokat az egészségmegőrző, betegségmegelőző programokat, amelyek előkészítését a tanácskozások jól szolgálták. A kecskeméti városháza dísztermét tegnap délután megtöltő hallgatóság - iskolaigazgatók, egészségügyi szakemberek, szociális szférában dolgozók - számára a kecskeméti megyei kórház orvosai tartottak továbbgondolásra érdemes előadást. Olyan problémákról szóltak, amelyek valamennyiünket érintenek: a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, táplálkozási szokásainkról, az agyérbetegségekről, az érelmeszesedésről, s az alkohol- és drogprevencióról. Á.E. Épül az egészségügyi központ Izsákon Izsák központjában, a községháza szomszédságában a jó idő beköszöntével gyors ütemben halad a központi üzletház és egészségügyi centrum építése. A hatszáz négyzetméteres objektumhoz szükséges alapot a helyi önkormányzat adta el. Persze az üzlethez az is hozzátartozik, hogy itt minden olyan kereskedelmi és szolgáltatóegység üzemeltethető, ami a helybéliek igényeihez igazodik. így például előreláthatólag lesz benne orvosi rendelő, gyorsétkező, könyvesbolt és még sorolhatnánk, mi minden. Az sem utolsó szempont, hogy a kivitelezésen is csak izsákiak, mégpedig az Épszolg Kft. szakemberei dolgoznak. Ä létesítmény várhatóan még ez év őszén elkészül. fotó: pulai Sára A kecskeméti önkormányzat oktatási bizottsága tegnapi ülésén tárgyalta a Kadafalvi Általános Iskola jövőjét. Korábban írtunk arról, hogy Bohács József alpolgármester javasolta az oktatási bizottságnak: tárgyaljon az iskola esetleges megszüntetéséről. A bizottság egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy az iskola megszüntetését nem javasolja. Arról majd később tárgyalnak, hogy milyen együttműködést lehetne kialakítani a kadafalvi óvoda és iskola között. Az ülésen részt vett Kovács Antal, a terület egyéni ökormányzati képviselője, aki beszámolt arról, hogy alapítványt hoztak létre az iskola támogatására. Egyelőre függőben maradt az, hogy önálló, vagy összevont első osztályt indít az iskola. Pillanatnyilag ugyanis nincs meg a város képviselő-testülete által előírt 20 fős osztálylétszám. A matkói általános iskolában a hatvanhárom szülő közül hatvan elfogadta azt, hogy ősztől valamennyi osztály összevonva működik. Erről Probojáczné Túri Éva, a Halasi úti iskola igazgatónője tájékoztatta a bizottságot. Ugyanakkor bejelentette azt is, hogy ősztől nem kí-A kadafalvi iskola jövőre is fogadja a gyerekeket. vánja tagiskolaként vezetni a matkói iskolát. A bizottság a közeljövőben fontolóra veszi azt, hogy melyik kecskeméti iskola tagiskolájaként működhetne az intézmény. Információnk szerint a Vörösmarty-iskolát szeretné ezzel megbízni a bizottság. Nagy Ágnes Egyre több falfirka „díszíti” az utóbbi időben Kiskőrös központjában a házak és közintézmények falait. Az inkognitóban dolgozó falrondítók leginkább a fehérre meszelt nagy felületeket kedvelik, ahová festékszóróval írják vagy rajzolják fel éppen kikívánkozó gondolataikat. Az önkormányzat megpróbálja nyomon követni a hívatlan pingálókat és eltüntetni az alkotásokat. Képünkön a Petőfi Sándor Általános Iskola falát festik újra. fotó: w. király ERNŐ Bemutatkoznak a Vendégvárók Elpörköltek a feketével A napokban ünnepli megalakulásának egyéves évfordulóját a bajai Vendégváró Bácska Egyesület. A helyi és a Baja környéki idengenforgalmi szakemberekből, taxisokból, szállodásokból álló egyesület azért alakult, hogy fellendítsék a térség idegenforgalmát, vonzóvá tegyék a Bácskát az ide látogató turisták számára. A Vendégváró Bácska bemutatkozására a bajai napok keretében május 20-án, 21-én kerül sor a Petőfi-szigeti ifjúsági táborban. Lesz gasztronómiaicukrászati bemutató, amelyen a pékek kenyérkülönlegességekkel, a halászcsárda halászlével, a bioborász bioborral készül, amit a vendégek meg is kóstolhatnak. Egy közelmúltbéli eset is bizonyítja, hogy még a jó kávéból is megárt a sok. Május 15-én, hétfőn egy öttagú társaság állított be Csólyospáloson egy vegyeskereskedésbe. Míg hárman az eladó figyelmét kötötték le, addig ketten önkiszolgálták magukat. Már épp a huszonharmadik csomag kávét rakták táskájukba, amikor a fiatal eladónő észrevette, hogy mit csinálnak. A tolvajok nem jöttek különösebben zavarba attól, hogy rajtakapták őket. Egy csomag 250 grammos kávét visszaraktak, s távoztak az üzletből. A közel hatkilónyi feketével, egy zöld Audi 80-as autóba vágták magukat és elpörköltek a helyszínről. A keresésükre induló majsai rendőröknek ez volt az egyetlen támpontjuk, valamint az, hogy egy férfiből és négy nőből álló bandát keresnek. A személygépkocsira még aznap rábukkantak Kiskunhalason. Sőt, kiderült, hogy az Audi mellett parkoló piros VW Golf is a bűnszövetkezeté. A járművek átkutatása során nemcsak a kávé, de máshonnan lopott áruk is előkerültek. A Szegedről átruccant bűnözők a kiskunmajsai áruházból cipőket, a kiskunhalasi butikokból pedig ruhákat is loptak. Azonban - mint megtudtuk - a rendőrök több olyan lopott holmit is találtak náluk, amelyek eredete egyelőre ismeretlen. BÚTORBOLTBÓL PÉNZTÁRCÁT LOPOTT Zárt tárgyalást kért a vádlott Csütörtökön délelőtt kezdte tárgyalni a bajai bíróságon dr. Cserjés Sándor tanácsa a rablással és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsított Resperger Ferenc ügyét. A tavaly augusztusban történt eset akkor alaposan felkavarta Baján a nyári állóvizet. Miután az országos bulvársajtó jócskán megszínezte a sztorit, lapunknak Bencses László, a bűnügyi osztály vezetője nyilatkozott. A vádlott ettől függetlenül zárt tárgyalást kért, mert - mint mondta - az újságírók miatt verték meg őt a rendőrök. A tárgyaláson - az elején még bent maradhatott az újságíró - Resperger Ferenc visszavonta a rendőrségen tett vallomását, arra hivatkozva, hogy ott erőszakkal kényszerítették beismerésre. Az ügyész azon kérdésére, hogy akkor miért tagadta - a verés ellenére - a többi bűncselekményt, nem tudott érdemleges választ adni. A tanúként megidézett sértett - aki a Magdi Konyhastúdióban dolgozik - elmondása szerint éppen ebédelt kollégáival, és csak azt vették észre, hogy valaki kimegy a boltból. Mégpedig nem üres kézzel, hanem az egyik táskából elemeit pénztárcával. Megkezdődött az üldözés. A vádlott gázpisztollyal fenyegette az őt legjobban megközelítő fiatalembert. Később azonban a rendőrség megtalálta és őrizetbe vette, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A tárgyaláson az is kiderült, hogy többszörös viszszaeső a vádlott. Az ítéletről természetesen hírt adunk. Géczy Zsolt